Itt az Gazdasági Rádió híreit olvashatja.


Izrael közölte, hogy hadserege a hétvégén megkezdte a Hamász elleni háború következő szakaszát, és fokozta a szárazföldi hadműveleteket Gáza északi részén. Mivel azonban nem történt külső beavatkozás, és a konfliktus nem terjedt át a régió más részeire, némi enyhülést lehetett tapasztalni a piacokon az új hét kezdetén. [2023. október 30. 9:50]
A Halloween körül ugrik meg leginkább a sütőtök eladásainak száma – mondta a Trend FM-nek a megkérdezett nemesítő-termelő szakember. [2023. október 27. 18:05]
A vártnál is erősebben teljesített a harmadik negyedévben az amerikai gazdaság, az évesített negyedéves növekedés 4,9 százalék volt – utalt az előzetesen közölt adatokra heti összefoglalójában az Akcenta. [2023. október 27. 17:20]
A hazai cégek reálisan látják a saját digitalizációs képességeiket és szintjüket. Jelentős lemaradás tapasztalható az alapszintű digitális megoldások alkalmazásában, ugyanakkor a technológiaváltó támogatások, a tudás gyakorlati megosztása – például a Modern Mintaüzem Program – és a digitális tematikájú képzések is érdemi előrelépést hozhatnak – összegezte kutatását a Makronóm Intézet. [2023. október 27. 17:00]
Az őszi hónapokra némiképp javult a magyarországi munkaerőpiaci helyzet. [2023. október 27. 16:54]
A gazdasági visszaesés, a magas infláció és a magas hitelkamatok ellenére továbbra sem esett vissza a tőzsdei megjelenési kedv a hazai kis- és közepes vállalatok körében. [2023. október 27. 15:20]
Ha visszapörgetjük az idő kerekét, akkor már a 19. században keresgélhetünk több irodalmi alkotásban ugyanis itt már fellelhető a szekszárdi táj és egyik legfontosabb jellegzetessége, nevezetesen a bor. Garay János magyar költő, író, újságíró volt az, aki a helyi óvörös borra használt bikavér nevet, amelyet először a költő írt le Szegszárdi bordal című versében, 1846-ban. [2023. október 27. 15:00]
Új ATM stratégiája alapján a jövő év végére csaknem duplájára növelné bankautomatái számát Magyarország – mérlegfőösszeg alapján – második legnagyobb hitelintézete, az MBH Bank. Ezen belül a befizetésre is alkalmas készülékek száma a tervek szerint a triplájára nőhet. A jelenleg Magyarországon a második legnagyobb ATM-hálózattal rendelkező bank a több mint 10 milliárd forintos beruházással piacvez... [2023. október 27. 13:30]
Lazább monetáris politikával és 1000 milliárd jüan értékű gazdasági ösztönzővel növeli bruttó hazai termékét Kína. [2023. október 27. 12:59]
Abortusz-ellenes, Trump-szövetséges, Ukrajnát pedig nem támogatná – egyebek mellett ezt mondta a Trend FM által megkérdezett szakértő Mike Johnsonról, az amerikai képviselőház új elnökéről. [2023. október 27. 10:46]
Az Amazon és az Intel a tegnapi piaczárás után közzétett eredményei támogatják a hangulatot, és az amerikai határidős ügyletek éjszakai emelkedéséhez vezettek. Az amerikai hadsereg által az éjszaka folyamán Szíriában az Irán által támogatott csoportok ellen végrehajtott csapások egyelőre nem vezettek jelentősebb változásokhoz az olajpiacon – írta reggeli összefoglalójában az XTB. [2023. október 27. 10:30]
A Magyar Amerikai Futball Válogatott a 9. helyért játszik az Európa-bajnokságon Csehországgal. [2023. október 27. 9:22]
Évente 25 ezer temetkezési urnát visznek haza a magyarok. [2023. október 26. 16:15]
Minden eddiginél nagyobb támogatáshoz juthatnak 2024-től a gyermeket tervező családok. [2023. október 26. 15:20]
