Itt az TőzsdeFórum híreit olvashatja.


Továbbra is élénk a márciusi lakásbiztosítási kampány, a harmadik héten 19 százalékkal nőtt a Netrisknél az új kötések száma az egy héttel korábbihoz képest, ami éves szinten több mint tízszeres emelkedés – közölte a biztosításközvetítő szerdán, saját adatai alapján. A Netrisken történt kötésekből ítélve csaknem 35 ezer forint az átlag. [2024. március 27. 14:30]
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukción az ÁKK 25 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 37,7 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 25 milliárd forintot fogadott el. [2024. március 27. 14:00]
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint. [2024. március 27. 13:30]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,26 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 65 157,95 ponton állt, ami a keddi záróértékéhez képest 152,57 pontos, 0,23 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 152,83 ponttal magasabb. A részvénypiac forga... [2024. március 27. 13:11]
A Trump Media részvényei 9,08 milliárd dollárt érnek. A Truth Social online hálózatának megkérdőjelezhető jövőbeli kilátásai ellenére Donald Trump volt amerikai elnök médiavállalata 37 százalékos áremelkedéssel debütált a Wall Streeten.  A Trump Media & Technology Group (TMTG) részvényei 49,95 dolláron 67 dollár körüli szintre emelkedtek az első kereskedési napon. [2024. március 27. 10:13]
Rekordnyereséggel zárta a 2023-as üzleti évet a CIB csoport, az adózott eredmény az egy évvel korábbit közel 80 százalékkal meghaladva elérte 63,9 milliárd forintot – közölte a közölte a pénzintézet. Közleményük szerint a CIB csoport nettó működési bevételei 169,6 milliárd for... [2024. március 27. 9:44]
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon Madrid kivételével. Az összeurópai STOXX 600 index 0,03 százalékkal, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,05 százalékkal kezdte alacsonyabban a szerdai kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,13 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX 0,01 százalékkal nyitott alacsonyabban, a CAC 40 Párizsban pedig 0... [2024. március 27. 9:37]
Dinamikusan bővíti termelését a BYD az új energiákkal hajtott járművek területén: a kínai autógyártó a héten elérte a hétmilliós darabszámot – közölte a BYD PR Hungay . A közleményben emlékeztetnek: a rekorderedményt az tette lehetővé, hogy a vállalat termelési rendszere felöleli a teljes ellátási láncot. [2024. március 27. 9:22]
Februárban az elemzők által vártnál jelentősebben, havi szinten 1,4 százalékkal, 277,9 milliárd dollárra nőtt a tartós javak megrendelése az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau jelentése alapján. A piac szerényebb, 1,2 százalékos havi bővülést várt februárra a jelentős, 6,9 százalékos januári esést követően. [2024. március 27. 9:08]
A hazai piac mellett bőven jut exportra is a kiváló minőségű magyar tormából. A mintegy 1228 hektárnyi termőterülettel hazánk számít az Európai Unió legnagyobb tormatermelőjének – állapította meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) skiadott körképe. [2024. március 27. 9:00]
2024 februárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezer fővel, 4 millió 723 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 227 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,6% volt.[1] Foglalkoztatottság, 2023. december – 2024. február Munkanélküliség, 2023. [2024. március 27. 9:00]
A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel. Lehetőséget kapnak arra, hogy a régió egyik legstabilabb energiavállalatánál dolgozzanak, az energiaátmenet frontvonalában. Elhozzák a holnap megoldásait – tájékoztatott a... [2024. március 27. 8:41]
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét óra után 395,73 forinton jegyezték, szemben az előző este hat órai 395,65 forinttal. A dollár jegyzése 365,36 forinton áll 365,42 forint után, a svájci franké pedig 404,32 forinton 404,37 forint után. [2024. március 27. 8:22]
Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát csökkentő kombinációs gyógyszerkapszulák kifejlesztéséért. Poroszlai Csaba vezérigazgató a díj átvételekor elmondta, hogy az új gyógyszerek ... [2024. március 27. 7:58]
Hétfőtől tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak, méghozzá jelentős mértékben, a forint viszont nem adja fel a harcot. [2024. március 26. 18:46]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,34 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 65 005,38 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. [2024. március 26. 18:45]
Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben. A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti idősza... [2024. március 26. 18:15]
Márciusban már a második egymást követő hónapban romlott a Conference Board gazdaságkutató intézet Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe. Márciusban 104,7 pontra csökkent az amerikai fogyasztói hangulatindex a februári 104,8 pont után. A piac javuló mutatót, 106,9 pontot várt. [2024. március 26. 17:15]
A kakaóbab határidős jegyzései történelmi csúcsot döntöttek a kínálati hiánytól való félelem miatt. A kakaóbab májusi határidős jegyzése a New York-i árutőzsdén 3,9 százalékkal, 10 030 dollárra emelkedett tonnánként kedden. Az év eleje óta a jegyzések több mint a duplájukra nőttek, ezen belül az elmúlt öt kereskedési nap során több mint 20 százalékos drágulást regisztráltak. [2024. március 26. 16:30]
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción az ÁKK 25 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 29,0 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 15,0 milliárd forintot fogadott el. [2024. március 26. 15:15]
Folyamatosan nő az érdeklődés az atomenergetika iránt, amely fontos és elválaszthatatlan része a zöld energetikának – hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója minap az Atomexpo fórum megnyitóján. Elmondta, a XIII. Atomexpo fórumot rekordszámú részvétellel rendezik meg, több mint 24 ország képviselői vesznek részt, több ország először van jelen. [2024. március 26. 14:39]
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 75 bázisponttal 8,25 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén. A testület a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben csökkentette. Legutóbbi, februári kamatdöntő ülésén a monetáris tanács – a januári 75 bázi... [2024. március 26. 14:15]
A Revolut elérhetővé tette eSIM-szolgáltatását, mellyel könnyen elkerülhetők a váratlan roamingdíjak Komoly újítás érkezett A Revolut – a világszerte több mint 40 millió ügyféllel, Magyarországon pedig 1,3 milliós ügyfélkörrel rendelkező pénzügyi szuperapp – az EGT-beli digitális bankok közül az elsők között kínál eSIM-szolgáltatást és nemzetközi mobiladat-csomagot ügyfeleinek. [2024. március 26. 14:00]
Néhány napjuk maradt azoknak, akik még úgy akarják felvenni a 2024-től élő CSOK Pluszt, hogy az igényléskor nem vállalnak gyereket. A kormány által adott átmeneti kedvezményt március 31-ig használhatják ki azok a fiatal házasok, akiknek már 2024-ben született meg a gyermekük, de még az igénylés előtt. [2024. március 26. 13:30]
Közös pénzügyi felügyeleti együttműködésről kötött megállapodást az MNB és a kínai National Financial Regulatory Administration. A közös munka kiterjed többek között a hatóságok közötti információmegosztásra, kölcsönös segítségnyújtásra és hatékony együttműködésre a pénzügyi felügyelet és a fogyasztóvédelem területén. [2024. március 26. 13:00]
Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre. Állítják az Auchan szakértői. Ennek pedig most, a vásárlóerő megtartásáért folyó versenyben különös jelentősége van, ezért is készül rá mindenki teljes erőbedobással. [2024. március 26. 12:30]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,62 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 65 183,85 ponton állt, ami az előző, hétfői záró értékéhez képest 88,13 pontos, 0,14 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 88,75 ponttal magasabb. A részvénypiac ... [2024. március 26. 12:15]
Az energiatanúsítványok alapján az észak-alföldi régióban értékesített ingatlanoknak volt a legmagasabb a szén-dioxid-kibocsátása. A legalacsonyabb a Dél-Dunántúlon és a Közép-Magyarországon tulajdonost váltott lakásoknak. Közölte a 2023 második felében értékesített ingatlanok alapján az Otthon Centrum (OC) az MTI-vel. [2024. március 26. 12:00]
Történelmi nap közeleg a magyar-török energetikai együttműködésben április elsején. Ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra. Közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter kiemelte, a szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik. [2024. március 26. 11:30]
A német feldolgozóipari vállalatok márciusban az előző havinál kedvezőbben ítélték meg exportlehetőségeiket a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének havi rendszerességgel végzett felmérése alapján közzétett adatok szerint. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e. [2024. március 26. 11:00]