Itt az Nuus.hu híreit olvashatja.


Az énekesnő nemrégiben műtéten esett át, amelyből szerencsésen felépült. Gigi tele van tervekkel és már alig várta, hogy belevesse magát a munkába. [2024. március 13. 20:35]
A bemondónő kereken hatvan évvel ezelőtt, 1964. február 29-én, szökőévben szerepelt először a Magyar Televízió képernyőjén. [2024. március 13. 18:55]
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter videóüzenetben üdvözölte a Kincsem Parkban tartott ünnepségen megjelenteket, majd emlékeztetett rá, hogy Kincsem összesen 54 versenyen bizonyult legyőzhetetlennek és ezzel világrekorder. Szotyori Nagy [2024. március 13. 17:45]
Rubint Réka unokahúga ismét búcsút vett Magyarországtól, hogy Lengyelországban kezdjen új életet. Focista férje, Novothny Soma ugyanis egy lengyel csapathoz igazolt. [2024. március 13. 16:45]
A Xiaomi, amely az okostelefonok piacán már bizonyított, most az elektromos járművek terén is megmutatja, mit tud; az első elektromos SU7 modell szállítása márciusban kezdődik A vállalat 29 városban, 59 üzletben kezdi meg a megrendelések felvételét, [2024. március 13. 15:35]
Több mint négy hónapja halt meg Matthew Perry, ám végrendelete csak most látott napvilágot – számolt be róla a People. A lap birtokába került jogi beadvány szerint a színész 2009-ben íródott végrendelere szerint a vagyonának nagy része egy legendás [2024. március 13. 14:33]
A 81 éves Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, Béres Ilona, Magyarország egyik legnépszerűbb színésznője, hosszú és gazdag pályafutása során számos színházi, film- és televíziós szerepben tündökölt. A csodálatos hangját mostanában nem hallhatjuk, [2024. március 13. 13:35]
A színésznő élvezi, hogy több dolgot csinálhat egyszerre: televízióban szerepel, szinkronszínészetet tanít és színdarabban is játszik. Ugyan szereti a pörgést, tudatosan figyel arra, hogy családjával is minőségi időt töltsön. [2024. március 13. 12:30]
A színész kendőzetlen őszinteséggel beszélt hazaköltözéséről és arról, hogy attól tartott, dorbézolós életvitele komoly kárt tett egészségében. [2024. március 13. 12:20]
A Samsung legújabb Galaxy S24 sorozata forradalmi újítást hozott a mesterséges intelligencia terén. Az S24 és S24+ modellek generatív AI-ja új szintre emeli a felhasználói élményt, olyan funkciókat kínálva, amelyek korábban vagy nem voltak elérhetőek [2024. március 13. 11:20]
A trombitaművész 25 éves lányának komoly udvarlója akadt, egy titokzatos üzletember hódította meg, akiről kiderült, hogy nem más, mint a modell volt párja. [2024. március 13. 10:15]
A trombitaművész 25 éves lányának komoly udvarlója akadt, egy titokzatos üzletember hódította meg, akiről kiderült, hogy nem más, mint a modell volt párja. [2024. március 13. 10:15]
Kos napi horoszkóp (03.21.-04.20.) Tévedsz, ha azt hiszed, hogy csak akkor haladsz előre, ha állandóan hajtasz. Időnként meg kell állni, pihenni, újraépíteni önmagunkat. A szervezetünk, az elménk felkészül arra, hogy később folytassuk az utat. Add [2024. március 13. 9:10]
Éjjel főleg a középső tájakon és a Dél-Alföldön lesz a legkevesebb felhőzet, arrafelé pára, köd is képződhet, majd hajnaltól északkelet felől ismét felhősödés kezdődik. A Dunántúlon, majd az éjszaka második felétől északkeleten is előfordulhat eső, [2024. március 13. 8:15]
A tudomány évtizedek óta mélyed el a női test legérzékenyebb részeinek vizsgálatában. Hosszú ideig úgy gondolták, hogy a csikló, a hüvely és a méhnyak alkotják az izgalom piramisának csúcsát, azonban egy újabb felfedezés rávilágított arra, hogy a [2024. március 12. 19:55]
