Itt a Fuzovelkifele.com híreit olvashatja.

Az NFL-ben évről évre nagy a felfordulás a csapatok erősségét illetően, minden szezonban vannak alul- és túlteljesítő gárdák, amelyek a következő idényben ellentétes irányba mozognak, és a holtszezonban is olyan változások történnek a franchise-oknál, amik alapjaiban változtathatják meg az esélyeket a ligán belül. [2020. augusztus 5. 6:53]
Mint ahogy mi is beszámoltunk róla, NFL és a játékosok szakszervezete (NFLPA) aláírta a módosított kollektív szerződést, melynek keretein belül a játékosok csütörtökig dönthetnek a szezon kiülése mellett. Ugyanakkor érdemes jól meggondolni, hogy megéri-e alapos ok nélkül opt outolni, az így kapott j... [2020. augusztus 5. 6:35]
Újabb 7 játékos döntött úgy, hogy kiüli a 2020-as szezont a koronavírusjárvány miatt. Köztük van a Cardinals kezdő jobb oldali tackle-je, a mindig sérült Marcus Gilbert, a Browns idén megszerzett védőfalembere, Andrew Billings, vagy épp Allen Hurns, a Dolphins elkapója. Colby Gossett (Browns guard) pedig Gilberttel együtt veszélyeztetettnek számít, így ők a magasabb illetményre jogosultak. [2020. augusztus 5. 6:33]
A Lions vasárnap tette COVID-IR-re Matt Staffordot, de a kiváló irányító kedden már le is került a listáról, jelentette be közleményében a csapat. Mint kiderült, fals pozitív volt az egyik tesztje. “A fals pozitív teszt után az NFL/NFLPA protokolljának megfelelően Matthew-t addig elkülönítettük a többiektől, amíg két negatív tesztet nem produkált. [2020. augusztus 5. 6:21]
A 49ers védőfala az egyik, ha nem a legjobb az egész ligában, de Ian Rapoport és Adam Schefter információi szerint tovább erősítené az egységet a gárda: a korábbi 1/5-ös Ziggy Ansah és a korábbi 1/3-as Dion Jordan is próbajátékra (és COVID-teszre) érkezett San Franciscóba. Ansah a Lions elsőköröse volt 2013-ban. [2020. augusztus 5. 6:16]
Tegnap először arról érkeztek a hírek, hogy a Raiders kivágja a védőfalember PJ Hallt, majd arról, hogy a Vikings egy kondícionális hetedik körös draft pickért megszerezte a játékost. Most a Vikings bejelentette, hogy Hall megbukott a fizikai felmérőkön, így vissza is küldte Las Vegasba, a Raiders pedig most már tényleg kivágta a játékost. [2020. augusztus 5. 6:15]
A veterán futó LeSean McCoy iránt saját állítása szerint nagy volt az érdeklődés, ő azonban a Tampa Bay Buccaneerst választotta. Hogy miért pont a Bucst? Mert ott játszik Tom Brady, illetve jó meleg van. “Tom Brady. Tampa. Meleg időjárás. Mi kell még?” – mondta McCoy (via Tampa Bay Times... [2020. augusztus 5. 6:14]
A Seahawks edzője, Pete Carroll arról beszélt az ESPN-nek, hogy a csapat nyitott Josh Gordon visszatérésére, illetve Antonio Brown bonyolult helyzetét is figyelemmel követik. Brownt múlt héten tiltotta el a liga 8 mérkőzésre a személyes magatartásra vonatkozó szabályzat megszegése miatt, Gordont ped... [2020. augusztus 4. 7:59]
Hetedik számú irányítóként kezdte, majd kis híján megölte magát egy autóbalesetben. Az első profi főedzőjének nem kellett, volt egy időszak, amikor több Vicodint szedett, mint Dr. House, mégis rekordsebességgel lett ő a nagybetűs IRÁNYÍTÓ a ligában, akinek nem derogált kisebb botrányt kiváltva történelmet íratni az egyik ellenfelével. [2020. augusztus 4. 7:30]
Csak három fővel nőtt a COVID-IR-re kerülő játékosok száma tegnapról mára, a szezon kiülése mellett viszont újabb hat játékos döntött, köztük a Broncos kezdő jobb oldali tackle-je, Ja’Wuan James is – írja Mike Klis. James tavaly írt alá egy négy évre szóló $51 milliós szerződést Denverbe... [2020. augusztus 4. 7:30]
