Itt az JETfly híreit olvashatja.


Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása. [2024. március 5. 12:25]
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat. [2024. március 5. 10:15]
Május elsejétől az Emirates újra naponta közlekedik Kambodzsa fővárosa, Phnom Penh és Dubaj között, erősítve a két régió kereskedelmi és turisztikai kapcsolatait. [2024. március 4. 12:58]
A Gripen legújabb generációjának számító E változatból Svédország mellett eddig csak Brazília rendelt, ezért a gyártó világszerte új vásárlókat keres: jelenleg európai, ázsiai és dél-amerikai országokkal zajlanak tárgyalások. [2024. március 1. 15:50]
Azerbajdzsán már évek óta folytat tárgyalásokat Pakisztánnal a JF-17-esek beszerzése kapcsán: a legfrissebb hírek szerint megszületett a megállapodás, ami már továbbfejlesztett radarrendszerrel és a legmodernebb fegyverzettel felszerelt harci repülőgépekről szól. [2024. február 29. 12:19]
Az Air France-KLM Csoport csütörtökön nyilvánosságra hozta a december 31-én zárult pénzügyi évének gazdálkodási adatait. [2024. február 29. 10:32]
Márciustól H145M típusú helikopterrel biztosítja a Magyar Honvédség a légi kutató-mentő szolgálatot az ország nyugati részén. A feladat legmagasabb szintű ellátásához szükséges tudás megszerzéséhez a kijelölt állomány speciális kiképzésen vett részt február 12-20-a között között az MH Kiss József 86. [2024. február 28. 11:03]
A Gripenek beépített tűzfegyvere, a 27 mm-es Mauser BK 27 revolver-gépágyú több európai harci gép fedélzetén is megtalálható. A története egészen a második világháborúig nyúlik vissza - vagy esetleg még tovább? [2024. február 26. 15:13]
2024. február 23-án, pénteken, Budapestre érkezett Svédország miniszterelnöke, Ulf Kristersson. Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalássorozat eredményeként többek között arról is megállapodás született, hogy bővül a Magyar Légierő Gripen flottája. [2024. február 23. 14:03]
Évértékelő és feladatszabó értekezletet tartott dr. Bali Tamás ezredes, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoka, amelyen Könczöl Ferenc ezredes, az MH Légierő Parancsnokság megbízott parancsnoka is részt vett. [2024. február 23. 13:18]
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár adott otthont annak az alapszintű légi vezetés és irányítás tanfolyamnak, amelyet a kalkari Német Légierő Műveleti Parancsnokság NATO akkreditált kiképző központja, valamint az MH Légierő Parancsnokság közösen szervezett. [2024. február 22. 15:17]
2024. február 21. újabb mérföldkőként vonul be a Török Légierő történetébe, hiszen teljesítette első repülését az ötödik generációs, KAAN harci repülőgép prototípusa. Mutatjuk a videót! [2024. február 21. 14:54]
2024 nyarán, több mint 60 év szolgálat után nyugdíjazzák a Svéd Légierő ikonikus típusát, az SK 60 kiképző repülőgépet. A haderőnem méltóképpen búcsúzik a típustól, melynek kapcsán az első információk már napvilágra kerültek. [2024. február 20. 13:30]
A Belga Légierő részéről hivatalosan 2024. február 19-én jelentették be, hogy 2024-től már nem lesz látható az F-16-os demo-juk. Mutatjuk Olvasóinknak a hivatalos okokat! [2024. február 20. 10:21]
A tavalyi évben legolvasottabb cikkeink között szerepeltek a havi programajánlók, így ezek összeállítását 2024-ben is folytatjuk. A sort márciussal indítjuk, a hónapot rögtön a makettrajongók egyik kedvenc helyszíne, Szolnok nyitja. [2024. február 16. 15:47]
