Itt az Gazdasági Rádió híreit olvashatja.


Heteken belül ratifikálhatják a törökök a svéd csatlakozást az Észak-atlanti Szövetséghez. [2023. október 24. 18:30]
A várakozásokkal ellentétben a Vodafone Magyarország az inflációkövető 22,01 százalék helyett 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaz a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati havi előfizetések esetében. A vállalat emellett bejelentette, hogy ezen ügyfelek számára nyújtott egyes kedvezmények mértéke is 15,4 százalékkal emelkedik majd 2024 márciusától. [2023. október 24. 17:40]
A Trend FM gazdasági realityben a versenyzők ezúttal azt a feladatot kapták, hogy állítsák össze a vállalkozásuk kockázati térképét, vegyék sorra, milyen rizikókkal nézhet szembe a cégük, és ezeket milyen súllyal értékelik. A mentorok: Dr. Molnár Imre, a műsor ötletgazdája, stratégiai tanácsadója és Deszpot Károly, az Intrum CMS igazgatója. [2023. október 24. 17:15]
Az ÖBB Rail Cargo Group magyar leányvállalata, a Rail Cargo Hungaria elindította a gabona exportfuvarozását az afrikai kontinensre. Az aratás befejezése óta 14 ezer tonna kalászost szállítottak elsősorban egyiptomi és tunéziai úti céllal a rijekai kikötőbe. [2023. október 24. 15:30]
Az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalások csak azután lesznek lehetségesek, hogy a palesztin iszlamista mozgalom elengedte az összes túszt – közölte az amerikai elnök. [2023. október 24. 12:45]
Október 25-én, szerdán Pro Bono Napot, vagyis ingyenes tanácsadást tartanak a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai. [2023. október 24. 10:40]
A banki megtakarításokra bevezetett újabb kormányzati adó, a 13 százalékos szocho a várakozásokkal ellentétben pozitív hatással volt a befektetési alapokban kezelt vagyonra – mondta a HOLD Alapkezelő vezető online vagyonkezelője. [2023. október 24. 9:30]
Az Opus Global Nyrt. bejelentette, hogy 2024. február 29-én aukció keretében saját részvényeket fog vásárolni összességében legfeljebb 2 milliárd forint ellenértékért. [2023. október 20. 18:45]
Idén október 25-én rendezi meg a Pro Bono Napot a Budapesti Ügyvédi Kamara. [2023. október 20. 18:20]
Hónapokat lehet spórolni a robotokat irányító szoftverek integrációjának új, amerikai megoldásával – erről is szó volt a Monitor Délután robotikai sorozatában. [2023. október 20. 18:00]
A Dagoplan Kft. GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-00552 azonosító számú projektje megvalósítása során 43.99 – Egyéb speciális szaképítés m.n.s. tevékenységét fejlesztette Nyíregyházán. [2023. október 20. 17:00]
Pesszimistább lett a Nemzetközi Valutaalap a világgazdaság idei és jövő évi növekedését illetően. Októberre vonatkozó prognózisában a tavalyi 3,5-ről idén 3%-os, jövőre pedig 2,9 százalékos lassulást vár – mondta a Trend FM-nek a növekedés.hu munkatársa. [2023. október 20. 16:52]
A Közbeszerzési Hatóság elnöke szerint ezzel a hazai közbeszerzési eljárások kiállják a próbát a gyakran emlegetett egyszereplős tenderek kritikájával szemben is. A közbeszerzési ellenőrzések célja nem a jogorvoslati eljárások szaporítása, hanem a prevenció. [2023. október 20. 16:46]
Már most érdemes felkeresni a virágárusokat, ugyanis az időjárási viszonyoknak köszönhetően sok helyen hamarabb virágzik a krizantém. [2023. október 20. 16:32]
Heti piaci és gazdasági összefoglaló az Akcentától. [2023. október 20. 16:00]
Az egri borvidék legfontosabb bora, ha nem épp a zászlóshajója a bikavér. A helyi bortermelői közösség szerint a jövő záloga, hogy az itthon és a nemzetközi piacon is egyre nagyobb presztízsű regionális bortípust tovább építse. [2023. október 20. 15:00]
