Itt az Örülünk, Vincent? híreit olvashatja.


   Pedig a nyomozónak nagy szórakozottságában csak az jutott az eszébe, amit néhány nappal korábban egy fogorvosi váróban üldögélve valamilyen ostoba magazinban olvasott, miszerint Németországban évente tizenhétezer diák iratkozik be filozófiára és huszonkétezer pszichológiára. Ami azt jelentené, hogy egy emberöltő alatt mintegy tízmillió foglalkozik a szellem és a lélek mechanikájával,... [2020. október 11. 19:51]
    "   És végül ami a legdurvább vagy legerőteljesebb mondata volt Kertésznek, a migráció kapcsán aztán ezt más formákban – mint migrációellenes ember egyébként – tovább erősítette, és kulcsmondat szerintem az életművének megértéséhez. Ez úgy hangzik, hogy: „olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik. [2020. október 10. 18:47]
   "Beszélgettem egy professzor barátommal, és megdöbbentő dolgokat mondott a koronavírussal kapcsolatban. Egy kimutatás szerint a 35 és 40 éves korosztály tagjait fenyegeti leginkább a hirtelen szívhalál, az infarktus, a szívmegállás. Azokról beszélek, akik megfertőződtek koronavírussal, és a statisztika egészen brutális: akik elkapták a vírust, azoknak hetven-nyolcvan százaléka beleha... [2020. október 10. 10:50]
    Az országos bírói tanács egy igen és tizenhárom nem szavazattal nem támogatta Varga Zs. András Kúria elnökké választását. Tizenhárom bíró vállalta az ütközést Orbán rendszerével, egy olyan rendszerrel, ami éppen a lakosság 3-4 százalékát dobja oda a náciknak. Az egyhétszázötvenegyezerhétszázhatvankilenced részben lenni nem életbiztosítás. [2020. október 9. 22:46]
      Mintha kínos lenne Bíró László képviselőjelölt úrról írni. Igen, ő az egyesített ellenzék jelöltje Tiszaújvárosban és hát szegény éppen antiszemita. Lehetne ő antikvitás, akkor a kvitások panaszkodnának, vagy antilop és akkor a Mészáros Lőrinc, de épp antiszemita ez a derék ember, úgyhogy maradok én. [2020. október 8. 22:51]
       Ascher és Zsámbéki megy, Zalán János jön.  Az egyik oldalon Ragályi, Cserhalmi és Csákányi, a másikon Dózsa László, Novák Emil és Gregor Bernadett.  Neumann, Szilárd, Teller, Wigner és Gábor Dénes sem kellett, itt Takaró Mihály Imre Kertészezhet, a Nyugat meg csak zsidó lapocska. Kultúrharc böllérbicskával. [2020. október 7. 23:33]
         Tudomásom szerint a European Research Council pályázatain összesen 38-szor nyertek magyar egyetemek. Ebből 17-szer nyert a CEU, kétszer a csúcskategóriás Synergy Grantben voltak nyertes pályázók (egyszer a St.Andrews egyetemmel, egyszer a Károly Egyetemmel és az MTA-tól elrabolt Rényi Intézettel közösen). [2020. október 6. 19:03]
        Ma a Színművészeti Egyetem hallgatói visszautasították a rezsimszolgák ultimátumát. Én annyit tehetek most, hogy bemásolom ide Mádl Ferenc néhai köztársasági elnöknek az egyetemi autonómiával kapcsolatos 2005-ös alkotmánybírósági indítványának azt a részét, ami az Alkotmánybíróság 41/2005. [2020. október 5. 16:06]
        A magyar miniszterelnök ma aljas módon a neonácik oldalára állt, belehazudott az egész ország arcába és uszított a meleg polgártársaim ellen.        Ezért én most a lehető legegyszerűbb és leggyermetegebb módon, matematikus olvasóink valószínűleg nem fognak megdícsérni érte, el fogom magyarázni az Entscheidungsproblem-et, ami az emberiség egyik legérdekesebb matematikai (filozófi... [2020. október 4. 13:11]
        Írtam korábban a Johns Hopkins Egyetem kutatóintézetének előrejelzéséről. Azóta félelmetesebbé váltak a jóslataik Magyarországgal kapcsolatban. Ma aztán címlapon hozták le a lapok, hogy napi 220 halálesettel számolnak (ez így nem teljesen igaz, de mindenképpen 100 feletti értékkel).        Az IHME egy nagyon egyszerű görbeillesztési programot futtat, aminél sokkal de sokkal többe... [2020. október 3. 12:16]
