Itt az Piac és Profit híreit olvashatja.


Az egy évvel ezelőtti, az M1-es autópályán bekövetkezett baleset hatósági vizsgálata még nem zárult le, de a magyarországi biztosítótársaságok már több mint 140 millió forint jogcím nélküli előleget fizettek ki a károsultaknak, és ennél is nagyobb összeget tartalékolnak a további kifizetésekre ... [2024. március 11. 14:02]
Több, Magyarországról induló vagy ide érkező nemzetközi vonaton is hosszabb menetidőre kell számítani keddtől szerdáig a német vasúton tervezett munkabeszüntetés miatt - közölte a Mávinform a MÁV csoport honlapján hétfőn a német vasúttársaság tájékoztatása alapján. [2024. március 11. 13:01]
Elemzők arra számítanak, hogy Kína legnagyobb elektromos autógyártója, a BYD 2024-ben megelőzi a Teslát az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) értékesítésében. [2024. március 11. 12:12]
A hazai vasúti árufuvarozás már most infrastrukturális korlátokba ütközik, sürgős vasúti fejlesztések nélkül nem tudja majd kiszolgálni az új autóipari és akkumulátorgyárakat – hangsúlyozták vezető logisztikai szakértők a Közlekedéslogisztikai Konferencián, Herceghalmon. [2024. március 11. 11:11]
Kevesebb mint 50 év alatt a világ népessége megkétszereződött, 4 milliárdról 8 milliárdra ugrott, azonban ez a gyors növekedés a végéhez ért. [2024. március 11. 11:11]
Emelkedőn maradtak a használt lakóingatlanok árai februárban a kínálati piacon. Éves szintén 2,6 százalékos volt a drágulás, főként a nyugat-magyarországi megyéket jellemző, jelentős 8 százalék feletti áremelkedésnek köszönhetően.  [2024. március 11. 11:11]
Oroszország világelső a férfiak és a nők várható élettartamának különbségében, ebben jelentős szerepe lehet, hogy Moszkva állandó háborúi miatt rengeteg fiatal hal meg a frontokon az erősebb nemből. [2024. március 11. 10:10]
Március 23-tól Dr. Kozák Tamás váltja Vámos Györgyöt az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkári pozíciójában. [2024. március 11. 10:10]
Valószínűleg egyedüliek vagyunk a világon, ahol egy pedofilsegítő kegyelmet kaphatott. Ez a bűncselekmény olyan súlyú, hogy még a börtönben a rabok is kirekesztik maguk közül a gyermekbántalmazókat. [2024. március 11. 10:10]
Változatlanul a csokinyúl és a csokitojás a húsvéti édességpiac slágertermékei, a forgalom pedig várhatóan a korábbi évek szintjén alakul - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Édességgyártók Szövetsége. [2024. március 11. 9:09]
Az MNB összesen 14 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-re a terméknyilvántartási, kiszervezési, tartalékszámítási, IT-biztonsági, megfelelőségi, kockázatkezelési, a biztosítási szerződések tartalmi elemeit érintő, termékfelügyeleti, ügyféltájékoztatási és panaszkezelési hiányosságok miatt. [2024. március 11. 9:09]
Naponta 15-ször annyian számolják, és kötik újra a lakásbiztosításukat, mint egy átlagos márciusi hónapban köszönhetően a lakásbiztosítási kampánynak a Netrisk saját adatai szerint. Március első hetében az éves átlagdíjak 33 ezer forintot tettek ki a Netrisknél. Jelentősen, 11 százalékról 23 százalékra nőtt a minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításokra szóló kötések száma, amelyeknek átlagos éve... [2024. március 11. 9:09]
Több mint 19 millió vendégéjszakát töltöttek el a belföldi vendégek a vidéki szálláshelyeken tavaly. A vármegyék adatainak összesítése alapján a legtöbb belföldi turista Pest vármegyéből indult útnak 2023-ban, míg a legmesszebbre Jász-Nagykun-Szolnokból, Bács-Kiskunból és Baranyából utaztak a pihenni vágyók. [2024. március 11. 8:08]
Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője. [2024. március 11. 5:05]
Vajon mi az összefüggés az amerikai-magyar kettős adóegyezmény megszűnése és a magyar vállalkozások technológia-fejlesztési képessége (és így a magyar gazdaság fejlődési potenciálja) között? Ha az egyezmény megszűnése miatt bizonyos típusú magyarországi innováció hátrányt szenvedhet, akkor ezt a hátrányos helyzetet vajon hogyan lehet feloldani? Milyen stratégiát kell kialakítani a magyar vállalkoz... [2024. március 10. 16:04]
Sokkal nagyobb volt a piaci lakáshitelek iránti kereslet a K&H-nál idén januárban, mint egy évvel korábban - közölte a pénzintézet. A befogadott lakáshitel-igénylések száma ötszörösére emelkedett. A lakáshitelek átlagos összege is jelentősen, 15 millióról 21 millió forintra nőtt, míg a kölcsönök háromnegyedénél 15 évnél hosszabb a futamidő. [2024. március 10. 15:03]
