Itt a Gondola.hu híreit olvashatja.


"Az ember része a világnak, egyúttal gazdája is. Ez azt jelenti, hogy az ember beleviszi a tehetségét, szorgalmát, szándékát a világba, tovább fejleszti, hogy alkotó készségével gazdagítsa" - fogalmazott Harrach Péter. [2024. március 20. 12:50]
"Tegyünk meg mindent azért, hogy az európai uniós és önkormányzati választásokon újra a világosság erői győzzenek, éppúgy, mint 2022. április 3-án, amikor az országgyűlési választáson az Isten, haza, család hármas igazsága győzött!" - jelentette ki Vejkei Imre. [2024. március 20. 12:03]
Rétvári Bence azt mondta, bízik abban, hogy a program folytatásával a családok még inkább biztonságban érezhetik magukat. Egy családbarát országban fontos, hogy az egészségügyi ellátás az újszülöttkor első pillanatától a lehető legmagasabb színvonalú legyen Magyarországon - emelte ki. [2024. március 20. 11:59]
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szervezésében doppingellenes tájékoztatót tartott kedden a párizsi olimpiára készülő magyar küldöttség tagjainak a Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) képviseletében Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője, a MOB orvosi bizottságának tag... [2024. március 20. 11:52]
Kína szerdán fellőtt egy olyan műholdat, amely kommunikációs hídként fog működni a földi műveletek és a Hold túlsó oldalára tervezett küldetés között, és ezzel Peking szerint új szakaszba léptek az ország hosszú távú holdkutatási programjában [2024. március 20. 8:44]
A 82 éves Ferguson már 1960-ban, 18 esztendősen látta a frankfurtiakat élőben játszani, előbb a Rangers elleni BEK-elődöntőben, majd a Real Madrid elleni fináléban, ugyancsak Glasgow-ban – utóbbi mérkőzésen a spanyol csapat Puskás Ferenc négy góljával 7-3-ra verte a németeket. [2024. március 20. 8:38]
Túl későn született meg a döntés a nem-harcoló személyzet afganisztáni evakuálásáról 2021 [2024. március 20. 8:18]
Az ukrán-magyar határszakaszon 4418-an léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4028-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t [2024. március 20. 8:15]
Várható időjárás az ország területén szerda éjfélig: A sok napsütés mellett az ország keleti harmadában gomolyfelhők képződnek, máshol fátyolfelhős lesz az ég, ami estefelé a Dunántúlon meg is vastagszik [2024. március 20. 8:14]
Alig változott a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a svájci frank ellenében viszont kissé erősödött [2024. március 20. 8:06]
Az izraeli kormány nemzetbiztonsági tanácsadója is Washingtonba utazik, hogy az izraeli haderő Rafahba tervezett offenzívájával kapcsolatos tervekről és az amerikai aggályokról egyeztessen várhatóan a jövő héten - közölték kedden amerikai és izraeli részről [2024. március 19. 22:01]
A kormány a Kisfaudy-program keretében 365 milliárd forintot biztosítottak 17 ezer fejlesztéshez, több ezer munkahelyet létesítve a Balatonnál. Ezzel szemben a baloldali kormány kaszinóvárost akart építeni a Velencei-tó partján, "sunyi módon", a tőkésekkel megegyezve - leplezte le a szélsőbalt Latorcai Csaba. [2024. március 19. 20:57]
Hidvéghi Balázs irányítja a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra kampányát [2024. március 19. 20:46]
Lampionművészeti alkotások a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2024. március 18-án [2024. március 19. 20:41]
Szerdán, március 20-án 4 óra 6 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - közölte a HungaroMet Zrt [2024. március 19. 20:30]
Alekszandr Moiszejev tengernagyot nevezték ki ügyvezetőként az orosz haditengerészet főparancsnoki posztjára, új pozíciójában először kedden a tengeralattjárók Kronstadtban megrendezett napján mutatták be hivatalosan [2024. március 19. 19:55]
Az EU-tagállamok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követően Bóka János magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Európai Unió Ukrajnával kapcsolatos politikája olyan úton indult el, amely határozott politikai keretek helyett stratégiai bizonytalanságot kelthet. [2024. március 19. 19:46]
Nem évülhetnek el az ukrán diverzáns- és felderítőcsoportokhoz csatlakozott orosz állampolgárságú hazaárulók által elkövetett bűnök - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatótanácsának kibővített ülésén [2024. március 19. 19:29]
Bátorítani kell fiataljainkat a várjárásra. A középkori magyar erősségek fölkeresése óriási élményt nyújt. Az ősi falak sugározzák a hazaszeretetet. A várjáró magyar fiataloknak eszükbe sem jut, hogy magasabb fizetésért elhagyják hazájukat. [2024. március 19. 19:14]
Az orosz félnek adatai vannak arról, hogy Franciaországban már felkészítés alatt áll egy Ukrajnába vezénylendő katonai kontingens, amely kezdetben mintegy kétezer fős lesz - közölte Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója kedden kiadott közleményében [2024. március 19. 19:05]
A hétvégi áramütéses, újabb halálos baleset után a MÁV ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a vasútüzemi területen, főképp a magas feszültségű vezetékek közelében tartózkodni, a vonatokra felmászni életveszélyes és tilos [2024. március 19. 19:03]
Rekordnézettséget ért el Erdélyben a Most vagy soha! című film, három nap alatt 11 ezren látták - közölték kedden az MTI-vel a film romániai forgalmazói, a Taylor Projects és A Vándormozi [2024. március 19. 19:00]
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság kedden bejelentette, hogy megvizsgálta a szuverenitásvédelmi törvény főbb elemeit, különös tekintettel a külföldi finanszírozás tilalmára a választási kampányok során, val... [2024. március 19. 18:58]
Kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest [2024. március 19. 18:54]
Vitézy Dávid városfejlesztési szakember a Facebook-oldalán kedden közzétett videójában bejelentette, hogy indul a főpolgármester-választáson [2024. március 19. 17:40]
Fagyveszély várható a következő napokban, szerdára virradóra az ország nagy részén fagypont alá csökken a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt [2024. március 19. 16:44]
Az ukrán-magyar határon az ukrán hatóságok őrizetbe vettek egy magyar állampolgárságú férfit, aki hamis állásígérettel nőket toborzott, hogy ázsiai országokba utaztassa őket, ahol valójában szexuális szolgáltatásokat kellett volna nyújtaniuk - közölték kedden az ukrán hatóságok [2024. március 19. 16:41]
Sétányt neveztek el Budapestről, és Xántus János szobrát is felavatták Bangkokban, ami tanúsítja a Magyarország és Thaiföld között régóta fennálló, kölcsönös tiszteleten alapuló barátságot - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen [2024. március 19. 14:26]
Ciszjordániában is palesztin titkos alagutak után kutat az izraeli hadsereg néhány hónapja létrehozott egyik különleges egysége - jelentette katonai beszámolók alapján kedden a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet [2024. március 19. 14:16]
Emmanuel Macron francia államfő a dél-franciaországi Marseille-ben kedden bejelentette, hogy "példátlan műveletet" indít a kormány a kábítószer-kereskedelem felszámolására, amely Franciaország második legnagyobb városát sújtja [2024. március 19. 14:11]