Itt az PályázatMenedzser híreit olvashatja.


Pályázati felhívás turisztikai startupok számára ötlet vagy prototípus fázisban lévő és a turizmusban alkalmazható újító projektek támogatására, szakmai mentorációs programban való részvételre és kezdő befektetés elnyerésére. A legígéretesebb ötletek akár 20 millió forintos tőkebefektetést is kaphatnak. [2021. április 13. 11:12]
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány pályázati felhívása látássérült tanulók számára használt laptopok elnyerésére, valamint látássérült magánszemélyek számára használt asztali számítógépek elnyerésére. [2021. április 13. 11:08]
Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület néptánccal, népzenével, és népi énekkel foglalkozó, 6-16 év közötti Tanítvány(ok) és Mestere(ik) számára közösen előadott, az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal produkciók előadására. A legjobb pályázatok előadói „Népi Örökségünk Példás Mestere és Tanítványa” oklevélben részesülnek, mely 90. [2021. április 13. 10:54]
Pályázati felhívás román állampolgárok többségi tulajdonában lévő, már működő magyar sajtótermékek támogatására. Pályázni kifejezetten a sajtótermék előállításának költségeire (nyomtatott sajtótermékek esetében nyomdaköltség; internetes újságok, hírportálok esetében pedig honlap-fenntartás/karbantartás/programozás/design) lehet. [2021. április 13. 10:52]
Pályázati felhívás kutatási infrastruktúra-szolgáltatások kifejlesztésének támogatására a COVID-19 és más fertőző járványokra való gyors reagálás érdekében. A benyújtott javaslatoknak integrálniuk kell a kutatási infrastruktúra szolgáltatásait, hogy átfogó portfóliót alkossanak a fertőző járványokra adott válaszok kutatásának támogatására vagy a területen végzett megfelelő kutatás megerősítésére. [2021. április 13. 10:48]
Pályázati felhívása Erasmus Charter for Higher Education (ECHE) tanúsítvánnyal rendelkező felsőoktatási intézmények beiratkozott hallgatói számára szakmai gyakorlati mobilitásuk támogatására. Fogadó vállalkozás lehet privát vagy közintézmény a munkaerőpiacon, az oktatás, képzés vagy az ifjúság területén. [2021. április 13. 10:47]
Pályázati felhívás Köztérmegújítási Nívódíj 2021. évi odaítélése céljából, 2014-2020. között megvalósult, társadalmi, szociális, esztétikai, gazdasági, kulturális, örökségi és fenntarthatósági  szempontból értéknövelő módon rehabilitált közterek elismerésére. A címet elnyerők egyedi érmet és a díj elnyerését tanúsító oklevelet, a dicséretben részesülők oklevelet kapnak. [2021. április 13. 10:35]
A Szlovák Köztársaság pályázati felhívása külföldi hallgatók, doktoranduszok, egyetemi oktatók, kutatók és művészek számára tanulmányi, kutatói, művészeti és előadási ösztöndíjak elnyerésére a 2021/2022-es tanévben, a mobilitás ösztönzése érdekében. A támogatás összege egyetemi hallgatók esetében 400 EUR/hó; PhD hallgatók esetében 734 EUR/hó; egyetemi oktatók, kutatók és művészek esetében: PhD fok... [2021. április 13. 10:28]
Pályázati felhívás országhatáron átnyúló polgári védelmi tevékenységek támogatására a polgári védelem felkészültségének és a mechanizmus tagállamain belüli vagy azon kívüli katasztrófákra való reagálás javításának céljából. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van, amelyek különböző programországokban vannak bejegyezve. [2021. április 13. 10:25]
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület pályázati felhívása Közlekedési Innovációs Díj 2021. évi odaítélése céljából, a hazai közlekedési ágazatban kimagasló eredményt elért, 40 év alatti fiatalok elismerésére. A díj az elismerést igazoló műtárgyból és oklevélből, valamint nettó 1 millió forint pénzjutalomból (csoportos nevezés esetén csoportszinten) áll. [2021. április 13. 10:18]
Értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mikro-, kis- és középvállalkozások egészségipari termékek gyártására irányuló fejlesztéseinek támogatása” című (GINOP-1.2.15-21 kódszámú) felhívás módosításra került. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. [2021. április 13. 10:15]
Milyen Magyarországot akarunk a sok EU-pénzből? – Most bárki részt vehet a demokratikus vitában!. [2021. április 13. 10:07]
Pályázati felhívás könyvkiadási tevékenységet folytató, romániai könyvkiadók, nonprofit alapítványok, kulturális intézmények, egyesületek, valamint  ifjúsági és egyházi szervezetek számára magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására. A könyvkiadók/intézmények pályázhatnak romániai szerzők magyar nyelven írt műveivel, bárhol élő magyar szerzőknek az erdélyi magyar szellemi-társadalmi élet múltjáh... [2021. április 13. 10:05]
