Itt az Portfolio.hu híreit olvashatja.


A reggeli nyitást követően a Magyar Telekom vezeti a blue chipek emelkedését, a midcapek piacán kiemelkedő a Nyomda teljesítménye. [2024. március 27. 9:15]
2023-ban első kínai autógyártóként bekerült a világ 10 legnagyobb autógyártója közé a BYD, nemcsak az eladások, de a bevétel és a profit is nagyot nőtt tavaly. [2024. március 27. 9:10]
Közel 800 millió forint értékben vett saját részvényeket az OTP kedden. [2024. március 27. 9:03]
Egy új tanulmány szerint az iskolában másokat megfélemlítők (bullies) valószínűleg magasabb fizetést visznek haza, vagyis úgy tűnik, később mégsem kapják meg az életben a maguk büntetését a viselkedésükért – írja a CNBC. [2024. március 27. 8:51]
Április 26-ára hirdette meg éves rendes közgyűlését az AutoWallis. [2024. március 27. 8:50]
A Lengyelország és Litvánia között található Suwalki-folyosó megtámadásáról és elfoglalásáról egyeztetett tábornokaival Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, az esetet ráadásul teljesen nyíltan publikálta is a belarusz média. [2024. március 27. 8:46]
Az eredetileg demokrataként, majd október óta független elnökjelöltként kampányoló Robert F. Kennedy Jr. tegnap bejelentette Kaliforniában, hogy Nicole Shanahan jogászt, üzletasszonyt választotta alelnökjelöltjeként - számol be a The Hill. Kennedy harmadik párti jelöltként évtizedek óta nem látott népszerűséggel bír, így könnyen lehet, hogy befolyásolni fogja a novemberi elnökválasztás kimenetelét... [2024. március 27. 8:44]
Bő kétéves csúcsra, 10,2%-ra ugrott az idei első két hónap átlagában a kínai ipari szektor éves profitnövekedése, ami a minapi ipari termelési adatokkal együtt biztató, mert arra utal, hogy zajlik a lendületvétel a szektorban – írja gyors helyzetelemzésében az ING Bank. [2024. március 27. 8:41]
A kormány kihirdette a könyvek árkötöttségéről szóló új törvényjavaslatot, amely értelmében mindenkinek egységesen tíz százalék kedvezményi lehetőséget enged a törvény, ráadásul a kiadók saját munkatársaiknak sem értékesíthetnek kedvezménnyel, csak harminc napig - számolt be a HVG. [2024. március 27. 8:40]
Japán az eddigi leghatározottabb figyelmeztetéssel lépett közelebb a devizapiaci intervencióhoz, mivel a jen a dollárral szemben 34 éve a leggyengébb szintre süllyedt – írja a Bloomberg. [2024. március 27. 8:39]
Tovább emelkedett a lakásbiztosítási kampányban új szerződést választók száma, legalábbis erre utalnak a piacvezető online biztosításközvetítő adatai, amelynél a legtöbb új szerződést a KÖBE, a Genertel, a Groupama és a K&H biztosítóknál kötötték, a legnagyobb növekedést pedig a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali és a K&H érte el. [2024. március 27. 8:33]
A Hurun gazdagokat felsorakoztató globális listája szerint Mumbai a legtöbb milliárdossal rendelkező ázsiai főváros, a világ leggazdagabb embere pedig Elon Musk. [2024. március 27. 8:30]
Stabilizálódott a foglalkoztatottak száma az elmúlt hónapokban látott visszaesés után, azonban a munkanélküliségi ráta tovább emelkedett. [2024. március 27. 8:30]
A Volvo kedd este gyártotta le az utolsó dízeles autóját, mostantól csak benzines és elektromos autókat gyárt, 2030-tól pedig csak tisztán elektromos modelleket értékesít a cég, írja a Bloomberg. [2024. március 27. 8:27]
Az S&P Global kedden öt regionális amerikai bank kilátását rontotta a kereskedelmi ingatlanokkal (CRE) kapcsolatos kitettségük miatt, ami valószínűleg újra felerősíti a befektetők aggodalmát az ágazat egészséges működésével kapcsolatban. [2024. március 27. 8:18]
Az olasz pénzügyminisztérium gyorsított könyvépítési eljárást indított, hogy magánbefektetőknek értékesítse a Monte dei Paschi di Siena bankban meglévő tulajdoni hányadának egy részét - számolt be a Reuters. [2024. március 27. 8:15]
A francia védelmi minisztérium bejelentése alapján Ukrajna hamarosan nagyobb szállítmányt fog kapni a Kijev által használt egyik legnépszerűbb önjáró lövegekből - Írja az AP News. [2024. március 27. 8:10]
