Itt az Erdély Ma híreit olvashatja.


„De minket nem is Orbán Viktor fizetése érdekel, csupán a kettő tényt egymás mellé állítva kirajzolódik egy hatalmas társadalmi igazságtalanság, hogy a magyar dolgozó sem erkölcsileg, sem anyagilag nincs megbecsülve”. [2023. január 13. 16:09]
A civil kezdeményezésre állított mellszobor, amely Deák Árpád nagyváradi szobrászművész munkája, a Károly-kastély parkjának egyik bejáratánál kapott helyet. [2023. január 12. 22:40]
Mindhárom erdélyi csapat otthon győzött a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Szeredában a címvédő a magyar bajnok FTC-t fogadta, és két harmad után 2-0-ra vezetett. [2023. január 12. 22:35]
A társulás célja a közszolgáltatások hatékonyságának növelése, az európai és kormányzati forrásokból megvalósuló közös beruházások végrehajtása és az emberi erőforrások hatékony felhasználása. [2023. január 12. 22:31]
Biriș a törvény hatályba lépésétől eltelt 11 nap tapasztalatairól elmondta, az egyik éttermében a borravaló a bevétel 12,65 százalékát, a másikban a 11,5 százalékát tette ki. [2023. január 12. 14:38]
Az erdészeti szakszervezetek szerint a módosítás veszélybe sodorná a romániai erdőket, mert a hazai faanyag megszerzésében érdekelt nagyvállalatok és érdekcsoport kezébe kerülne. [2023. január 12. 14:02]
Holtan találtak Borzonton egy mezőn egy 43 éves gyergyóalfalvi nőt, aki napokkal ezelőtt tűnt el otthonról. A jelek szerint a pszichés betegségben szenvedő nő halálát hipotermia okozta. [2023. január 12. 13:59]
Az eredeti tervek szerint március 1-jétől lehetne majd felhasználni ezeket az energiaszámlák kifizetésére, de a kormány bízik abban, hogy sikerül előre hozni ezt az időpontot február 20-ára. [2023. január 12. 10:37]
Lucian Bode belügyminiszter fenntartja, hogy a szabályok betartásával írta meg a doktori dolgozatát. Ugyanakkor közölte, hogy bírósági úton fogja tisztázni a disszertációjával kapcsolatos plágiumvádakat. [2023. január 12. 10:23]
Kolozsvár és térségének legkorábbi reneszánsz falképeit találták meg a kutatók a kolozsvári Farkas utcában. A református óparókia egykori tanácstermében lévő falfestmények több okból is egyedinek számítanak. [2023. január 9. 16:46]
Egy Brassó megyei ingatlanban találták meg azt a 14 éves lányt, akit hétfőre virradóra elrabolt nagytalmácsi (Tălmaciu) otthonából négy maszkos férfi. [2023. január 9. 16:38]
Huszonöt ázsiai vendégmunkást alkalmaz a személyzethiánnyal küzdő szovátai szállodáiba az Ensana Health Spa Hotels – nyilatkozta hétfőn a sajtónak Fülöp-Nagy Róbert, a szállodalánc műveleti igazgatója. [2023. január 9. 16:36]
Kolozs és Szilágy megyei katasztrófavédelmi alakulatok is bekapcsolódtak annak a kerelőszentpáli fiatalnak a keresésébe, aki szombat délután a Kolibica-tóba esett, és azóta sem került elő. [2023. január 9. 15:40]
Heves szélre, ködképződésre és jegesedésre figyelmeztető azonnali (nowcasting) előrejelzéseket bocsátott ki hétfő reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több vidékére. [2023. január 9. 8:58]
A segélykéréseken kívül további 25 hívás is érkezett a hegyimentőkhöz: az emberek a hegyi turistaösvények állapotáról tudakozódtak vagy tanácsot kértek. [2023. január 9. 8:57]
Egy 20 éves nő, egy 21 éves valamint egy 40 éves férfi a halálos áldozata a Beszterce-Naszód megyei Telcs községben vasárnap történt közúti balesetnek. [2023. január 9. 8:55]
Vasárnap véget ért a téli vakáció, a tanulók hétfőn visszatérnek az iskolába. A következő szünidő a február 6-26. közötti időszaknak a megyei tanfelügyelőségek által kijelölt hetében lesz. [2023. január 8. 23:06]
A román népfelkelők 1849. januári vérengzésére emlékezett vasárnap este a romániai Nagyenyed magyarsága. Az eseményen a város román polgármestere is részt vett. [2023. január 8. 23:01]
Az Irodalmi Jelen toplistájára is felkerült Fábián Tibor Ilyenek voltunk című kötete. A kommunizmus időszakát a gyermekkor történetein keresztül ábrázoló könyv már a második kiadásnál tart. [2023. január 4. 23:03]
Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra. [2023. január 4. 20:25]
Van pénz a nyugdíjakra és a polgároknak szánt segélyekre, ezeket idejében ki fogják fizetni, „a legcsekélyebb kétség sem merül fel” ebben a tekintetben – szögezte le a szerdai kormányülés elején a miniszterelnök. [2023. január 4. 20:23]
Választási csalás miatt vádat emelt a bufteai ügyészség a FCSB labdarúgóklub tulajdonosa, George Becali ellen. A romániai bíróságok portálja szerint a vádiratot kedden iktatták a bufteai bíróságon. [2023. január 4. 20:22]
Orbán Viktor azért utazott Olaszországba a minap, hogy lerója tiszteletét a nemrég elhunyt XVI. Benedek pápa előtt. [2023. január 4. 19:13]
Negyvenötéves melegrekord dőlt meg az új év első napjaiban a romániai Fogarasi-havasokban, ahol a hóréteg sem volt még soha annyira vékony, mint most – jelentette az Agerpres román hírügynökség. [2023. január 4. 14:27]
Tömeges elbocsátást jelentett be a vállalat szatmárnémeti üzeme, első körben a vállalat több mint 100 alkalmazottjától válik meg az összesen 740-ből. [2023. január 3. 17:40]
Nagybányán szeptemberben robbant ki etnikai színezetű botrány, miután a városünnepen a polgármester román trikolórral takarta le a székelyföldi kürtőskalácsárus bódéjának magyar feliratát. [2023. január 3. 17:35]
Decemberben 4.787.920 nyugdíjasa volt Romániának, az átlagnyugdíj értéke 1739 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból. [2023. január 3. 17:30]
A Romániában 2022-ben forgalomba helyezett új autók száma elérte a 129.328-at, ami 6,7 százalékkal több az egy évvel korábban jegyzettnél. [2023. január 3. 17:20]
Erdélyben az első héten a hőmérséklet ingadozni fog, a hét vége felé pedig csökkenő tendenciát mutat, a maximumok átlagosan 2 Celsius-fok körül, a minimumok pedig -4 és -3 fok körül alakulnak majd. [2023. január 3. 16:43]
Az eltörölt, vagy késő járatok mellett olyanok is vannak, amelyeket más romániai vagy magyarországi repülőtérre irányítottak át. Az eltörölt járatok között van az isztambuli és a nürnbergi is. [2023. január 2. 21:27]