Itt a Honvédelem.hu híreit olvashatja.


 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...
A svéd légierő hamarosan német gyártású, alapfokú kiképző repülőgépekkel kezdi majd el a jövő katonai hajózóinak képzését. Az erről szóló szerződést május elején írta alá a svéd védelmi beszerzésekért felelős szervezet, a Försvarets materielverk (FMV) és a Grob Aircraft vállalat. [2021. május 18. 21:00]
Az elmúlt időszak tapasztalatait, valamint a jelen és a jövő kihívásait értékelték az MH Altiszti Akadémián tartott kétnapos vezénylőzászlósi munkaértekezleten. A rendezvény nyitónapján részt vett dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter. [2021. május 18. 21:00]
Nemzetközi gyakorlatot tart a Magyar Honvédség különböző helyszíneken az országban, ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani több útvonalon. [2021. május 18. 19:48]
A NATO teljes mértékben elkötelezett a Belgrád és Pristina között kialakult helyzet rendezését szolgáló folyamat és az előremutató párbeszéd folytatása mellett - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, Aleksandar Vucic szerb elnökkel folytatott megbeszélését követően május 17-én, hétfőn. [2021. május 18. 19:48]
„Nekünk katonáknak az az életünk, az a hivatásunk, hogy megvédjük hazánkat” – fogalmazott dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese a közelgő honvédelem napja alkalmából megtartott ünnepi állománygyűlésen május 18-án, kedden, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. [2021. május 18. 18:42]
Május 30-án adják át a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) szakmai vezetésével felújított 52-es hősi parcellát a Fiumei úti sírkertben. Az előzményekről és az elvégzett munkáról dr. Kovács Vilmos ezredest, a HM HIM parancsnokát kérdeztük. [2021. május 18. 18:42]
Orbán Viktor miniszterelnök május 18-án, kedden a Karmelita kolostorban fogadta Armin Pappergert, a német Rheinmetall AG autó- és védelmi ipari cégcsoport elnökét, akivel az újgenerációs Lynx gyalogsági harcjárművek magyarországi gyártásáról, a hadiipari kutatás-fejlesztésről valamint Magyarország védelmi és gazdasági megerősítéséről tárgyaltak - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a minisztere... [2021. május 18. 17:32]
A vezénylőzászlós kapocs a vezető és a végrehajtó állomány között - hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián tartott vezénylőzászlósi konferencia első napján, május 18-án, kedden. [2021. május 18. 17:32]
A közelgő magyar honvédelem napja alkalmából tartott ünnepi állománygyűlést a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP) május 18-án, kedden, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. Az eseményen beszédet mondott dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, valamint Mihócza Zoltán altábornagy, az MHP törzsfőnöke. [2021. május 18. 16:36]
A honvédelem napja alkalmából, május 21-én nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM). [2021. május 18. 15:38]
Az MH Hadikikötőben felállított emlékműnél rótták le tiszteletüket május 17-én az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái azon hősi halott hadihajós bajtársaik előtt, akik szolgálatuk során életüket áldozták Magyarországért. [2021. május 18. 12:28]
Intézmények, települések és az állam biztonságához is hozzájárul a Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratórium (BTNL), amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) ad otthont. A Nemzeti Laboratóriumok Program részeként működő kutatóhely a tervek szerint piacképes termékeket fejleszt majd, ehhez pedig céges partnerekkel is együttműködik az intézmény. [2021. május 18. 11:14]
Támogatja az Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet közötti tűzszünet létrejöttét - jelentette ki május 17-én, hétfőn Joe Biden amerikai elnök Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében. [2021. május 18. 10:06]
Hősies helytállásáért kapott elismerést Bognár Péter őrmester, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ altisztje május 14-én. [2021. május 18. 8:50]
A francia haditengerészet saját, hivatalos webboltot nyitott, ahol a ruházati cikkek mellett számos, saját márkás (Marine Nationale) kiegészítőt, faliképeket, fényképalbumokat, de akár nappaliba való puffokat is lehet vásárolni. [2021. május 17. 21:34]
