Itt az IPON Computer híreit olvashatja.


Állítólag az Apple fejlesztőcsapata már fejleszti a terméket egy ideje, de sorozatgyártásba majd csak 2027-ben küldhetik. [2024. március 8. 14:24]
Ezúttal a Telegram csoportok kerültek a figyelem középpontjába, ezekkel kapcsolatban történt több fontos változás. [2024. március 8. 13:28]
Konkrét rajtra nem számíthatunk, de arra bőven van esély, hogy a gyártó megmutatja, mire is képesek az egyes modellek élesben. [2024. március 8. 12:32]
A sikereihez képest apró cég ismeretlen összegért cserél gazdát, és továbbra is külön márkaként fennmarad a piacon. [2024. március 8. 11:36]
A gyártók az elmúlt negyedévek folyamán fokozatosan visszafogták a termelést annak érdekében, hogy az árak mélyrepülésének megálljt parancsoljanak. A művelet sikeres volt, az árak masszívan emelkednek. [2024. március 8. 10:40]
Az Apple a színfalak mögött elkaszálhatott egy olyan együttműködést, ami révén micro-LED képernyő került volna az okosórákba, és lehet, hogy az egészből nem lesz semmi. [2024. március 8. 9:44]
A GDDR7 komoly mértékű gyorsulást hoz a videokártyák piacára, már ami az effektív memória-sávszélességet illeti. [2024. március 8. 8:48]
Egyelőre csak kezdetleges renderképeken pózol a következő iPhone SE, és jelentős előrelépés lehet, ha így fog kinézni. [2024. március 8. 7:52]
Egyre népszerűbben a MediaTek rendszerchipek, és az UNISOC is dinamikusan növekedett, miközben a Huawei visszatért. [2024. március 7. 18:06]
Már dolgoznak rajta, hogy elérjék, az ASML szélhelye és gyártókapacitásának döntő többsége egyaránt Hollandia területén maradjon. [2024. március 7. 17:10]
Ezúttal a BMW i5 modellből jött egy olyan verzió, aminek a mintázatát lehet alakítani a felületi E Ink technológiás bevonat révén. [2024. március 7. 16:14]
Meglepő milyen csavaros logikai levezetéssel sikerült a Warner csapatának levonni a konklúziót. [2024. március 7. 15:18]
A Samsung új költséghatékony mobilja egészen sokat nyújt az árához képest, így sokak érdeklődését keltheti fel. [2024. március 7. 14:22]
Az ára még kérdéses, az érkezése viszont biztosnak tűnik. [2024. március 7. 13:26]
A NASA már arra készül, hogy újra emberekkel teljesítsen Holdra szállást, és ehhez modern technikai eszközöket fejlesztenek. [2024. március 7. 12:30]
Ezekkel a fordítórétegekkel megoldható, hogy a CUDA kód, ami eredetileg Nvidia hardverhez készült, más gyártó hardverein is fusson, ami értelemszerűen fájó pont lehet a vállalat számára. [2024. március 7. 11:34]
Felfoghatatlan, amit a Huawei Kínában leművel, miközben az Apple gyengélkedik, és a Honor kivételével a többi konkurense sem szerepelt jól. [2024. március 7. 10:38]
Pedig az MI309 teljesítményét visszafogták az MI300-éhoz képest, ám a jelek szerint így sem sikerül beférnie az exportszabályozásban foglalt teljesítményszint alá. Így csak engedéllyel lehet exportálni a terméket, amit vagy megkap, vagy nem. [2024. március 7. 9:42]
Csak hangoskönyvek elérésére nyújt majd lehetőséget az új opció, és meglepő módon alakul az ára. [2024. március 7. 8:46]
A Windows Subsystem for Android nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. [2024. március 7. 7:50]
A Claude állítólag hatalmas fejlődésen ment keresztül, és szinte már olyan jól tudja majd értelmezni a dolgokat, mint egy átlagos ember. [2024. március 7. 6:03]
A Meta minden nagy közösségi platformja akadozott, rövid időre teljesen elérhetetlenné vált. Voltak, akik azt gondolták, hogy kirúgták őket. [2024. március 6. 20:26]
A termék nem igényel külön PCI Express tápcsatlakozót, ami sok esetben lehet vonzó tulajdonság. [2024. március 6. 19:03]
Az iOS 17.4 rengeteg gyökeres változást hoz az operációs rendszer életében, ami annak köszönhető, hogy mostantól lesz kötelező a DMA jogszabályhoz igazodni. [2024. március 6. 18:07]
A Jupiter jeges holdja egy új kutatás szerint naponta 1000 tonna oxigént termel. [2024. március 6. 17:13]
A tesztelt szett még csak prototípus változatban létezik, de eléggé ígéretes ahhoz, hogy népszerű termék készüljön belőle. [2024. március 6. 16:17]
Az új Helio G91 a Helio G88-at váltja majd az alsó-középkategóriában, de a kameratámogatás terén nagy mozgásteret nyújt. [2024. március 6. 15:21]