Itt az Privátbankár híreit olvashatja.


Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere az idén, vagyona 92 milliárd dollárral 229 milliárd dollárra gyarapodott a Bloomberg Billionaires Index szerint. [2023. december 30. 8:08]
Másfél éve indítottuk útnak Világjáró rovatunkat, ami jóval több turisztikai cikkek halmazánál. Hangsúlyozottan szubjektív írásokról van szó, amelyeknek egyetlen közös nevezője van: saját élményeken alapulnak. Az idei évben is számos helyre elkalauzoltuk az olvasókat, Szlovéniától Korfuig, New Yorktól Bécsig, Írországtól Srí Lankáig. [2023. december 30. 5:05]
Egy lengyel boltlánc lépett be a romániai piacra, ahol már eddig is elég nagy volt a tülekedés. Egyebek mellett a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi cége, az Ahold Delhaize is.  [2023. december 29. 18:06]
A budapesti tőzsde kisebb csökkenéssel zárta az évet, a Magyar Telekom viszont idei legmagasabb záróárán vonul el szilveszterezni. Minden jel szerint 382 forint fölötti euróval zárjuk az évet. [2023. december 29. 17:05]
Több mint negyedszázada nem látott mértékű infláció, most már nem egy, hanem két háború, teljesen még mindig nem eltűnő koronavírus-járvány. Alapvetően ezek jellemezték a 2023-as évet, amelyek mellett persze számos más is történt - elég csak az EU-s források körüli hercehurcára utalni. Mi mindenről beszámoltunk - ahogy szokták mondani: ott voltunk minden kilométerkőnél. [2023. december 29. 17:05]
A huszat közelíti a heves orosz légitámadások civil áldozatainak száma Ukrajnában, ahol délután is megszólalt a légiriadó. A lengyelek egyre biztosabbak benne, hogy percekig repült az ország fölött egy orosz rakéta. Összefoglaló. [2023. december 29. 17:05]
Amit kínai részvénybe fektettek idén a külföldi befektetők, azt szinte teljesen vissza is vették év végére - aggasztó folyamatok állnak a háttérben. [2023. december 29. 16:04]
Csak a teljeskörű casco segíthet azokon, akik árterületen hagyják az autójukat, s az áradó víz súlyos kárt tesz benne – közölte a CLB biztosítási alkuszcég, miután az ünnepek alatt az ország egyre több területén rendeltek el árvízkészültséget. Az elöntött ingatlanokban keletkező kárt a lakásbiztosítás alapján megtérítik a biztosítók, de belvíz ellen egyáltalán nincs biztosítás. [2023. december 29. 15:03]
Miközben az elmúlt hónapokban a mesterséges intelligencia körül forgott a közgondolkodás, a jó öreg hagyományos emberi intelligencia is produkált ígéretes újdonságokat, például a gyógyítás területén. [2023. december 29. 14:02]
Ukrajna irányából érkező, egyelőre azonosítatlan légi eszköz repült be péntek reggel Kelet-Lengyelországba - közölte a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága. [2023. december 29. 13:01]
Az év utolsó kereskedési napjának délelőttjén a budapesti tőzsdeindex teljesít a leggyengébben, de aggodalomra semmi ok, nincs érdemi mozgás sehol sem, talán már a hétvégi bulira koncentrálnak a brókerek is - igaz, az egyik magyar tőzsdei cég nagyot rontott eredményvárakozásain. A forint is csak kicsit gyengült péntek délig. [2023. december 29. 12:12]
Sok halottja és sebesültje van szerte Ukrajnában a péntekre virradóra végrehajtott, hosszú idő óta a legsúlyosabb orosz légitámadásnak - ez lehetett az orosz bosszú az orosz hadihajóért. [2023. december 29. 11:11]
A Diófa Alapkezelő vezetői, Mikesy Álmos elnök-vezérigazgató és Erdélyi Zombor vezérigazgató-helyettes értékelték az eltelt évet és vázolták a jövő évi kilátásokat. [2023. december 29. 10:10]
