Itt az Famiily híreit olvashatja.


Alul- vagy túlöltöztetjük? Születésétől kezdve folyton azon (is) aggodalmaskodunk, hogy csak meg ne fázzon; és az agyára megyünk, mert kétpercenként megkérdezzük, hogy nem fázik-e. Biztosan sok szülőnek, és nem feltétlenül csak a kezdőknek ismerős a helyzet. A védőnők általában azt mondják, ne aggódjuk túl a dolgot. [2020. május 3. 12:12]
„Koronavírus ide vagy oda, az apás szülésre a járvány alatt is lehetőséget kell biztosítani”- nyilatkozta április 20-án Novák Katalin, államtitkár a Heti Tv Pirkadat című műsorában. Sajnos, azoknak a kismamáknak, akik márciusban szültek, ez a kijelentés már későn jött és bár apás szülést terveztek, a járvány közbeszólt. [2020. május 3. 10:10]
Azt azért úgy tudja, sejti az ember, hogy az majd nagyon rossz lesz, meg nagyon fog fájni, hogy ha elveszíti az édesanyját. Én is ezt hittem. Aztán sajnos nemrég megtörtént és áhh... a fenéket! A közelében sincs a fájdalom egy gondolatnak, egy érzésnek sem, amit valaha is (el)képzeltem, gondoltam. [2020. május 3. 7:07]
A nő, a lány, a feleség, a dolgozó nő és még sorolhatnám hány állapotom mellett, határozottan egy, nagy helyet szorít bennem magának egy jó ideje: ez pedig az anya. [2020. május 3. 6:06]
Ha azt mondom: anyák napja, mindenki mosolyog és arra a nőre gondol, akinek az életet köszönheti. Arra a nőre, aki kilenc hónapon át testében vigyázta, majd hosszú éveken keresztül gondozta, ápolta, kiszolgálta. Arra, aki mindent félretett, csak hogy neked, nekem, nekünk a legjobb lehessen. De ha én azt hallom: anya, minden nőre gondolok, aki életet adott a világnak. [2020. május 3. 5:05]
Az élet hullámait nem vagy képes irányítani és megállítani, de megtanulhatsz szörfözni rajtuk! Ez a központi gondolat, ami megalapozza a tudatos jelenlét gyakorlását. A kisfiammal, Árminnal, már elkezdtük gyakorolni ezeket a nagyon egyszerű játékos feladatokat, amik tényleg hatékonyak, ezért is írok róluk nagy örömmel Nektek. [2020. május 2. 17:00]
Az elsőként megtervezett BABA PAKK IZOLÁCIÓRA olyan csomag, amely egy újszülött fogadásához szükséges alapvető eszközöket és információkat tartalmazza, mindezt egy weboldalról letölthető formában. A MOMÉs fejlesztések és a finn baby box mintájára elkészült segítő dobozt bárki összerakhatja a környezetében élők vagy rászorulók számára. [2020. május 2. 14:14]
Szerettek társasozni? Kipróbálnátok valami újat az Activity-n és a Monopoly-n túl? Íme négy játék, amely garantáltan beszippant benneteket! Vigyázat, függőséget okoz! [2020. május 2. 12:00]
Szánjunk 10 percet magunkra és a lelassulásra ezeken a rohanó napokon, így sipirc a konyhába egy zöldséglevest főzni. Lévén, hogy reggel óta tanítod a két gyereket és evidens, hogy csak két kezed és egy feneked van, most az ebéd készítése legyen egy 2 az 1-ben program: főzés és a napi meditációd. [2020. május 2. 10:00]
Nem irigylésre méltó most a mindenórás kismamák helyzete, hiszen nem egy bizonytalansági faktor nehezíti a befelé fordulást és a gondtalan babavárást. A várandósok számtalan kérdésükre valószínűleg majd csak akkor kapnak választ, amikor eljön a szülés pillanata, hiszen a helyzet és ennek megfelelően a szabályok napról napra változhatnak. [2020. május 2. 7:07]