Az MNB várakozásoknak megfelelő 75 bázispontos kamatvágása és Virág Barnabás jegybanki alelnök sajtótájékoztatóját követően ugyan tartósan nem tudott nagyobbat erősödni a forint, a hét elején látott 398-as szinttől azonban már képes volt érdemben eltávolodni az EUR/HUF kurzusa. Szerda reggel minimális forinterősödés látszik, de továbbra is 395 felett jár az euró árfolyama. [2024. március 27. 8:01]
Az MNB várakozásoknak megfelelő 75 bázispontos kamatvágását és Virág Barnabás azt követő sajtótájékoztatóját követően ugyan tartósan nem tudott nagyobbat erősödni a forint, a hét elején látott 398-as szinttől azonban már képes volt érdemben eltávolodni az EUR/HUF kurzusa. [2024. március 27. 8:01]
Ázsiában vegyes hangulatban telt szerda reggel a kereskedés, ezt követően azonban Európában és Amerikában is mérsékelt emelkedésre van kilátás. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma reggel idehaza az MNB közöl adatokat: érkezik a háztartások hitelállománya, negyedéves fizetési mérleg, hitelintézeti mérlegstatisztikák. [2024. március 27. 7:53]
Az orosz olajipari cégek akár több hónapig nem kapják meg az eladott olaj ellenértékét, mivel a kínai, török és egyesült arab emírségekbeli bankok egyre óvatosabbak az amerikai másodlagos szankciók miatt - közölte nyolc, az ügyet jól ismerő forrás a Reutersszel. [2024. március 27. 7:29]
Heves rakétatámadás alá került az ukrán főváros az elmúlt napokban, az oroszok hiperszonikus rakétákat is használtak. Keleten az oroszok próbálnak előrenyomulni Berdicsi és Sziverszk térségében. Ukrajna több támadást is végrehajtott Oroszország olajfinomítói ellen, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok állítólag felszólította őket, hogy hagyjanak fel ezzel a tevékenységgel. [2024. március 27. 7:24]
Az alulfinanszírozottság, a széttagoltság, a relatív orvos- és a valós szakdolgozóhiány az elsődleges okai a magyar egészségügy legfőbb problémáinak, így például a nagymértékű eladósodásnak vagy egyes kórházi osztályok, részlegek kényszerű szüneteltetésének. Ez derül ki azokból a véleményekből, amiket a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, illetve a Magyar Orvosi Kamara főtitkára mondott a Port... [2024. március 27. 7:01]
Az orosz politikai elit után a FSZB is az ukránokat gyanúsítja a hétvégén Moszkva mellett elkövetett terrortámadással. Kijev tagadja a vádakat. Az ukránok szerint az orosz haditengerészet egyharmadát már harcképtelenné tették. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel. [2024. március 27. 6:34]
Az ukrán és nyugati médiában is egyre több cikket, elemzést lehetett olvasni az elmúlt hetekben arról, hogy az orosz haderő egy átfogó, mindent elsöprő offenzívára készül a nyáron, melynek célja lehet akár az is, hogy térdre kényszerítsék az ukrán haderőt és elérjék a végső győzelmet. Kijev erői már Szumit, Odesszát, Harkivet erődítik. [2024. március 27. 5:55]
Vegyesen indult a hét a nemzetközi tőzsdéken, míg az Egyesült Államokban tegnap lefelé vették az irányt a vezető részvényindexek, addig ma Ázsiában nagyrészt emelkedtek a tőzsdék, bár a japán és az indiai piac lemaradt. Európában a nap első részében iránykeresést láttunk mérsékelt elmozdulások mellett, majd délutánra elkezdett javulni a hangulat. [2024. március 26. 21:04]
Gyakorlatilag kártyavárként borult össze egy híd Amerikában, miután nekiütközött egy teherszállító hajó. Bár az érintett Baltimore alapvetően nem nevezhető a legjelentősebb kikötővárosnak, de itt "folyik át" a legnagyobb mennyiségű autó az USA-ban - írja a Bloomberg. [2024. március 26. 21:03]
Elsősorban a biztonsági együttműködésről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kedden Abdourahamane Tchiani nigeri államfő - közölte a niameyi elnöki hivatal. [2024. március 26. 20:09]
Irán teljes körű támogatásáról biztosította a palesztinokat Ali Hamenei ajatolláh, az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetője Iszmail Haníjével, a radikális iszlamista Hamász politikai bizottságának vezetőjével tartott megbeszélésén - közölte kedden az IRNA állami hírügynökség. [2024. március 26. 20:06]
A Magyar Nemzeti Bank ma délutáni kamatvágására reagáltak a banki közgazdászok gyorskommentárjukban, akik egyetértettek abban, hogy a jegybank mostantól kissé szigorúbb üzemmódba kapcsolt, a kamatvágások mértéke csökkenhet. [2024. március 26. 19:57]