Itt az KönyvesBlog híreit olvashatja.


Pár éve letarolták a könyvpiacot azok a kötetek, amelyek női példaképek egész sorát állították a lányok - és a fiúk elé. A Lázadó lányok-könyvek, és ezek legkülönfélébb változatai, illetve a magyar kiadások (ezekről ITT írtunk részletesen) mind azt mutatták, hogy kitartással, tehetséggel bármit, de tényleg bármit el lehet érni. [2019. november 18. 14:00]
(Forrás) Nyolcvanéves lett a mai napon a kanadai Margaret Atwood, akit az elmúlt években főként A Szolgálólány meséje című disztópiája miatt emlegettünk, holott egy olyan szerzőről beszélünk, aki számtalan műfajban maradandót alkotott. Pályafutását költőként kezdte, írt számtalan regényt (spekulatív szépirodalmat és disztópiát), de kipróbálta magát a gyerekirodalomban, ezenkívül több kö... [2019. november 18. 12:12]
Kemény Aranka, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa elküldte Tóth Krisztinának a költő első publikációját, ami A vár című vers volt. Minderről Tóth Krisztina posztolt a Facebookon, egyúttal pedig olyan olvasókat keres, akik a megjelenés napján születtek. Hozzátette még:  Azoknak a jelentkezőknek, akik a lapok megjelenésének idején születtek, elküldöm kéziratban ezeket a több, mint ... [2019. november 18. 10:00]
Hétfői Könyvesblokkunkba a legfrissebb kötetek közül válogattunk: helyet kapott benne az a regény, amely alapján Martin Scorsese legújabb gengszterfilmje készült, de megtaláljátok itt az izlandi Sigurdardóttir új krimijét és az Édesvízi mediterrán-sorozat ötödik kötetét is. Charles Brandt: The Irishman - Hallom, szobafestő vagy Charles Brandt: The Irishman - Hallom, szobafest... [2019. november 18. 8:20]
Bármilyen egyértelműnek tűnik, annyira kockázatos is volt, amikor Margaret Atwood úgy döntött, hogy könyvben is folytatja A Szolgálólány meséjét. Utóbbi az elmúlt években abszolút meghatározta a könyvpiacot és a politikai közbeszédet is, amit csak erősített, amikor a Hulu leforgatta az azonos című sorozatot, amiből már lement a harmadik évad is. [2019. november 17. 13:05]
Pár éve karácsonykor a közösségi médiában elképesztő sebességgel terjedni kezdett egy „Hol a panda?” című szupernehéz képrejtvény, amelyen hóemberek között kellett megtalálni a kis fekete-fehér pandát. A feladványt több mint 160 ezren osztották meg, alkotója, Dudolf, azaz Dudás Gergely pedig egycsapásra világhírű lett. [2019. november 15. 11:55]
A közeli jövő technológiailag sokkal fejlettebb Amerikájában járunk. Tíz évvel ezelőtt egy atomrobbanást követően Pittsburgh a hamu martalékává vált, a túlélők és az ország többi része pedig egy zord disztópiába menekült, ahol a média és különböző virtuális kiterjesztései befolyásolnak mindenkit, a társadalmat körbelengi a pornográf tartalom és a szexipar, a bűnözők kivégzését pedig élőben l... [2019. november 15. 9:06]
Demény Eszter, Sárdi Dóri és Kovács Eszter (fotó: Valuska Gábor) Tizennyolc éves lett az ország egyik meghatározó gyerekkönyvkiadója, a Pagony, ami bár kiadónak indult volna, 2001-ben könyvesboltként nyitotta meg kapuit, hogy aztán alig egy év elteltével mégis megjelentesse első gyerekkönyvét. [2019. november 14. 13:50]
(Kép forrása) Elizabeth Gilbert (korábban ITT interjúztunk vele), az Ízek, imák, szerelmek szerzője új könyvében az 1940-es évek New Yorkjának színházi világába kalauzolja az olvasót. A kalandos életű főhősnő, az immár nyolcvankilenc éves Vivian örömmel és némi megbánással emlékezik vissza élvhajhász és öntörvényű fiatalságára, valamint azokra az eseményekre, amelyek későbbi életét alak... [2019. november 14. 10:30]
Fotó: Valuska Gábor Van az a kimondott-kimondatlan írói szabály, hogy ne félj a legnagyobb bajba taszítani a hősödet, és a legváltozatosabb akadályokat gördíteni az útjába. Ha elfogadjuk, hogy valóban létezik ilyen szabály, akkor Jo Nesbo azt piszok jól megtanulta, mert új könyvében (olvass bele ITT) a már eddig is traumatikus életutat maga mögött tudó nyomozóját minden eddiginél mélyeb... [2019. november 14. 8:20]
