Az unoka, Keith Wallace elmondása szerint Lowry a városi ünnepséghez kapcsolódó kiállításon szerepelt egy manchesteri áruházban. [2025. május 4. 10:00]
Ismerjük ezeket a verseket, de most, anyák napja alkalmából olvassuk el őket, talán mást is jelentenek, mint emlékeinkből visszatérő soraik. [2025. május 4. 8:00]
Smith szerint Barbara Pym éles megfigyelőképességét arra használták, hogy titkosírásra és rejtett üzenetekre vadásszon látszólag hétköznapi levelekben. [2025. május 3. 16:00]
Terry Long Phan és Tomotsugu Goto, a tajvani Tsing Hua Nemzeti Egyetem kutatói a kilencedik bolygó keresésében új megközelítést alkalmaztak. [2025. május 3. 14:00]
Az első ruha azonban kiemelten fontos: ez az öltözék válik az új pápa ikonikus megjelenésévé, amelyet a világ minden tájáról közvetítenek. [2025. május 3. 12:00]
Vidovszky György, a Kolibri Színház volt főrendezője közösségi oldalán megírta a búcsúlevelét. [2025. május 3. 10:00]
Gróf Eszterházy Károly 1725. május 4-én született Pozsonyban, és már fiatalon a papi pályát választotta. [2025. május 3. 8:00]
A Sixtus-kápolnában két kályhát állítanak fel a pápaválasztás napjaira: az egyikben a szavazócédulákat égetik majd el. [2025. május 2. 19:36]
A The Next Big Story (A következő nagy történet) című versenyt a The Novelry nevű online íróiskola indította el. [2025. május 2. 14:00]
Az Urmánczy-híd története nemcsak a helyi közösség vesztesége, hanem intő példa is lehet arra, hogyan pusztul el a kulturális örökség [2025. május 2. 12:00]
Robert De Niro támogatása lánya felé nem meglepő, tekintve, hogy édesapja, Robert De Niro Sr., nyíltan melegként élt. [2025. május 2. 10:00]
Martin Scorsese: Öleléssel, prédikálással és a megbocsátás gyakorlásával élt – egyetemes és folyamatos megbocsátással. [2025. május 2. 9:12]
A MÁV Szimfonikus Zenekar 2025. május 14-én különleges itáliai hangversennyel várja a közönséget a Müpában. [2025. május 1. 16:00]
A Haifa közelében fekvő régészeti lelőhelyen az izraeli kutatók felfedezték az eddigi legősibb, bibliai korból származó festékgyárat. [2025. május 1. 14:00]
A totokia egy hagyományos fidzsi törzsi fegyver, amelynek formáját gyakran tévesen ananászhoz hasonlítják. [2025. május 1. 12:00]
„Bővülő tarvágás, szűkülő védelem” – Természetvédők tiltakoznak a magyar kormány egy új törvényjavaslata ellen. [2025. május 1. 10:00]
Annie Ernaux francia írónő, akit 2022-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki, ez a zseniális műve mindössze 60 oldal. [2025. május 1. 9:07]
Balsai Móni állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket, de a társulat bízik abban, hogy hamarosan újra színpadra léphet. [2025. április 30. 19:23]
A rendezvénysorozat húzóneve kétségkívül a Tankcsapda, amely április 30-án 21 órakor robban a nagyszínpadon. [2025. április 30. 19:14]
A cacio e pepe – tészta, pecorino sajt és fekete bors – első ránézésre egyszerű ételnek tűnik. [2025. április 30. 16:00]
Ahogyan A válás, úgy Az anyós sem okozott csalódást, biztos kézzel megírt, okos könyv ez is. [2025. április 30. 12:00]
Az Artisjus Songbook Camp kilenc év alatt bebizonyította, hogy Magyarország képes összekapcsolni a hazai és nemzetközi zeneszerzőket. [2025. április 30. 10:00]
Bicskei István búcsúztatására és temetésére 2025. április 29-én, helyi idő szerint reggel kilenc órakor volt a magyarkanizsai temetőben. [2025. április 30. 8:00]
A Thália Színház tehát idén ősszel nemcsak a rejtélyek szerelmeseinek, hanem minden színházrajongónak izgalmas és színes évadot ígér. [2025. április 29. 16:00]
85. Az univerzum 13 milliárd évvel ezelőtti állapotából pokoli erejű robbanását észleltek (Librarius)
A világegyetem eddigi egyik legrégebbi ismert gammasugár-kitörését (GRB) észlelték, betekintést nyújtva az univerzum korai szakaszába. [2025. április 29. 14:00]
Ferenc pápa mindig is a szegények, a kitaszítottak és az elesettek iránti különös érzékenységéről volt ismert. [2025. április 29. 12:00]
Borbély Alexandra és Nagy Ervin Egy életünk című estje május 23-án 19 órakor debütál a MOM Kulturális Központban. [2025. április 29. 11:00]
A budapesti Új Nemzeti Galéria légies, modern struktúrával és a Városligettel szoros szimbiózisban épül meg az egykori Petőfi Csarnok helyén. [2025. április 29. 10:00]
Elhunyt Jiggly Caliente, a RuPaul’s Drag Race negyedik évadának közkedvelt sztárja – erősítette meg a családja. [2025. április 29. 9:00]
Ecsédi Orsolya verseiben olyan jópofa kérdésre is választ kapunk, mint a “mit csinál az egészben lenyelt gumimaci az ember hasában?” [2025. április 29. 8:00]