Szó szerint a hamvaiból éledt újjá a legnagyobb hazai gesztenyefeldolgozó, a Sarkpont Zrt. Kadarkút-Vótapusztán található gyára. Az üzemet tűzvész pusztította el idén március 27-én, amelyben nemcsak a teljes technológia, de maga az épület is megsemmisült. Mivel a szelídgesztenye októberben érik, a cégnek mindössze 6 hónapja volt a sok tekintetben egyedi infrastruktúra újjáépítésére. [2025. november 10. 8:00]
A Master Good a hazai élelmiszeriparban elsőként készített teljes egészében mesterséges intelligencia segítségével létrehozott reklámfilmet. A Royal Tanyasi Csirke novemberi kampányfilmje nemcsak látványában különleges, hanem technológiai szempontból is mérföldkő a márka életében: a produkcióban a hagyományos forgatás helyett AI-eszközökkel hozták létre a teljes képi világot. [2025. november 10. 7:30]
3. Valós gyártási problémát oldhatnak meg a hallgatók az Intersnack első mérnökversenyén (Technokrata)
Hogyan lehet a gyártás során keletkező hulladékhőt újrahasznosítani, és ezzel csökkenteni az energiafelhasználást? Ezt a kérdést teszi fel az Intersnack Magyarország első Mérnökversenye, ahol fiatal mérnökcsapatok mérhetik össze tudásukat egy valós ipari kihívás megoldásában. A legjobb megoldásokat nyújtó 2-3 fős csapatokat a vállalat összesen 400 000 forinttal jutalmazza meg. [2025. november 10. 7:00]
4. Az újgenerációs adatközpontok igényeire optimalizálva fejleszt a Schneider Electric (Technokrata)
A megawattos teljesítményű rackek támogatására fejleszt új, átfogó megoldást a Schneider Electric az NVIDIA-val együttműködve. A 800 VDC-re történő átállást segítő berendezés egyszerre kínál áramátalakítást, fokozott biztonságot és energiatárolási képességet. A Schneider Electric, az energiamenedzsm... [2025. november 7. 16:55]
A Magna International Inc. kanadai székhelyű, több mint 65 éves múlttal rendelkező vállalat, amely mára a világ egyik legnagyobb és leginnovatívabb autóipari beszállítójává, illetve mobilitási technológiai vállalatává vált. A cég 30 országban van jelen, 351 termelő egységgel, 103 fejlesztési és elosztási központtal, valamint több mint 174 000 munkavállalóval, startup típusú szervezeti felépítéssel... [2025. november 7. 16:32]
2025. november 5-én a James Dyson-díj bejelentette idei győzteseit. A két fiatal feltaláló, Filip Budny és Alessandra Galli egyenként 30 000 fontot kapott találmányáért, amelyek új szintre emelik a vízminőség valós idejű ellenőrzését, illetve a Parkinson-kórral élők digitális életét. A Fenntarthatósági kategória győztese a WaterSense. [2025. november 7. 7:51]
2025. november 8-9-én újra Budapestre érkezik a Sneakerness Fesztivál. A sneaker- és streetwear-kultúra legfontosabb európai eseménye ezúttal az MTK Sportparkban kerül megrendezésre. A SPAR Magyarország idén is kiemelt partnerként vesz részt a rendezvényen, sportos kihívásokkal, menő nyereményekkel és a modern QUICK & EASY konténerüzletével várva a látogatókat. [2025. november 6. 7:16]
A technológiai trendekkel foglalkozó hírekben az AI szélesebb körű elterjedése óta visszatérő kérdés, hogy a mesterséges intelligencia vajon átveszi-e az informatikusok – például a szoftverfejlesztők és -tesztelők – munkáját. Az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters szakértői szer... [2025. november 6. 7:11]
A Casio és G-SHOCK karórák hazai forgalmazója, a Fast Hungary Kft. megtartotta az első G-SHOCK rajongói találkozót. Az eseménynek a Hunguest Hotel Millennium adott otthont október 14-én. „Kétség nem fér hozzá, hogy hagyományteremtő jelleggel szerveztük meg az első ilyen jellegű eseményt. Szeretnék, ... [2025. november 6. 7:00]
