Itt az KönyvesBlog híreit olvashatja.


Évszakhoz képest hűvösebb című kötetével 2019-ben Harag Anita nyerte el a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat - derül ki kiadója, a Magvető facebook-bejegyzéséből. Az elismeréssel a legtehetségesebb pályakezdőket szeretnék minden évben támogatni, ami a gyakorlatban egy évnyi nyugodt munkakörülmények biztosítását, új művek megszületésének ösztönzését, a kiadott mű németországi megjelentetéséne... [2019. december 5. 18:00]
A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbeknek talál. Decemberben Michael Ende és Wieland Freund Rosszcsont Rodrigo és Filkó, a fegyverhordozója című meseregénye lett a hónap könyve. (Kritikánk róla ITT olvasható. [2019. december 5. 14:30]
Tíz éve már, hogy megjelent Horváth Viktor egyik legsikeresebb regénye, a Török tükör, amellyel aztán elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. A történet a 16. századba vezet, és egy török kamasz szemszögéből mutatja meg az akkori Magyarország mindennapjait. A regényt az első megjelenése óta már tíz nyelvre lefordították (így például megjelent törökül, olaszul, szerbül és lengyelül), Magyaro... [2019. december 5. 11:00]
Láng Zsolt az őszi Margón (fotó: Valuska Gábor) Bolyai János a magyar zsenik képzeletbeli panoptikumának egyik oszlopos tagja, a nemeuklidészi geometria atyja. Nehéz természetű, magának való ember, szabadságvágya és megalkuvás nélküli kitartása mégis valamiféle naivitással ruházza fel. Megszállottan halad előre az életművével, gondolkodik és ír, miközben nincs a helyén: élete utolsó éve... [2019. december 5. 8:35]
Divatkirálynő a vasfüggöny mögött címmel április végéig tekinthető meg a Rotschild Kláráról szóló kiállítás a Nemzeti Múzeumban (fotó: Valuska Gábor) Ha Rotschild Klára most lenne aktív, akkor a gazdasági és a divatmagazinok szerkesztői hétről hétre egymás sarkát taposnák, hogy cikket készíthessenek róla és vele. [2019. december 4. 12:30]
A szexuális felvilágosítás mindig kényes ügy a gyerekes családokban (a mikor és a hogyan kérdésekre nincsen jó válasz, ezeket nagyjából az adott család - leginkább a szülők - nyitottsága vagy szemérmessége határozza meg), az állatok szerelmi élete pedig talán nem is kerül szóba egyáltalán, vagy ha igen, akkor néhány semmitmondó szóval el szokták ütni a dolog élét. [2019. december 4. 11:50]
Fotó: Pixabay Egy kutatás, amelyet az Egyesült Királyságban végeztek, felfedett egy összefüggést, amelyet régóta lehetett sejteni: azok a gyerekek, akiknek vannak otthon saját könyveik, könnyebben elérik a saját koruknak megfelelő szintet az olvasásban és jobban is élvezik azt. A National Literacy Trust 56000 iskolás gyerek részvételével végzett kutatást, és arra jutottak, hogy az olvas... [2019. december 4. 9:30]
S. A. Chakraborty Dévábád-trilógiájának középső darabjának magyar kiadására nem kellett túl sokat várnia a folytatásra kiéhezett fantasy rajongóknak. A jövőre érkező lezárás azonban odébb van, ami már csak azért is probléma, mert a Rézkirályság nemcsak remek második rész, de egy elég szemtelen, várakozást fokozó függővéggel ágyaz meg a konklúziónak. [2019. december 4. 8:15]
Kép forrása Tavaly ősszel már ítunk róla, hogy a cseh miniszterelnök, Andrej Babiš felajánlotta, hogy segít visszaszerezni Milan Kundera állampolgárságát, több mint negyven évvel azután, hogy a csehszlovák kommunista rezsim megfosztotta őt tőle. Egy év elteltével sikerült is elintézni, hogy a dolog megvalósuljon. [2019. december 3. 16:26]
Fotó: Sin Olivér A magyar irodalomnak sok ismert szerelmi története van, de ezek közül Ady Endre és Csinszka viszonya kiemelkedik. Nemcsak azért, mert ez a szerelem a közoktatás része, hanem azért is, mert 2019-es nézőpontból sokkal problémásabb viszonyról beszélhetünk. 1911-ben a svájci nevelőintézetből kezdett leveleket írogatni Boncza Berta a már legendává vált Adynak. [2019. december 3. 14:57]
