Itt a 7köznapi pszichológia híreit olvashatja.


A házastársi hűtlenség lehet érzelmi hűtlenség és/vagy fizikai hűtlenség is. A hűtlenség általában érzelmi közeledéssel indul, ami az idő múlásával alakul át fizikai kapcsolattá. Ennek lehetősége különösen akkor áll fenn, ha a pár egyik tagja olyan harmadik személlyel tölt gyakran időt, olyan személlyel dolgozik, akivel erős szimpátiát él meg, szoros. [2021. március 13. 12:12]
  Politika, rasszizmus, járvány, oltás, abortusz, szexuális zaklatás, és még sorolhatnám. Csupa nehéz téma, amelyek nap mint nap jönnek szembe a híradóban, az újságok hasábjain vagy baráti beszélgetésekben. Bizonyára ismerős az érzés, amikor döbbenten szembesülünk azzal a ténnyel, hogy egy hozzánk közelálló ember egészen máshogy gondolkodik fontos közéleti kérdésekben. [2021. március 10. 11:41]
Valószínűleg mindannyiunkkal előfordult már, hogy haladt előre a nap, úgy tűnt, hogy minden rendben, aztán hirtelen történt valami és radikálisan megváltozott a hangulatunk. Rosszkedvűek, irritáltak lettünk és úgy éreztük, nehezen tudunk kimászni a... [2021. március 9. 12:09]
  Azt hiszem, sok gyerekes családnak lesz ismerős a következő cirkuláris mintázat: a szülő feszült, ideges, a gyerek szép lassan átveszi a szülő ki nem mondott szorongását is, és mivel a gyerek még nem mindig tudja verbalizálni a feszültségét, a szorongásra utaló változások a viselkedésében jelennek meg. [2021. március 6. 16:46]
Nehéz pontosan meghatározni, hogy mi számít rossz párkapcsolatnak, mikor mondhatjuk azt, hogy a másiknak mérgező a személyisége, olyan a működésmódja, amihez nem lehet egészséges módon kapcsolódni. A mérgező kifejezés olyasmire utal, hogy az illető működése folyamatos feszültséget eredményez a kapcsolati működésben és roncsolja a partnere mentális egészségét. [2021. március 3. 18:25]
Az orthorexia vagy orthorexia nervosa olyan étkezési rendellenesség, amely az egészséges táplálkozás iránti kényszeres és szélsőséges megszállottsággal jár. Más étkezési rendellenességektől eltérően az orthorexia többnyire nem az étel mennyiségére, hanem az élelmiszer minőségére fókuszál. Az anorexiától vagy a bulimia-tól eltérően az orthorexiában szenvedők ritkán koncentrálnak a súlyvesztésre. [2021. március 1. 10:02]
Az egyedülálló férfiak kifejezés olyan ernyőfogalom, amelybe  beletartoznak azok is, akik még sosem voltak házasok, azok is akik különélnek, de nem váltak el, és az özvegy és az elvált férfiak is. Talán meglepő, de a kutatások nagy része azt mutatja, hogy ebben a csoportban magasabb a mentális egészségügyi problémák aránya. [2021. február 26. 11:23]
Az iskolát kezdő gyerekek szüleinek nem kis kihívást jelent felkészülni egy teljesen új és más korszakra, és különösen nem egyszerű mindez egy olyan járványhelyzetben, ahol semmi sem úgy alakul, ahogy azt eddig megszoktuk. Kovács Orsolya (tanácsadó szakpszichológus) és Házi Dorottya (okleveles pszichológus, család- és párterapeuta jelölt) tapasztalt iskola- és óvodapszichológusként. [2021. február 22. 21:40]
Az emberek általában úgy gondolnak az Alzheimer-kórra és más típusú demenciára, mint az időseket érintő betegségére. Míg a demencia tüneteinek a megjelenése az életkor előrehaladtával növekszik, a demencia láthatatlan jelei már jóval előbb megtalálhatók az idegrendszerben. Talán meglepő lehet, hogy már csecsemőkorban elindulhat az agy károsodása például a túlzott légszennyeződés. [2021. február 22. 14:04]
Magyarországon a negativizmusnak nagy hagyománya van, pesszimista társadalomnak is szoktak minket mondani. Ennek vannak történelmi okai is, ám különösen érdekes az, hogy ez a vonás egyéni szinten is megjelenik, ugyanis a társadalmat egyének összessége alkotja. Honnan jöhet ez a negatív hozzáállás, é... [2021. február 20. 17:00]
A digitális eszközök óriási térnyerése miatt hajlamosak vagyunk könnyen rásütni gyerekünkre vagy párunkra, hogy számítógép függő. Nagyon fontos ugyanakkor tisztázni, hogy mikor beszélhetünk például Internettel kapcsolatban valódi függésről.A valóban függő felhasználók aránya nagyjából 10 %. Függésről akkor beszélhetünk, amikor a számítógép, az Internet vagy a videójáték iránti vágy átveszi az. [2021. február 17. 13:36]