A külpolitikai szakértő szerint az amerikaiaknak nem érdeke a fegyveres konfliktus eszkalálódása a Közel-Keleten, ezért nem valószínű, hogy komoly megtorló lépéseket tesz a térségben állomásozó csapatait ért támadások miatt. [2023. október 26. 13:22]
Az izraeli hadsereg egyik elitegysége harckocsikkal szárazföldi rajtaütést hajtott végre szerda este a Gázai övezet északi részén, előkészítendő a Hamász iszlamista szervezet elleni katonai fellépés következő szakaszát – jelentette be a hadsereg az X internetes közösségi oldalon. [2023. október 26. 12:28]
Hogyan törhetik át a nők okosan az üvegplafont az építőiparban, hogy lehetnek sikeresek és elfogadottak a férfi szakemberek között? [2023. október 26. 11:40]
Legfeljebb 2-3 millió forintja van egy átlagos magyar fiatalnak arra, hogy személyautót vegyen. [2023. október 26. 11:06]
A Generali Biztosító friss reprezentatív kutatásából kiderült, hogy magyarok 40 százaléka még néhány ezer forintot sem tud félretenni havonta. [2023. október 26. 10:46]
A Kárpát-medencében őshonos hazai bivalyállományt szeretné jelentősen növelni a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága. [2023. október 26. 9:15]
Október 26-29. minden fővárosi és vidéki moziban egységesen 1300 forintba (3D vetítés esetén plusz szemüveg) kerül a mozijegy. [2023. október 25. 19:30]
Új kamattámogatott jelzáloghitel-programot indít el a kormány az 5 ezer fő feletti településeken. [2023. október 25. 19:07]
Összegyűjtöttük azokat a pontokat, amelyeket minden cégnek át kell gondolnia, amely sales csapatot működtet. A vállalatoknak hatékonyabbá kell tenniük a folyamataikat, amelyekhez új eszközökre van szükségük. [2023. október 25. 18:00]
A férfi röplabdacsapat szettveszteség nélkül múlta felül a VCA Amstetten NÖ alakulatát a CEV Challenge Kupában, a párharc első felvonásán. [2023. október 25. 17:48]
Húsba vágó üzleti témával jelentkezett a Mentor újabb fordulója. Válságos időkben hogyan lehet a kockázati térképen navigálni, hogy ne hasaljon el a vállalkozás? Mennyire erősödtek fel a lánctartozások és céges felszámolások veszélyei a korábbi viharmentesebb időszak után? [2023. október 25. 16:15]
Az Európai Bizottság és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az InvestEU program keretében Brüsszelben hivatalosan aláírták a 274 millió euró összegű uniós viszontgarancia elérését lehetővé tevő garanciamegállapodást. Ezzel a Garantiqa az InvestEU első magyarországi végrehajtó partnere lett. [2023. október 25. 13:35]
Szüretelés, komissiózás, kódírás. Csupán néhány azon tevékenységek közül, amelyekben egyre hathatósabb szerepet vállal a mesterséges intelligencia. [2023. október 25. 13:00]
A befektetők mai makrogazdasági naptárát két jegybankelnök beszéde és a Bank of Canada döntése jellemezheti. A nap második felében Jerome Powell a Fed és Christine Lagarde az EKB részéről tart beszédet. Az amerikai gyorsjelentési szezonban a Boeing, a Meta Platforms, az IBM és a Western Union számait teszik közzé. [2023. október 25. 10:40]
Növekedési kilátásokról, autópiaci trendekről, stratégiai tervezésről és közösségi autózásról is kérdeztük Ormosy Gábort, az AutoWallis Csoport vezérigazgatóját a PrémiumKategória műsorunkban. [2023. október 25. 9:35]
Egy üzleti sikersztori, ami ismét bebizonyítja, hogy van, amikor a nagy ötlet szó szerint karnyújtásnyira van. [2023. október 24. 19:00]