Itt az Kibic Magazin híreit olvashatja.


A Zsidó Tanulás Világnapján a Bálint Házban beszélgetett Grósz Andor, a Mazsihisz és Mester Tamás, a BZSH elnöke a két szervezet viszonyáról a kormánnyal, de szóba került az EMIH, valamint az ortodoxia körül zajló események. Sőt, az is kiderült, hogyan lett Grósz Andorból „NER-lovag”. [2023. november 8. 16:20]
A TEV feljelentést tett az erőszakra uszító felirat miatt. [2023. november 8. 13:47]
A Kertész Imre Intézet tematikus nappal, művészettörténeti programsorozattal, könyvbemutatóval és rendhagyó irodalomórával ünnepli a 2016-ban elhunyt, Nobel-díjas magyar író 94. születésnapját csütörtökön Budapesten. [2023. november 8. 8:58]
Egy hónappal ezelőtt történt a Hamász véres támadása Izrael ellen, amely során több mint 1400 embert gyilkoltak meg a terroristák. 240-en azóta is fogságban vannak a Gázai övezetben. [2023. november 7. 17:09]
Legyél a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál diákzsűrijének tagja és válaszd ki a diákok kedvenc filmjét! [2023. november 7. 14:43]
A magyar holokauszt-túlélő által alapított New York-i maratonon sokan izraeli zászlókkal és a Gázában fogvatartott túszok fotóival vettek részt a versenyen vagy szurkoltak az út szélén állva. [2023. november 7. 12:18]
Horovitz Tamás szerint nem megengedhető, hogy ártatlanul bárkit is rasszista szavakkal illessenek. [2023. november 6. 16:46]
A köztársasági elnök szolidaritási látogatáson járt Izraelben, ahol megígérte: mindent megtesz az összes izraeli túsz kiszabadítása érdekében. [2023. november 6. 8:53]
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom következő programjai. [2023. november 5. 12:41]
Leendő elsősök és leendő gimisek szülei figyelem! [2023. november 5. 10:39]
A sérelmek skálája a verbális bántalmazástól és antiszemita grafittiktől fizikai támadásokig és halálos fenyegetésekig terjed. [2023. november 3. 17:28]
A vasárnapi programban többek között szó lesz a zsidó hitközségek jövőjéről, szekuláris zsidóságról, holokauszt-túlélők személyes történeteiről. [2023. november 3. 10:18]
A projekt célja, hogy átfogó képet adjon a Hamász által elkövetett atrocitásokról, elgondolkodtató és oktatási eszközként szolgáljon, elősegítve a borzalmak súlyosságának tudatosítását. [2023. november 2. 12:11]
A háborús helyzet miatt Felcsúton játssza két hazai Eb-selejtezőjét az izraeli válogatott. [2023. november 2. 8:32]
A Beeri kibucban működő nyomda története a település megalapításáig nyúlik vissza. A Beeri Nyomda épülete a csodával határos módon sértetlen maradt az október 7-i véres támadás során. [2023. október 31. 16:32]
A Jad Vasem elnöke szerint ezzel Erdan nagykövet szégyent hozott a holokauszt áldozataira és Izrael Államra egyaránt. [2023. október 31. 12:25]
Hatalmas izraeli zászlóval, mécsesekkel és a Gázában túszként fogvatartottak fotóival álltak ki Izrael mellett az alapítvány munkatárai és önkéntesei. [2023. október 31. 9:42]
Szerintük Izraelben a felmenőik miatt sokak lennének jogosultak a magyar állampolgárságra, Magyarországnak ezért érdeke Izrael stabilitása. [2023. október 30. 15:09]
Pogrom közeli állapotok alakultak ki az Oroszországhoz tartozó dagesztáni Mahacskalában, amikor palesztin-barát „tüntetők” megrohanták a repülőteret izraeli „menekültek” után kutatva. [2023. október 30. 10:52]
Az elmúlt pár napban olyan valósággal kell szembenéznünk amivel még nem találkoztunk, olyan hangokkal és látványokkal amiket a legrosszabb rémálmunkban se gondoltunk volna, hogy megtörténhet. [2023. október 28. 11:51]
Budapesten, Pécsen és Debrecenben is láthatóak azok a kültéri hirdetőfelületeken elhelyezett videók, amelyeken a Gázában túszként fogvatartott gyerekek fotói láthatók. [2023. október 27. 14:05]
A jelenleg ismertek szerint 229 túszt tartanak már 20 napja fogva palesztin terroristák a Gázai övezetben, közülük négynek van magyar érintettsége. [2023. október 27. 10:27]
A nyolcéves Ellát és a tizenöt éves Dafnát a Hamász terroristái hurcolták Gázába október 7-én. [2023. október 26. 18:24]
Az ismeretlen elkövetők üzenetet is hagytak az étterem ablakán. [2023. október 26. 13:24]
Ili nyugdíjas túravezető, egy nappal a Hamász támadása előtt érkezett csoportjával Izraelbe. Miközben arra vártak, hogy biztonságosan hazatérhessenek, a Gázai övezetből kimenekített gyerekes családokban próbálták tartani a lelket. [2023. október 26. 10:38]
A csütörtöki kiállással magyarországi civil szervezetek a Gázában fogvatartott több mint 20 kiskorú és a közel 200 felnőtt azonnali, feltételek nélküli szabadon engedését követelik. [2023. október 25. 16:59]
Budapest után Vicenza a második város, amely díszpolgárává avatta a magyar karmestert. [2023. október 25. 14:12]
El sem lehet képzelni azokat az embertelen szörnyűségeket, amiket műveltek, és amiket a holokauszt óta nem látott a világ – mondja Luca, egy Izraelben élő fiatal anyuka két kisgyerekkel, akinek a háború miatt kellett hazatérnie Izraelből Budapestre. [2023. október 25. 11:37]
A 15 éves vádlottnál egy horogkeresztes zászló is volt, amelyet a járókelőknek mutogatott. [2023. október 24. 18:40]
A bútorairól híressé vált Lengyel Lőrinczet és leszármazottait, történeteiket, alkotásaikat bemutató tárlat nyílt vasárnap a szegedi Új Zsinagógában. [2023. október 24. 16:18]