Szabados Ágnes, az RTL Klub Híradójának műsorvezetője tavalyelőtt elindította a Nincs időm olvasni kihívást, amely során 12 hónap alatt 12 könyvet kell elolvasnia a résztvevőknek. A játék idén is folytatódik és bárki bármikor csatlakozhat hozzá, hiszen Ágnes minden hónapban ad egy új témát, amit aztán a húszezer fős közösség közösen dolgoz fel. [2019. december 3. 10:45]
Az irodalmi Nobel-díjat odaítélő svéd bizottság két külsős tagja is felmondott tegnap, a döntésük mögött az áll, hogy a botrányok után megreformálni kívánt Svéd Akadlémiánál túl lassan valósulnak meg a változtatások.  Botrány. A díj eddigi történetében a 2018 tavaszán kirobbant zaklatási és korrupciós vádak idézték elő az egyik legnagyobb botrányt. [2019. december 3. 8:45]
Egy téli reggelen három fiú indul szörfözni a francia partokhoz. Hazafelé balesetet szenvednek, és egyiküknél már csak az agyhalál beálltát tudják megállapítani az orvosok. A 19 éves Simon Limbres szüleinek életük legnehezebb döntését kell meghozniuk: felajánlják-e fiuk szerveit, köztük a már csak gépekkel életben tartott szívét, hogy megmentsék vele a transzplantációs lista élén állókat. [2019. december 2. 14:00]
Dóbörög az Első Ünnepi Könyvvásár, a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán több mint 500 cím közül választhatjuk ki a tökéletes ajándékot. A napokban már írtunk róla, hogy milyen szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket érdemes beszerezni. Most pedig azt is megmutatjuk, hogy ezen a héten, milyen izgalmas programokra lehet számítani. [2019. december 2. 12:45]
Fotó: Igor Moukhin/ Wikipédia 2012. február 12-én a Pussy Riot csoport öt tagja színes maszkokban, erősítővel és gitárral felszerelkezve tűnt fel a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban, hogy előadjanak egy punk imát. A színes-zajos szeánszon Isten anyjához könyörögtek, hogy szabadítsa meg őket Putyintól. [2019. december 2. 10:45]
A hétindító Könyvesblokkban mindig a legfrissebb megjelenések közül válogatunk. Az összeállításba ezúttal Elif Shafak legújabb könyve került, amely a modern Isztambul számkivetettjeinek életéről mesél; de ajánljuk Grame Simsion Don Tillman-trilógiájának harmadik részét; valamint J.D. Barker új krimijét, A hatodik áldozatot is. [2019. december 2. 8:45]
A huszadik század középső harmadának hullámzó és kiszámíthatatlan történelmi változásai alapvető hatást gyakoroltak a kisemberre, így a vidéki falvak, tanyák, kisvárosok lakóira is. A félelem, a bizonytalanság és a megalázottság uralkodott a nyírségi és a beregi portákon is. Ezeket a sorsokat jeleníti meg a történelem rendkívüli iramban változó díszletei előtt Csabai László új novelláskötete... [2019. december 1. 10:16]
Novemberben a Jakabak lett a hónap könyve (és aztán ez a könyv kapta az első alkalommal kiosztott Szívünk rajta-díjat is), ezenkívül pedig még további öt gyerekkönyv kapott matricát. Mutatjuk, melyek ezek!  Terri Libenson: Láthatatlan Emmie  Terri Libenson: Láthatatlan Emmie Fordította: Bozai Ágota, Maxim Könyvkiadó, 2018, 192 oldal, 2499 HUF   Ez a könyv... [2019. november 30. 10:00]
A Bookline Busz minden nyáron körbejárja az ország legnagyobb kulturális fesztiváljait. Idén télen már nemcsak az olvasóközönséget örvendeztetik meg a busszal, ami a téli időszakra különleges köntösbe öltözik, ellátogatnak az ország több gyermekotthonába, ahol foglalkozásokkal és könyvadományokkal teszik emlékezetessé a gyerekek számára az ünnepet. [2019. november 29. 14:10]
Fotó: Németh Dániel/Libri Gyerekként és szülőként is mindenki olyan iskoláról álmodik, ahol szinte játszva megy a tanulás. A valóság sokszor ezer darabra töri ezeket az álmokat, viszont vannak már olyan kezdeményezések, amelyek igenis azt bizonyítják, hogy a játékosságot nem kell kiölni az oktatásból. [2019. november 29. 12:14]
