Itt az Szülők Lapja híreit olvashatja.


Ezekkel a kedves, ovikezdésre való versekkel, mondókákkal könnyebben megy majd az óvodai beszoktatás. [2023. július 26. 2:00]
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik, július 29-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez több mint 50 fürdő csatlakozott az ország minden részéből. [2023. július 26. 2:00]
Július 25. a Vízbefulladás Megelőzésének Napja, ennek kapcsán hívja fel a figyelmet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. [2023. július 26. 2:00]
A rendőrség július 25-én, kedden kapta a bejelentést, hogy egy szentesi ház udvarán lévő medencében holtan találtak egy 2 éves gyermeket. [2023. július 26. 2:00]
Sajnos egy pillanat is elég, hogy tragédia legyen az önfeledt strandolásból, különösen a kisgyermekekre kell odafigyelni. [2023. július 24. 2:00]
Úgy tűnik, ebben a louisianai családban már hagyomány, hogy mindegyik kislány ugyanazon a napon ünnepli a születésnapját. [2023. július 24. 2:00]
Elütöttek három szabályosan közlekedő kisgyereket a zebrán, közölte a rendőrség a hivatalos weboldalán. [2023. július 21. 2:00]
A legrosszabbra számítanak annak a két és féléves kisfiúnak az eltűnése ügyében, akit már több mint 10 napja nem találnak. [2023. július 19. 2:00]
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: a rendőrségre 2023. július 18-án, kedd délelőtt érkezett bejelentés, hogy egy tömörkényi ház udvarán holtan találtak egy gyereket. [2023. július 19. 2:00]
A felkavaró videót, melyen egy gyereket emelnek ki a villamos alól, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-oldalára tették ki július 18-án, kedden. [2023. július 18. 2:00]
Hőség idején a fokozott izzadás életveszélyes állapotot okozó nátriumveszteséggel jár, ezért érdemes a szokásosnál több sót fogyasztani a nyáron. [2023. július 18. 2:00]
Itt a nyár, a kánikula, és sajnos ismét előfordulnak olyan esetek, hogy kisgyereket vagy kisállatot hagynak a kocsiban, mondván, csak pár perces elintéznivalójuk van, addig nem lesz baj. [2023. július 17. 2:00]
Biológiai, pszichológiai és szociális okai is lehetnek annak, amikor a rég várt nyaralás első napjain jelentkeznek valamely betegség tünetei. [2023. július 13. 2:00]
A nyári nőgyógyászati fertőzéseket nem kívülről bevitt, akár szexuális úton terjedő kórokozók, hanem a hüvely belső egyensúlyának megváltozása okozza. [2023. július 13. 2:00]
Természetes úton adott életet nem mindennapi méretű gyermekének egy német édesanya, a kisfiú 6100 grammal és 61 centisen született. [2023. július 12. 2:00]
A kiszombori kukoricalabirintus már 15. éve várja a látogatókat. A július 15-től augusztus 20-ig látogatható kukorica útvesztő ki- és bejárata között körülbelül másfél óra utat kell megtenni, hacsak el nem tévedsz. [2023. július 12. 2:00]
Sok várakozást követően végre teljesült egy 53 éves skót asszony álma: 25 évnyi sikertelen IVF-eljárás után életet adott első gyermekének. [2023. július 11. 2:00]
A levélben az áll, hogy egy laborkéréssel maximum egyszerre 15 darab paraméter kérhető - ez vonatkozik a háziorvosok által kérhető sürgős laborkérésekre is, ezek okát a jövőben indokolni kell. [2023. július 11. 2:00]
A július 15-én nyolcadik alkalommal megvalósuló eseményen az idén hat helyen lehet késő estig libegőzni. [2023. július 10. 2:00]
Az év fagylaltja 2023 versenyre idén öt kategóriában összesen 81 fagylalt nevezett, kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának. [2023. július 10. 2:00]
A Semmelweis Egyetem kutatóinak vizsgálata szerint 23 és 32 éves kor között lehet a legbiztonságosabb a gyermekvállalás, mert bizonyos születési rendellenességek előfordulási esélye ekkor a legalacsonyabb. [2023. július 5. 2:00]
2024 január elsejétől a hollandiai diákoknak tilos lesz bevinniük a mobiltelefonokat, a táblagépeket és az okosórákat az osztálytermekbe. [2023. július 5. 2:00]
Élve találtak rá egy még kamaszként, nyolc évvel ezelőtt, kutyasétáltatás közben eltűnt houstoni férfira a texasi nagyvárosban, állapota miatt azonban egyelőre nem derült ki, hol és mivel töltötte az elmúlt éveket. [2023. július 5. 2:00]
Egy háromgyermekes anyuka elárulta, náluk nincs konkrét lefekvési idő, a gyermekei este 9 és hajnali 1 óra között bármikor lefekhetnek aludni, amikor csak kedvük tartja. [2023. július 4. 2:00]
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy 14 éves fiú ellen, aki tavaly decemberben Fülöpjakabon baltával megölte az édesanyját. [2023. június 29. 2:00]
A táplálkozási szokások és a depresszió kapcsolatát vizsgálja egy kutatás, melyben a Semmelweis Egyetem kutatói új összefüggéseket tártak fel a boldogsághormonként ismert szerotonin szintje és a bevitt táplálék között. [2023. június 28. 2:00]
A két lány nem tudott úszni, csak bokáig akartak a vízbe menni, azonban a hirtelen merülő folyó elsodorta őket. [2023. június 27. 2:00]
Érthetetlen, miért gondolja valaki jó viccnek, hogy kihívja a mentőket egy vészhelyzetre hivatkozva - amiről aztán kiderül, hogy csak a telefonáló fejében létezik. [2023. június 26. 2:00]
Országszerte 442 kulturális intézmény több mint 2200 programmal, köztük koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel várja a látogatókat június 24-én, a Múzeumok éjszakáján. [2023. június 23. 2:00]
A június 22-ei Kormányinfón Gulyás Gergely sok témát érintett, egyebek közt a családtámogatásokról született döntéseket ismertette. [2023. június 22. 2:00]