A műsorvezető állítása szerint a szegedi egyetem online televízójától egy LMBTQ-vita körül kialakult botrány miatt kellett távoznia. Az Egyetem TV utóbb a nő nyilatkozatát valótlannak, és etikátlannak minősítette. [2023. augusztus 31. 12:06]
A Twitter 2019-ben betiltotta az összes politikai hirdetést a platformon, az új tulajdonos, Elon Musk viszont most megváltoztatta a korábbi döntést, és azt reméli, hogy az X-re átkeresztelt cége hasznot húzhat az elnökválasztási kampányból. [2023. augusztus 31. 7:54]
A szervezők bejelentették, hogy jövő hét pénteken, szeptember 8-án megnyílik az immár 23. alkalommal megrendezett ARC közérzeti plakátkiállítás, valamint a Budapest 150 ARC+ kiállítás. A helyszín ezúttal is a XI. kerületi Bikás park lesz. Az eseményt a díjátadóval kezdik 10 órakor. [2023. augusztus 30. 19:41]
Az amerikai székhelyű nonprofit szervezet bejelentette, hogy milyen magyarországi kezdeményezések támogatására gyűjtenek majd adományokat a következő egy évben. [2023. augusztus 30. 13:55]
Ma, szerdán tartotta nagy őszi szezonindító sajtótájékoztatóját az RTL Magyarország, ahol néhány új, Magyarországon eddig még sosem látott formátum érkezését is bejelentették a most kezdődő tévés szezonra. Lesznek nagy visszatérések is. [2023. augusztus 30. 13:08]
A kormánypárti sajtóterméket egy 2021-ben megjelent cikke miatt büntette meg még tavaly a médiahatóság, de az erről szóló határozatot több mint egy évig, egészen mostanáig nem közölték. [2023. augusztus 30. 12:12]
A Kétfarkú Kutya Párt derítette ki, hogy a Mi Hazánk nevű radikális párthoz köthető Magyar Jelen című online portált működtető alapítvány korábban több millió forint közpénzhez jutott. Cikkünkből az is kiderül, hogyan kapcsolódik össze az újságírók hiteltelenítésével és propagandisták hitelesítésével foglalkozó Transzparens Újságírásért Alapítvány és a Magyar Jelen videós műsora, a Nyílt Sisak. [2023. augusztus 30. 9:20]
Az International Press Institute (Nemzetközi Sajtóintézet / IPI) szerint a sorozatos, szervezett és jól finanszírozott túlterheléses hackertámadások komoly veszélyt jelentenek a magyar sajtószabadságra. A szervezet által kiadott részletes állásfoglalásban a Media1 beszámolóit is felhasználták. [2023. augusztus 29. 18:01]
Premierekkel állít emléket a FEM3 csatorna az 1997-ben elhunyt Diana hercegnének. Dokumentumfilmek sora készült az életéről és a halála körülményeiről. A csatorna most két eddig itthon nem látott feldolgozást is bemutat. [2023. augusztus 29. 15:34]
Hamarosan indul a SuperTV2 új valóságshowja, a Power of Love – A szerelem ereje, amelyben tizennégy szereplő – hét lány és hét fiú – keresik majd a párjukat és versenyeznek nemcsak egymásért, hanem a nagy összegű fődíjért is. [2023. augusztus 29. 14:46]
Arkagyij Babchenko júliusban dobálta meg tojásokkal Tallinban az orosz nagykövetség épületét az Ukrajnában indított háború elleni tiltakozásul. [2023. augusztus 29. 11:31]
Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora lesz az SZFE rektora. [2023. augusztus 29. 10:11]
Az új szolgáltatás árát nem hozták nyilvánosságra, de az OpenAI bejelentése szerint már több nagy cég is azonnal előfizetett rá. [2023. augusztus 29. 8:06]
Bepereli a BBC-t Guy Goma, akit 2006-ban tévedésből ültették be a stúdióba, és az arról készült videó még ma is látható az interneten. [2023. augusztus 28. 18:11]
Az eddigi lehetőségek mellett mostantól az Android TV operációs rendszert futtató eszközökre és rövidesen a Sony PlayStation 4 platformra is megérkezik az RTL előfizetős streamingszolgáltatása. [2023. augusztus 28. 15:38]
