Itt az Prove.hu híreit olvashatja.


A nyári hőségben igazi slágergyümölcs a görögdinnye. Magas a víztartalma, antioxidánsai és bizonyos aminosavai révén pedig a vesék egészségét is támogathatja. A rendszeres fogyasztása azonban nem mindenki számára kockázatmentes. A görögdinnye tömegének mintegy 90-92 százalékát víz teszi ki, ezért jelentősen hozzájárulhat a napi folyadékbevitelhez. [2026. augusztus 12. 7:32]
Ingyenes moziest lesz augusztus 25-én, kedden Dunaújvárosban – az Uralom című dokumentumfilmet vetítik majd. Az egyik leghatékonyabb vegán dokumentumfilmnek tartott alkotást előzetes regisztrációt követően lehet megnézni. Ingyenes moziest lesz augusztus 25-én, kedden 18 órakor a Dunaújvárosi Kultik Moziban. [2026. augusztus 11. 12:56]
Nem most fordult elő először, hogy ilyen alacsony a Balaton vízszintje, hívták fel a figyelmet az ELTE kutatói. Vizsgálataik során két olyan időszakot azonosítottak a Balaton történetében, amikor a párolgás erős volt, a vízszint pedig tartósan alacsony. Úgy látják, a tó vízszintjének csökkenése 2050 után felgyorsulhat. [2026. augusztus 11. 9:52]
Noha egy kis kelbimbótól nem fog belendülni a petefészek működése, bizonyos élelmiszerek nagyot lendíthetnek a perimenopauza idején a közérzeteden. Neves gasztroenterológus árulta el, melyek ezek az ételek. Hőhullámok, puffadás, alvászavarok, hangulatingadozás, agyi köd – ezeket a tüneteket gyakran egyetlen szóval magyarázzák: hormonok. [2026. augusztus 11. 7:32]
A litván Barbie-leves, azaz a šaltibarščiai egy roppanós és savanykás hideg céklaleves, ami percek alatt összedobható. Mutatjuk, hogy készítheted el kefir- és tojásmentes változatban. Első ránézésre inkább egy Barbie-film kellékének tűnik, mint levesnek, pedig Litvániában szinte minden család asztalára rendszeresen kerül nyaranta. [2026. augusztus 10. 9:47]
Vérvétel és szakértői tanács nélkül szedjük az étrend-kiegészítőket, nem számolva azzal, hogy akár más gyógyszerek hatását is ronthatják. A Prove-nak nyilatkozó gyógyszerész szerint az is nagyon aggasztó, hogy az internetről rendelt, sokszor kétes eredetű és összetevőkből álló termékeket is megvesszük. [2026. augusztus 10. 7:36]
Ha eddig csak citromot, vizet és édesítőt tettél a limonádéba, itt az ideje újragondolni a receptet! A nyár slágerfrissítője néhány apró trükkel táplálóbbá is válhat: gyümölcsök, fűszernövények vagy akár chiamag hozzáadásával egyszerre dobhatod fel az ízét és a tápértékét. A limonádé az egyik legfrissítőbb nyári ital, ugyanakkor gyakran sok hozzáadott cukrot és kevés tápanyagot tartalmaz. [2026. augusztus 9. 9:27]
A fogyáshoz a többség a szigorú diétákon, a kalóriák számolgatásán és az intenzív testmozgáson keresztül látja az egyenes utat. Egy dietetikus szerint azonban az elsődleges célként inkább azt érdemes kitűzni, hogy egészséges legyen az emésztésed – a megfelelő rostbevitel pedig az ideális testsúly elérésében is segíthet az emésztés támogatása mellett. [2026. augusztus 9. 7:41]
Jelentősen mérsékelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát a növényekben gazdag, bolygóbarát étrend. Nem utolsósorban pedig – ahogy az a nevéből is sejthető – a Föld is hálás érte, ha erre váltasz.  A rengeteg zöldségre és gyümölcsre épülő bolygóbarát étrend akár 28 százalékkal is csökkentheti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, derül ki egy új kutatásból. [2026. augusztus 8. 10:35]
Magyar kutatók vizsgálták, hogy milyen hatással lehet a gyógyszerek felszívódására a melléjük fogyasztott folyadék. Bár a betegtájékoztatók többnyire nem térnek ki erre, úgy tűnik, bizonyos italokat érdemes kerülni a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek beszedésekor. Egyes gyógyszereket keserű ízük, másokat pedig méretük miatt nehéz lenyelni, ezért sokan valamilyen itallal próbálják megkönnyíteni a be... [2026. augusztus 8. 7:46]