      Erről mintha még nem írt volna a magyar sajtó.  Trump betegségét nem tudják kezelni a fogadóirodák. Az biztos, hogy a járvány kezelése volt Trump gyenge pontja, a gazdaságpolitikája meg az erős.      Pillanatnyilag az a helyzet, hogy stabilan 7-8 százalékkal vezet a pollokban Biden, és a csatatér államokban talán Iowa  Trump egyetlen biztos pontja. [2020. október 2. 19:10]
       Az ideológiai tévúton járó brit konzervatív kormány minap kiadott egy útmutatót az iskoláknak a tantervekről.  A brit konzervatív pártot 1834-ben alapították meg, amikor a magyar államfő Bonaparte Napóleon apósa volt, és nyilván nem véletlenül, Marx Károly pont 16 éves volt.  A brit konzervatív pártot az a Robert Peel alapította, aki eléggé el nem  ítélhet[ módon nem főzött házipálinká... [2020. október 1. 19:12]
           Szeptember elején jelent meg Michael Sandel, az egyik legismertebb kortárs politikafilozófus könyve:" Az érdem zsarnoksága" (The Tyranny of Merit).  Sandel még nem volt harmincéves, amikor megírta híres liberalizmuskritikáját a Liberalizmus avagy az Igazság határai-t, mely munkáját sokan kommunitariánusként írták le, erre válaszul, könyve második kiadásához "Mi a baj a kommunitaria... [2020. szeptember 30. 22:27]
      "Az összes pozitív esetszámhoz képest a kórházban ápoltaknak az aránya növekszik - mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. "     De vajon miért? M lehet ennek az oka? Képzeljük el, kedves tiszti főorvosasszony, hogy maximálisan hatszáz embert lehetne összesen kórházban ápolni. [2020. szeptember 30. 13:58]
       Szilvay Ph.D írt egy elemzést az amerikai elnökválasztásról, ahol az Indian-American Usha Chilukurit egyszerűen indiánnak nevezte. Azt is írta, hogy Nyugat-Virginiában a demokraták biztosan nyernek. Nem nagyon van poll Nyugat-Virginiában, de Trump ott több mint negyven százalékkal verte meg Mrs. [2020. szeptember 30. 13:26]
       Ez itt a zene.  Három és fél perc. Remélem elég nemzeti és keresztény, legalább a maga módján. Nem szabad teljes hangerőn hallgatni, mert betorzul. Jobb kézzel játszani, ballal gombokat nyomogatni, kicsit bátor volt...                  .......................................... [2020. szeptember 27. 22:55]
      Ma a legfontosabb nemzeti érdekünk  az, hogy azt a szörnyű válságot, amelyet a koronavírus idézett elő, Magyarország a lehető legkisebb veszteséggel vészelje át.  Magyarok ezreinek élete, magyarok százezreinek munkája, egzisztenciája a tét.      Fél évig is eltarthat, amíg vége lesz ennek a borzalomnak, és a magyar állam lehetőségei korlátozottak. [2020. szeptember 26. 0:32]
   Sótonyi Péter Tamás, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, a rezsimlapnak adott interjújában a következőt állította.   "Számos professzort ismerek, aki nem meri felvállalni, hogy Donald Trumppal szimpatizál, mivel elveszítené az állását. " Az  Egyesült Államokban egy professzor nem veszítheti el az állását, csak azért mert Donald Trumppal szimpatizál. [2020. szeptember 25. 20:06]
    A kormánypárti elitértelmiség teljesítményéről szóló posztom zárolta az index/blog.hu.    Ebben a posztban egy árva mondat nem volt, ami érintőlegesen is sérthette volna bárkinek a jogos érzékenységét, jogi képviselőnk konkrétan elaludt az olvasása közben.    Ebben az országban bátran lehet hazudni gyerekekről, és tilos leírni az. [2020. szeptember 25. 13:09]
      Szerettem Csurka színdarabjait. A Házmestersiratókat, a Deficitet, az Eredeti helyszínt és a Döglött aknákat láttam, volt amit élőben, volt amit tévében.  Dörner "a Színművészetin nem magyarok tanítanak" György azonban a Hatodik koporsó című darabot akarta bemutatni az Új Színházban, de a FIDESZ 2012-ben még nem volt felkészülve a nemzeti és keresztény színműirodalom ékkövére és a bemut... [2020. szeptember 24. 16:35]