A járvány óta először ismét egymillió fölé ugrott az általában kevésbé forgalmas hónapnak számító január utasforgalma; 2024 első hónapjában 1 100 451 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. [2024. február 16. 12:57]
Először emelkedett levegőbe az első, Magyarországnak gyártott Gripen vadászrepülőgép Svédországban, 2005. február 16-án.   [2024. február 16. 10:28]
A II. világháború vége felé számos olyan konstrukció született, amely már a kelet-nyugati szembenállás során állt hadrendbe. Jó példa erre a kéthajtóműves brit bombázó, amely kortársaitól eltérően hosszú és sikeres karriert futott be. [2024. február 15. 11:20]
Közzétette 2023-as pénzügyi jelentését az Airbus, amely szerint a toulouse-i székhelyű repülőgépgyártó az elmúlt évben 735 repülőgépet adott át az ügyfeleknek, a vállalatcsoport árbevétele 65,4 milliárd euró volt, 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. [2024. február 15. 10:08]
Az Emirates nagyszabású flottabővítésével párhuzamosan 5000 új légiutas-kísérő felvételét tervezi 2024-ben. A globális toborzás Magyarországot is érinti, februárban Budapesten és Pécsett is nyílt napokat tart a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága. [2024. február 13. 11:59]
Az elmúlt héten jelentették be hivatalosan, hogy sok év kihagyás után ismét közvetlen menetrendszerinti járatok indulnak a Pécs-Pogány Repülőtérről. A München, Málta és Korfu járatok legfrissebb információi már elérhetők! [2024. február 13. 11:15]
Mint ahogy arról már lapunkon is beszámoltunk, sikeresen teljesítette első repülését a Magyar Légierő részérő készült első KC-390-es típusú katonai szállítógép. A fotók után most mutatjuk az Embraer összefoglaló videóját a repülésről. [2024. február 12. 15:51]
Évek óta húzódik már a kiöregedő svéd C-130H szállító repülőgép flotta váltótípusának kiválasztása, most azonban úgy tűnik, 2024-ben eldől, hogy amerikai vagy brazil típus lesz-e a befutó. [2024. február 9. 15:19]
2024. február 8-án, Brazíliában levegőbe emelkedett a Magyar Honvédség első Embraer KC-390 típusú katonai szállítórepülőgépe, ami a tervek szerint ez év folyamán érkezik Magyarországra. [2024. február 9. 9:13]
A brit hírportálok címlapon számoltak be a 102 éves brit veterán, Jack Hemmings, hétfői repüléséről, melynek során 20 percet repülhetett egy Spitfire-rel. [2024. február 8. 16:19]
A legújabb technológiát is beveti a KLM annak érdekében, hogy csökkentse a járatkiszolgálási folyamatban keletkező ételhulladék mennyiségét. [2024. február 8. 12:53]
Az Emirates júniustól már A380-as gépekkel is repül Oszakába. A járatok a megnövelt ülőhely-kapacitás mellett, szélesebb választási lehetőséget és nagyobb kényelmet is jelentenek az utasok számára, mivel a repülőgépeken elérhető a légitársaság új Prémium Turistaosztálya. [2024. február 8. 9:39]
Mint ahogy arról már lapunkon is beszámoltunk, 2024. február 4-8. között védelmi ipari szakkiállítást rendeznek Rijádban, ahol a legnagyobb repülőgépgyártó vállalatok is jelen vannak. A Boeing kapcsán az új F-15EX értékesítéséről is vannak friss információk. [2024. február 7. 16:28]
A Brit Királyi Légierő pilótaképző rendszere a közelmúltban többször is a hírek szereplője volt: most a képzés fő platformjának tekinthető BAE Systems Hawk T2 flottáról láttak napvilágot friss hírek. [2024. február 6. 16:32]
A Szaúdi Királyi Légierő bemutató köteléke, a Saudi Hawks, a magyar közönség számára sem ismeretlen, hiszen 2021-ben részt vettek a Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón. A csapatról most friss hírek láttak napvilágot! [2024. február 5. 15:03]