Az utóbbi időben egyre többen gondolják úgy, hogy a karácsony az egymásra figyelés, a maradandó élmények, az együtt töltött idő és a személyre szabott, gondosan kiválasztott meglepetések ünnepe, ezért egyre többen választják a könyvet, ha karácsonyi ajándékot keresnek. E gondolat jegyében egyedülálló kínálattal nyílik meg 2019. [2019. november 13. 14:00]
Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea és Gimesi Dóra (fotó: Szöllősi Mátyás) Megjelent az Időfutár-sorozat új, befejező része, amelyben véget ér Hannáék időutazásos története, és végre visszazökken helyére az idő. Addig viszont sok-sok kalandon keresztül vezet az út a könyvsorozat zárókötetében. [2019. november 13. 12:00]
Pár napja mutatta be a Szabó Benedek és a Galaxisok ötödik lemezének első dalát egy videoklipben, illetve a Cím nélküli ötödik lemez borítóját. A Borítópornó rovatban még soha nem mutattunk lemezborítót, de ezen most változtatunk, mert a legendás Európa Zsebkönyvek sorozatát játékba hozó vizuál úgy működik, mint a félszáraz madeleine süti. [2019. november 13. 10:05]
Dudás Gergely, művésznevén DUDOLF első, karácsonyi mesekönyve végre Magyarországon is megjelenik. Pár éve a „Hol a panda?” című képe 160 ezer megosztást eredményezett, amellyel egy csapásra világhírűvé vált. A Budapesten élő illusztrátor mestere a képrejtvényeknek, a Mackó karácsonyi böngészője sem szűkölködik bennük, oldalról oldalra dolgoztatják meg az olvasók megfigyelőképességét a furfan... [2019. november 13. 8:21]
Fotó: Valuska Gábor Kim Leine a fagyos északról utazott a már-már mediterránba hajló budapesti őszbe, hogy a Margó Fesztiválon mutassa be új könyvét, A szellemidéző és a tiszteletest, amely a Grönland-trilógia második része, és egyben az első kötet előzményregénye. A történet ezúttal is Grönlandon játszódik, ám csak a dán kolonizáció kezdeteinél vagyunk, ahol még van remény a küldetés s... [2019. november 12. 11:30]
Babarczy Eszter A mérgezett nő című könyve és Szombat Éva fotóművész munkái kapcsán a női szereplehetőségekről és szerepkényszerekről tartanak beszélgetést ma este 18 órától a Mai Manó Házban. Az esemény a Libri Kiadói Csoport és a Mai Manó Ház Könyvek & Képek a Napfényműteremből című új programsorozatának része, amelyet ezentúl havonta fognak megrendezni, és amelyen mindig egy-egy népszerű ... [2019. november 12. 10:19]
Újabb klasszikus és koszakalkotó sci-fi jelenik meg novemberben: Frank Herbert Hugo- és Nebula-díjas remekművét, a Dűnét adja ki keménykötésben, Békés András fordításában, de új szerkesztésben a Gabo Kiadó. A hír azért is szuper, mert jövőre érkezik a történet adaptációja is a mozikba. A kétrészes filmet Denis Villeneuve (Eredet, Csillagok között, Szárnyas fejvadász 2049) rendezi, a főszerep... [2019. november 12. 8:45]
Fotó: Valuska Gábor Sorozat lesz Daniel Kehlmann regényéből, a Tyllből! Till Eulenspiegel és a harmincéves háború történetét a német Netflix adaptálja, a nagy sikerű Dark (Sötétség) producereivel - adta hírül a Magvető Kiadó Facebook-oldalán.  Daniel Kehlmann regényéről ezt írtuk kritikánkban:  Daniel Kehlmann látszólag a történelmi múltról írta legújabb regényét, ... [2019. november 11. 18:04]
Pont húsz éve, hatezer példányban jelent meg a Harry Potter és a bölcsek köve első magyar kiadása az Animus Kiadó jóvoltából. Azóta az időközben megérkező további hat kötettel számolva több mint egymillió példányt adtak el a regényekből csak Magyarországon, ez a szám világviszonylatban átlépte a félmilliárdot. [2019. november 11. 13:00]
Fotó: Valuska Gábor Jövő év áprilisában Magyarországra jön a skandináv krimik koronázatlan királya, Jo Nesbo – jelentette be Facebook-oldalán az Animus Kiadó. A látogatásról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Könyvfesztiválra tervezik, hamarosan pedig a részleteket is közzéteszik majd az eseményről. [2019. november 11. 11:45]