A Media1 megtudta, hogy eltávolították Ambrus Ádámot az Index videós rovatának éléről és azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól, nagyjából egy héttel azután, hogy Szalai Szabolcs, egy újságírók lejáratására és a kormányközeli médiamunkások megemelésére szakosodott Fidesz-közeli alapítvány volt stratégiai igazgatója visszatért az Indexhez, ahol épp a videó rovatnál kapott szerkesztői ál... [2023. augusztus 28. 15:19]
Bár uniós szankciók alatt áll, a NewsFront nevű portál továbbra is ontja a Kreml propagandáját több európai országban, köztük Magyarországon is. A VSquare több oknyomozó szerkesztőséggel együttműködésben derítette fel, hogy kik állnak a magyar nyelven is elérhető oldal mögött. Az oknyomozó újságírók három olyan embert is azonosítottak , akik részt vettek a magyar nyelvű verzió működtetésében. [2023. augusztus 28. 14:29]
Medvigy Gábor volt az operatőre Tarr Béla három leghíresebb alkotásának, a Kárhozat, a Sátántangó és a Werkmeister harmóniák című filmeknek. [2023. augusztus 28. 13:26]
Már több mint 3 milliónyian kínálnak tartalmat az OnlyFansen influenszerként. [2023. augusztus 28. 8:59]
A férfi a médiának próbálta meg eladni a kormányzati tisztviselők Telegram-fiókjaiból megszerzett adatokat. A vallomása szerint megbízást kapott arra is, hogy a brazíliai elnökválasztás előtt feltörjön egy elektronikus szavazógépet. [2023. augusztus 27. 18:28]
A volt amerikai elnök interjújára az X-en sokkal többen kattintottak, mint ahányan a nélküle megtartott első republikánus előválasztási tévévitát nézték. [2023. augusztus 27. 15:05]
202. Meghalt Bob Barker, a legendás műsorvezető, aki még a Guiness-rekordok könyvébe is bekerült (Media1)
99 éves korában elhunyt Bob Barker, aki 35 éven keresztül vezette az egyik legnépszerűbb televíziós vetélkedőműsort az Egyesült Államokban. [2023. augusztus 27. 11:24]
Bogos Csaba, a Pécsi Stop újságírója Márki-Zay Péter segítségével bejutott a Tranzit rendezvényére, ahol végre személyesen is feltehette kérdéseit Trombitás Kristófnak a náci karlendítéséről és hírhamisításáról. Nem tarthatott azonban hosszan a beszélgetés a Megafon és a PestiSrácok arcával, ugyanis biztonsági őrt hívtak a fideszes propagandisták. [2023. augusztus 27. 8:20]
Megfenyegették a Sing! China egyik zsűritagját, ezért szüneteltetik a műsort. [2023. augusztus 26. 13:08]
Egy olasz újságíró élő adásban használt rasszista kifejezést, akit ezért a reklámszünet alatt eltávolítottak a stúdióból. A televíziós csatorna elhatárolódott a kijelentésektől. [2023. augusztus 26. 10:42]
A színész korábban felszólalt az ukrajnai háború ellen, ezért egy orosz televíziós sorozat folytatásában az arcát már egy mesterséges intelligencia segítségével generált képpel helyettesítették. [2023. augusztus 25. 19:46]
Újra nekifut a CNN, hogy streamingplatformon is jelen legyen. Korábban egyszer már megtették, de akkor leállították a szolgáltatást. [2023. augusztus 25. 17:08]
Az orosz hatóságok által kémkedéssel vádolt Evan Gershkovich amerikai újságíró előzetes letartóztatását már másodszor hosszabbították meg újabb három hónappal. [2023. augusztus 25. 11:22]
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). [2023. augusztus 25. 10:11]
210. Helyreigazítást közölt a Magyar Nemzet, amiért négy cikkében is alaptalanul sorosozott (Media1)
Valótlanságokat írtak az Amnesty International Magyarország pénzügyi forrásaival és Soros Györggyel kapcsolatban. [2023. augusztus 25. 9:52]