Itt az PályázatMenedzser híreit olvashatja.


Január elsejétől a kormány az ország jelentős részén feloldja a háztartási méretű kiserőművek átmeneti betáplálási korlátozását, párhuzamosan pedig megérkezik az új bruttó elszámolási szabályozás is - jelentette be Lantos Csaba a Portfolio Energy Investment Forum 2023 konferenciáján. Az energiaügyi miniszter ismertette, hogy nettó 5 forint körüli átvételi árakra számíthatnak a napelemesek. [2023. október 5. 10:01]
Tavaly novemberben a Portfolio is beszámolt róla, hogy a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett, „Geotermikus alapú hőtermelő projektek tevékenységeinek támogatása” című pályázati kiírásra a PannErgy pályázatát a Technológiai és Ipari Minisztérium 1,6 milliárd forint összegű támogatásban részesítette. [2023. október 5. 8:33]
Közművelődési tevékenységgel foglalkozó költségvetési szervek, önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, nonprofit gazdasági társaságok, gazdasági társaságok és szakmai szervezetek nyújthatnak be pályázatot járási, megyei, országos és nemzetközi hatókörű, kulturális értékeket, hagyományokat bemutató közösségi események, rendezvények, valamint szakmai konferenciák megrendezésének támogatására. [2022. augusztus 15. 6:09]
Kutatási pályázati felhívások a digitális és ipari technológia emberközpontú és etikus fejlesztése terén. A pályázatok célja többek között az inkluzivitás fokozása a technológiafejlesztés emberközpontú megközelítésének támogatásával, amely az európai társadalmi és etikai értékekkel, valamint a fenntarthatósággal is összhangban áll. [2022. augusztus 14. 11:09]
Otthon Melege Program. Az Otthon Melege Program pályázatok 2022... Tovább » palyazatmenedzser.hu [2022. június 27. 7:10]
Pályázati felhívás önkormányzatok, továbbá a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő munkaadók számára, nyári diákmunka támogatására a július 1-je és augusztus 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A program – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat-szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőség... [2022. június 22. 9:59]
Pályázat szépirodalmi és ismereteket átadó, az adott korosztály számára megfelelő könyvek papíralapú, magyar nyelven történő megjelentetésének támogatására. További információk a pályázatfigyelő portálon [2022. június 22. 9:35]
Pályázat önkormányzatok és helyi hatóságok számára, megújuló energetikai / fenntartható energetikai fejlesztéseik megvalósításának támogatására, az éghajlat- és energiaügyi cselekvési terveikben meghatározott intézkedések végrehajtásához kapcsolódó beruházási koncepciók kidolgozása érdekében. A pályázat keretében olyan tevékenységeket finanszíroznak, mint például a beruházási koncepció kidolgozásá... [2022. június 22. 9:33]
Európai uniós pályázatok elektronikus alkatrészek és rendszerek fejlesztésének támogatására a kulcsfontosságú digitális technológiák keretében. A pályázat célja többek között a tudományos, innovációs és technológiai kapacitások megerősítése és integrálása; az uniós értékláncok globális vezető szerepének és rugalmasságának biztosítása a kulcsfontosságú technológiák és iparágak tekintetében; az Unió... [2022. június 22. 9:24]
Magyarország Kormányának pályázati felhívása méhészek számára, méh állatjóléti támogatás igénylésére, a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztése érdekében. A pályázati felhívás kódja: VP3-14.1.2-22 A felhívás a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének fejlesztését célozza meg azáltal, hogy támogatást nyújt a méhek jólétét szolgáló higiéniai, állatvédelmi körülmények... [2022. június 22. 7:36]
Pályázati felhívás magánszemélyek és startupok számára, a tiszta energia, az intelligens közlekedés és a "termelőtől a fogyasztóig" témakörökhöz kapcsolódó ötletek, megoldások fejlesztését elősegítő innovációs programban való részvételre. Pályázni koncepció fázisban levő, illetve már megalapozott ötletekkel is lehet. [2022. június 15. 14:38]
Pályázat karrierjük bármely szakaszában járó kutatók számára, orvosi, gyógyszeripari és ezekhez kapcsolódó innovatív, legfeljebb 3 évig tartó kutatások támogatására. Pályázatot az alábbi területeken lehet benyújtani: gyógyszerkutatás; mesterséges intelligencia a prediktív diagnosztikához és a terápiás célpontok felfedezéséhez; kémia a felhőben - automatizálás révén létrejövő gyors szintézis; inno... [2022. június 15. 14:33]
Az Európai Bizottság pályázati felhívásai nagyléptékű környezet-, természet- és klímavédelmi programok megvalósításának támogatására, az EU erőforrás-hatékony és versenyképes gazdasággal rendelkező, igazságos és virágzó társadalommá történő átalakítása, illetve az EU természeti tőkéjének védelme, megőrzése és gyarapítása, valamint a polgárok egészségének és jólétének védelme érdekében. [2022. június 15. 14:22]
Pályázat mezőgazdasági termelők és mezőgazdasági termelők egyes csoportjai számára, a valószínűsíthető természeti katasztrófák, éghajlati események megelőzésére, mérséklésére irányuló beruházások megvalósításának támogatására, a tavaszi fagykár következményeinek mérséklése érdekében. VP3-5.1.1.1-21 A Felhívás célja a tavaszi fagykár elleni védekezés támogatása a tavaszi fagykárból adódó termelési... [2022. június 14. 9:23]
Pályázat alkotók és kulturális szereplők együttműködésén alapuló, kisebb léptékű kulturális-kreatív kezdeményezések megvalósításának támogatására. Pályázatot vezető partnerként nem kormányzati szervezeteket, kisebb egyesületeket, művészcsoportokat vagy magánszemélyeket (művészek, kulturális szereplők, kreatívok) nyújthatnak be. [2022. június 14. 9:06]
