Itt az Privátbankár híreit olvashatja.


Egyelőre tanácstalanság jellemzi a piacokat, másként fogalmazva, billegnek az árfolyamok világszerte. Sok befektető a Fed jegyzőkönyvétől várt iránymutatást, de csak ködös utalásokra futotta az amerikai jegybankároktól.  [2024. január 4. 12:12]
A várt gyorsulás helyett a novemberivel megegyező volt a gazdasági aktivitás zsugorodása decemberben az euróövezetben a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank beszerzésimenedzser-indexeinek az alakulása alapján. [2024. január 4. 11:11]
Ezért a pénzügyminiszter szerint semmiféle finanszírozási nehézség nem áll fenn. [2024. január 4. 11:11]
Európa északi részén, Skandináviában a hét közepén a rendkívüli hideg és hóviharok akadályozták a közlekedést, több helyütt bezárták az iskolákat is, míg délebbre a viharos időjárásnak halálos áldozata is volt - derül ki a helyi hatóságok legfrissebb beszámolóiból. [2024. január 4. 10:10]
Már 78-ra emelkedett a halálos áldozatok száma a Japán középső részén fekvő Isikava prefektúrában, amelyet újév napján erős földrengés rázott meg. A mentőcsapatok helyi idő szerint csütörtök délelőtt még több mint 50 ember után kutattak. [2024. január 4. 10:10]
A Kreml arra kényszerül, hogy a politikai támogatás megnyilvánulásaiért cserébe stratégiai erőforrásokat szállítson partnereinek rendkívül kedvezőtlen feltételek mellett. Hosszú távon ez a politika jelentős veszteségeket fog okozni Moszkva számára. Káncz Csaba jegyzete.   [2024. január 4. 9:09]
Donald Trump fellebbezést nyújtott be szerdán az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon, amely az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma. [2024. január 4. 8:08]
2023. novemberben az export euróban számított értéke 3,8, az importé 25 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál - közölte a KSH. [2024. január 4. 8:08]
Mást bombáznak, mint eddig. Háborús hírek. [2024. január 4. 7:07]
A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet vezetője kijelentette, hogy a mozgalom minden erejével harcolni fog, ha Izrael háborút robbant ki Libanonban. [2024. január 4. 6:06]
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. [2024. január 4. 6:06]
A világ földgázpiaca amerikai szakértők szerint egy darabig még egyensúlyban lehet, de 2024 végétől komoly pótlólagos kínálat jelentkezik. Így 2025-ben komolyabb áresés, hosszabb medvepiac is jöhet. Emellett vannak, akik a nemesfémek újabb csúcsainak elérésében bíznak, mások inkább lassú lecsorgást várnak az árupiacokon. [2024. január 4. 5:05]
Szerdán már 679. napja tartott az orosz-ukrán háború. Ezek voltak az elmúlt órák legfontosabb eseményei.  [2024. január 3. 19:07]
Kárpátaljaiak próbáltak illegálisan Magyarországra lépni. [2024. január 3. 19:07]
Az Egyesült Államokból szóltak vissza az izraeli minisztereknek. [2024. január 3. 19:07]
Felemásan alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán kora este a bankközi devizapiacon reggelhez képest.   [2024. január 3. 18:06]
Több mint háromszoros a különbség a lakásárakban a legdrágább és a legolcsóbb hazai borrégió között. Az észak-nyugati környék húzta be az első helyet, míg a tokaji lett a tökutolsó. Az áremelkedés üteme viszont az utóbbiban volt a legnagyobb, s ennek leginkább a NER érintett emberei örülhetnek, hiszen az olcsón vett ingatlanok a fejlesztéseik révén egyre nagyobb értéket képviselnek és egyre több p... [2024. január 3. 18:06]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,48 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel 60 685,11 ponton zárt szerdán. [2024. január 3. 17:05]
A két német diszkont-áruházlánc, az Aldi és Lidl egész Európában ádáz harcot vív a vásárlókért a hagyományos boltláncokkal, az egyik legdurvább „csata” az Egyesült Királyságban folyik. [2024. január 3. 17:05]
Fájdalmas történelmi emlékeket hoz fel a Tokióban történt baleset, ahol szerencsésen minimális emberáldozattal járt egy rendkívül látványos reptéri katasztrófa. Minden jel szerint irányítási problémák vezethettek a balesethez. Az eset kísértetiesen hasonlít minden idők legnagyobb reptéri ütközéséhez, ami viszont több száz ember életét követelte. [2024. január 3. 17:05]
Kászem Szulejmáni sírjánál történt az Irán által terrortámadásnak nevezett robbantás. [2024. január 3. 16:04]
A katonai szövetség komoly beszerzésre készül. [2024. január 3. 15:03]
Az ellenállás stabilizálását és erősítését célozhatták azok a kormányzati megnyilvánulások, amelyeket az elmúlt hetekben, de különösen az óév utolsó napjaiban tapasztaltak az ukránok. A felmérések ugyan a harc folytatásának erős támogatottságát mutatták, de a kifáradás jelei már láthatók: a lakosság harmada szerint nem jó irányba mennek a dolgok az országban, többségük szerint a háború után parlam... [2024. január 3. 15:03]
Az EU-s szankciók kifejezetten az orosz gyémántokat célozták. [2024. január 3. 14:02]
Az új lengyel külügyminiszter igen éles hangú nyilatkozatot tett közzé. [2024. január 3. 14:02]
Német szakértők szerint a klímaváltozás gyakoribb áradásokat okozhat majd. [2024. január 3. 13:01]
A deviza- és olajpiacon a nyugtalanság az úr. Ez látszik abból, hogy a dollár emelkedő pályán van, ugyanakkor az ilyenkor "szokásos" forintesés elmaradt. A zloty viszont gyengült.  [2024. január 3. 12:12]
Európa legnagyobb áruházlánca, a Carrefour Romániát szemelte ki a kelet-közép-európai régióban, ahol nagy léptekkel szeretne terjeszkedni. Kisebb boltjaiban a helyi termelők áruit is kínálja a vásárlóknak. [2024. január 3. 12:12]
A Gázai övezet déli részén fekvő település egyik kórházát ért támadásban legalább öt civil, köztük egy ötnapos újszülött is életét vesztette. [2024. január 3. 11:11]
Az Egyesült Államok államadóssága átlépte a 34 ezermilliárd dollárt. A Kongresszusi Költségvetési Hivatal úgy számolt, csak 2029-re érik el ezt a szintet. Trump és Biden is kölcsönfelvétellel akart konjunktúrát elérni, ám az inflációt gerjesztett. [2024. január 3. 11:11]