Itt az OrientPress híreit olvashatja.


A Volánbusz április 1-jétől érvényes új üzletszabályzata szerint az érvénytelen jeggyel utazóknak a helyszínen 8 ezerről 12 ezer forintra emelkedik a pótdíj összege, három napon túl a pótdíj 8 ezer forint helyett 25 ezer forint lesz, 30 napon túl 12 ezerről 50 ezer forintra emelkedik - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel. [2023. március 22. 12:14]
Kilencedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely immár hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra szakembereit. [2023. március 21. 12:44]
A kormány kötelességének tartja az egyszülős családok hatékony támogatását, hiszen minden gyermek kincs - írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden a Facebook-oldalán. [2023. március 21. 12:38]
Részvénycsereügyletet kötött az állam képviseletében eljáró Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt. A tranzakció eredményeképpen a Corvinus Zrt. közvetett kisebbségi tulajdonrészt szerez a Yettel Magyarországban - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményben az MTI-t hétfőn. [2023. március 21. 12:28]
Az Európai Unió egymilliárd euróval (mintegy 398 milliárd forint) járul hozzá a február elején pusztító földrengés utáni újjáépítéshez Törökországban, és 108 millió euróval (mintegy 43 milliárd forint) a humanitárius segítségnyújtáshoz és a helyreállításhoz Szíriában - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Brüsszelben. [2023. március 21. 12:21]
Erős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük például az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet - írta a honlapján a Guardian című brit lap. [2023. március 21. 12:12]
Háromnapos állami látogatásra Oroszországba érkezett hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök. [2023. március 20. 14:43]
A lakásbérleti díjak országosan 1,8 százalékkal, a fővárosban 1,4 százalékkal nőttek februárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva; éves összevetésben országosan 20, Budapesten 21 százalékos volt az áremelkedés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből. [2023. március 20. 14:41]
Hétfőn, március 20-án 22 óra 24 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján, felhívva a figyelmet arra, hogy a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, ez azonban eshet március 20-ára és 21-ére is. [2023. március 20. 14:36]
A 3-as metró rekonstrukciójával megvalósuló fejlesztés nem csak a budapestieké, nem csak a fővárosban élők érdekét szolgálja - hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter a felújított Arany János utcai állomás átadóján hétfőn Budapesten. [2023. március 20. 14:26]
Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást az égen - közölte az MTI-vel a Svábhegyi Csillagvizsgáló. [2023. március 19. 9:00]
A kultúra hidat jelent az egyének mellett a közösségek között is, de ehhez közösségi terekre is szükség van - jelentette ki a területfejlesztési miniszter pénteken a balatonalmádi-vörösberényi Kolostorkert átadásán. [2023. március 18. 20:55]
Öt kontinens 22 országából érkeznek világhírű előadók az idei, immár második Jazzfest Budapestre. A koncertek tíz budapesti helyszínen lesznek április 26-tól május 17-ig. [2023. március 18. 20:51]
Hétvégente tavaszköszöntő élményprogramokkal: látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel, merüléses cápatréninggel és egyéb eseményekkel indítja a tavaszi szezont a Fővárosi Állat- és Növénykert, amely már megnyitotta a Margitszigeti Kisállatkertet is. [2023. március 17. 12:00]
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét. [2023. március 17. 11:39]
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját és ennek jogszabályban is érvényt fognak szerezni. A kormány és a gazdák mindig számíthatnak egymásra, nem hagyjuk, hogy ellehetetlenítsék a magyar gazdákat, jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca pénteki közleménye szerint. [2023. március 17. 11:22]
Ukrajnában épít 20 millió eurós beruházással új sampon- és tusfürdőgyárat az Unilever, így megduplázza ukrajnai dolgozóinak számát - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel. [2023. március 16. 18:12]
Telefonos applikációval bővült a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gólyafészek adatbázisa, amely így még egyszerűbbé teszi a lakosság számára a megfigyelésen alapuló adatszolgáltatást. [2023. március 16. 18:09]
Fontos, hogy a béke hangja felvegye a versenyt a háború hangjának erejével, és fontos, hogy világossá tegyük, a globális többség békét akar - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján mondott beszédében. [2023. március 16. 17:55]
Nagyot erősödött csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint ezzel részben korrigálta előző napi jelentős árfolyamvesztését. [2023. március 16. 10:31]
Hazánk újkori történelmének egyik legmeghatározóbb eseménye, nemzeti identitásunk egyik legjelentősebb alapköve mindaz, ami itt a Kárpát-medencében, Európa közepén, Magyarországon 1848 tavaszától 1849 nyaráig történt - hangoztatta a területfejlesztésért felelős miniszterelnökségi parlamenti államtitkár szerdán Gyomaendrődön. [2023. március 15. 18:37]
"Ma az a bátorság Európában, hogy kimondjuk: békét akarunk" - fogalmazott a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából, szerdán a budapesti Múzeumkertben elmondott beszédében a kultúráért és innovációért felelős miniszter. [2023. március 15. 18:30]
A zöldhulladék-égetés veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem azt követően, hogy márciusban országszerte már 543 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t. [2023. március 15. 9:00]
Ötven új fellépő nevét jelentették be a Sziget fesztivál szervezői. Közöttük van a Mumford & Sons, Lorde, Macklemore, Bonobo, Arlo Parks, Yung Lean, Caroline Polachek és SG Lewis is. [2023. március 15. 8:00]
Oroszország nem ismeri el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak. [2023. március 14. 14:54]
A népszámlálási biztosok által már nem használt táblagépeket kapják meg a közoktatási intézmények - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) köznevelésért felelős államtitkára kedden Budapesten. [2023. március 14. 13:50]
A Magyarország 365 fotópályázat legjobb kétszáz alkotását mutatja be az a szabadtéri fotókiállítás, amely a március 15-i ünnepi programok részeként nyílt meg kedden Budapesten, a Vigadó tér és a Március 15. tér közötti területen Magyarország képei címmel. [2023. március 14. 13:46]
Az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, Nobilis Márton március 14-től rendelte el az országos tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést - tudatta a tárca kedden az MTI-vel. [2023. március 14. 13:24]
Az elismerés kötelez, akinek több adatott, annak többet is kell nyújtania közössége számára - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának tiszteletére adományozott kitüntetések átadásakor Budapesten, kedden. [2023. március 14. 13:09]
Magyarország ma lényegesen szabadabb, mint a nyugat-európai országok, és erre a médiaviszonyok egyértelmű bizonyítékot jelentenek - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Igazságháborúk II. című konferencián, hétfőn Budapesten. [2023. március 13. 16:05]