Az énekesnőnek nőnapon jelent meg a legújabb TR Album című lemeze, amely erősen szexuális töltetűre sikeredett. [2024. március 12. 18:45]
A Logitech legújabb dobása, az MX Brio, egy 4K-s felbontású webkamera, amelyet kifejezetten az üzleti világ számára terveztek. A kamera 3840×2160 pixeles felbontása, négyszeres digitális zoomja és fejlett autofókusz funkciója révén éles és [2024. március 12. 17:40]
A királyi család a hétvégén anyák napja alkalmából közzétette az első hivatalos fotót Katalinról a januári műtétje után. A fotón a három gyermekével látható a hercegné, azonban a képet több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta [2024. március 12. 16:40]
A tévés szépészeti beavatkozáson esett túl, nem szégyelli, hogy plasztikáztatott. [2024. március 12. 15:40]
Az énekesnő nemrégiben teljesen átértékelte az életét, elhatározta, hogy tudatosan szakít időt a kikapcsolódásra és azzal foglalkozik, ami számára a legfontosabb: a családja. [2024. március 12. 14:35]
A szakítás után sokan döntenek úgy, hogy barátságban maradnak az exükkel, mondván, hogy ez a civilizált és érett viselkedés. De vajon tényleg jó ötlet ez, vagy valami sötét motiváció áll a háttérben? Egy kutatás szerint a szakítás utáni barátság nem [2024. március 12. 13:30]
A táncművészről nyaralás közben készült egy fürdőruhás fotó, amelyen jól látszik, milyen remek formában van. [2024. március 12. 12:25]
Az okos tévék nem csak lenyűgöző képet és moziélményt biztosítanak, de pillanatok alatt elérhetővé teszik számodra kedvenc sorozataid és sztárjaid! Vidd haza hőn szeretett szereplőidet! Ezért jó választás egy smart Tv! A mart TV-k kiváló alternatívát [2024. március 12. 11:25]
Kos Ha úgy érzed, hogy szükséged van mások támogatására vagy együttműködésére, ne habozz megkérni őket. A bolygók most kedveznek neked abban, hogy fejleszd az önismeretedet, a kompromisszumkészségedet és a másokkal való harmonikus kapcsolatodat. Bika [2024. március 12. 10:20]
A népszerű műsorvezető hazatért anyacsatornájához, a TV2 Mokka című műsorban ébreszti a nézőket, és nagykövetként egy új, nőknek szóló csatorna arcaként vágott bele a munkába. Zsófi az első hét kihívásairól és új feladatiról mesélt. [2024. március 12. 9:05]
A csapadék ma is főként a Dunántúlt érinti majd, ahol a tartós eső miatt jelentős mennyiség gyűlhet össze kis területen. Ezen kívül reggel északkeleten, délután a középső tájakon még kisebb esőre, záporokra lehet számítani. Keleten és eleinte a [2024. március 12. 8:15]
A Sugarloaf énekesnője és a műsorvezető egy régi titokról rántotta le a leplet, ugyanis eddig sosem beszéltek róla, hogy évekkel ezelőtt kapcsolatba kerültek. [2024. március 11. 20:05]
Most töltötte be a 84. életévet Chuck Norris, noha ő ezt egy cseppet sem érzi. A legendás akcióhős egy újabb videóban bizonyította, hogy rajta nem fog az idő, s még mindig harcra kész: most épp egy bokszzsákon mutatta be, mekkora erő rejlik az [2024. március 11. 18:51]
A néhai színész egykori barátnője, Kayti Edwards, nemrégiben ismét nyilatkozott, és beavatta a nyilvánosságot abba, hogy Matthew Perry utolsó és legfontosabb vágya sosem teljesülhet már – nevezetesen az, hogy apává válhasson. Edwards hozzátette, hogy [2024. március 11. 17:45]
Szinte az egész országot meglepte a hír, hogy Vitray Tamás negyedszer is megnősült. Vitray-Ivens Éva operaénekesnővel tartották a gyönyörű esküvőjüket egy kis faluban, ahol rajtuk kívül csak a tanúik voltak jelen. A ceremónia titkos volt, de annál [2024. március 11. 16:45]