A kiskereskedelmi forgalom általános bezuhanása nem érintette a hagyományos háztáji, kézműves termékek iránti keresletet – mondta az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója. [2023. október 20. 13:00]
Több évvel előrehozhatja a fiatalok első lakásvásárlását a kötelező minimális önerő megfelezése. [2023. október 20. 12:56]
Rengeteg a foglalás: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az október 20-a és 23-a közötti hosszú hétvégére eddig csaknem 350 ezer foglalás érkezett a magyar szálláshelyekre, ami 7%-kal több mint egy évvel ezelőtt. [2023. október 20. 12:50]
A piacok határidős ügyletei az EU szeánsz kissé alacsonyabb nyitását jelezték. A Wall Street tegnapi kereskedése 0,85%-os csökkenéssel zárult, mivel a befektetők aggódnak a közel-keleti konfliktus eszkalálódása miatt. A mai nap első fele sem hozott megnyugvást ezen a fronton, és az ázsiai-csendes-óceáni térség főbb indexei tovább csökkentek. [2023. október 20. 10:09]
Magyar hírességekkel készült, kontinenseken átívelő dokumentumsorozattal érkezik az idei tudományos sorozat, amelyben az emberiséget érintő globális problémákról, és az azokra adott szakmai megoldásokról is szó lesz. A magyarok számára legfontosabb három téma egy online szavazást követően kerül be az idei tudományos talk showba, ahol hazai szakértők vitatják meg az emberiség legégetőbb kihívásait... [2023. október 20. 10:00]
Egyre többen fordulnak a Pénzügyi Békéltető Testülethez azért, mert kibertámadás áldozatai lettek. [2023. október 20. 9:51]
Lebron James, Kevin Durant, Kawhi Leonard. Csupán néhány, a Valerio-Bodon Vincent posztján szereplő NBA-klasszisok névsorából. A magyar kosárlabdázás legnagyobb tehetségének most egyet vissza kell lépnie ahhoz, hogy aztán egy nagyot ugorhasson előre a karrierjében. [2023. október 20. 9:44]
Bár negatív irányt vehet a lengyel-magyar kapcsolat az ellenzék kormányra kerülésével, de bizonyos közös ügyek mentén megmaradhat az együttműködés – mondta a Mathias Corvinus Collegium kutatója a Trend FM-nek. [2023. október 19. 19:30]
Amellett, hogy globális klímaváltozás miatt csökken az Európában termesztett komló mennyisége, a minősége is romlik, ezért a sör további drágulására lehet számítani. [2023. október 19. 15:50]
Újabb, több törvényt módosító törvény került elfogadásra, amelynek eredményeként az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja ismét halasztásra került. Az új ingatlan-nyilvántartásról szóló törvényt több mint két éve, 2021. június 15-én fogadta el az Országgyűlés, és 2023. február 1-jét jelölte meg, mint hatálybalépés dátumát. [2023. október 19. 13:40]
Az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsorából hat új terület is bekerült az ország legélhetőbb helyei közé, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben. [2023. október 19. 10:00]
A kriptokereskedési felület és a blokklánc fejlesztése után ez lesz a következő nagy mérföldkő a társaság számára. [2023. október 19. 9:45]
Új kihívások előtt a hazai egészségügyi magánszektor. Második alkalommal jelenik meg a TOP 30 legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című összeállítás. [2023. október 19. 9:30]
Egyre több devizaszámlát nyit a magyar lakosság. A forint árfolyam ingadozása és a külföldi munkavállalás is erősíti ezt a folyamatot, miközben már a bankok is egyre több ajánlattal jelennek meg a piacon – mondta a Bankmonitor vezető pénzügyi elemzője. [2023. október 18. 18:30]