Itt az MSZP híreit olvashatja.


Kormányváltás után egy új rendszerben újra megkapják a rendvédelmisek az eltörölt szolgálati nyugdíjat – mondta Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese, az ATV Start című műsorában szerdán. [2021. június 16. 16:44]
A „délibáb költségvetésének”, illetve „az 1% költségvetésének” nevezte Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese és Burány Sándor szocialista képviselő a kormánypártok által elfogadott 2022-es költségvetési törvényt online sajtótájékoztatójukon szerdán, hozzátéve: azonnali segítségre van szüksége a legkisebb keresetűeknek. [2021. június 16. 13:03]
Szakmailag megalapozatlan és Magyarország nemzetközi tudományos megítélésére káros az a döntés, amely alapján a kormány visszavonta a Limes világörökségi jelölését. [2021. június 16. 9:54]
Vannak alapértékek, amikből a Magyar Szocialista Párt nem fog engedni – szögezte le Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a nemi identitást a pedofíliával összemosó kormánypárti törvény kapcsán, melynek keddi parlamenti szavazását pártja bojkottálta. [2021. június 16. 7:42]
Az adómentes minimálbér, illetve az alacsony fizetések adójának csökkentése nem a vállalkozásokat terhelné a szocialisták javaslata szerint, viszont azonnali segítséget nyújtana 2,3 millió embernek – mondta Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese a Spirit FM Aktuál című műsorában kedden. [2021. június 15. 17:04]
Az MSZP kezdettől fogva vallja, hogy a kormányváltás elsődleges alapfeltétele a teljes körű együttműködés. Elkötelezett hívei vagyunk szövetségesünkkel, a Párbeszéddel együtt annak, hogy minden körzetben a legalkalmasabb jelölt legyen a Fidesz kihívója! [2021. június 15. 14:11]
Mintegy 30.000-en szavaztak a budapestiek a vonatkozó konzultáció keretében, szinte mindenki négy „NEM”-mel. Kiderült: 96,92%-uk ellenzi a kínai egyetem megépítését a magyar adófizetők pénzéből, ráadásul a tervezett Diákváros rovására. [2021. június 15. 13:58]
Kontrát Károly államtitkártól megtudhattuk, hogyan készül a kormány arra, hogy június 15-étől ne hagyják el tömegesen az egészségügyet a dolgozók: bíznak benne, hogy ez nem fog bekövetkezni. Ennél azonban többre lesz szükség, mert a Független Egészségügyi Szakszervezet felmérése szerint a szakdolgozók több mint fele a 10 napos többletszabadságnál hosszabb időre, örökre ott akarja hagyni a munkahe... [2021. június 15. 12:34]
Az MSZP-ben és a Párbeszédben egyaránt hiszünk abban, hogy 2022-ben kormányváltásnál többre lesz szükség! Korszakváltás kell, amelynek alapfeltétele, hogy minden körzetben a legmegfelelőbb jelölt legyen a Fidesz kihívója. [2021. június 15. 10:43]
Az emberek között járó képviselőjelölt iránti közbizalom mindenhol sikerre vezet. Őszinte válaszok és segítségnyújtás – Hiller szerint ezt várják a választók. [2021. június 15. 10:36]
Az MSZP meggyőződése szerint az ellenzéki pártok együttműködésével és megfelelő jelöltekkel a Fidesz legyőzhető. A jövő évi választásra a teljes körű ellenzéki együttműködés feltételeit már megteremtettük, néhány hónap múlva pedig a választók előválasztáson dönthetnek arról, hogy ellenzéki oldalon 2022-ben ki álljon szemben a Fidesz képviselőjelöltjével. [2021. június 14. 23:39]
A Fidesz az Országgyűlés keddi ülésnapján olyan törvényeket akar megszavazni, amelyek egyáltalán nem szolgálják hazánk és a magyar emberek érdekeit, ellenben gyűlöletet szítanak, semmibe vesznek és megbélyegeznek, ezért az LMP, az MSZP és a Párbeszéd frakciói bojkottálják a kedden tartandó szavazásokat, képviselőik azokon nem fognak részt venni. [2021. június 14. 17:25]
Az embereknek jóvátételre van szüksége a Fidesz szabadrablása után! Nem majd, hanem most! – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, napirend előtt a Parlamentben hétfőn. Hozzátette: a Fidesz a fosztogatás mellett most egy kicsit osztogat is. [2021. június 14. 15:20]
Magyarországon ma a statisztikák szerint 380-420 ezer gyermek él mélyszegénységben, akiknek csekély esélyük van arra, hogy felnőttként megfelelő munkához és ezáltal méltó életkörülményekhez jussanak. Ők a jelenlegi válság csendes elszenvedői is. [2021. június 14. 13:12]
