Itt az G7 híreit olvashatja.


Már tizenéves az első generáció, amelynek szinte egész élete fenn van az interneten, azaz örökölt közösségimédia-jelenléttel bír szinte születésétől fogva. A szülők, rokonok által páréves gyerekekről feltöltött képek, videók, történetek azonban nem csak az eredeti célközönségüket érik el, számos kockázatot is rejt a cuki pillanatok megosztása. [2021. május 11. 11:40]
A bázishatás miatt lehetett számítani arra, hogy magas lesz az áprilisi inflációs adat, de az 5,1 százalék így is kellemetlen meglepetés. [2021. május 11. 10:03]
Nagyon-nagyon jól kell keresni ahhoz magyar szinten, hogy valaki elérje a közepes európai nívót. Megnéztük, hogyan változott a magyar keresők helyzete az EU-n belül a legújabb adatok szerint. [2021. május 11. 6:50]
Sorozatban nyolcadszor tették félre a legtöbb pénzt a német háztartások tavaly az eurózónán belül – állapította meg az ING és a Barkow Consulting közös elemzése. [2021. május 10. 17:09]
A magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítése után az ukrán határ menti falvakban nőtt a leginkább a népesség egész Magyarországon. [2021. május 10. 13:53]
A második és a harmadik hullám között is csak háromszor érkezett hír kevesebb fertőzöttről. A pozitív tesztek aránya szeptemberben volt utoljára alacsonyabb. [2021. május 10. 11:24]
Balásy Zsolt és Szabó Balázs, a Hold After Hours podcasterei kérdezték Varró Lászlót, a Nemzetközi Energia Ügynökség vezető közgazdászát a klímaváltozással összefüggő témákról. [2021. május 10. 10:16]
Joe Biden bejelentése kapcsán a szellemi tulajdonjogokról lángolt fel a vita, pedig ezek felfüggesztése még messze nem oldaná meg a globális vakcinahiány nagyon is valós problémáját. [2021. május 10. 6:03]
És nem csak azért van ez, mert több terhet ró rájuk az otthoni munka, és a gyerekekkel is jellemzően nekik kell többet foglalkozniuk. [2021. május 9. 16:40]
Európai politikusok a Covid-járvány alatti gyógyszerhiányra hivatkozva hazahoznák Kínából a gyógyszergyártást. A gyártók viszont cserébe állami támogatást és áremelést akarnak. [2021. május 9. 7:20]
Németországban mintegy 50 települést dózeroltak le a II. világháború óta a terjeszkedő szénbányák miatt, a helyiek nagy része azonban a bányák bezárásától tart. [2021. május 8. 16:19]
Hosszú távon a magyar betegek érdeke is az, hogy az egészségügyi reformból kihagyott ápolók összefogjanak a helyzetük javításáért - Szabó Imrével és Fabók Bálinttal erről beszélgettünk az e heti G7 Podcastban. [2021. május 8. 7:34]
A természeti katasztrófák egyre sűrűbbek Magyarországon, és egyre jobban oda kellene figyelni rájuk a gazdasági tervezéskor - írják elemző szerzőink a saját kutatásaikra alapozva. [2021. május 7. 16:02]
A felmérések szerint a lengyelek 91 százaléka nem hagyna fel a munkával, ha megkapná az összeget. [2021. május 7. 11:26]
A járvány miatt sokkal kevesebb az eladó, és bizonyos szegmensekben jóval több a potenciális vevő. [2021. május 7. 9:37]
A Mol nem csapott le az ötletükre, így végül úgy döntöttek, maguk csinálják meg a világszinten is egyedinek számító fűtőművet, amelynek külföldön is lehet piaca. [2021. május 7. 5:42]
A kormány a saját prognózisától is eltér az előirányzatokban, és még regionális összehasonlításban is gyenge a teljesítménye. [2021. május 6. 16:27]
Jelentősen javultak az üzleti kilátások áprilisban a környező országokban és az eurózónában. [2021. május 6. 13:51]
Miközben Szíjj László legnagyobb csapata az Európa Ligában indul. [2021. május 6. 9:17]
Szokásos havi bevásárlásunknál ugyan mértünk némi drágulást, de ez még biztosan nem az, ami a következő hónapokban várhat ránk. [2021. május 6. 6:03]
Lassan egy hónapja kezdtek lazítani a visegrádi régió országai, de a statisztikák szerint a járvány még mindig visszaszorulóban van. [2021. május 5. 16:17]
A Gebrüder Weiss magyar leányvállalata azonnal elektromos hajtásra vált, amint elérhetővé válnak az ehhez szükséges járművek. [2021. május 5. 11:00]
Az ötlet technológiai szempontból nem új, de a háztartási méretben való megvalósításhoz rengeteg fejlesztésre van szükség. [2021. május 5. 9:38]
A magyar külügyminiszter azért utazott el Bejrútba, hogy kiálljon a Hezbollah fő szövetségese mellett, aki az uniós szankciók elől próbál kifarolni. [2021. május 5. 6:04]
Alig több mint két héttel a verseny kezdete előtt kötött megállapodást az úszószövetség és az állami szervezőcég az Eb-vel kapcsolatos feladatok ellátásáról. [2021. május 4. 17:25]
Kedden közzétette az egyetem az egyetlen beérkezett rektori pályázatot. Takáts az oktatást princetoni, a kutatást bázeli tapasztalatai alapján újítaná meg, és haladna előre a nemzetközi rangsorokban. [2021. május 4. 12:34]
Üzleti együttműködés a lakók és a város között, közösségi finanszírozás és megújuló energia - ezeket kombinálja a program. [2021. május 4. 10:49]
Amikor befektetési lehetőségekről van szó, általában a kötvények, részvények, nyersanyagok és az ingatlanok jutnak az ember eszébe, pedig a termőföld Magyarország egyik legértékesebb erőforrása. [2021. május 4. 8:07]
Megyénként is jelentős eltérések lehetnek abban, hogy mekkorák a koronavírus-fertőzés túlélésének esélyei. Sok múlik azon, hogy bizonyos betegségek mennyire elterjedtek. [2021. május 4. 6:03]
A milliárdos állami támogatásokkal felépített hazai gyógy- és termálfürdőknek hiába kellett zárva tartaniuk a járvány miatt, a dolgozóik alig tizedét küldték el. [2021. május 3. 16:36]