Törvényben rögzítenék, hogy a szegregáltan oktatott diákokat pénz helyett oktatásban és képzésben kelljen kárpótolni. [2020. június 5. 11:11]
Pénteken is beszámol a legfrissebb fejleményekről a testület. [2020. június 5. 11:08]
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kezdeményezésére a szervezet stratégiai partnereként működő BOM Alapítvány kuratóriuma elfogadta, hogy a 2014 óta működtetett ösztöndíjprogram az idei évtől a MOB első elnöke, Berzeviczy Albert nevét viselje [2020. június 5. 11:05]
Az első ütem 2022-ig tart. [2020. június 5. 11:03]
A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben kitűzött célok megvalósításán dolgozik. [2020. június 5. 11:00]
[2020. június 5. 11:00]
Az európai országok fokozatosan enyhítenek a beutazási feltételeken, legutóbb Ausztria jelentette be, hogy a magyarok szabadon átkelhetnek a határon. Az, hogy érdemes-e idén nyáron külföldi utat tervezni, téma az Európai Unióban és Magyarországon is. Egyelőre ahány ország, annyi szabály. [2020. június 5. 11:00]
Az emberi erőforrások minisztere majdnem öt hónappal korábban hívta vissza a több budapesti kórházért is felelős miniszteri biztost. [2020. június 5. 10:56]
Gödön épül a világ egyik legnagyobb akkumulátor-gyára. A gyártáshoz elengedhetetlen kobaltot sokszor gyermekek bányásszák éhbérért, folyamatos életveszélyben. The post A Samsung az afrikai bányák embertelen történeteit is elhozhatja a Dunakanyarba appeared first on Magyar Hang. [2020. június 5. 10:55]
A teljes fertőtlenítés és a szükséges vizsgálatok elvégzéséig nem nyitnak ki újra. [2020. június 5. 10:52]
Kábítószer-eladás miatt két bűnöző letartóztatását indítványozza a Budapesti VI [2020. június 5. 10:46]
A két dílerre azonban letartóztatás vár. [2020. június 5. 10:44]
Reggel nyolc órától korlátozás nélkül megnyíltak a magyar-szlovák határátkelők... [2020. június 5. 10:43]
Szorgos kezek eltüntették a vásárlási apokalipszisre emlékeztető májkrém-torony festését a Kerepesi Úton. The post Titokban zöldre festették a Kutyapárt művét, de ezért most senki sem hívott rendőrt appeared first on Magyar Hang. [2020. június 5. 10:42]
Áprilisban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 36,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól [2020. június 5. 10:42]
Továbbra is börtönben maradhat a férfi. [2020. június 5. 10:39]
A kivezető nyílás még csak akkor készült, így még azelőtt rátaláltak, hogy használták volna. [2020. június 5. 10:38]
Kihívó női képekkel csinált álprofilokat. [2020. június 5. 10:37]
Ha kiderül, hogy az illető nem fertőzött, jövő héten újra megnyitják a strandot. [2020. június 5. 10:35]
Nemzeti emlékhellyé nyilvánították a Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyet - tájékoztatta a Nógrád megyei búcsújáróhely pénteken az MTI-t [2020. június 5. 10:33]
2022-től újra látogatható lesz az erőd. [2020. június 5. 10:28]
"Ha a kereszt ölel át bennünket, akkor a határok semmit sem érnek, akkor mi össze fogunk tartozni. A kereszt fog megtartani bennünket, ahogy Krisztust is a kereszt tartotta meg.” [2020. június 5. 10:27]
Az alagúton keresztül senki sem jutott be az országba, még időben megtalálták. [2020. június 5. 10:26]
A fideszes képviselő által benyújtott törvényjavaslat – „lex Gyöngyöspata” – szerint az oktatásban elszenvedett hátrányt oktatásban és képzésben kell ellensúlyozni, nem pénzben. The post Horváth László: Az iskolai erőszak gyökere a családban van appeared first on Magyar Hang. [2020. június 5. 10:24]
Áprilisban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98,7 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 95,0 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek forgalma 97,0 százalékkal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). [2020. június 5. 10:20]
Egy életen át tartó mély bizalom, misztikus és erős kötelék. Ezek mind eszünkbe jutnak akkor, amikor ikrekkel beszélgetünk [2020. június 5. 10:08]