Végre sikerült aláírnia az NFL-nek és az NFLPA-nek a módosított Kollektív Szerződést, amit a pandémia miatt kellett megváltoztatni. Az elsődleges megegyezés megszületett már 10 nappal ezelőtt, a pontos részleteket viszont most sikerült csak kialakítani – írja Adam Schefter. Az egyik nagy kérdé... [2020. augusztus 4. 7:17]
Jeremy Fowler információi szerint a Patriots felvette a kapcsolatot a 35 éves Delanie Walkerrel. A veterán tight end a 15. szezonjára készül, már nincs sok a tankjában, de mivel a Patriots rosterén a legrutinosabb TE-nek is csak két évnyi tapasztalata van, így bőven jó fit lenne az öreg a háznál. A ... [2020. augusztus 4. 7:03]
Michael Thomas a liga egyik legjobb elkapója, aki tavaly többek között azzal vívta ki az NFL világának elismerését, hogy 149 elkapással új rekordot állított fel. Mindössze egy elkapás hiányzott neki, hogy meglegyen a bűvös 150-es határ, idén pedig egyértelműen ez az egyik fő célja. “Komoly kih... [2020. augusztus 4. 7:02]
Quincy Enunwa karrierje jó eséllyel véget ért. Az elkapó már májusban PUP listára került, de nem sok remény maradt már vele kapcsolatban, a Jetsnél pedig elfogyott a türelem, derült ki a csapat hivatalos közleményéből. Enunwa mellett a futó Trenton Cannon, a linebacker Wyatt Ray és a támadófalember Ben Braden is lapátra került. [2020. augusztus 4. 7:01]
Nem sokáig maradt állás nélkül Brian Winters: a Jetstől a minap elküldött guard megegyezett a Billsszel, állítja Ian Rapoport. A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, de feltehetően egy egyéves, legfeljebb 3-4 millió dolláros kontraktusról lehet szó. Winters 2013-ban harmadik körös pick volt. S... [2020. augusztus 4. 6:59]
Nap közben még arról jött hír, hogy a Raiders kivágta a védőfalember PJ Hallt, azonban végül a Vikings felvette a telefont és adott érte egy kondícionális hetedik körös draft picket, amit akkor kap meg a Las Vegas-i franchise, amennyiben Hall hat meccsen keresztül a Vikingek rosterén lesz – írja Adam Schefter. [2020. augusztus 3. 21:18]
Ugyan a 49ersnél van a liga legjobb tight endje George Kittle személyében, de a csapat tovább erősít a poszton, ugyanis egy évre leigazolta Jordan Reedet, írja Adam Schefter. Reed így Washington után újra összeáll Kyle Shanahannel, aki korábban a támadókoordinátora volt. Ha egészséges, akkor Reed eg... [2020. augusztus 3. 21:09]
Az AFC Northból is megvannak a győztesek, lássuk miknek sikerült megnyerni a közönséget maguknak. Pittsburgh Steelers Olvasók döntése: View post on imgur.com A Steelersnél kisebb meglepetés született, ugyanis nem valamelyik game winning play nyert, hanem Polamalu sackje, ami a szavazatok közel egyharmadát zsebelte be. [2020. augusztus 3. 19:29]
Ez az „agresszív akarok lenni a futás megállításában és a könnyű, rövid passzok ellen, a pálya közepét pedig teljesen le akarom zárni” védekezés. Nick Saban szerint a Cover1 a legjobb coverage a fociban, és a jelek szerint Bill Belichick is teljesen egyetért vele (ahogy én is, de ez talán kevésbé ér... [2020. augusztus 3. 7:45]
Mike Zimmer nemrég írt alá egy három évre szóló hosszabbítást, és már akkor is várható volt, hogy a general manager Rick Spielman is hasonló sorsra jut majd. Ez így is lett, Tom Pelissero számolt be arról, hogy a GM és a Vikings hamarosan aláírnak egy több évre szóló hosszabbítást. Spielmannek már c... [2020. augusztus 3. 7:41]
