Itt az Piac és Profit híreit olvashatja.


Több hónapnyi halogatás és zárt ajtók mögött folyó egyeztetések után március 15-én az Európai Tanács elfogadta a Vállalatok Fenntarthatósági Átvilágításáról szóló Irányelvet (Corporate Sustainability Due Diligence Directive), amely röviden, mint CSDDD, vagy CS3D kering a köztudatban több mint két éve. [2024. március 25. 5:05]
Egy jól megválasztott lakásbiztosítás olyan esetekben is segítséget jelenthet, illetve olyan tárgyakra is fedezetet nyújthat, amelyekre elsőre nem is gondolnánk. Ezek közül gyűjtött össze pár jellegzetest az Allianz, megkönnyítve azok dolgát és döntését, akik szeretnének élni a lehetőséggel, hogy márciusban – a szerződési évfordulótól függetlenül – költségmentesen felmondják meglévő lakásbiztosítá... [2024. március 24. 16:04]
Forró Krisztián kapta a legtöbb szavazatot a Komáromi Járásban, de országosan csak negyedik lett, kevesebb mint 3 százalékos eredménnyel. [2024. március 24. 16:04]
A száznál több kamionnal fuvarozó Botlik-Trans Kft. műszaki vizsgaközpontot, javítóbázist és kamionmosót épített Táton, csaknem 600 millió forintos beruházással.  [2024. március 24. 15:03]
Négyen meghaltak és többen megsérültek, amikor egy jármű lesodródott az útról és a nézők közé hajtott. Lábatlan és Bajót között tömegszerencsétlenség történt vasárnap kora délután, jelentette a rendőrség. [2024. március 24. 14:02]
Ajánlatok özönével csábítják Budapestre az északi turistákat. Korlátlan italfogyasztás? Sajtok, vagy kütrőskalács? [2024. március 24. 13:01]
Elhunyt 80 éves korában Eötvös Péter Szent István-renddel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakja – tudatta a család vasárnap. [2024. március 24. 13:01]
Idén teljesen megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere. A kurzusok az SMP Magyarországgal együttműködve indulnak. [2024. március 24. 12:12]
Először jöttek az egy légterű munkahelyek, aztán a közösségi irodák, majd a felváltva használt asztalok. Ezzel párhuzamosan megjelentek az online tárhelyek és egyéb közösen kezelhető digitális rendszerek. Újabban pedig már egy céges autót is több munkavállaló használ, és lassan a közösen használható elektromos biciklik és rollerek is betörnek a piacra. [2024. március 24. 12:12]
A papíralapú csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó Sz. Variáns a dráguló alapanyagok miatt kihívásokkal szembesült. Most nagyívű beruházásokra készül. [2024. március 24. 11:11]
A budapesti tőzsde ezévtől BÉT Mentor néven teszi elérhetővé középvállalati szolgáltatásait. Az új program a felelős vállalatirányítással kapcsolatos képzéssel debütált.  [2024. március 24. 10:10]
Az Auchan pénzügyi szolgáltatási ajánlatainak köre most lakásbiztosítással bővül. Az áruházlánc az Alfa Biztosító segítségével lép be a piacra. Más új szolgáltatás is van a tarsolyában. [2024. március 24. 9:09]
Egy friss kutatás szerint a rászorultsági elv 2010. után háttérbe szorult a magyar családtámogatási rendszerben, az erre fordított összeg többsége ma már vállaltan olyan formákban kerül a lakossághoz, amelyeknél a jómódú háztartások előnnyel indulnak. [2024. március 24. 5:05]
Dinamikusan növekszik a gépkocsiállományon belül az elektromos és a hibrid személygépkocsik száma: 2023-ban már 240 ezer ilyen hajtóművel ellátott kocsi rótta a hazai utakat. Aki teheti, elektromosra cseréli robbanómotoros autóját. Jól jelzi ezt, hogy a K&H-nál egyre növekszik az elektromos autókra kötött CASCO-biztosítások aránya. [2024. március 23. 16:04]
A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett - közölte a Duna House [2024. március 23. 16:04]
Orbán Viktor miniszterelnök levélben részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnöknek és Oroszország valamennyi polgárának a moszkvai Crocus City Hallban végrehajtott brutális terrortámadás kapcsán - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.  [2024. március 23. 15:03]