Pályázati felhívás köznevelési intézmények és szervezetek számára, legalább 3 résztvevős együttműködési partnerségek támogatására. Bármilyen témájú projekt megvalósítható, ami kapcsolódik a közneveléshez és összhangban van az Együttműködési partnerség pályázattípus célkitűzéseivel. [2021. április 13. 7:58]
Budapest egyik önkormányzatának pályázati felhívása a kerület közigazgatási területén található/működő társasházak, lakásszövetkezetek, lakóközösségek, illetve ingatlantulajdonnal rendelkező magánszemélyek számára környezetépítő tevékenységeik támogatására. A támogatás összege társasházak esetében legfeljebb 150. [2021. április 13. 7:57]
A Gödöllői Királyi Kastély pályázati felhívása felső tagozatos és középiskolás diákok számára a Kastélymúzeum 25 éves évfordulójára készített születésnapi jókívánságok beküldésére. A legjobb alkotás készítője értékes nyereményeket kap. [2021. április 13. 6:08]
Pályázati felhívás Erasmus Charter for Higher Education (ECHE) tanúsítvánnyal rendelkező felsőoktatási intézmények beiratkozott hallgatói számára tanulmányi célú mobilitásuk és szakmai gyakorlatuk támogatására. A mobilitási pályázatot a hallgató intézménye hirdeti meg. [2021. április 13. 5:54]
Pályázati felhívás köznevelési intézmények és szervezetek számára Erasmus akkreditáció hosszú távú, 2027-ig tartó elnyerésére. A tanúsítvány birtokában a köznevelési intézmények magas színvonalú mobilitási projektek megvalósításán keresztül tudják támogatni oktatási céljaikat és az intézményekben dolgozók, tanulók szakmai fejlődését. [2021. április 13. 5:46]
A Prizma Kör fotópályázati felhívása a tükörképek és a tükröződések különböző formáit bemutató alkotások beküldésére. A kategória nyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek. [2021. április 13. 5:06]
Pályázati felhívása köznevelési intézmények és szervezetek számára rövid futamidejű mobilitási projektjeik megvalósításának támogatására, az oktatás minőségének fejlesztése és megújítása érdekében. A projekt futamideje: 6 hónap – 18 hónap. [2021. április 13. 4:49]
Az In Memoriam Dr. Biró Éva Alapítvány pályázati felhívása nehéz élethelyzetben lévő és/vagy szociálisan rászoruló szakorvosjelöltek (rezidensek) és diplomás egészségügyi dolgozók számára tartós, akár több évre szóló, vagy átmeneti jellegű lakhatásának biztosítására Budapesten. [2021. április 13. 4:23]
Pályázati felhívás Erasmus-akkreditációt elnyert köznevelési intézmények és szervezetek számára mobilitási célú tevékenységeik támogatására. A szervezetek az akkreditáció érvényességi ideje alatt saját szektorukban egyszerűsített módon juthatnak pénzügyi támogatáshoz a mobilitási pályázati kategórián (KA1) belül. [2021. április 13. 4:03]
Összesen 48 milliárd forint a pályázati keret. [2021. április 12. 16:39]
Módosult a "Pályázat az ERA-NET COFUND és EJP COFUND programok közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására (2019-2.1.7-ERA-NET)" felhívása és útmutatója. A pályázati hírek kivonata csak előfizetés és az előfizetői fiókba belépés után tölthető le PDF-ben. [2021. április 12. 16:26]
Online tájékoztató rendezvény a Magyar Falu vállalkozás-újraindítási programról. Regisztrációs határidő: 2021. április 13. (kedd) 12:00 [2021. április 12. 15:16]
Pályázati felhívás együttműködési projektek megvalósításának támogatására innovatív, az idősek életét segítő megoldások fejlesztésének céljából. Pályázatot konzorciumi formában lehet benyújtani, melynek legalább három tagja van amelyek különböző programországokban vannak bejegyezve. Pályázatot az alábbi fő témákban lehet benyújtani: egészségügy; lakhatás; szabadidő és kultúra; vitalitás és képessé... [2021. április 12. 15:05]
Indul a kistelepülési boltfejlesztés. [2021. április 12. 14:43]
Pályázati felhívás kulturális örökségi és kutatási szervezetek számára a közösségi forrásszerzéssel / finanszírozással és kutatással kapcsolatos konferenciák, workshopok, szemináriumsorozatok, nyári/őszi/téli/tavaszi iskolák és képzési tevékenységek megvalósításának támogatására. Különösen támogatják a szélesebb közönség számára, hosszú távon hasznosuló projekteket. [2021. április 12. 14:37]
Pályázati felhívás Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települések önkormányzatai/ önkormányzatok társulásai számára járdák fejlesztésének támogatására. A támogatás összege legfeljebb 5.000.000 Ft. [2021. április 12. 14:14]
Pályázati felhívás a felnőttkori tanulás területén, illetve a a munkaerőpiacon vagy az oktatás, képzés és ifjúság területén működő köz- és magánintézmények, valamint szervezetek számára rövid futamidejű mobilitási projektek támogatására a felnőtt tanulási szektorban. [2021. április 12. 14:13]