Itt a Gondola.hu híreit olvashatja.


Rossi az Eb-keretet illetően úgy fogalmazott, bár minden pozíció esetében olyan konkurenciaharc lenne, mint a kapusposzton Gulácsi Péter és Dibusz Dénes között, azonban Sallai Rolandot és Szoboszlai Dominikot név szerint is megemlítette, mint akiket nem tudna hasonló kvalitású játékossal pótolni. [2024. március 27. 0:25]
Három történetet idézett fel Varga Judit volt igazságügyi miniszter friss Facebook-posztjában arról, amikor volt férje, Magyar Péter megfenyegette a kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétellel [2024. március 26. 22:42]
A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett arra, hogy a magyar vadászati kultúránkat Ázsiából hoztuk és Közép-Európában, a Habsburg Birodalomban vált a világ legmagasabb szintű vadászati kultúrájává, így "nekünk, magyaroknak ez a kelet-nyugati örökség hungarikum, olyan sajátos érték, aminek megőrzése feladatunk és küldetésünk". [2024. március 26. 21:27]
Magyar Péter belépett a ringbe, abban bízva, hogy edzés nélkül, rutin hiányában is kiütheti a bajnokot. [2024. március 26. 19:18]
A Moszkva mellett Crocus City Hall elleni múlt heti véres terrortámadás végrehajtói előbb Fehéroroszországba akartak menekülni, de a fokozott biztonsági intézkedések miatt oda nem juthattak be, ezért másfelé fordultak, és az ukrán határ felé vették az irányt - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka f... [2024. március 26. 18:51]
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest [2024. március 26. 18:09]
Megerősíti az "ukrán nyom" létezését a Crocus City Hall kulturális központban múlt héten elkövetett terrortámadás ügyében letartóztatottak vallomása - jelentette ki kedden Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva [2024. március 26. 18:01]
A legmagasabb állami tisztségviselők jogsértését vizsgáló különleges bírói testület, az állambíróság elé állítanák Adam Glapinski lengyel jegybanki elnököt azon indítvány értelmében, amelyet a kormánykoalíció képviselői kedden nyújtottak be a parlamenti alsóházba (szejm) [2024. március 26. 17:48]
A második félidőben javítottunk játékunkon. Két gólt sikerült elérnünk, mindkettőt akcióból. Magyar győzelmet ünnepelhetett a közönség: elhangzott a Himnusz. [2024. március 26. 17:14]
A második félidőben javítottunk játékunkon. Két gólt sikerült elérnünk, mindkettőt akcióból. Magyar győzelmet ünnepelhetett a közönség: elhangzott a Himnusz. [2024. március 26. 17:14]
Nyögvenyelős volt az első félidő, egyetlen kapura lövéssel sem tettük próbára a rigómezei kapust. Nem az ellenfél jobb, hanem a mi ügyetlenségeink okoznak veszélyt. [2024. március 26. 17:14]
Nyögvenyelős volt az első félidő, egyetlen kapura lövéssel sem tettük próbára a rigómezei kapust. Nem az ellenfél jobb, hanem a mi ügyetlenségeink okoznak veszélyt. [2024. március 26. 17:14]
Nyögvenyelős volt az első félidő, egyetlen kapura lövéssel sem tettük próbára a rigómezei kapust. Nem az ellenfél jobb, hanem a mi ügyetlenségeink okoznak veszélyt. [2024. március 26. 17:14]
Válogattottunk az első 20 percben hajt, de sok az ügyetlen labdaeladás. A kaput nem veszélyeztettük. [2024. március 26. 17:14]
A Puskás Arénában telt ház előtt 19 órakor kezdődő Magyarország-Koszovó találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetíti. [2024. március 26. 17:14]
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök menesztette Olekszij Danyilovot az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkári posztjáról - derült ki az államfő hivatalos honlapján kedden közzétett rendeletéből [2024. március 26. 17:01]
Poroszlai Csaba vezérigazgató kedden a Parlamentben, a díj átvételekor közölte, hogy az új gyógyszereik jelentős piaci sikert hoztak, a szeptemberben zárult üzleti évben majdnem 24 milliárd forinttal gyarapították a társaság árbevételét. [2024. március 26. 15:09]
Minimálisan mozdult el a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben azután, hogy a monetáris tanács a piaci várakozásokkal összhangban 75 bázisponttal, 8,25 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén [2024. március 26. 14:59]
Százötven tonna élelmiszer gyűlt össze a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kezdeményezett és a Katolikus Karitász által lebonyolított húsvéti tartósélelmiszer-gyűjtésen, ebből csaknem tizenhétezer család ünnepi asztalára kerülnek alapvető élelmiszerek - közölte a segélyszervezet kedden az... [2024. március 26. 14:42]
Előzetes letartóztatásba helyezett egy nyolcadik vádlottat a Crocus City Hall elleni támadással összefüggésben kedden egy moszkvai bíróság [2024. március 26. 14:40]
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz az ellen a 31 éves férfi ellen, aki ügyfélszolgálati munkatársként előfizetői adatokat szerzett meg egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfinak [2024. március 26. 9:02]
Több közlekedési változásra, lezárásra kell számítani ma délután a Puskás Aréna környékén a Magyarország-Koszovó válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel [2024. március 26. 8:16]
Vesztegetés és kenőpénz elfogadása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Csen Hszü-jüant, a kínai nemzeti futballszövetség korábbi vezetőjét - jelentette a kínai állami média kedden [2024. március 26. 8:15]
Az Egyesült Államok franciaországi nagykövetsége hétfőn biztonsági riasztást adott ki, fokozott óvatosságra és körültekintésre intve az ott tartózkodó állampolgárait, nem sokkal azután, hogy a francia hatóságok a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget [2024. március 26. 8:13]
Enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, a hét végére már szinte nyáriasan meleg időre számíthatunk [2024. március 26. 8:12]
Az ukrán-magyar határszakaszon 4964-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3496-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t [2024. március 26. 8:10]
A dollár és a svájci frank ellenében kissé erősödött a forint kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, az euróval szemben nem változott az árfolyama [2024. március 26. 8:09]
A korrupt, idegen érdekeket (és a saját zsebüket) szolgáló garnitúra amellett, hogy hazavágja az egész kontinens gazdaságát, a társadalmak gerincét is megtöri, az „ukrán projekttel” pedig adósrabszolgaságba hajtja a gyermekeinket, unokáinkat. Felélik, elkótyavetyélik a jövőt – elemez az Európa-érmes újságíró. [2024. március 25. 23:28]
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkár rögzítette, a kormány egyik legfontosabb célja, hogy városban vagy vidéken élni ne életminőségek közötti, hanem életstílus melletti választást jelentsen. [2024. március 25. 22:19]