Nem állnak meg a biztosítók a díjkedvezményeknél a lakásbiztosítási kampány alatt: több százezres vásárlási utalványokat adnak, millió forintos tárgynyereményeket sorolnak. A Grantis alaposan körbenézett a piacon, hogy melyik biztosító, mit ajánl. [2024. március 23. 12:12]
Közeledik a műanyag termékeket szabályozó rendelet életbe lépése: július 1-jétől további szigorítás várható az egyszerhasználatos éttermi csomagolóanyagok piacán, és a jelenlegi tervek szerint tilos lesz például a műanyagot is tartalmazó poharak forgalomba hozatala. Ennek apropóján vizsgálta az elviteles ételvásárlásra és rendelésre jellemző csomagolási megoldások fogyasztói megítélését a Greensti... [2024. március 23. 12:12]
Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, köztük mind a négy terroristáéról, aki részt vett a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban - közölte szombaton a Kreml. [2024. március 23. 10:10]
„Mi lesz veled, készpénz?” címmel kerekasztal-beszélgetésre hívta a Számlázz.hu a hazai fintech világ jelentős szereplőit. Azt a kérdést járták körbe a szakértők, hogy eltűnhet-e valaha a készpénz, és ebben a folyamatban milyen szerep jut a fintech cégeknek. Ángyán Balázs (Számlázz.hu, ügyvezető), Dr. [2024. március 23. 10:10]
Megnyílt közel hatezer választóhelyiség országszerte Szlovákiában szombaton reggel, és ezzel megkezdődött az ország történetének hatodik közvetlen államfőválasztása. [2024. március 23. 8:08]
Modern, téglából készült családi ház, távol a város zajától. Így képzeli el a magyarok többsége álmai otthonát, ha az árak nem számítanának – derült ki a Wienerberger friss, országos kutatásából. A valóságban a változó költségek és a kezdeti lépések bizonytalansága azonban sokakat elriaszthat már az építkezés gondolatától is. [2024. március 23. 8:08]
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. [2024. március 23. 5:05]
Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be 33 személlyel és két szervezettel szemben, mert kapcsolatba hozhatók Alekszej Navalnij február 16-án elhunyt orosz ellenzéki politikus halálával - közölte az Európai Unió Tanácsa. [2024. március 22. 16:04]
A hatalmasat növekvő Görögország lett a magyarok tengerparti kedvence, másfélszer annyi időt töltöttünk el ott, mint Horvátországban. A legtöbb pénzt Ausztriában költöttük el. A kimondottan bevásárlási céllal külföldre utazók nagyjából 232 milliárd forintnyi összeget hagyhattak a határon túli kasszákban - derül ki a Bank360. [2024. március 22. 16:04]
Az Európai Bizottság az Oroszországból és Fehéroroszországból származó gabonafélék és olajos magvak, köztük a búza, a kukorica és a napraforgó, valamint az ezekből származó termékek uniós behozatali vámjának emelését javasolja - tájékoztatott a brüsszeli testület. [2024. március 22. 15:03]
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy adatvédelmi informatikai hibára hivatkozva megzsarolta a FoxPost nevű csomagküldő céget - jelentette be sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). [2024. március 22. 14:02]
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon. [2024. március 22. 11:11]
Alig több mint tíz napja maradt a lakástulajdonosoknak arra, hogy eldöntsék, váltanak-e lakásbiztosítást a márciusi lakásbiztosítási kampány során. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a tarifálás során az ügyfelek több mint 90 százaléka találhat a jelenleginél kedvezőbb feltételű biztosítást, így az időszak végére felpöröghet a szerződésváltások száma: a több mint százezer további vált... [2024. március 22. 10:10]
A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a Szallas.hu adatai szerint. A két- és a hároméjszakás tartózkodás a legnépszerűbb, ezek összesen a foglalások 80 százalékát teszik ki. A hosszabb kikapcsolódáshoz többen választanak hotelt, nagyobb létszámnál pedig vendégházba, apartmanba vagy panzióba foglalnak. [2024. március 22. 10:10]