Itt az Zene.hu híreit olvashatja.


A háromszoros Grammy-díjas Steve Vai napjaink egyik legnagyobb hatású gitárvirtuóza, lenyűgöző játéka és technikai újításai nyomott hagytak a modern rockgitározáson. A zseniális zenész eddig 17 szólóalbumot jelentett meg, legutóbbi anyaga tavaly érkezett, Inviolate címmel, amelyet április 12-én az Akvárium Klubban élőben is hallhatunk. [2023. március 6. 1:53]
Erdélyben, Felvidéken és Finnországban forgatták Fábián Zoltán énekes, zeneszerző legújabb klipjét, melyben közreműködött a P.Box alapító Sáfár József, és Juhász István - a kézilabda válogatott igazgatója - dobon. A most debütáló A legnagyobb érték - Örökségem a magyar nyelv című dal szövegét Thököly Vajk szilágysági költő írta. [2023. március 6. 1:43]
Egészen rendhagyó, borzongatóan látványosnak ígérkező produkcióval készül május 28-án a Margitszigeti Színház. A már megszokott, önmagában is páratlanul sokszínű zenés-táncos kavalkádot idén a 30 éves jubileumát ünneplő filmtörténeti klasszikussal, Steven Spielberg és John Williams mesterművével, a Jurassic Parkkal teszik még különlegesebbé, ami a színpad díszletét adó zöld lombok ölelésében, a MÁ... [2023. március 6. 1:30]
20 éves jubileumi koncertet adott a Kowalsky meg a Vega a Papp László Sportarénában. 15 ezer ember lelke rezdült egyszerre, ahogy hallgatták és énekelték eufórikus hangulatban a jól ismert dalokat. A zenekar hónapokig készült erre a különleges koncertre, amelyre monumentális látványtechnikát kaptunk. [2023. március 6. 1:13]
Tizenkét helyszínen csaknem negyven programot kínál a 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelyet március 10. és 25. között rendeznek meg - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken. [Dátum: 2023.03.05. 11:05] [2023. március 5. 11:05]
Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lesznek A Dal 2023 műsorvezetői. A páros először vezeti együtt a Duna március 11-én kezdődő élő show-ját. Fodor Imre első alkalommal vezeti majd a dalversenyt. [Dátum: 2023.03.05. 09:53] [2023. március 5. 9:53]
A kanadai-amerikai énekes-dalszerző dalaival igyekszik jobbá tenni a világot: grandson a hip hop és a rock ötvözte számaival nyíltan beszél függőségről és mentális betegségről, tükörképet tartva önmaguknak. Grandson zenélt már Travis Barkerrel és Keshával is, játszott a Tonight Show-ban, most pedig Budapesten is elcsíphetjük a tehetséges fiatal zenészt szeptember 29-én, a Dürer Kertben I Love You,... [2023. március 3. 12:57]
Tavaly novemberben jelent meg a zenekar 10. nagylemeze Vissza a Földre címmel, ami több hétig vezette a Mahasz listát. Az albumot nyitó Végre című dalhoz készült el a Depresszió legfrissebb videoklipje. A dalszöveghez illeszkedve („...A tél elenged engem”) a meteorológiai és naptári tavasz első napján, március 1-jén jelent meg a kisfilm. [2023. március 3. 12:36]
Ötven éve mutatták be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, Presser Gábor első színházi munkáját a Vígszínházban. [Dátum: 2023.03.03. 07:39] [2023. március 3. 7:39]
Budapest egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli április 20. és május 2. között 30 helyszínen, több mint 50, műfajokon átívelő programmal a 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF). [Dátum: 2023.03.03. 07:35] [2023. március 3. 7:35]
Mozart-napot rendez vasárnap Keller András művészeti vezetésével a Concerto Budapest a Zeneakadémián. [Dátum: 2023.03.03. 07:33] [2023. március 3. 7:33]
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) tavaszi koncertsorozatán olyan sztárokkal találkozhat a nagyközönség, mint Rudolf Buchbinder világhírű zongoraművész vagy Perényi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész. [Dátum: 2023.03.03. 07:31] [2023. március 3. 7:31]
Interjú Will Brown-nal a Marseille frontemberével [Dátum: 2023.03.07. 15:58] [2023. március 3. 7:11]
