Itt az PályázatMenedzser híreit olvashatja.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívása kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók számára ösztöndíj elnyerésére, kutatási és alkotó tevékenységük és szakmai fejlődésük támogatása céljából. A támogatás összege 100.000 Ft/hó/fő. [2021. április 20. 12:10]
A Rákóczi Szövetség pályázati felhívása a 2021/2022-es tanévben a külhoni magyar tanítási nyelvű általános / alapiskolák első évfolyamába (a magyar iskola első, Romániában nulladik osztályába) beiratkozó diákok számára beiratkozási ösztöndíj elnyerésére. A támogatás összege: 10.000 Ft [2021. április 20. 12:10]
Pályázati felhívás szervezetek számára nemzetközi díj elnyersésére, a folyókért, vízgyűjtőterületekért és ezek közösségeiért az elmúlt két évben tett kiemelkedő tevékenységek elismerése céljából. Pályázatot bármely folyóval, tóval és vizes területtel foglalkozó szervezet, valamint szervezetek csoportja benyújthat. [2021. április 20. 12:09]
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívása alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók számára ösztöndíj elnyerésére, kutatási tevékenységük és szakmai fejlődésük támogatása céljából. A támogatás összege 100.000 Ft/hó/fő. [2021. április 20. 12:08]
Elindult a „Kertészet – Gomba előállító üzemek fejlesztésének támogatása” című (VP2-4.1.3.4-21 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. [2021. április 20. 11:15]
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című (VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú) felhívás A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. [2021. április 20. 10:30]
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács 1305/2013/EU rendeletének (továbbiakban: 1305/2013/EU rendelet) VII.címe rendelkezik a monitoring – és értékelési rendszer létrehozásáról. [2021. április 20. 10:00]
Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ - Kutatási infrastruktúra fejlesztése” című felhívás az alábbiak szerint módosult: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. [2021. április 20. 9:45]
Megjelent a Budapestet délről elkerülő teherszállító vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányának pályázati felhívása a Közbeszerzési Értesítőben. A döntés-előkészítő dokumentumban ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. [2021. április 20. 9:12]
Pályázati felhívás fejlesztők, nonprofit szervezetek, felsőoktatási intézmények, kutatók és feltalállók számára a mesterséges intelligencia használatán alapuló megoldások fejlesztésére a fogyatékossággal élők életének megkönnyítése érdekében a foglalkoztatás területén. A támogatás a mesterséges intelligenciát használó programon felül fedezi az adatok összegyűjtésével vagy címkézésével, modellek fe... [2021. április 20. 7:56]
A t'ARS Keresztény Képzőművészeti Műhely alkotói pályázati felhívása képzőművészek számára Szent Józsefet bemutató, az ő alakját megjelenító alkotások beküldésére. Az arra érdemes alkotásokat katalógus és/vagy elektronikus formában megjelentetik a Szent Józsefnek szentelt év kapcsán, valamint a legjobbakat kiállítás formájában is szeretnék bemutatni. [2021. április 20. 7:54]
Pályázati felhívása a tisztességes és nyílt adatmegosztás támogatására a COVID-19 és más fertőző betegségek elleni európai felkészültség elősegítésére, a SARS-CoV-2 és a COVID-19 adatokhoz és metaadatokhoz való hozzáférés felgyorsítása céljából. A pályázat lehetővé teszi a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos kutatási adatok és más kutatási digitális objektumok tudományterületeken és országhatárokon át... [2021. április 20. 5:40]
Az Algyői Könyvtár irodalmi pályázati felhívása amatőr, kezdő és már publikáló szerzők számára a magyar irodalomban magunk után hagyott jelekkel kapcsolatos versek és novellák beküldésére. Díjazás kategóriánként: 1. helyezett: Elismerő oklevél + 25.000.-Ft; 2. helyezett: Elismerő oklevél + 15.000.-Ft; 3. [2021. április 20. 5:39]
Pályázati felhívás a szakképzési szektorban működő, Erasmus-akkreditációt elnyert szervezetek számára egyszerűsített támogatás igénylésére munkatársaik és diákjaik mobilitása, valamint szakértők és gyakorló tanárok fogadása céljából. [2021. április 20. 5:38]
Budapest Főváros Belváros-Lipótváros Önkormányzatának pályázati felhívása a kerületben állandó lakcímbejelentővel rendelkező, életvitelszerűen itt élő, 10-21 éves tanulók számára Belvárosi Művészeti Ösztöndíj elnyerésére. A támogatás összege 10.000 - 30.000 Ft/hó/fő. [2021. április 20. 5:33]
Az EMET-NKA honlap és az Effector pályázatkezelő rendszer karbantartási munkálatok miatt 2021. 04. 24-én és 2021. 04. 25-én korlátozottan lesz elérhető, amiatt néhány pályázati felhívás benyújtási határideje módosul. [2021. április 20. 4:58]
Új feltételekkel lehetne támogatni az elmaradott térségekben fejlesztő vállalatokat. [2021. április 19. 21:27]
Hatszázmilliárd forintnyi új beruházási pályázat indul a következő hónapokban. [2021. április 19. 19:09]
Lényegében befejeződött a tejelő tehenek, az anyajuhok és a hízott húsmarha bikák után a tavalyi évben benyújtott termeléshez kötött támogatások kifizetése. Ennek eredményeképpen 33 milliárd forint segíti a gazdálkodókat - tájékoztatott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. [2021. április 19. 16:16]
Félmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására hétfőn falvak önkormányzatai számára - jelentette be az Etyek-Botpusztai állatmenhelyen a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. [2021. április 19. 15:30]
A 4 miliárdos keretre május 20-ig lehet pályázni 24 intézményben. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. [2021. április 19. 15:30]
Pályázati felhívás Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települések önkormányzatai/önkormányzatok társulásai számára a felelős állattartást elősegítő ivartalanítási programban való részvételre, az állatok veszettség elleni összetevőt tartalmazó monovalens védőoltással történő beoltására és transponderrel történő megjelölésére. [2021. április 19. 15:26]
Április 19-23. között hatodik alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet. A rendezvénysorozat Áder János online tanórájával kezdődött ma délelőtt. A Témahéten határon innen és túl több mint 1600 iskola 360 ezer diákja foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével. A program sikerét a fenntarthatóságért elkötelezett szervezetek és szakemberek aktív részvétele és támogatása bizt... [2021. április 19. 15:22]
Területspecifikus melléklet módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. [2021. április 19. 13:45]
Félmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására hétfőn falvak ... ... A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. [2021. április 19. 13:39]
Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a Felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályáz... [2021. április 19. 13:15]
Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása” című felhívás módosult az alábbiak szerint: A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. [2021. április 19. 13:15]
A Bizottság – az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak az integrált igazgatási és kontrollrendszer, a vidékfejlesztési intézkedések és a kölcsönös megfeleltetés tekintetében történő megállapításáról szóló - 809/2014/EU végrehajtási rendelete (a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 48. [2021. április 19. 12:45]
Budapest, 2021. április 18., vasárnap (MTI) - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatásával újra megnyílnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjpályázatai - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. [2021. április 19. 12:44]
Elérhető a honlapon az "TOP-5.3.2-17 MEGYEI IDENTITÁS ERŐSÍTÉSE" az EPTK felületen. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. A részletek megtekintéséhez előfizetés szükséges. Előfizetőink hozzáférnek az őket érdeklő pályázati lehetőségekhez és pályázati hírekhez, és már az oldalon történő megjelenés napján értesülnek a pályázatokról. [2021. április 19. 12:30]