Előfordul, hogy nincs kedved vagy időd a rétegezéssel pepecselni, a tiramisut mégis menthetetlenül megkívántad? Az ilyen helyzetekre vethető be ez a vegán tiramisugolyó: a klasszikus ízeket hozza – a hagyományostól eltérő formában. A tiramisu az egyik legismertebb olasz desszert, amelyben a kávéba mártott piskóta, a krémes mascarponés réteg és a kakaó tökéletes harmóniát alkot. [2026. augusztus 7. 9:41]
A nyári szezonban évente mintegy kétmillió strandoló látogat el Magyarország legnépszerűbb édesvizéhez. Egy-egy forróbb napon akár több százezren is megmártóznak a Balaton vizében. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy ekkora látogatószám mellett mennyi vizelet kerülhet a magyarok kedvenc tavába. [2026. augusztus 7. 7:38]
Sokat vitatott kérdés most a locsolás a kánikula idején. Öntözzük a növényeket, vagy ne? Egyesek szinte lincselésre készen ugranak, ha azt látják, valaki egy fiatal fát locsol az utcán. De előszeretettel terjesztett kerti kánikulatipp az is, hogy a mosogatásból, kézmosásból visszatartott szürkevizet öntsd oda a növényeknek. [2026. augusztus 6. 9:45]
Elsőre unalmasnak tűnhet, ha valaki mindennap ugyanazt eszi reggelire, pedig ennek komoly előnyei lehetnek. Szakértők szerint, ha nem kell újra és újra eldöntenünk, mit együnk, kevesebb mentális energiát használunk el, és könnyebben nyúlunk egy már bevált, egészséges választáshoz. Nem mindegy azonban, mi kerül a tányérra. [2026. augusztus 6. 7:36]
Nyáron mindig dilemma, milyen főételt együnk, ami egyszerre tápláló és frissítő, ráadásképp pedig a sütőt sem kell beindítani az elkészítéséhez. Ilyen recepteket mutatunk most. Amikor tombol a nyár, a hőségben a forró konyha az utolsó helyszín, amire vágyunk. Különösen jólesnek ilyenkor azok az ételek, amelyek egyszerűen elkészíthetők, frissítő hatásúak, mégis táplálók. [2026. augusztus 5. 9:32]
Régóta tartja magát a széles körben elterjedt ajánlás, miszerint egy felnőttnek naponta két liter folyadékot kellene fogyasztania. De vajon valóban ennyire lenne szükségünk? A szakértő szerint az ideális napi folyadékbevitel számos tényezőtől függ. Európa nagy részét rekordokat döntő hőség és aszály sújtja. [2026. augusztus 5. 7:41]
Több magyar városban vezettek be vízkorlátozást az elmúlt napokban a kritikus vízhiány miatt. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság becslései szerint a Duna vízszintje emelkedhet a hétvégére, mégsem dőlhetünk hátra. A takarékos vízhasználatnak a mindennapjaink részének kellene maradnia hosszabb távon is... [2026. augusztus 4. 11:20]
Minden mozgásforma más és más egészségügyi előnyökkel jár. Míg egy könnyed séta segít beindítani a vérkeringést, addig a súlyzós edzés erős izomszöveteket épít. A csontok egészsége szempontjából azonban – egy friss tanulmány alapján úgy tűnik – más típusú terhelésre van szükségünk. A Semmelweis Egye... [2026. augusztus 4. 9:41]
Még tavaly tartott helyszíni ellenőrzést a MiniPig Cafe Budapestnél a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Pest Vármegyei Kormányhivatal és az Érdi Járási Hivatal. Lapunk megkeresésére elárulták, összességében arra jutottak, hogy a hely működése állatvédelmi szempontból nem problémás. Ugyana... [2026. augusztus 4. 7:28]
Magyarország egész területén harmadfokú hőségriasztás van érvényben, Hegedűs Zsolt egészségügy-miniszter ezért egészségügyi elővigyázatosságra inti a magyarokat. Ötpontos listát publikált arról, mi mindenre kell figyelni a napokban. Bár a közelmúltban Hegedűs Zsolt egészségügy-miniszter még arra buzdította a magyarokat, hogy töltsenek naponta legalább húsz percet a természetben az egészségük érdek... [2026. augusztus 3. 14:26]