A miniszterelnököt amerikai útjára elkísérte egyik lánya is. [2024. március 10. 14:02]
Engedélyezte a koszovói szerbek által kezdeményezett népszavazás megtartását a koszovói választási bizottság, így április 21-én az Észak-Koszovóban élők arról döntenek, menesszék-e a tavaly megválasztott polgármestereket. [2024. március 10. 14:02]
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi polikrízishez a többség alkalmazkodott, és igyekszik felfedezni az abban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a KPMG Global Female Leaders Outlook kutatása. [2024. március 10. 12:12]
Az LMP szerint emelni, javítani kell a HÉV-közlekedés színvonalát, mert csak így érhető el, hogy ezt a közlekedési formát többen válasszák - mondta az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi online sajtótájékoztatóján. [2024. március 10. 12:12]
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti egyenlőséget és saját karrierjüket illetően is. A jelenlegi polikrízishez a többség alkalmazkodott, és igyekszik felfedezni az abban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a KPMG Global Female Leaders Outlook kutatása. [2024. március 10. 12:12]
Az egységes uniós társaságiadó-rendszer elfogadásának halasztása mellett érvel több üzleti szereplő is, mivel szerintük túl sok még a nyitott kérdés. A vállalkozások nem szeretnének kibújni a szabályozás alól, de azt gondolják, hogy előbb a részletszabályokat kellene tisztázni az új rendszer bevezetéséhez. [2024. március 10. 11:11]
Persze fontos, hogy mindez ne csak a szavak szintjén, hanem a tettekben is megvalósuljon. Hiszen hiába hirdeti magáról egy cég, hogy számára fontos a környezetvédelem és vezet be a vállalaton belül a fenntarthatóságot támogató célokat, ha maga a vezető nem jár jó példával elöl. Egy környezettudatos vezető menő az alkalmazottai szemében, sőt példakép is. [2024. március 10. 9:09]
Az ipari és az építőipari termelés januári adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a jövő héten. [2024. március 10. 9:09]
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa  ülésének összehívását kezdeményezte, hogy megtárgyalják a francia elnök elképzelését NATO-csapatok Ukrajnába küldéséről. [2024. március 10. 9:09]
A változó kamatozású vállalkozói kölcsönök kamatemelkedése ellen is véd a kamatstop: a hitelek nem drágulhatnak egy bizonyos szint fölé. A rendelkezés jelen ismereteink alapján április elejéig velünk marad, érdekesség azonban, hogy a piaci környezet változása miatt a vállalati kamatstop lassan magától megszűnik, ugyanis a piaci hozamszintek már a küszöbértékhez közelítenek. [2024. március 10. 5:05]
Képzeljen el egy építkezést, ahol robotok végzik a nehéz és veszélyes munkákat, a falakat a helyszínen 3D nyomtatással készítik, fenntartható, újrahasznosított építőanyagokból. Képzelje el, hogy a szakemberek és ügyfelek virtuális valóság segítségével maguk előtt látják és így járják be a még épülő épületeket, optimalizálva a tervezési és kivitelezési folyamatokat. [2024. március 9. 16:04]
Az újévi fogadalmak népszerűsége töretlen, ahogy az is, hogy ezeket a nagy elhatározásokat sokszor nem sikerül egész éven át betartani. A Provident által végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy mennyire gyakori újévi fogadalom a pénzügyek tudatosabb kezelése. A több mint 2400 kitöltőtől gyűjtött adatok rámutatnak, hogy inkább a nők hajlamosabbak év elején takarékossági fogadalmat tenni, a más... [2024. március 9. 15:03]
Általában 2-3 órát töltenek el a vevők a bevásárlóközpontokban a kuponos akciók kedvéért, és akár sorba is állnak az üzletekben, ha elég nagy az árengedmény a kiszemelt termékre – mutat rá az Etele Plaza online kutatása. A látogatók leginkább ruhára és cipőre, élelmiszerre, valamint tisztítószerekre váltják be a kedvezményes utalványokat. [2024. március 9. 14:02]
Rekorderedménnyel, 1451 milliárd forintos profittal zárta 2023-at a magyar bankszektor. A hitelezés csak szerény mértékben bővült, a betétállomány pedig csökkent. A fiókbezárások is folytatódtak, mégis jók lettek a számok - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.  [2024. március 9. 12:12]