Mindenki mindenkivel kommunikált: s ehhez egy 1956 óta hadrendben álló típus jelentette a kulcsot. [2021. május 17. 20:36]
A budapesti Széchenyi Lánchíd felújítási munkálatai során esetlegesen előkerülő robbanótestek azonnali azonosítására és mielőbbi kezelésére az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái nyújtanak biztosítást az elkövetkező hetekben. A tűzszerész-búvárok a helyszínen tartózkodó tűzszerész járőrhajó segítségével kiemelik azokat a robbanótesteket, amelyek előkerülnek a Duna medréből, a híd kö... [2021. május 17. 19:22]
Dr. Eleki Zoltán ezredes, a MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék (MH AIAK) parancsnoka és Tömösközy Tamás törzszászlós, a kötelék vezénylőzászlósa az elmúlt napokban éjszakába nyúló ellenőrzéseket tartott a déli határszakaszon. [2021. május 17. 18:14]
Harmincnégy éve, 1987. május 17-én az iraki légierő gépe megtámadta a USS Stark amerikai fregattot a Perzsa-öbölben. [2021. május 17. 17:02]
Izraeli katonai repülőgépek légicsapások tucatjait mérték május 17-ére, hétfőre virradóra különböző célpontokra a Gázai övezetben, miközben a területet uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet is folytatta a rakéták kilövését. [2021. május 17. 15:56]
Csapatgyakorlatukat töltik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar harmad- és negyedéves hallgatói, valamint az „Acélkocka” altisztképzésen részt vevők a győri laktanyában májusban. [2021. május 17. 12:30]
Az izraeli légierő mintegy száz rakétát lőtt ki május 16-ára, vasárnapra virradóan a palesztin szélsőséges iszlamista terrorszervezetek gázai övezeti célpontjaira, köztük a Hamász politikai vezetőjének és az ő testvérének a házára - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. [2021. május 17. 11:16]
A napjainkban a Honvédelmi Minisztérium kizárólagos tulajdonában lévő HM Zrínyi Nonprofit Kft. részeként működő Zrínyi Kiadó immár 70 éve tevékenykedik a hadsereg és a kultúra szolgálatában. Kiadványai megbízható, hiteles és naprakész tartalmat kínálnak színvonalas, egyben minőségi formában. [2021. május 17. 9:56]
A Sandhursti Királyi Katonai Akadémia 250 éves múltra tekint vissza, falai között végzett Winston Churchill, a brit királyi család tagjai és több katonai vezető is. Magyarország lehetőséget kapott, hogy képviseltesse magát a világ legkiválóbbnak tartott tisztképző akadémiáján. Az MH Ludovika Zászlóalj állományába tartozó Sülyi Bertalannal beszélgettünk, aki április elején fejezte be közel egyéves ... [2021. május 17. 7:50]
James McCandless ezredes, az Ohiói Nemzeti Gárda 174. Légvédelmi Tüzérdandár parancsnoka és Shelley Kolb főtörzszászlós, a dandár vezénylőzászlósa érkezett bemutatkozó látogatásra az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredhez május 14-én, pénteken. [2021. május 16. 22:42]
Felületkezelés és újrafestés céljából emelték le a 44-es számú főút kecskeméti körforgalmában álló MiG-21-es vadászgépet az MH Légijármű Javítóüzem katonái. A 9606-os fedélzeti azonosítójelű gép UV-védelmet biztosító lakkrétegét, s egyúttal esztétikai állapotát a közelgő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató örömére újítják meg. [2021. május 16. 22:42]
A fegyver- és lőszergyártásáról ismert belga FN Herstal vállalat május hatodikán mutatta be vadonatúj fejlesztését, az FN EVOLYS ultrakönnyű tűztámogató gépfegyvert. [2021. május 16. 21:32]
Május 15-e, szombatra virradó éjjel is folytatódtak a harci cselekmények Izrael és a palesztin dzsihadista szervezet, a Hamász között: utóbbi rakétákkal támadta Izraelt, Izrael pedig légi csapásokat mért a Hamász állásaira. [2021. május 16. 20:14]
Az MH 25. Klapka György Lövészdandár – éves kiképzési tervének megfelelően – május 17-20. között vezetési gyakorlatot tart a dandár gyakorlóterein, emiatt megnövekedett katonai járműforgalom várható azok környezetében - olvasható a dandár honlapján. [2021. május 16. 19:06]
Az elmúlt hetekben többször szállítottak el nem kilőtt állapotú robbanótesteket az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái a budapesti Dózsa György út és a Műcsarnok - Kunsthalle Budapest között található zárt építési területről. [2021. május 16. 16:54]

 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...