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Aaron Rodgers nem Green Bayben fogja tölteni egész pályafutását. A remek irányító nemrég azt válaszolta a jövőjét firtató kérdésekre, hogy “mások is váltottak már csapatot korábban”, ilyen az üzlet, most pedig a főedző Matt LaFleur beszélt arról, hogy még Rodgers számára sincsenek garanciák (via TheAthletic. [2020. augusztus 3. 7:33]
Kisebb meglepetésre a Jets kivágta a kezdő guardját, Brian Winterst, írja Adam Schefter. A lépéssel 7,2 millió dollárt szabadított fel a csapat, a veterán játékos helyét pedig az idén évi 3,5 millió dollárért igazolt Greg Van Roten veheti át. Winters 2013-ban harmadik körös pick volt. Soha nem volt ... [2020. augusztus 3. 7:32]
Újabb kezdő irányító került COVID-IR-re Gardner Minshew személyében, aki tehát vagy pozitív tesztet produkált, vagy karanténban kell lennie, mert fertőzött személlyel állt közeli kapcsolatban. Rajta kívül még három Jaguars-játékos került fel a listára tegnap, illetve itt kötött ki a Falcons kezdőnek... [2020. augusztus 3. 7:22]
Doug Pederson lett Sean Payton után a második főedző, aki elkapta a koronavírust, ráadásul ő az első, aki az edzőtábor alatt produkált pozitív tesztet – írja Adam Schefter. Pederson minden bizonnyal a csapat létesítményein kívül kapta el a vírust és nem mutatott egyelőre tüneteket. Az Eagles h... [2020. augusztus 3. 7:02]
Rövidhíreink következnek. Ugyan az NFL és az NFLPA korábban megegyeztek, hogy a koronavírus miatt megváltoztatott CBA aláírásától számított 7 napig lehet majd a szezon kiülése mellett dönteni, ezt a dokumentumot még mindig nem sikerült véglegesíteni, az NFL pedig szeretné ezt az időtartamot csökkenteni és már most kedd-szerdára előrehozni a határidőt. [2020. augusztus 2. 7:54]
David Njoku korábban cserét kért a Brownstól, most viszont Twitteren jelentette be, hogy teljes vállszélességgel a csapat mellett áll és ideje elkezdeni dolgozni – később ügynöke is bejelentette, hogy a tight end úgy döntött, marad Clevelandben. Njoku többször találkozott a Browns vezetésével,... [2020. augusztus 2. 7:19]
15 éve véget ért a karrierje, de még mindig annyi rekordja maradt érintetlenül, mint ahány csillag van az égen. Az ember, aki munkamoráljával lenyűgözte az egész ligát, a teljesítménye pedig egy sokkal passzorientáltabb ligában is szinte megközelíthetetlen. Jerry Rice a nagybetűs Elkapó, három gyűrű... [2020. augusztus 2. 7:06]
A nyárra egy újfajta játékot találtunk ki, ami valószínűleg a szezonkezdetig ki fog tartani reményeink szerint. Ennek a játéknak pedig az lesz a lényege, hogy megpróbáljuk minden csapatnál megtalálni az elmúlt évtized legjobb játékát. A játék úgy fog kinézni, hogy az elmúlt évtizedből minden csapathoz kerestem 7  playt. [2020. augusztus 2. 7:04]
Megvan az első kezdő irányító és egyben a legnagyobb név, aki eddig a COVID-IR listára került idén, ő pedig nem más, mint Matthew Stafford, a Lions sztárja – derül ki az NFL hivatalos tranzakciós listájából. Azt nem tudni, hogy ő maga elkapta-e a vírust, vagy csak közeli kapcsolatban volt vala... [2020. augusztus 2. 6:53]
Egy héten belül elvesztette két legjobb védőjátékosát a New York Jets. Jamal Adams elcserélése után a linebacker CJ Mosley sem áll majd a csapat rendelkezésére, habár Adamsszel ellentétben ő csak ezt az évet hagyja ki, ugyanis Rich Cimini információi szerint úgy döntött, a koronavírus miatt kiüli a szezont. [2020. augusztus 1. 21:10]