Nemrég megnyílt az ország Első Ünnepi Könyvvására a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán, ahol nemcsak a legnépszerűbb sikerkönyveket lehet beszerezni, de számos izgalmas program is zajlik (részletek ITT). A napokban már írtunk róla, hogy szerintünk milyen szépirodalmi művekre érdemes beruházni a könyvvásáron, most pedig összegyűjtöttük azokat az ismeretterjesztő könyveket, amelyek szuper karácson... [2019. november 29. 11:00]
Két szorosra font copf. Sárga esőkabát. Kapucni. Határozott tekintet. Ha activityznénk, mindenki kitalálná, hogy Greta Thunbergre gondolok, a 16 éves lányra, aki megpróbálja a világ figyelmét felhívni a klímakatasztrófára.   C. Hecking, C. Schönberger és I. Sokolowski: A jövőnk most kezdődik Fordította: Győri Hanna, Pozsonyi Pagony, 2019, 88 oldal, 2990 HUF   ... [2019. november 29. 8:30]
Bronisław Wildstein új regényében megdöbbentő látleletét rögzítette a lengyel, de ugyanúgy a közép-európai 20. századnak is. Egy család történetén keresztül járjuk be az 1900-as évek elejétől a 2000-es évtized végéig tartó bő száz esztendőt, miközben több regény lapul a regényben, amely a dokumentumregény műfaját elegyíti a fikcióval. [2019. november 28. 14:30]
Immár 20 éve annak, hogy magyarul is megjelent J.K. Rowling regényfolyamának első része, a Harry Potter és a bölcsek köve. A jubileumra egy exkluzív magazinnal emlékezünk, amely nyakig merül a sorozat varázsvilágában. Így például interjút készítettünk a HP nyelvi világát megteremtő Tóth Tamás Boldizsárral - a cikkből sok más mellett a következőket tudhatjuk meg: Amikor az első kötetet k... [2019. november 28. 12:00]
Három névre szűkült azoknak a köre, akik idén elnyerhetik a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat. Ezek szerint Czakó Zsófia, Harag Anita és Pál Sándor Attila esélyes még arra, hogy megkapja a 6 ezer eurós ösztöndíjat. (A Top10-ről korábban ITT írtunk.) A díjat december 5-én, csütörtökön 17 órakor adják át az Írók boltjában. [2019. november 28. 11:15]
Ali Smith az egyik legismertebb kortárs skót író (Sebastian Barry egyszer Skócia Nobel-várományosának is nevezte), akinek a napokban jelent meg az első könyve magyarul Mesterházi Mónika fordításában. A Hogy lehetnél mindkettő két fejezete látszólag két külön síkon mozog, hiszen az egyik egy reneszánsz festő, a másik pedig egy 21. [2019. november 28. 10:00]
Élő, repülő szigetek, ősi tudást kutató idegenek, istenné váló transzhumánok, géphuszárok, übermenschek, interdimenzionális kártevőirtók, és öntudatra ébredő mesterséges intelligenciák. A felsoroltak csak egy kis szeletét képesek érzékeltetni annak az elképesztő ötletparádénak, ami a Gardner Dozois által összeválogatott A legjobbak legjobbjai novelláit jellemzi. [2019. november 28. 8:35]
A Visegrádi Irodalmi Rezidensprogramot – VLRP – 2012-ben hozta létre a Visegrádi Alap. A programra a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) irodalmi alkotói (írók, újságírók, kritikusok, írók és költők) jelentkezhetnek, tavaszi, illetve őszi alkotómunkára az ösztöndíjprogramban résztvevő intézmények egyikébe. [2019. november 27. 17:47]
Fletcher és Shakespeare A világirodalom egyik nagy kérdése, hogy valójában ki a William Shakespeare nevével fémjelzett darabok valódi szerzője – Shakespeare egymaga, vagy esetleg voltak szerzőtársai, netán csak a nevét adta némelyik darabhoz? Fontos adalék, hogy a reneszánsz idején nem vették olyan komolyan a szerzői jogokat, mint manapság, nem véletlen, hogy az irodalomtörténészek éppe... [2019. november 27. 15:55]
Fotó: Valuska Gábor Nem sokkal azután, hogy a Margó Fesztiválon az ősszel megjelent A szellemidéző és tiszteletes című regényéről mesélt, Kim Leine Dániában egy új könyvvel jelentkezett. Utóbbi merőben más, mint az eddigiek, ezúttal ugyanis egy hátborzongató történetet írt a testvéreket kísértő múltról, amely nem nélkülözi a horrorisztikus és szürreális elemeket sem. [2019. november 27. 13:20]