Itt az TőzsdeFórum híreit olvashatja.


Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 393,55 forintról 393,72 forintra erősödött 18 órára, napközben 391,81 forint és 394,44 forint között mozgott. [2024. március 6. 18:32]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,5 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 65 986,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára emelkedett az előző napi záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elem... [2024. március 6. 17:37]
Avgyijivka és számos más fontos terület már az oroszok uralma alá került, és Ukrajna elnöke, Zelenszkij egyre nehezebben birkózik meg a kialakult helyzettel. A nyugati szövetségesek között pesszimizmus uralkodik, és sokan már attól tartanak, hogy Ukrajna teljesen elvesztheti a háborút. [2024. március 6. 17:26]
Bő egy hónapja,  február 2-án jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszer, hogy  beindult a Magyar Államkincstár nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) szolgáltatása. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, amit jelez, hogy az elmúlt négy hét alatt sokezer ember nyitot ilyen számlát. Az ... [2024. március 6. 17:20]
A kanadai jegybank az elemzői várakozásokkal összhangban ismét változatlanul, 5 százalékon hagyta az irányadó alapkamatot szerdai kamatdöntő ülésén. A Bank of Canada (BoC) tavaly júliusban 22 éves csúcsra, 5,0 százalékra emelte az irányadó kamatlábat az infláció elleni küzdelem részeként. [2024. március 6. 17:02]
Csökkent a német postai és logisztikai DHL-csoport tavalyi nyeresége a cég szerdai bejelentése szerint. A frankfurti tőzsde DAX indexében szereplő vállalat közölte, hogy a kamat- és adózás előtti eredménye (EBIT) mintegy a negyedével, 6,3 milliárd euróra esett 2023-ban. Eközben az adózott eredménye csaknem a harmadával, 3,7 milliárd euróra csökkent. [2024. március 6. 15:45]
A belföldi utazók elsősorban a wellness-szálláshelyeket keresik a március 15-iki hosszú hétvégén, a foglalások közel 40 százaléka ilyen szálláshelyre szól – közölte legfrissebb felmérése alapján a Szallas.hu. Eger, Budapest, Pécs, Gyula és Zalaegerszeg a közelgő hosszú hétvége legkeresettebb úti célja a magyarok körében a Szallas. [2024. március 6. 15:05]
Az MBH Befektetési Bank elemzése szerint az OPUS új célára a részvényre vonatkozóan 28 % körüli felértékelődési potenciált mutat. Ez azt jelenti, hogy hatalmas tér nyílt a részvény emelkedése előtt az elemzés alapján, vételre ajánlják a részvényt Az OPUS egyéves célárát 519 forintra növelte az MBH Befektetési Bank – ismertette a bank elemzőcége. [2024. március 6. 14:46]
Oroszország a mezőgazdasági kivitele alapján a világ negyedik helyére lépett, amire még nem volt példa – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sztavropoli területen lévő Szolnyecsnodolszkban egy agrárszakemberekkel kedden megtartott találkozón. „Az agrártermékek exportjában a negyedik ország lettünk a világon, búzában pedig az első a világon. [2024. március 6. 14:30]
A Volkswagen konszern irányítása alatt álló Traton haszongépjármű-gyártó vállalat a vártnál kedvezőbb éves működési eredményről számolt be. A Traton eredménybeszámolója szerint a korrigált üzemi eredménye éves szinten 95 százalékkal, 4,03 milliárd euróra ugrott. Meghaladva ezzel a 3,8 milliárd eurós elemzői konszenzust. [2024. március 6. 14:00]
A nyers adatok alapján januárban éves szinten 6,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). A naptárhatással korrigált adatok 5,1 százalékos növekedést mutatnak 2023 januárjához viszonyítva. Az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 2,7 százalékkal nőtt éves szinten. [2024. március 6. 13:30]
2024. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 0,2, az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,6%-kal nőtt, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,9%-kal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított v... [2024. március 6. 12:58]
.BAktív betétgyűjtésbe kezdett a litvániai székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatóként működő Revolut Bank, ám továbbra sem kér magyarországi leánybanki engedélyt. Így nem is csatlakozik a hazai betétbiztosítási rendszerhez. A bank hazai ügyfelei, elszámolási vagy csalási jogvitáikat változatlanul külföldön, litvánul vagy angolul intézhetik. [2024. március 6. 12:42]
Az AutoWallis-csoport újabb négy országban szerezte meg a dél-koreai KG Mobility Corporation által gyártott SsangYong gépjárművek és alkatrészek kizárólagos nagykereskedelmének jogait. Így a márkát az eddig meglévő öt régiós piac mellett Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Montenegróban és Szerbiában is az képviselik. [2024. március 6. 12:31]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a változatlan nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 66 032,93 ponton állt, ami az előző záróértékéhez képest 192,91 pontos, 0,29 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 192,91 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek a keddi... [2024. március 6. 12:21]