     (A POSZT VÉGÉN VAN PÁR NÉV)      Ezt a posztot a kedves Olvasó fogja írni, kollaboratív munka lesz. Valamennyire beszállok, de mindenki kibontakozhat, aki akar.        Társadalomtudományokkal illetve bölcsészettudományokkal foglalkozó magukat kormánypártinak és tudósembernek definiáló értelmiségiek tudományos teljesítményét szeretném megmérni. [2020. szeptember 23. 15:20]
   1. A földrajzi helyzetből és a történelmi hagyományokból fakadóan különbözőképpenmegszervezett társadalmakon belül az egyetem autonóm intézmény, amely a tudományoskutatásban és az oktatásban hozza létre, értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogykielégíthesse a kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden politikai,gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek... [2020. szeptember 22. 15:15]
       A Mandiner szvíthártját, Bódi Ábelt, aki tegnap molinót rakott fel a haverjaival a Színművészetire, pár éve elfogták a lutoni repülőtéren és kitiltották az Egyesült Királyságból. A vele együtt utazó Martin Sellner az osztrák neonáci vezére kapcsolatban állt az új-zélandi tömeggyilkossal. [2020. szeptember 22. 11:10]
      Hörcher Ferenc professzor az Orszagút című folyóirat legutóbbi számában szemlézi Yoram Hazony izraeli filozófus frissen magyarított könyvét a "Nacionalizmus erénye"-t, ami  The Virtue of Nationalism címmel jelent meg 2018-ban Amerikában. Hörcher cikkének címe: A nemzeti konzervativizus nem fából vaskarika. [2020. szeptember 21. 13:25]
  "Magát szabadelvű-konzervatívnak, nemzeti liberálisnak, nemzeti konzervatívnak valló szerkesztőgárdánk alapvető élményei közé sorolja Tisza István karizmáját, Krúdy Gyulát, Esterházy Pétert és Sütő Andrást, Ákos és az Anima Sound System zenéjét, Sáros és Alsó-Fehér vármegyék múltját, a nagykörűi Tisza-partot, a polgári tudatmódosítót (bort), Gyurcsány Ferencet, a szanalmas. [2020. szeptember 21. 10:50]
      Donald Trump amerikai elnök ma hivatalosan is megemlékezett Ruth Bader Ginsburgról, a Legfelső Bíróság 87 éves korában elhunyt bírájáról, és elrendelte, hogy eresszék  félárbócra a csillagsávos lobogót a Fehér Házon és a középületeken.      1916-ban választották meg az első zsidó bírát a Legfelső Bíróságba, a legendás Louis Brandeist. [2020. szeptember 19. 19:53]
       "A Pénzcentrum ugyanakkor kiszúrta, hogy a miniszterelnök ezen kijelentésével épp egybecseng a washington-i egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési intézetének (IHME) a friss felmérése, amiben az Egyesült Államok és Európa országainak az adatai alapján vizsgálták meg az új koronavírus-járványt. [2020. szeptember 19. 11:38]
        Essünk túl rajta. Azt gondolom, hogy Orbán Viktor, legalábbis részben, legitim magyar nemzeti érdeket szolgál. Nemcsak a klánja érdekeit szolgálja, hanem milliók érdekében IS cselekszik. Nem tudom elmondani, hogy mennyire undorodom ettől az embertől, mennyire szégyellem, hogy egy ilyen figura lehet az ország erős embere (többek most azt is felvethetik, hogy kell-e ennek az országnak e... [2020. szeptember 18. 15:12]
       Hayek a Szabadság alkotmánya című műve volt a thatcherizmus bibliája. A brit konzervatívok szent könyvének utószava volt a híres esszé: Miért nem vagyok konzervatív? Csak miheztartás végett...       Burke Ödön, a konzervatívok Jézus Krisztusa, alapvetően liberálisféle whig volt, dehát a keresztények Jézus Krisztusa direkte zsidó volt, nehogy má' meglepődjünk  a dolgok ilyetén alak... [2020. szeptember 17. 1:26]