Az MSZP kezdettől fogva vallja, hogy a kormányváltás elsődleges alapfeltétele a teljes körű együttműködés. Elkötelezett hívei vagyunk szövetségesünkkel, a Párbeszéddel együtt annak, hogy minden körzetben a legalkalmasabb jelölt legyen a Fidesz kihívója! [2021. június 14. 12:15]
Mindenféle konzultáció nélkül tudni lehet, hogy égető szükség van a legalacsonyabb bérek emelésére. A számok ugyanis magukért beszélnek: az árak már olyan mértékben növekednek, amelyet a februári minimálbér-emelés nem képes fedezni. [2021. június 14. 12:02]
Az MSZP-ben és a Párbeszédben egyaránt hiszünk abban, hogy 2022-ben kormányváltásnál többre lesz szükség! Korszakváltás kell, amelynek alapfeltétele, hogy minden körzetben a legmegfelelőbb jelölt legyen a Fidesz kihívója. [2021. június 14. 10:50]
Dr. Kisfalvi Péter (1953-2021.) [2021. június 14. 9:39]
Ha Orbán Viktor valóban tudná, hogyan viseli meg a válság a bérből és fizetésből élőket, akkor érdemi segítséget nyújtana a nehéz helyzetben lévőknek. [2021. június 14. 8:53]
Bámulatos, ahogyan a kormányzati nyilvánosság képes elhallgatni, átformálni, elferdíteni mindent, ami számára kellemetlen. De ezt a gyakorlatot már jól ismerjük, nagy meglepetés nincs benne. [2021. június 14. 8:52]
Az MSZP-ben és a Párbeszédben egyaránt hiszünk abban, hogy 2022-ben kormányváltásnál többre lesz szükség! Korszakváltás kell, amelynek alapfeltétele, hogy minden körzetben a legmegfelelőbb jelölt legyen a Fidesz kihívója. [2021. június 11. 18:26]
Áder János szerint Magyarországnak „minden jogállami próbát kiálló alkotmányos igazságszolgáltatási rendszere van.” Akkor az Orbán-kormány miért fél úgy az uniós jogállamisági vizsgálattól és az Európai Ügyészségtől, mint ördög a tömjénfüsttől? [2021. június 11. 16:05]
Az MSZP és a Párbeszéd meggyőződése szerint az ellenzéki pártok együttműködésével és a megfelelő jelöltekkel a Fidesz legyőzhető. A jövő évi választásra a teljes körű ellenzéki együttműködés feltételeit már megteremtettük, néhány hónap múlva pedig a választók előválasztáson dönthetnek arról, hogy 2022-ben ki álljon szemben a Fidesz képviselőjelöltjével. [2021. június 11. 15:43]
Az MSZP meggyőződése szerint 2022-ben a kormányváltás az ellenzéki pártok és a változást akaró emberek összefogásával valósítható meg. Ennek feltételeit már megteremtettük, néhány hónap múlva pedig a választók előválasztáson dönthetnek arról, hogy az ellenzéki oldalon 2022-ben ki álljon szemben a Fidesz képviselőjelöltjével. [2021. június 11. 13:44]
Az alapvető élelmiszerek szinte példátlanul magas, 27%-os ÁFA-jából befolyó pénz jelenleg Matolcsy-Orbán-Mészáros zsebeibe vándorol. [2021. június 11. 13:16]
A Fidesz csak a lopásban határozott, a segítségben már nem? [2021. június 11. 11:56]
Mi, magyarok sokfélék vagyunk, sokféle nézőpont szerint látjuk a hazánkat, az előttünk tornyosuló problémákat. Mégis: az ellenzéki együttműködés pártjainak – a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd – vezetőiként olyan közös programot fogunk alkotni, amely közös nevezője lesz a jövő Magyarországának, és valóban az egész ország érdekét szolgálja majd. [2021. június 11. 9:43]
Orbán Viktor konzultáció nélkül is tudhatja, hogy mit gondolnak az emberek a minimálbér-emelésről: égető szükség van rá, ugyanis a legalacsonyabb bérért dolgozók már nem képesek lépést tartani az árak drasztikus emelkedésével. [2021. június 10. 15:18]
Választási ígérgetésnek nevezte Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa és Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke Orbán kijelentését, hogy a gyermeket nevelők 2022-ben visszakaphatják az idén befizetett adójukat. Leszögezték: ennek fedezete nem látszik a költségvetési tervben. [2021. június 10. 15:15]
Hagyjon fel az egészségügy átalakításával a választásokig a kormány! - ezt Szelényi Zoltán orosházi főorvos, az MSZP-Párbeszéd által támogatott országgyűlési képviselőjelölt és Ujhelyi István szocialista EP-képviselő közölte közösen tartott, csütörtöki online sajtótájékoztatójukon. [2021. június 10. 14:05]