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívása magyar-török alkalmazott kutatás-fejlesztési együttműködési programban való magyar részvétel támogatására az egészségipar, gyógyszerészeti kutatások, biotechnológia, zöld technológiák, információs és kommunikációs technológiák, műszaki tudományok, valamint az agráripar és élelmiszeripari technológiák prioritási területeken. [2022. június 14. 8:54]
Ma az alábbi pályázati lehetőségekre szeretnénk felhívni a figyelmét: Pályázat európai uniós díjak elnyerésére innovatív beszerzési stratégiák és gyakorlatok elismerése céljábólA díjakat három kategóriában lehet elnyerni, melyek a következők: holisztikus és célzott stratégia és/vagy cselekvési terv díjazása; innovatív beszerzések jutalmazása a covid-19 világjárvány és/vagy annak következménye... [2022. június 13. 11:06]
Pályázati felhívás szabadalmi oltalom alatt álló műszaki megoldások, illetve a jövőben iparjogvédelmi oltalomban részesíthető, szolgálati vagy alkalmazotti találmánynak nem minősülő alkotások megvásárlására, a szellemi alkotótevékenység ösztönzése, illetve az innovációs produktivitás növelése érdekében. [2022. június 8. 14:52]
Kutatás-fejlesztési pályázati felhívások tiszta hidrogén témakörben, a biztonságos és fenntartható tiszta hidrogéntechnológiák európai értéklánca fejlesztésének és kiépítésének felgyorsítása érdekében. A pályázatok célja többek között a versenyképesség erősítése, az innovatív, tiszta megoldások piacra lépésének felgyorsítása, valamint a fenntartható, szén-dioxid-mentes és teljesen integrált uniós ... [2022. június 8. 14:44]
Pályázati felhívás civil állatvédő szervezetek számára. Támogatható tevékenységek: működési költség ivartalanítás állategészségügyi szolgáltatás férőhelybővítés A támogatás összege 500.000 – 10.000.000 Ft. További információk a pályázatfigyelőn [2022. június 2. 8:29]
Pályázatok az EU éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás misszióját elősegítő kutatási és innovációs tevékenységek támogatására, az elkerülhetetlen éghajlati hatásokra való felkészülés és az éghajlatváltozással szembeni ellenállóképesség növelése érdekében. A pályázatok célja többek között altalános támogatás nyújtása az európai régiók és közösségek számára az éghajlati kockázatok és lehetőségek j... [2022. június 2. 8:26]
Az Európai Bizottság pályázati felhívásai elektronikus alkatrészek és rendszerek fejlesztésének támogatására a kulcsfontosságú digitális technológiák keretében. A pályázat célja többek között a tudományos, innovációs és technológiai kapacitások megerősítése és integrálása; az uniós értékláncok globális vezető szerepének és rugalmasságának biztosítása a kulcsfontosságú technológiák és iparágak tek... [2022. május 31. 10:30]
Pályázat meglévő, bizonyíthatóan sikeres társadalmi innovációk újbóli alkalmazásának, terjesztésének és méretnövelésének támogatására. A pályázat célja többek között a polgárok, a helyi közösségek, valamint a szociális innovátorok és vállalkozók megerősítése; a szociális innovációk megfelelőbb kihasználása; az uniós finanszírozás hatásának növelése további állami és magánforrások bevonásával; val... [2022. május 31. 10:23]
Az Európai Bizottság pályázati felhívása nonprofit szervezetek, nemzeti, regionális és helyihatóságok, nemzetközi szervezetek, oktatási intézmények, kutatóközpontok és vállalkozások számára, a zöld és digitális átmenetet elősegítő társadalmi innovációs megoldások támogatására, a befogadó társadalmi fellendülés előmozdítása érdekében. [2022. május 31. 10:09]
A pályázat célja a feldolgozóipar hatékonyságának és versenyképességének növelése a legújabb digitális technológiák átvételével az intelligensebb és környezetbarátabb átalakulás érdekében, a legújabb uniós szakpolitikákkal összhangban. Pályázatot technológiai szolgáltató KKV-k nyújthatnak be önállóan, vagy komplex megoldások esetén konzorciumi formában. [2022. május 27. 11:57]
Új pályázatfigyelő kezdte meg működését. [2022. május 16. 10:10]
Pályázati felhívás magánjogi földhasználók, önkormányzatok és azok társulásai számára, szántóföldi kultúrával kombinált agrár-erdészeti rendszerek, fás legelők, fás kaszálók és mezővédő fásítások megvalósításának támogatására. A támogatás összege a telepíteni kívánt növényektől függően eltérő. A pályázat keretösszege 0,32 milliárd Ft. [2022. május 16. 10:00]
Budapest egyik kerületi önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben működő, illetve tevékenységükkel a kerülethez kötődő alapítványok, egyesületek, társadalmi szervezetek tevékenységének támogatására. A pályázat keretösszege 10.000.000 Ft. Határidő: 2022. május 20. (!!!) [2022. május 16. 9:59]
Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának pályázati felhívása Kőbányán lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen a kerületben lakó személyek számára, ápolási támogatás elnyerésére, a hosszabb ideig elhúzódó betegségek során felmerülő ápolási többletkiadások fedezése érdekében. [2022. május 16. 9:47]
Pályázati felhívás kutatók számára, Japánnal való, 3 év időtartamú KFI együttműködések támogatására az anyagtudományok területén. A pályázat célja az atomi pontossággal tervezett anyagok kifejlesztése. A projektekre összeálló konzorciumoknak legalább 3 tagból, 1 japán és 2 további résztvevő ország partnereiből kell állnia. [2022. május 16. 9:46]