Született örökmozgó, vagy fél napig ott marad majd, ahová lerakod? Egész nap be nem áll a szája, vagy inkább csendes megfigyelő alkat lesz? A csillagjegyek nem csak felnőtt önmagunk tulajdonságaira engednek következtetni, hanem már egészen pici kortól megmutatják, milyen tulajdonságok jellemezhetik a gyermeket. [2020. május 2. 6:06]
Nagy fába vágtuk a fejszénket, egy nagyon fájdalmas fába. Ezt az adásunkat ugyanis teljes egészében az anyák napjának szenteltük. Most se beszéltünk meg semmit, csak hogy mindenki legyen őszinte: mutassa meg és/vagy mondja el, hogy készül az anyák napjára, hogy mit jelent neki az anyák napja. Nagyon szívbemarkoló lett a végeredmény. [2020. május 2. 5:05]
Bár az április 30-án megjelent kormányrendelet szerint a vidéki strandok és szabadtéri fürdők már május 4-től megnyithatnak és látogathatóak is lesznek, erre valószínűleg valójában csak hetek múlva kerülhet ténylegesen sor. [2020. május 1. 19:00]
Mit tegyen a kismama, aki pont a karantén idején szülne? Kockázatosabb-e a koronavírus idején kórházban szülni, vagy éppen a szakszerű otthonszülés jelent nagyobb biztonságot az újszülött és az anyuka számára? Szabóné Orbán Ida dúla úgy gondolja, vannak, akiknek a biztonságérzetet a kórház adja. A dúla szerint viszont az is igaz, hogy a koronavírus hazai berobbanásával a bábaszolgáltatók iránti k... [2020. május 1. 17:17]
Azt se tudom néha, hogy merre áll a fejem. Valahogy úgy érzem a mindig flottul működő priorizálás, mintha most valami ismeretlen fogalom lenne. De nyomokban még fellelhető bennem! Ez már kiderült az elmúlt 6 hétben, amit a koronavírus miatt kényszerültünk itthon tölteni családi magányunkban. Temérdek tennivalót látok és a napi otthoni illetve munkás ügymenetet még csak nem is említem. [2020. május 1. 16:05]
Ez az Anyák napja más lesz, mint a többi; hiszen a járványügyi vészhelyzetben sokan nem ölelthetik meg édesanyjukat, nagymamájukat. Az UNICEF Magyarország segítségével virtuális képeslapot küldhetsz nekik, amivel ráadásul rászoruló gyermekeket is támogatsz. [2020. május 1. 14:14]
Miközben nyakunkon a vizsgaidőszak, s az iskolásokra az év végével általában is egyre több megmérettetés vár; a távoktatás iránt érzett kezdeti lelkesedés a jó idő beköszöntével egyre csökkenhet. S hogy mégis honnan, és hogyan vehet újult lendületet a hallgató, a diák, a szülő? Egy háromgyermekes, egyetemi docens édesanya osztja meg tanácsait. [2020. május 1. 12:12]
Elképzelhető, hogy a hormonjaid kavargása miatt az őrületbe kergeted a családodat a peteérésed napjaiban; miközben a barátnőd például meg sem érzi, mi zajlik ilyenkor a testében. Az, hogy kinél milyen jelei vannak az ovulációnak, teljesen egyedi. Míg egyes tüneteket a legtöbbünk észreveheti, mások egyáltalán nem jelentkeznek mindenkinél. [2020. május 1. 10:10]
Ablakmosás, tükörmosás, otthon, egyszerűen, bolti, vegyszermentes tisztítószerek nélkül? Mutatjuk, hogyan készül az ablaktisztító házilag! [2020. május 1. 7:07]
Március közepén jelentették be, hogy az iskolák bezárják kapuikat. Az élet fordult egy nagyot, de nem állt meg. Az a döntés született, hogy a koronavírus miatt kialakult járványhelyzetben is tovább kell működtetni az oktatási rendszert. A tanuláshoz való joga és kötelezettsége a diákoknak nem szűnt meg, kialakult egy speciális helyzet, kialakult a digitális oktatás, az edukáció egy olyan formája, ... [2020. május 1. 6:06]