A szakma világsztárjai Magyarországon tárgyalták az életbiztosítás jövőjét. Egy nemzetközi kutatás szerint a magyarok 80%-a nem gondol bele, miből fog megélni, ha egy baleset miatt munkaképtelenné válik – pedig a pénzügyi tervezés és az öngondoskodás az elöregedő országokban ma már létkérdés. A társ... [2025. november 5. 8:00]
A határok kijelölése nem elzárkózás, hanem az önbecsülés és az egészséges kapcsolatok alapja. Legyen szó munkatársról, családtagról, barátról vagy párkapcsolatról, mindannyian jobban érezzük magunkat, ha tudjuk, mi esik jól, és ha környezetünk tiszteletben tartja, hogy mi az, ami nem. A világos komm... [2025. november 5. 7:30]
A Kingston Digital Europe Co LLP[1] a mai napon bejelentette, hogy Kingston FURY Renegade G5 termékcsaládját egy 8192 GB-os teljes kapacitású opcióval bővítette a nagy teljesítményt igénylő felhasználási területekhez, így például videószerkesztéshez, 3D-rendereléshez, játékokhoz és más hasonló alkalmazásokhoz. [2025. november 5. 7:00]
Az iPad egy valóban praktikus és sokoldalú eszköz, ami egyszerre alkalmas munkára, tanulásra, szórakozásra vagy akár kreatív tevékenységekre. Mivel az új készülékek ára jellemzően magas, sokan választanak használt készüléket, amihez nem ár néhány gyakorlati szempont. Sokoldalú és mobilis eszköz Az e... [2025. november 4. 17:08]
Ugye te is ismered az érzést? Egy éles, idegesítő hang kiránt az álmaidból, te pedig a sötétben botorkálva próbálod elindítani a napot, miközben a hűvös lakásban minden mozdulat nyűgnek tűnik. Most pedig képzeld el, hogy a reggel egészen másképp is indulhat! Úgy, hogy a nap első sugarai finoman ébre... [2025. november 4. 11:03]
A Bridgestone BATTLAX széria történetének legjobb tapadását nyújtja, a csúcstechnológiás motorkerékpáros versenyzés során finomított innovációkra építve. A Bridgestone Corporation (Bridgestone) 2026-ban vezeti be Európában és Észak-Amerikában új, kizárólag versenypályára készült prémium motorgumiját, a RACING BATTLAX V03-at. [2025. november 4. 8:00]
2040-re éves szinten akár 250 milliárd eurót is megtakaríthatna Európa, ha felgyorsítaná az elektromos áram használatára történő átállást, vagyis az elektrifikációt – derül ki a Schneider Electric új elemzéséből. Az Európai Unióban a lakossági energiafelhasználás költsége jelenleg közel kétszer olyan magas, mint az Egyesült Államokban és háromszor annyi, mint Kínában. [2025. november 4. 7:30]
Mindhárom használtlakás – szegmensben áremelkedést mért az Otthon Centrum a tavalyi év azonos időszakához képest: a legkevésbé a családi házak négyzetméterára emelkedett, míg a házgyári technológiával épült lakások iránti kereslet kiugróan megnőtt a fővárosban. Budapesten az év első kilenc hón... [2025. november 4. 7:00]
Jó lenne, ha a takarítás magától elintéződne és az iRobot Roomba Max 705 Combo Robot + AutoWash Dock ezt nemcsak ígéri, hanem be is váltja. A legújabb iRobot modell nem csupán porszívózni tud, hanem fel is mos, ráadásul a dokkolóállomás automatikus öblítéssel gondoskodik róla, hogy a felmosópárnák mindig tiszták legyenek a következő bevetéshez. [2025. november 3. 11:30]
Tiszta energia biztosítása több mint 60 millió embernek, a legnagyobb beszállítók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése 53 százalékkal – többek között ezek a mérföldkövek jellemezték az idei harmadik negyedévben a Schneider Electric fenntarthatósági programját. A vállalat a New York-i Klímahéten jelentette be, hogy tovább fokozza erőfeszítéseit a Scope3 kibocsátások csökkentésére. [2025. november 3. 8:00]