Ukrajna kész elfogadni az Európai Unióval folytatott kereskedelmére vonatkozó korlátozásokat, cserébe azért, hogy lezárja a vitát egyik fő támogatójával, Lengyelországgal – mondta az ukrán kereskedelmi miniszter, akit a Financial Times című lap idézett. A lap szerdai számában Tarasz Kacska ugyanakkor sürgette az EU-t, hogy tiltsa be Oroszországból a gabona importját. [2024. március 6. 10:33]
Az elemzők által becsültnél nagyobb mértékben nőtt Németország kivitele és behozatala januárban és a külkereskedelmi mérlegben is a vártnál jelentősebb többlet alakult ki a német statisztikai hivatal honlapjára feltöltött adatok szerint. A Destatis számításai szerint naptári és szez... [2024. március 6. 10:26]
A JYSK kiskereskedelmi üzletlánc két új áruházat nyit márciusban, két másik pedig megújul. Az új áruházak Bicskén és Várpalotán nyitnak, így már 98 üzlettel rendelkezik a JYSK Magyarországon – közölte az üzletlánc. Az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteit is folyamato... [2024. március 6. 10:19]
A Richter 100 százalékos tulajdonos lesz a németországi Richter-Helm BioTec (RHT) és a Richter-Helm BioLogics (RHB) vegyesvállalatokban. Miután több mint 112 millió euróért kivásárolja a HELM részesedéseit – közölte a Richter szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A megáll... [2024. március 6. 10:13]
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék szerdán. A tokiói tőzsde 0,06 százalékos erősödéssel, 40 122 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,39 százalékkal nőtt. Az ausztrál tőzsde 0,12 százalék, a tajvani börze pedig 0,58 százalék pluszban zárt. [2024. március 6. 10:05]
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró reggel hét órakor 393,55 forintra gyengült a kedd kora esti 393,82 forintról. A svájci frank árfolyama 410,35 forintról 409,88 forintra, a dolláré pedig 362,65 forintról 362,52 forintra süllyedt. [2024. március 6. 9:58]
Minimális gyengüléssel nyitották a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,04 százalék, a frankfurti DAX index 0,02 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,11 százalék csökkenéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,02 százalék mínuszban kezdett. [2024. március 6. 9:52]
A bitcoin jegyzése 69 ezer dollár fölötti rekordmagas szintet érintett kedden. A bitcoint 69 ezer 202 dolláron is jegyezték kedden. A világ legnagyobb piaci értékű kriptoeszköze ezzel túlszárnyalta a 2021 novemberében beállított 68 ezer 999 dolláros korábbi rekordszintet. A rekorddöntést követően a bitcoin árfolyama kedden délután 17. [2024. március 6. 8:44]
A OPEC döntés súlya és következményei nemcsak a gazdaságot, hanem az emberek mindennapjait is érinthetik. Jön a drágább benzin? [2024. március 5. 19:11]
Csökkent a gyáripari megrendelések értéke az Egyesült Államokban januárban havi szinten. Közölte a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau kedden. Az amerikai gyáripari megrendelések értéke havi bázison az elemzők által várt 2,9 százalék helyett 3,6 százalékkal, 2020 áprilisa óta a legnagyobb mértékben csökkent januárban, miután egy hónappal ko... [2024. március 5. 18:15]
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 479,48 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel 65 840,02 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. [2024. március 5. 17:56]
Japánban júliustól belépőt fognak szedni a szigetország egyik látványosságának számító Fudzsi-hegy legnépszerűbbnek számító turistaútvonalán, a Josida-ösvényen. Jelentette be kedden a Fudzsit is magába foglaló Jamanasi prefektúra egyik illetékese. A tájékoztatás szerint a döntés a tisztaság megőrzése és az emberek testi épségének biztosítása miatt született. [2024. március 5. 17:30]
Kedden délután 4 óra után leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is! Sosem látott mértékben érkeznek a felhasználói hibajelzések a weboldalak elérhetőségét figyelő DownDetector oldalra. A Metához tartozó platformon közül a Facebook, a Facebook Messenger, az Instagram is leállt, a legújabb Threads közösségi platform sem megy. [2024. március 5. 17:04]
A francia ipari termelés az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent januárban havi összevetésben a francia statisztikai hivatal, az INSEE keddi jelentése szerint. Januárban szezonális és naptári kiigazítással 1,1 százalékkal, 2023 márciusa óta a leggyorsabb ütemben csökkent az előző havihoz képest a francia ipari termelés a decemberi 0,4 százalékos havi bővülés után. [2024. március 5. 16:30]
Ukrajna rekordmennyiségű, 13,39 gigawattóra villamos energiát tervez exportálni a nap folyamán öt európai országba: Magyarországra, Szlovákiába, Lengyelországba, Romániába és Moldovába – közölte az Ukrenerho ukrán állami áramszolgáltató vállalat kedden a Telegramon. A közlemény szerint hétfőn 13,2 gigawattóra villamos energiát exportált Ukrajna. [2024. március 5. 15:45]