Nem kell mesterszakácsnak lenned: könnyű vegán recepteket gyűjtöttünk össze, amelyekkel garantáltan sikerélményed lesz a konyhában. Igen, még akkor is, ha csak most szántad rá magad, hogy elkezdesz rendszeresen főzni. Ma már kutatások igazolják, hogy számos egészségügyi előnye lehet annak, ha az ételrendelés helyett alapvetően a házi kosztra voksolunk. [2026. augusztus 3. 9:42]
Nem pusztán a kiadásokat csökkentheti, az egészégre nézve is kedvezőbb lehet, ha a készételek és ételrendelések helyett a házi kosztra voksolsz. Kutatások szerint a rendszeres otthoni főzés segíthet az egészséges testsúly fenntartásában, valamint csökkentheti a szívbetegségek és a 2-es típusú cukorbetegség, de még a demencia kockázatát is. [2026. augusztus 3. 7:38]
A kultúra is egészségmegőrző hatással bírhat egy friss kutatás szerint. A színházi előadások, múzeumlátogatások és koncertélmények legalább annyira segíthetnek lassítani a biológiai öregedést, mint a rendszeres sport – állítják a kutatók. A rendszeres testmozgás, a megfelelő mennyiségű alvás és a minőségi táplálkozás jelentősége szinte megkérdőjelezhetetlen az egészséges öregedés szempontjából. [2026. augusztus 2. 9:47]
A növényi alapú élelmiszerekben gazdag, egészséges étrendre való globális átállás jelentős előnyökkel járhatna. A kutatók szerint azonban a bolygóbarát étrend népszerűsítéséhez és általános elérhetőségének biztosításához a kormányoknak is fel kell vállalniuk a nehéz döntéseket. A bolygóbarát étrend elterjedéséhez egyértelmű kormányzati fellépésre van szükség – hangsúlyozzák szakértők. [2026. augusztus 2. 7:34]
Benned is nosztalgikus hangulatot ébreszt a gombás melegszendvicsnek már csak a gondolata is? Mutatjuk, hogy idézd meg a strandbüfék klasszikusát egy vegán recepttel. Ha becsukom a szemem, még most is látom a strandbüfék előtti kígyózó sort. A levegőben egyszerre keveredett a naptej, a víz és a frissen piruló kenyér illata. [2026. augusztus 1. 9:37]
Lehet egy krimibe csomagolt családi filmnek állatjóléti üzenete? A Birkakrimi fogadtatása alapján igen. Több néző arról számolt be, hogy a film hatására felhagyott a húsevéssel. Még a főszereplő Hugh Jackmant is meghatotta a történet, amely arra emlékeztet, hogy a juhok nem csupán haszonállatok, hanem érző, intelligens lények. [2026. augusztus 1. 7:32]
Hőségben sokszor csak egy hideg leves után vágyakozunk, ezekből mutatunk most egy válogatást. Mi lesz az idei nyári kedvenced? A perzselő napsütésben a szervezetünk ösztönösen lassabb tempóra és jóval könnyedebb étkezésekre vágyik. Amikor a forró levegő megáll a lakásban, leginkább csak hűsítő ételek jöhetnek szóba – a legnagyobb megmentőnk lehet ilyenkor egy tányér hideg leves. [2026. július 31. 9:12]
Ha ittál már cukormentes üdítőt, akkor garantáltan találkoztál az aszpartámmal. Egy friss kutatás szerint ez a széles körben használt mesterséges édesítő azonban hozzájárulhat a petefészekrák kialakulásához és előrehaladásához, így érdemes csínján bánni vele. Régóta foglalkoztatják a mesterséges édesítőszerek egészségügyi hatásai a kutatókat. [2026. július 31. 7:43]
A zöld tea és a citromos víz egyaránt hozzájárulhat a megfelelő folyadékbevitelhez, miközben antioxidánsokat és más hasznos növényi vegyületeket is tartalmazhatnak. Természetesen egyik ital sem csodaszer, de rendszeres fogyasztásuk támogathatja a hidratáltságot és a szervezet természetes védekező folyamatait. [2026. július 30. 10:37]
A D-vitamin pótlása önmagában még nem garantálja, hogy a szervezeted megfelelően hasznosítani is tudja. A felszívódását ugyanis több tényező is befolyásolja, a napfényen töltött időtől kezdve az étrenden át egészen addig, hogy mivel együtt veszed be a vitamint. Mutatjuk, mi segíthet a D-vitamin hatékonyabb hasznosulásában. [2026. július 30. 8:12]