A Bookline és az UNICEF Magyar Bizottság öt éve indította útjára a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, mi a Könyvesblogon pedig rendszeresen beszámolunk azokról a könyvekről, amik Szívünk rajta-matricát kaptak. [2019. november 11. 10:30]
Új hét, új Könyvesblokk! Ezúttal egy gyerekszemszögből megírt háborús történetet, egy 17. században játszódó romantikus regényt, és egy szerelmi háromszögről szóló, melodramatikus fordulatokkal teli Nabokov-könyvet ajánlunk.  Ivana Bodrožić: Hotel Zagorje  Ivana Bodrožić:: Hotel Zagorje Fordította: Radics Viktória,Park Kiadó, 2019, 210 oldal, 2950 HUF   &... [2019. november 11. 8:45]
Látszólag Michel Houellebecq egy újabb regényt írt kedvenc témájáról, a kiégésből, motiválatlanságból következő embergyűlöletről, és erős, provokatív állítások közepette próbálja megfejteni, hogyan jutott el idáig. A Szerotonin sokrétegű könyv, aminek legfelső rétege az ismert színvonalon ábrázolja, hogy egy francia agronómus miként lép ki a társadalomból, hogy mazochista módon teljes egészé... [2019. november 10. 23:15]
Az Infografika-sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, és ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon tárja elénk. Sophie Collins: Infografika - Kahlo Fordította: Dr. [2019. november 9. 10:00]
Nem csak az izgalmas történeteket kerestük októberben, a Bookline havi sikerlistája szerint a szépirodalom mellett sokan olvastunk tudatosabb életmódra buzdító írásokat, és felkerült a sikerlistára a közelmúltban meghalt Vekerdy Tamás több kötete is. Az előző havi sikerlista élére az egyik leghumorosabb magyar regénye került, amit a hazai pszichológia egyik legismertebb alakjának sikerkönyve... [2019. november 8. 14:44]
Bár könyvet nem ítélünk meg a borítója alapján (ezt mostanra már jól megtanultam), de gyerekkönyvek esetén ez alól gyakran kivételt teszek. Mert ha felolvasok egy könyvből, akkor igenis fontos, hogy milyen kézbe venni, hogy hogyan néz ki, amikor még csukva tartom, és megy az alkudozás, hogy ma este akkor most egy vagy két mesét fogunk elolvasni, és hogy a tegnapi félbemaradt mese befejezése ... [2019. november 8. 12:00]
P. fiatal filmrendező, aki a hetvenes években kétlaki életmódot folytatva ingázik Lengyel- és Magyarország között. Tanúja a Szolidaritás-mozgalom kibontakozásának, a lengyel katolikus papság ellenállásának, a lengyel film aranykorának. P. egyik álma, hogy Marek Hlasko, a neves szerző és filmforgatókönyv-író regényéből, A második kutyagyilkossságból filmet forgasson. [2019. november 8. 10:20]
Az európai spekulatív irodalomról általában sokkal kevesebb szó esik, mint az amerikairól. Pedig rengeteg olyan könyv születik ezen a kontinensen is, amire érdemes figyelni, még ha sokat közülük nem is fordítanak le angol (vagy egyéb) nyelvre. Pintér Bence a File 770 oldal számára gyűjtötte össze azokat a műveket a műfajban, amelyek Ausztriától Lettországon át egészen Ukrajnáig bezárólag kie... [2019. november 8. 8:45]
Forrás: Twitter 2019 volt az az év, amikor globális demonstrációk indultak a bolygó megmentéséért, amikor az Extinction Rebellion-nel a fiatalok világszerte tüntetni kezdtek, és amikor Grtea Thunberg arra szólította fel a diákokat, hogy az iskola helyett lépjenek fel a környezetvédelem ügyéért. [2019. november 7. 13:30]
Kép forrása 2020. április 23. és 26. között fogják megrendezni a  a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenárison, amelynek díszvendég országa Spanyolország lesz. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Spanyol Nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel együttműködve hozza el Spanyolország irodalmának legjavát a könyvfesztiválra. [2019. november 7. 12:25]