Itt a Honvédelem.hu híreit olvashatja.


Előadás keretében emlékeztek meg a haditechnikai kutatók és fejlesztők napjáról a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétjai a Szolnoki Honvéd Kollégiumban. A növendékek interaktív módon beszélgettek a 21. század háborúiban előforduló fegyverekről és azok fejlesztési lehetőségeiről. [2023. március 7. 10:22]
Az adománygyűjtés kezdeményezése még 2022 decemberében indult, amikor is a Novo Seló-i táborban jótékonysági karácsonyi vásárt tartottak az ott állomásozó nemzetek. A vásár célja az volt, hogy a befolyt összeget minden nemzet egy általa választott ügy megsegítésére használja. [2023. március 7. 9:22]
Hivatalos látogatást tett Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál. A főtörzszászlós megtekintette a lövészeti- és harcászati foglalkozásokat, majd szemügyre vette a dandárnál folyó építési munkálatokat, és infrastrukturális beruházásokat. [2023. március 7. 8:22]
A jövő a fiataloké és biztosak lehetünk abban, hogy azok a fiatalok, akik jelenleg is a honvédelem ügyét, a hagyományőrzést és a hazafias nevelésben való részvételt tartják a legfontosabb céljuknak, olyan jövő létrehozásáért fognak dolgozni, ahol fontos érték a hazaszeretet, a bátorság. [2023. március 7. 7:22]
Az Egyesült Államok kormányzata 619 millió dollár (216,6 milliárd forint) értékű katonai felszerelés értékesítéséről döntött Tajvannak, hogy segítse a sziget védelmi képességének növelését – közölte a tajvani külügyminisztérium március 2-án, csütörtökön. [2023. március 6. 18:36]
Orbán Viktor miniszterelnök Székesfehérváron a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveleti Vezetési Irányító Központnál tájékozódott a Magyar Honvédség védelmi képességeiről március 6-án, hétfőn. [2023. március 6. 18:14]
A világban növekvő feszültségek és a globális bizonytalanság miatt Kína 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait – mondta Li Ko-csiang miniszterelnök a Népi Kongresszus éves ülésszakának megnyitóján március 5-én Pekingben. [2023. március 6. 17:10]
Faldum Gábor szakaszvezető, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonája a tizenharmadik helyen végzett Abu Dhabiban, a triatlonisták világbajnoki sorozatának első állomásán. [2023. március 6. 15:26]
Lőrincz Viktor törzsőrmester, olimpiai ezüstérmes birkózó, az MH Sportszázad katonasportolója tartott rendhagyó testnevelés órát a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban. A diákok nagyszerű hangulatban és lelkesen sajátították el a küzdősport alapjait. [2023. március 6. 14:24]
Háromnapos kiképzés keretében tesztelte a Dunán az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár harctámogató osztagának állománya a különleges műveleti képességfejlesztés keretében átépített, korszerű navigációs műszerekkel felszerelt Zodiac Pro 850 típusú hajókat. [2023. március 6. 12:22]
Kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris rendszerek témakörben, az Európai Védelmi Alap (EDF) 2023. évi pályázataira való felkészülés céljából tartottak szakmai workshopot Budapesten, a BHE Bonn Hungary Kft. épületében, március 1-jén, szerdán. A rendezvényt – amelyen mások mellett részt vett dr. Sticz László vezérőrnagy, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka – d... [2023. március 6. 11:38]
Országos szintű, hadisírgondozó szakmai továbbképzést tartott az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság (MH TTP) Területvédelmi Igazgatóság (TI) Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Osztálya, a Magyar Honvédség hadisírgondozó feladatokat végző munkatársainak február 28-án, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. [2023. március 6. 10:20]
Repülésbiztonsági szakmai napot tartottak Kecskeméten. A rendezvényen részt vett többek között dr. Koller József dandártábornok, a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka, valamint a Honvéd Vezérkar Repülésbiztonsági Főnökség, az Állami Légügyi Felügyelet, az Állami Légiközlekedési Balesetvizsgáló Osztály és a társalakulatok, illetőleg szakmai szervezetek képviselői. [2023. március 6. 9:16]
A beépített területen vívott harc egyes elemeit gyakorolták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai vezetői alapképzési szakos, lövész specializáción tanuló hallgatói. A honvéd tisztjelöltek az épület megközelítését, a behatolás egyes módjait, valamint a helyiségharcot gyakorolták, természetesen az ellenerő század katonáinak segítségével. [2023. március 6. 7:38]
Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred katonái és honvédelmi alkalmazottai ismét karjukat nyújtották a laktanyai véradáson, amelyet a Csongrád-Csanád Vármegyei Magyar Vöröskereszt Szentes-Csongrád Területi Szervezete és a Csongrád-Csanád Vármegyei Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó Osztálya szervezett. [2023. március 5. 19:30]
„Kopár Hegyek 2023” elnevezéssel tábori kihelyezési hetet tartott az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred. A hét során a katonák feleleveníthették a már megszerzett alpintechnikai tudásukat, illetve túlélési eljárásokat gyakorolhattak be. [2023. március 5. 17:30]
Nagy többséggel, 184 igen szavazattal 7 nem ellenében elfogadta március 1-jén, szerdán a finn parlament azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi az ország csatlakozását a NATO-hoz. [2023. március 5. 16:08]
A lengyel-magyar barátság napjához közeledve érdemes visszatekinteni a két nemzet közötti kapcsolat kezdetére, amely egészen a középkorig nyúlik vissza: 1224. március 5-én, Esztergomban született Árpád-házi Szent Kinga, IV. Béla lánya, aki tetteinek köszönhetően Lengyelország védőszentjévé vált. [2023. március 5. 14:30]
Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe, csatlakozzanak egy olyan haderőhöz, amely a bátrak hadereje - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon március 5-én közzétett videóban. [2023. március 5. 12:30]
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési Szak képzésének hallgatói szakmai látogatás keretében látogattak el a Petőfi laktanyába. [2023. március 5. 12:08]
Az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár harci búvárai egyhetes vízbiztonság fejlesztő képzést tartottak az osztag állományának, melynek során a vízi környezetben végrehajtott műveletekhez szükséges alapkompetenciákat fejlesztették. [2023. március 5. 10:38]
„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyednek a hittől, és sok fájdalmat okoznak maguknak...törekedj az igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. Harcold meg a hit nemes harcát…” A Szentírásból, a Timóteusnak írt levélből vett részlettel köszönt minden kedves hallgatót az adás szerkesztője, Fodor Endre. [2023. március 5. 9:38]
Évértékelő és feladatszabó értekezletet tartottak az elmúlt napokban a Magyar Honvédség alakulatainál és a katonai szervezeteknél. Folyamatosan frissülő összeállításunkban a katonai szervezetek kommunikációs tisztjeinek tudósításait közöljük. [2023. március 5. 8:38]
A Törökország földrengés sújtotta területén nyújtott rendkívüli helytállásért, Jenei Barna ezredes, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnok-helyettese ajándékcsomagot adott át a „Hírös Rescue Team” két tagjának, az MH Egészségügyi Központ állományába tartozó Trencsényi Péter őrmesternek, valamint Vizi Krisztián szakaszvezetőnek, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. [2023. március 5. 7:38]
A Lockheed Martin amerikai repülőgép- és hadiipari csoport bízik abban, hogy Ausztrália több F-35-ös vadászgépet vásárol, miután befejezi védelmi rendszerének felülvizsgálatát – jelentette ki a gyártó egyik vezetője február 28-án. [2023. március 4. 19:34]
Dandárfutást tartott az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár állománya, hivatásos és szerződéses katonák, valamint honvédelmi alkalmazottak részvételével. [2023. március 4. 17:14]
A kiberbiztonsági szabályok felülvizsgálatát és egy új állami ügynökség felállítását tervezi az ausztrál kormány. [2023. március 4. 15:52]
A trikolór szalagrózsa történetéről dr. Hermann Róbert történész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettesével beszélgettünk. [2023. március 4. 14:30]
Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezrednél egymást követik a tábori kihelyezési hetek. A Hídépítő Zászlóalj az elmúlt napokban teljesítette az év első kihelyezési hetét. [2023. március 4. 13:12]
Hatodik hete tart a szakalap felkészítés az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandárnál. A végrehajtó állomány második hete tartózkodik Táborfalván, ahol tereptant, alapharcászatot, veszélyes terepszakaszok leküzdését, harcérintkezésre reagálást, valamint egyéni és kötelék különleges műveleti lőgyakorlatot hajtanak végre. [2023. március 4. 12:52]