Friss elemzést tett közzé az MBH Bank az OPUS Global Nyrt.-ről. Az elemzés kiemelte a tavalyi év főbb eredményeit, de a közzétett stratégiát is értékelték. A nagybank elemzői összességében vételre ajánlják az OPUS részvényeit, 12 havi céláruk 545 forintra emelték. Ez több, mint 40 %-os emelkedést jelentene a jelenlegi szintekről. [2024. május 7. 16:01]
A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán. [2024. május 7. 16:00]
Nemrég jelentek meg az első jelentések azzal kapcsolatban, hogy a legnagyobb európai kikötőket elárasztották a kínai autók, és a logisztikai kapacitások hiányában, valamint az elektromos autók iránti lassuló kereslet következtében ezek akár másfél évig tömegével állnak a kikötőkben. Most a nyugat-európai sajtó ismét elővette a témát, így pontosabb képet kapunk róla, hogy mi a helyzet a kikötőkben. [2024. május 7. 16:00]
Új rendelet lépett életbe, amely szerint mostantól nem szükséges a gyógyszerész fizikai jelenléte a fiókgyógyszertárakban. [2024. május 7. 15:59]
Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint. [2024. május 7. 15:57]
Magyarország kiveheti a részét a mesterséges intelligencia európai szabályozásából. [2024. május 7. 15:56]
A bírót is meglepetésként érte, hogy már nem Marosi Beatrix a Belső-Pesti Tankerületi Központ törvényes képviselője abban a munkaügyi perben, amit azok a tanárok indítottak, akiket éppen Marosi Beatrix – kinevezett tankerületi igazgató hiányában – a központ szakmai vezetőjeként rúgott ki 2022 őszén a Budapest VI. [2024. május 7. 15:51]
A munkavállalók jellemzően elégedettek a fizetéssel az SSC-cégeknél, de unják a monoton munkát és azt, hogy nincsen előrelépés. [2024. május 7. 15:47]
Május 8-9-én, szerdán és csütörtökön este az M0-s autóúton az M1-es autópálya irányából az M5-ös autópálya irányába a 14-es kilométer szelvényben két sávot lezárnak. [2024. május 7. 15:46]
Az orosz államfő úgy fogalmazott, hogy Oroszország folytatja erőfeszítéseit a többpólusú világrend kialakításáért. Putyint ötödik alkalommal választották meg Oroszország élére. [2024. május 7. 15:41]
Persze gondosan odafigyeltek a költségoldalra is. [2024. május 7. 15:35]
Ha az SNI körülményei a fiatal szakképzésbe kerülésének idején is fennállnak, azokat a szakképzési intézménynek és a duális képzőhelynek is figyelembe kell vennie. [2024. május 7. 15:34]
Vételre ajánlja az Opus Global részvényeit az MBH Bank elemzője legfrissebb elemzésében, amelyben a társaság éves jelentésére reflektálnak. A célár 545 forint, ami 46 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest. [2024. május 7. 15:33]
Ramzan Kadirov csecsen elnök Vlagyimir Putyin újabb elnöki beiktatása után felvázolta terveit a következő egy hónapra – derül ki a TASZSZ hírügynökség cikkéből. [2024. május 7. 15:32]
Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál. [2024. május 7. 15:30]
Alig van valódi, emberi eredetű forgalom a piacon. [2024. május 7. 15:22]
Több más ukrán vezető ellen is merényletet terveztek, de lebuktak. [2024. május 7. 15:19]
A tavaly nyáron történt halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt. [2024. május 7. 15:16]
A Zalando az első negyedévben növekedést és javuló nyereségességet ért el - jelentette a vállalat. [2024. május 7. 15:15]
Március volt az első hónap 2022 szeptembere óta, amikor az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom növekedést mutatott éves összehasonlításban. Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt ... ... [2024. május 7. 15:12]
Elfogyott a belföldi e-kereskedelem lendülete is, de a kínai webshopban az év első 3 hónapjában több mint 22 milliárd forintot hagytunk. [2024. május 7. 15:10]
Világszerte problémát okoznak a késelések, ami a pengék korlátozását vonhatja magával. [2024. május 7. 15:09]
Szijjártó Péter kifejtette: az Európai Unió folyamatosan veszít a versenyképességéből, ezért Magyarország azt veszi figyelembe, hogy mely gazdaság tud versenyképes lenni, és melyik gazdaság tud növekedni. [2024. május 7. 15:08]
Csaknem két tucat, egészen pontosan 23 külföldi ingatlanért 30 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány az elmúlt években – írja az rtl.hu. A [2024. május 7. 15:06]
Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere megalapította saját vagyonkezelőjét, az Eternitas Vagyonkezelő Alapítványt, amelynek célja a vagyon hosszú távú megőrzése és gyarapítása - írta meg a Forbes. [2024. május 7. 15:04]
A parlament honlapján megjelent egy törvényjavaslat, amiben az szerepel, hogy az egyházi személyeknek nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, hogyha arról gyónás útján szereztek tudomást.  [2024. május 7. 15:03]
Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beachet, amely több mint ezer négyzetméteren, homokos parttal várja a csobbanni vágyókat a Neue Donaunál. A sekély partszakasszal és az árnyas fákkal ez alkalommal a családoknak kedveznének leginkább. [2024. május 7. 15:03]
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője közösségi oldalán közölte, hogy nem indítanak megyei közgyűlési listákat. Még akkor sem, ha ezzel néhány embernek csalódást okoznak.  [2024. május 7. 15:03]
Piaci manipuláció miatt Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre. A befektető a Masterplast részvényeinek forgalmát pumpálta fel. Indoklása szerint saját „daytrade” kereskedési stratégiájának megvalósítása érdekében. [2024. május 7. 15:03]