A korábbi futamokon erős volt a versenytempója, az F1-es Miami Nagydíj után viszont nem tudja a Mercedes britje, mi hiányzott. [2024. május 6. 17:07]
Nemvárt módon, idő előtt távozott a FlyQuest az MSI-ról, ezzel szomorú képet festve az észak-amerikai régió esélyeiről a versenyen. [2024. május 6. 17:00]
Erik ten Hag együttese kényszerűségből a Bruno Fernandes – Casemiro duóval állhat fel. [2024. május 6. 16:44]
Minden, az elnökség által benyújtott beszámolót és tervet elsöprő fölénnyel fogadták el a küldöttek a vasárnap, Telkiben megtartott, éves közgyűlésen. Taekwondo Szövetség [2024. május 6. 16:37]
A távozó szövetségi kapitány a szülőhazája ellen vívja az utolsó meccsét a magyar kispadon. [2024. május 6. 16:31]
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Torino együttesének védőjét, Alessandro Buongiornót az Inter és a Tottenham gárdája is szeretné leigazolni a nyár folyamán. (Photo by Nderim Kaceli/SOPA Images/LightRocket via Getty Images) Az olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint egyre komolyabb érdeklődés övezi a Torino védőjét, Alessandro Buongiornót. [2024. május 6. 16:30]
Mint derült égből a villámcsapás osztotta ki Dancsó Péter a magyar influenszerek és zenészek tömegeit és ezt sokan már nem hagyhatták szó nélkül. [2024. május 6. 16:30]
Frusztrált Carlos Sainz az F1-es Miami Nagydíj után: a spanyol úgy érzi, pont rosszul jött ki számára a biztonsági autós fázis. [2024. május 6. 16:29]
Parc Fermé: Így állnak a büntetőpontok az F1-es Miami Nagydíj után [2024. május 6. 16:14]
A Paris Saint-Germain egygólos hátrányban fogadja a Borussia Dortmundot kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. [2024. május 6. 16:14]
Május 5-én kora reggel, 79 éves korában elhunyt Bernard Hill, a híres brit színész, akit valószínűleg a legtöbben A Gyűrűk Ura-trilógiából csak Theoden királyként ismerhetnek. [2024. május 6. 16:00]
Andrea Stella szerint a csapat felelőssége volt, hogy végre jó technikát adjanak Norris alá. Elismerte: meglepte őket, hogy Verstappennek nem volt válasza. [2024. május 6. 15:51]
Ráadásul a Bayern München megkeresését is visszautasította, annyira szeretne a West Ham Unitednél dolgozni. [2024. május 6. 15:45]
Megszakadt a címvédő Max Verstappen győzelmi sorozata. [2024. május 6. 15:39]
A játékosok és a nézők is életük végéig emlékezni fognak erre a pillanatra. [2024. május 6. 15:36]
Az olasz ezt egy sajtótájékoztatón erősítette meg, miután bejelentette, hogy visszalép a római ATP Masters 1000-es tornától. [2024. május 6. 15:20]
Némileg furcsa időpontban, helyi idő szerint hétfőn este Tokióban, a grandiózus Tokyo Dome-ban rendeztek egy nagyszabású profigálát, amelynek a főmérkőzésén húzott kesztyűt napjaink egyik legjobb profi ökölvívója, [2024. május 6. 15:06]
Rengeteg kritika érte a szurkolók felől. [2024. május 6. 15:00]
28 év szünet után lesz ott újra magyar lovas az olimpián, Párizsban. [2024. május 6. 15:00]
Két magyar játékosnak és egy magyar elemzőnek is szurkolhattok az ESL Pro League rájátszásában! [2024. május 6. 15:00]
Parc Fermé: Így ütötte ki majdnem Verstappent a rajtnál Perez [2024. május 6. 14:56]
Habár a sakkozó szerint ő visszautasította a román állampolgárságot, egy román kormányhatározat szerint korábban még éppen ő kérvényezte. [2024. május 6. 14:49]
Lando Norris F1-es győzelme számos statisztikai érdekességet tartogatott, Verstappen Senna és Prost rekordját ostromolja, Heidfeld újra csúcstartó – miami F1-es statisztikák. [2024. május 6. 14:44]
A Nyíregyháza többek között ennek a találatnak is köszönhetően 3-1-re győzött és megnyerte a Merkantil Bank Liga 2023/24-es szezonját. [2024. május 6. 14:44]
A MotoGP bejelentette, hogy milyen változások lesznek 2027-től kezdve a királykategória technikai szabályzatában. A Így változik meg a MotoGP, hivatalossá váltak a 2027-es új szabályok bejegyzés először P1race.hu-én jelent meg. [2024. május 6. 14:36]
Utólag kiderült: kárt okozott a Red Bulljának padlólemezében az eltalált bója az F1-es Miami Nagydíjon – bár a holland nem hiszi, hogy tempót veszített emiatt. [2024. május 6. 14:25]
Az uruguayi támadó kezd besokallni a sok kritika végett. [2024. május 6. 14:14]
A Red Bull címvédője nem nagyon foglalkozik azzal, mi lehetett volna Miamiban. [2024. május 6. 14:08]
Május 9-11-ig motorhangtól lesz hangos Pápoc és környéke, hiszen a Riverside Baja terepraliversenyre több mint 60 versenyjármű érkezik, minden autós kategóriában rendkívül erős mezőnnyel. [2024. május 6. 14:06]
Növekszik a tét az MSI-on, a selejtezők után érkeznek az igazi nagyágyúk. [2024. május 6. 14:00]