A L'Oréal francia kozmetikai cég örököse, Francoise Bettencourt Meyers a világon az első nő, akinek a vagyona elérte a 100 milliárd dollárt. [2023. december 29. 9:09]
Az EU próbálja kitalálni, hogyan tudja 26 taggal működtetni a 27 tagú szervezetet. Az oroszok is figyelik, hogyan akarják az ő pénzükből finanszírozni Ukrajna védekezését. 674 napja tart az orosz-ukrán háború. [2023. december 29. 9:09]
Akár 150 ezer forint adó-visszatérítés is ütheti az egészség- és nyugdíjpénztári befizetések után a pénztártagok markát. Nemcsak a tagoknak, hanem munkaadóiknak is érdemes ezt a juttatási formát választaniuk, hiszen amellett, hogy ennek a cafetériaelemnek a vállalati juttatási rendszerben magasabb a hozzáadott értéke, kedvezőbb az adózása is, mint a bérjövedelemé. [2023. december 29. 8:08]
Donald Trump választási indulásának megakadályozására több államban indítottak pereket, miután a volt elnök zendülésben vehetett részt 2021 januárjában. Maine-ben kizárták a korábbi elnököt, Coloradóban egyelőre segített a fellebbezés. [2023. december 29. 7:07]
Furcsa dolgok történnek a Gázai övezetben, nagyon nem úgy alakul az izraeli hadművelet, mint kellene. Lesz elég bátorsága Netanjahunak vagy a hadsereg vezetésének belátni a tévedését, vagy folytatják az értelmetlen pusztítást? [2023. december 29. 5:05]
Csütörtök esti háborús összefoglalónk. [2023. december 28. 18:06]
A brexitről szóló brit szavazás óta eltelt több mint hét év. A legfrissebb mérleg azonban elég beszédes.  [2023. december 28. 17:05]
Az idei év visszafogottabb volt a lakáspiacon 2022-höz képest, sőt utoljára 2014-ben volt ilyen alacsony szintű a forgalom. Pest vármegyében 20, Budapesten és Baranyában 18-18 százalékkal csökkent a friss kínálat, ezzel szemben Békésben, Tolnában és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 8-16 százalékos volt a növekedés. [2023. december 28. 17:05]
Mecsetek alatt bukkantak újabb alagutakra az izraeli katonák a palesztinok lakta Gázai övezetben. Az egyik alagút a Hamász palesztin szélsőséges szervezet Nukba nevű kommandós egységének katonai bázisához vezetett. [2023. december 28. 16:04]
A kínai–tajvani feszültség beárnyékolja utóbbi ország parlamenti és elnökválasztását is. [2023. december 28. 14:02]
A nemzetközi szervezet illetékes biztosa közleményben szólított fel az emberi jogok megsértésének befejezésére. [2023. december 28. 13:01]
Jó a hangulat a parketteken, a Távol-Keleten zömmel emelkedéssel zártak a börzék magyar idő szerint csütörtök délelőttre. Az amerikai tőzsdéken ugyanekkor az óvatosság a jellemző. Az arany ára emelkedik, a Brent olaj és a TTF földgáz ára csökken. A forint adja és kapja is a pofonokat. [2023. december 28. 12:12]
Összefoglaló a közel-keleti konfliktus friss fejleményeiből. [2023. december 28. 11:11]
Jósolni kockázatos dolog, amire az egyik legújabb bizonyíték, hogy a közgazdászok 2022 végén teljesen biztosak voltak az előrejelzésükben, ám éppen az ellenkezője történt annak, amit vártak. Van azonban kivétel.  [2023. december 28. 10:10]
Az OTP Bank az idei évben is közzétette Öngondoskodási Indexét. Ennek kapcsán beszélgettünk Takács Domokossal, a pénzintézet bankkapcsolati területének ügyvezető igazgatójával a lakosság megtakarítási, egészség- és nyugdíjcélú öngondoskodási szokásairól. [2023. december 28. 10:10]
Az egekbe szökött infláció miatt Törökországban év közben és év végén is hatalmas minimálbér-emelésre kényszerül a kis-ázsiai ország. [2023. december 28. 9:09]
Ezek történtek az orosz–ukrán háború 673. napjának reggelére. [2023. december 28. 8:08]