Magyarországon élő édesanyaként jogilag három év áll rendelkezésünkre arra, hogy a gyermekünkkel otthon maradhassunk. Világszerte is példátlan ez a helyzet, sokan talán nem is fogjuk fel mekkora ajándékot kaptuk. Lehetőségünk van változni, változtatni. Elméletben legalábbis; a koronavírus járvány okozta káosz és bizonytalanság közepette most csak nagyon óvatosan és körültekintően kezdjünk bele va... [2020. május 1. 5:05]
Országos "flashmobot" álmodott a most végzősök - elsősorban az érettségizők, de ugyanúgy a nyolcadikosok - tiszteletére, kedvére az AnyaHely közösség egyik alapítója, maga is négy gyermekes édesanya. [2020. április 30. 17:55]
Számomra a megvilágosodás erejével ért fel, amikor, vagy tizenöt éve, megnéztem Pintér Béla Parasztoperáját. Most egy másik legendás rendezésben nézhetjük meg – csak a hétvégén! – Mohácsi János verzióját, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában. [2020. április 30. 15:07]
Orbán Viktor szerdán este Facebook oldalán jelentette be, hogy hazánk május 4-től új szakaszba lép a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Különvált a fővárosiakra és a vidékiekre vonatkozó szabályozási rendszer, de az iskolákra és az érettségire vonatkozóan egységes rendelet született. [2020. április 30. 13:02]
A Nemzeti Filmintézet nyolc évtized húsz felejthetetlen magyar vígjátékát teszi ingyenesen elérhetővé online 10 napon át a Magyar Film Napja alkalmából április 30-án. A magyarfilmnapja.hu oldalon május 10-ig elérhető lesz többek között a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, A tanú, a Roncsfilm és a Csinibaba. [2020. április 30. 12:12]
Tény, a 13 éves fiamat már nehezebb elcsábítani társasozni, ezért is nem mindegy, számára is elég lelkesítő-e az otthoni felhozatal. Jófejségből persze néha leül egy Lotti Karottira a húgával, de nem ez az, ami őt és a korosztályát igazán lázba hozná. Van viszont néhány olyan tuttira bevált játékunk is, amit sokszor ő maga hoz elő. [2020. április 30. 10:10]
A karantén sok szempontból tesz próbára bennünket. Szülőként pedig igazi kihívás, hogy a bizonytalanságok mellett türelmesek és kiegyensúlyozottak maradjunk és gyermekeinknek továbbra is biztosítani tudjuk a nyugodt háttérországot. Ebben segít a napirend, ami kettő vagy több kisgyerekkel különösen fontos. [2020. április 30. 8:08]
Az apák többsége nincs otthon hetekig 0-24-ben a gyerekekkel. Ez önmagában nem gond, a társadalom többé-kevésbé erre rendezkedett be. Ez nem is szexizmus, de még mindig az anyák vannak otthon többet, és bár nekik is megterhelő tud lenni a jól megszokott napi rutin a válság miatt egy pillanat alatt történő elmúlása, most az apáknak adunk pár tanácsot. [2020. április 30. 7:07]
A legújabb Mesélj, Anyukám! podcast beszélgetésben a Finnországban élő 4 gyermekes édesanya, Pataricza Dóra és az Amerikában, Bostonban élő két gyermekes Gellért Éva mesélt a mindennapjaikról a koronavírus-járvány idején. [2020. április 30. 6:06]
De nem árt felkészülünk a következő, most még ismeretlen járványokra - mondta Nikolausz Marcell biológus, a lipcsei Helmholtz Környezettudományi Kutatóközpont (UFZ) kutatója. A koronavírus keletkezéséről és a járvány ökológiai hatásairól beszélgettünk vele. [2020. április 30. 5:05]