Június 1-3. között a Brandeckertől a Rotburgerig minden házisörbe beleihatunk a Mikszáth téren. [2012. május 22. 15:42]
Ha már újjáalakultak, videoklip is dukál másképp nem megy ez manapság. Keres Tibiék is, nyilvánvalóan meghallották az idők szavát, mert tavaly megjelent bemutatkozó lemezük dalaiból sorra készülnek a mozgókép anyagok. Legújabban az Engedd, hogy az legyek nótát áldozták fel a videoklip oltárán. Május 19-én a Pecsa Music Cafét is útba ejtették egy koncert erejéig, csak hogy hódolhassanak szenvedély... [2012. május 22. 15:40]
 Az első elődöntőben részt vevő országok zsűrijei előtt mutatta be produkcióját hétfőn késő este (helyi idő szerint már kedden) Bakuban az Eurovíziós Dalfesztivál 18 előadója, köztük a magyar Compact Disco zenekar, amely profi előadásával meggyőző teljesítményt nyújtott a főpróbán. [Dátum: 2012.05.22. [2012. május 22. 15:37]
A szobrok igazán látványosak, alkotójuk azonban ismeretlen. [2012. május 22. 15:31]
Az elmúltév pozitív tapasztalatai alapján a Katona ismét meghirdeti gyakornoki programját a következőévadra. [2012. május 22. 15:30]
2012. augusztus 3-án 20:30-kor Szentendrén a Városháza udvarában kerül bemutatásra a Moliére MIZANTROP- zenés színmű, a Szentendrei Teátrum és Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházának közös produkciója. A főszerepekben Makranczi Zalán, Szinetár Dóra, Szendy Szilvi és a Csillag Születikből már ismert Szabó Ádám harmónikás látható! Az új produkció a szentendrei premier után Győrben és Budapeste... [2012. május 22. 15:27]
Hétfőn délelőtt, a Budai Várban, a Magyar Nemzeti Galéria teraszán vonultatták fel a hazánk séfjei által megálmodott Budavári Libamáj fogásokat. A magyar sztárvilág közismert gourmet-i társaságában bemutatott ételeket egytől-egyig ugyanazokból az alapanyagokból, csak más elgondolás alapján készítették el a szakácsművészek. [2012. május 22. 15:15]
Nemrég derült ki, hogy a kormány felsőoktatási pólusok létrehozását tervezi, ennek hatására máris több felsőoktatási intézmény kezdett el megállapodásokat kötni egymás között. A Kodolányi János Főiskola a Pannon Egyetemmel folytat ... [2012. május 22. 15:12]
Brunner Márta, Helyey László, Kautzky Armand és Koncz Gábor is Dörner színházába szerződik. [2012. május 22. 15:06]
A Django Unchainedből mutattak részletet, míg DelToro a Daniele Radcliffe-es Pinocchio 3d-jét promotálta. 2014-es filmek a cannes-i filmpiacon. [2012. május 22. 15:04]
Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja a Campus Fesztivál immár ötödik alkalommal várja a fiatalokat, 2012. július 25-től 29-ig. A programpaletta felöleli az összes zenei műfajt, ennek megfelelően a pop-rock mellett többek között a világzene, a jazz és az elektronikus műfajok rajongói is megtalálhatják a kedvenceiket, összesen hét színpadon. [2012. május 22. 15:03]
Pataki András veszi át a Soproni Petőfi Színház vezetését - erősítette meg az MTI értesülését kedden a város önkormányzatának sajtófőnöke. Kuslics Balázs arra hivatkozva hárította el a további kérdéseket, hogy az új igazgató szerdán, sajtótájékoztatón hirdet társulatot és évadprogramot. [2012. május 22. 15:00]
Több százezer hátrányos helyzetű család és gyermek színvonalas és kulturált programokon, szűrővizsgálatokon és tanácsadásokon vehet részt az ingyenes Városligeti Gyereknapon - közölte Tarlós István főpolgármester a Városházán Edvi Péterrel, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) elnökével tartott közös keddi sajtótájékoztatón. [2012. május 22. 14:58]
