Ha valamire, akkor sorozatnézésre pont megfelelő a kényszerű otthonlét. Az idei év kínálatából most hat sorozatot ajánlunk. [2020. március 28. 14:04]
Életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművésze – tudatta a család pénteken. A művészt hosszas betegség után pénteken érte a halál, temetéséről később intézkednek. Kovács Zsuzsa 1945. április 19-én született Pécsett, a Szegedi Balettiskolában végzett zongora és ének szakon. [2020. március 28. 13:59]
Beszélgetés Magács László rendezővel, a TRIP kulthajó kapitányával. [2020. március 28. 13:46]
Azoknak, akik gyógyítanak, tanítanak, a kereskedelemben dolgoznak, a szállítást biztosítják, őrzik a rendet és vigyáznak ránk vagy épp tájékoztatnak. [2020. március 28. 12:48]
A stábot állandóan felbosszantó, rosszul működő mechanikus cápa neve után Bruce lesz a címe. [2020. március 28. 12:48]
Azoknak szól a Neked írom a dalt, akik most is talpon vannak. The post „A miénk a hála szava” – dallal mondanak köszönetet magyar zenészek appeared first on Magyar Hang. [2020. március 28. 12:47]
Világsztárok a nappaliban: a régió egyik legismertebb kulturális intézménye, a Müpa mindent megtesz azért, hogy fantasztikus közönsége ebben a rendkívüli helyzetben is találkozhasson a világ legkiválóbb művészeivel, legizgalmasabb alkotóival estéről estére minden műfajban – otthon, a képernyők előtt. [2020. március 28. 11:59]
Dobozy Borbála a BMC Records égisze alatt rögzítette Bach: Wohltemperiertes Klavier című sorozatának második részét, méghozzá egy különleges csemballón. [...] Bővebben! [2020. március 28. 11:56]
Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon. CímlapMűcsarnokSzegő GyörgySzurcsik JózsefKondor-Szilágyi Mária [2020. március 28. 11:37]
A koronavírus miatt szombattól már a Zugligeti Libegő is leállt. A BKK Facebook-oldalán a hír ihlette vers jelent meg. De még milyen! [2020. március 28. 10:59]
Házhoz viszi a könyveket az időseknek és a mozgásukban korlátozottaknak az ország több bibliotékája. Lelkes könyvtárosok mesét olvasnak fel online a négy fal közé szorult gyerekeknek, az otthon maradt felnőtteknek pedig könyvtári podcastokat ajánl az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézete által létrehozott könyvtárak. [2020. március 28. 9:59]
Esik vissza a forgalom, egy-egy újságos már nem is tud kinyitni, de egyelőre még tartják magukat a nyomtatott újságok. Az élelmiszerláncok menthetik meg az árusítást. [2020. március 28. 9:50]
Mohón kívánta a szajhát, de nem akart osztozni senkivel. Hiába tudta, hogy hol találja, nem volt rá pénze. Ekkor támadt az az ötlete, hogy kölcsönveszi Elsa néni nászajándékba kapott gyémánt nyakékét. - Szőcs Henriette írása.   Read more... This article is copyright ©  Librarius.hu ... [2020. március 28. 7:59]
Eleinte az összeesküvések elkerülésében, valamint az esti hazatalálásban segítettek, az utóbbi száz évben azonban emberek tömegeinek túléléséhez vagy épp komoly hátrányba hozásához is hozzájárultak. [2020. március 28. 7:09]
A weboldaluk és az online könyváruház működik. [2020. március 28. 6:52]
A modern jogtörténet legfontosabb momentumáról mesél Philippe Sands könyve, a Kelet-nyugati utca. The post Szavakba önteni a borzalmakat appeared first on Magyar Hang. [2020. március 28. 6:01]
Egy fekete maszkot húztak a Polipölő szájára. [2020. március 27. 21:40]
Lindemann már jobban is érzi magát. [2020. március 27. 20:49]
Többek között Majka, Deniz, Kovács András Péter, a Hősök, Apa Zenél és FankaDeli is készített ilyen számot, vagy épp átírta egy korábbi szerzeményét. [2020. március 27. 20:05]
Az alábbi hírt kaptuk ma este: A Líra Könyv Zrt. vezetése a mai 71. kormányrendelettel összhangban azt a döntést hozta, miszerint ma 15 órától előreláthatólag  április 12-ig könyvesboltjai zárva tartanak. Csak az online bolt működik továbbra is.   Read more... This article is copyright ©  Librarius. [2020. március 27. 19:28]
A Magyar Copperfield önéletrajzi regény, a történet a nagyszülei gondoskodására bízott és a Teleki téri piacon felnövő gyerek szemén keresztül mutatja meg, ahogy a téren át-átcsap a történelem. [...] Bővebben! [2020. március 27. 19:09]
A Lose Control című számuk egy merészebb témát választott. [2020. március 27. 19:03]
Elhunyt 81 éves korában Floridában a Broadway egyik legendás szerzője, Terrence McNally, négyszeres Tony-díjas színműíró – írta a BBC News. A hatvanéves pályafutása alatt több tucatnyi színművet író művész halálhírét kedden társa, Tom Kirdahy jelentette be. Mint hozzátette: McNally, akinek korábban tüdőrákja volt és krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedett, a koronavírus okozta k... [2020. március 27. 18:59]
Életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművésze - tudatta a család pénteken az MTI-vel. [Dátum: 2020.03.27. 18:47] [2020. március 27. 18:47]
Élet és halál között lebegett. De feltehetőleg nem a koronavírus miatt. [2020. március 27. 18:30]
Néha menő zene szól, közben könnyed verekedések, máskor meg Spenser bosszulja meg a besározott kollégájának halálát. De valahogy az egész nem áll össze egy szerves egésszé, még csak azt sem tudjuk, hova kategorizáljuk a filmet. Kritika. [2020. március 27. 18:14]
A Natfilm Hungary három alkotását is ingyenesen hozzáférhetővé tette. [2020. március 27. 18:00]
Több száz szájmaszkot varrnak hetente a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szabászai a rászoruló szervezeteknek, Debrecenben pedig Varrjunk maszkot – összefogással néven indult mozgalom, amelyet a Modem képzőművészeti központ koordinál. A kecskeméti színház közleménye szerint a Veszprémi Petőfi Színházból indult kezdeményezéshez a héten csatlakoztak. [2020. március 27. 17:59]