Égiek koncertje címmel rendeznek estet május 26-án az Erkel Színházban. A műsorban azokra az előadókra emlékeznek, akik az utóbbi évtizedekben hunytak el. [Dátum: 2023.03.01. 21:54] [2023. március 1. 21:54]
Tizennegyedik alkalommal lép fel Zorán a Papp László Budapest Sportarénában, a népszerű előadóművész koncertje március 18-án lesz. [Dátum: 2023.03.01. 21:52] [2023. március 1. 21:52]
A tradicionális heavy/power metalos Helldiver megtalálta új énekesét, a csapat a FB-oldalán tudatta, hogy a fiatal Bangó Norbert állt a banda élére. [Dátum: 2023.02.28. 23:52] [2023. február 28. 23:52]
A Sir Chloe eredetileg egy főiskolai szakdolgozat miatt verbuválódott össze, mostanra pedig sikeres zenekarrá vált Dana Foote csapata Az amerikai csapat melankolikus indie-popjával a TikTok-ot is meghódította, június 26-án pedig mi is megismerhetjük őket az Akvárium Klubban. [Dátum: 2023.02.28. 23:... [2023. február 28. 23:38]
Idén nem csak december ötödikén érdemes fényesre pucolni a cipőket, hiszen április 3-án végre Budapestre - egész pontosan a Dürer Kertbe - érkezik a shoegaze legújabb csillaga, a Just Mustard, ahol garantáltan lesz ’cipőbámulás’ bőven.   [Dátum: 2023.03.08. 09:22] [2023. február 28. 23:26]
Már itt van a kanyarban a Hét Jel második lemeze, a megjelenés utolsó előtti állomása pedig a Hatalmas csendek című dalra forgatott klip publikálása. A különösen személyes hangvételű szerzeményhez egy még különösebb hangvételű kisfilm készült, aminek írója, rendezője és egyben főszereplője is a Hét Jel név mögött „megbújó” Pócsi István. [2023. február 28. 23:06]
A kvízjáték népszerű és szórakoztató módja annak, hogy teszteljük tudásunkat és kihívást jelentsen az elménk számára. A kvízjátékok kiváló szórakozást nyújtanak mind fiataloknak, mind idősebbeknek. [Dátum: 2023.02.28. 09:14] [2023. február 28. 9:14]
Március 3-5 között rendezik meg Miskolcon, különböző helyszíneken az ország legnagyobb téli fesztiválját, a Kocsonyafesztivált. [Dátum: 2023.02.27. 19:01] [2023. február 27. 19:01]
Koncerttel és díjátadóval kezdődött vasárnap a 8. Cziffra Fesztivál programsorozata, a nyitóeseményen hetedik alkalommal adták át a fesztivál rangos díjait, amelyekkel a legtehetségesebb ifjú muzsikusokat és a több évtizedes életműveket ismertek el - közölték a szervezők az MTI-vel. [Dátum: 2023.02. [2023. február 27. 9:56]
"Aki odafigyel szövegeimre, előadásmódomra, meztelen valómban lát." Talán pont ez a kendőzetlenség teszi különlegessé a Tóth Betti által vezetett soproni zenekart. [Dátum: 2023.02.27. 09:34] [2023. február 27. 9:34]
Különleges táncdalfesztivállal ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Katona József Színház társulata a Budapest Parkban! [Dátum: 2023.03.08. 09:22] [2023. február 27. 2:08]
2023. március 9-én újabb nagyszínpadi előadást mutat be a Pesti Magyar Színház – Ifjúsági – és Családi Színház társulata. A zenés játékot két felvonásban láthatja a közönség. Rendezője Gémes Antos, aki a Madagaszkár című nagysikerű musicalt is színpadra állította a teátrumban. [Dátum: 2023.02.27. 0... [2023. február 27. 1:51]
A magyar operett évében hármas szereposztásban mutatja be a Budapesti Operettszínház március 10-én, 11-én és 12-én Huszka Jenő és Szilágyi László történelmi ihletésű operettjét, a Mária főhadnagyot. [Dátum: 2023.02.27. 01:26] [2023. február 27. 1:26]
Új videoklippel jelentkezett a fővárosi power/melodic death metalos Esperfall, a tavaly áprilisban megjelent Origins In Darkness című nagylemez legsúlyosabb, legagresszívebb tételéhez, a Nature Of The Disease (The Second Advent) dalhoz készült ezúttal egy kisfilm. [Dátum: 2023.03.08. 09:22] [2023. február 27. 1:06]
Mutatjuk a Waydown új dalát és a hozá késülz új klipet. [Dátum: 2023.02.26. 09:48] [2023. február 26. 9:48]
Íme a Holychicks - Víz alatt levegő dala. [Dátum: 2023.02.26. 09:41] [2023. február 26. 9:41]
Jöjjön Lugosi Dani & Takács Vilkó közse. [Dátum: 2023.02.26. 09:38] [2023. február 26. 9:38]