A halottak napja körüli időszak sok szempontból embert próbáló. A téli óraátállítás és a korai sötétedés fizikailag, míg a megemlékezés mentálisan lehet megterhelő sokak számára. Ilyenkor, október végén és november elején a forgalom hagyományosan megnő, különösen a temetők és a főutak környékén. A s... [2025. november 3. 7:30]
A Magyar Telekom kínálatában is elérhető a nagy teljesítményű új iPad Pro, amelyben az M5 chipnek köszönhetően hatalmas előrelépést mutat a grafikai teljesítményben, valamint a mesterséges intelligencia terén is. Az új iPad Pro fejlett vezeték nélküli kapcsolattal, gyorsabb tárhellyel és az iPadOS 2... [2025. november 3. 7:00]
A Westend idén ősszel is megmutatja, hogyan válhat a bevásárlás igazi élménnyé. Október 18. és november 2. között halloweeni hangulat tölti be a bevásárlóközpontot: látványos dekorációk, különleges programok és applikációhoz kötött aktivitások várják a látogatókat. Aki idén ősszel a bevásárlóközpont... [2025. október 31. 8:00]
Minden egy egyszerű kérdéssel kezdődött: mi lenne, ha valós időben, közvetlenül a csuklónkról tudnánk követni a táplálkozásunkat? A Samsung Galaxy Watch8 okosóra Antioxidáns-indexe az egykor tudományos-fantasztikusnak tűnő elképzelést elhozhatja a mindennapi használatba. A hüvelykujj leolvasásával akár öt másodperc alatt pontos karotinoidszintet kaphatunk – ez a táplálkozási index irányadó lehet a... [2025. október 31. 7:30]
Elsőre kevés dolog tűnik távolibbnak egymástól, mint egy influenzavírus és egy önvezető autó. Az egyik láthatatlanul terjed az emberek között, a másik érzékelőkkel és szabályokkal próbál eligazodni a közlekedésben. Mégis van bennük valami közös: mindkettő összetett, dinamikus, és nehezen kiszámítható rendszerben működik. [2025. október 31. 7:00]
A történelem érettségi az egyik legösszetettebb középiskolai vizsga: nemcsak az évszámokat kell tudni, hanem az összefüggéseket, forrásokat és ok-okozati kapcsolatokat is szükséges érteni a jó vizsgaeredmény érdekében. 2024-ben megváltoztak a követelmények, amelynek eredményeként a felkészülési módszerek is. [2025. október 30. 8:00]
A Nord Anglia Education nemzetközi oktatási hálózatának tagjaként a British International School Budapest (BISB) nem csupán a magas színvonalú oktatásról ismert, hanem arról a vidám, pezsgő közösségről is, amely minden nap életre kel az iskola falai között. A nemzetközi szinten is elismert tanárok s... [2025. október 30. 7:30]
Az új energiakorszakról és arról a jövőképről is beszélt a koppenhágai Innovation Summiton tartott nyitóelőadásában Olivier Blum, a Schneider Electric vezérigazgatója, amely tovább erősíti a vállalat pozícióját energia-technológiai partnerként. Az eseményen több, előremutató együttműködést és újdonságot is bejelentett a társaság. [2025. október 30. 7:00]
A nitrogén számos iparágban nélkülözhetetlen gáz, amelyet hagyományosan palackozva vagy ömlesztve vásárolnak, azonban egyre több vállalat fedezi fel a helyszíni nitrogéntermelés előnyeit. Ez a megoldás nemcsak költséghatékonyabb, hanem biztonságosabb, fenntarthatóbb és rugalmasabb is. Cikkünk bemuta... [2025. október 29. 12:40]
Továbbra is dinamikus kereslet tapasztalható a használtautó-piacon, különösen az elektromos és hibrid meghajtású járművek i’ránt. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberi jelentése szerint a kínálat 10 millió forint alatti kategóriákban továbbra is meghatározó, de egyre nő a drágább modellek aránya. [2025. október 29. 8:00]
A Prologis legfrissebb kutatása szerint az 500 milliárd eurós logisztikai piac több mint 150 milliárd eurós strukturális ellátási réssel küzd. A magyar logisztikai piacon a túlkínálat vált jellemzővé, amely a teljesítmény visszafogásával és a kockázatok növelésével gördít akadályokat a piac korrekciója elé. [2025. október 29. 7:30]