Rockfesztivált rendeznek a Pest megyei Szigethalmon július 12. és 15. között; a Sziget-Halom Feszten fellép a Deák Bill Blues Band, Török Ádám és a Mini, valamint a P. Mobil.  [Dátum: 2012.05.22. 14:40] [2012. május 22. 14:40]
A Duran Duran tagjai pályafutásuk kezdete óta vonzották a legszebb hölgyeket, és talán sokak számára meglepő, de mindannyiuk meglehetősen hosszú és harmonikus kapcsolatban tudtak és tudnak élni választottjaikkal. [2012. május 22. 14:34]
Pataki András vesziát a Soproni Petőfi Színház vezetését– erősítette meg azMTIértesülését kedden a városönkormányzatának sajtófőnöke. Kuslics Balázs arra hivatkozva elhárította a további kérdéseket. [2012. május 22. 14:30]
Jó szokásához híven idén is új albummal jelentkezik Anneke van Giersbergen. Az Everything Is Changing című lemez címéhez méltóan rendkívül változatos, és ezzel jól beleillik eddigi lemezeinek sorába. A 2007-ben szólópályára lépett holland Anneke sokaknak a 90-es évek második feléből, a The Gathering mosolygós énekesnőjeként lehet ismerős. [2012. május 22. 14:03]
A X. Etyeki Pincefesztiválon minden a borról szólt. Volt bortankönyv, bornapló, és borjogászok, no meg elképesztően finom borok a Kultúrpart pincéjében. [2012. május 22. 14:00]
Anthony Burgess leghíresebb regénye, a Clockwork Orange (magyarul Mechanikus narancs) 1962-ben jelent meg és nagyon gyorsan kora egyik legbotrányosabb regénye lett, diadalmenete azóta is tart. [2012. május 22. 13:46]
Nyolc bemutatót tervez a következő évadra a budapesti Új Színház, melynek vezetői keddi sajtótájékoztatójukon szép sikerként értékelték a teátrum rövidesen záruló évadát. [2012. május 22. 13:42]
A legszerencsésebb hegyaljások már május végén bulizhatnak magyar kedvenceikkel, a Borsodi Hegyalja Fesztivál reklámfilm forgatásán. A kiválasztottak közül egy még mázlistább lesz, ugyanis fesztiválbelépőt és egy tálca Borsodit nyer.  [Dátum: 2012.05.22. 13:40] [2012. május 22. 13:40]
Olga Neuwirth The Outcast (A kitaszított) címmel komponált multimédia operát Herman Melville novellái alapján. Az operát pénteken mutatja be a Mannheimi Nemzeti Színház operatársulata. [2012. május 22. 13:30]
A távolból érkezik. Primitív, nagyszájú, homofób, xenofób, szexista és röhejes. Mint mi. Sacha Baron Cohennek ideális terep Budapest. Hülye lenne nem kihasználni. [2012. május 22. 13:11]
A kutatók bronzkori Facebook-ként írják le az Oroszországban és Észak-Svédországban található érdekes sziklavéseteket. [2012. május 22. 13:01]
Évről-évre egyre több diákot kapnak csaláson a brit egyetemek felvételi eljárásai során. A The Telegraph információi szerint 2010-ben 2450 diák esetében merült fel a csalás gyanúja, 2011-ben azonban ez a szám már 8458 volt. [2012. május 22. 12:58]
Tóth Benedekés zenésztársai június 7-én jótékonysági koncertet szerveznek azÓdry Színpadon. A belépőjegyekből befolyóösszeget a Színház-és Filmművészeti Egyetem eszközparkjának korszerűsítésére ajánlják fel a fellépők. [2012. május 22. 12:00]
Aki nyáron Itália felé jár, ne hagyja ki az óriást. [2012. május 22. 12:00]
Mindössze három fesztiválon, a VOLT-on, a Heineken Balaton Soundon és a jubileumi Szigeten lesz idén nyáron látható és hallható az Év hazai elektromos zenei produkciója díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi. [2012. május 22. 11:36]
Abel-díjat kap Szemerédi Endre Széchenyi-díjas matematikus. A magyar tudós a kitüntetést személyesen V. Harald norvég királytól veheti át az Oslói Egyetemen - adta hírül az MTI. [2012. május 22. 11:32]
Ingyenes színházi előadásra hívja a középiskolásokat a Győri Nemzeti Színház. A tizenéveseknek A Gézagyerek című drámát adja elő a társulat szerdánés jövő kedden tanítási időben. [2012. május 22. 11:30]