Valószínű, hogy a legtöbben voltunk már olyan helyzetben, hogy azon gondolkodtunk, hogy „most a másik tényleg flörtöl velem?” Váratlanul ránk mosolyog egy idegen vagy tesz egy kedves gesztust vagy megjegyzést, és átfut bennünk, hogy ez miről is szól... [2021. február 16. 10:55]
Mi a szerelem? És a vonzalom? Hogyan képes egyáltalán kialakulni ez a mindennél erősebb kötődés egy addig teljesen ismeretlen ember iránt egyik pillanatról a másikra? Kémia? Vagy összeillés? Netán épp az ellenkezője, merthogy az ellentétek elvileg vonzzák... [2021. február 14. 11:05]
Az álhírek fogalma nem új keletű fogalom. Olyan hírekre, információkra utal, amelyek véletlen félretájékoztatás vagy szándékos dezinformáció eredményeképpen nem vagy nem teljesen felelnek meg az igazságnak.... [2021. február 12. 15:10]
Úgy tűnik, az árcédula hatással van arra, hogy milyen hatékonynak ítélünk egy gyógyszert! Még akkor is így van, ha kísérleti körülmények között egy gyógyszernek titulált tabletta nem is tartalmaz igazi... [2021. február 11. 14:42]
Ma már tudjuk, hogy a kíváncsiság, az ismeretlen felfedezésének igénye az emberi természet alapvető jellemzője, az egyéni és társadalmi fejlődés motorja. Az általános kíváncsiságon túl az emberekben van ugyanakkor egy alapvető hajlam és vágy, hogy betekintsenek mások életének olyan részleteibe, amelyeket nem hivatottak tudni. [2021. február 9. 10:47]
Az általam bemutatott önsegítő könyv a Tudatos jelenlét a gyakorlatban – 8 hetes program a mindennapok örömtelibb megéléséért, a depresszió és szorongás kezelésére. A könyv szerzői John Teasdale, Mark Williams és Zindel Segal. A magyar fordítás a Nyitott Akadémia keretében, a Kulcslyuk kiadó gondozásában jelent meg. [2021. február 8. 14:35]
Vajon mennyire határozza meg az önképünket az, hogy milyennek gondolnak minket a körülöttünk lévő személyek? Befolyásolhatja-e az életünket mások belénk fektetett hite vagy éppen annak hiánya? [2021. február 6. 21:39]
Miért dönt úgy valaki, hogy szakít a társadalommal, és terrorista csoport tagjaként folytatja az életét? Felvázolható-e egy terrorista karakter, amelyet beazonosítva elkerülhetőek a tömeggyilkosságok?... [2021. február 4. 21:05]
Miért félnek sokan felfedni depressziójukat, és hogyan ismerhetjük fel környezetünkben azt, ha valaki bajban van? [2021. január 31. 19:15]
Aktuális cikkem olyan mondatok hatására született, melyek közül egyikkel-másikkal már biztosan találkozott az olvasó is, és melyek amiatt, hogy közszájon forognak igaznak tűnhetnek, de mindamellett, hogy nem felelnek meg a valóságnak, sok esetben még károsak és hibáztatók is. Az ilyen tévhitek ellen világos információkkal és érvekkel lehet küzdeni, ezek az. [2021. január 29. 8:45]
Manapság a nárcisztikus jelző használata mindennapossá vált. Ennek egyik oka, hogy a régi időkhöz képest az Internet által egyre szélesebbé vált az emberek tudása pszichológiai témákban, egyre többet olvashatnak személyiségzavarokról, másrészt miután a közösségi felületeken mindenki korlátlanul exponálhatja magát, jól kidomborodik, ha valakire jobban jellemző az önimádat és magamutogatás. [2021. január 27. 10:25]
A WHO az alkoholizmust egyértelműen betegségként definiálja. Olyan idült betegségről van szó, amelynek már korai felismerhető jegyei vannak, és amelyre jellemző az erőteljes függőség, egyre nagyobb tolerancia (egyre nagyobb mennyiséget bír a beteg meginni) és megvonás esetén a komoly elvonási tünetek. [2021. január 24. 15:52]
Charles Manson, Ted Bundy, Adolf Hitler, Sztálin, de említhetnénk a magyar származású martfűi rémet is, akik borzalmas tetteikkel méltán vésték be nevüket a köztudatba. De élnek köztünk politikusok, nagy cégvezetők, csalók, akik szintén megkaphatnák a szociopata vagy pszichopata jelzőt annak ellenére, hogy tetteik kevesebb hírverést kapnak, esetleg titokban vagy jól. [2021. január 22. 8:19]
A technológia alapjaiban változtatta meg, ahogyan a szerelmet, az intimitást és a kapcsolódást megéljük. Telefonálás helyett inkább üzenetet küldünk, a személyes találkozót felváltotta  a Facetime vagy a Skype,  és az érzelmeink helyét is elfoglalták az emotikonok. Vajon ez a fajta változás hogyan hat ez emberi kapcsolatainkra? Gary Chapman szerint 5 szeretetnyelv. [2021. január 20. 12:38]
Vannak bizonyos élmények, amelyeket természetüknél fogva csak a nők élnek át. Ilyen a terhesség, a szülés, a szoptatás, a gyermekágyi időszak, és bár ez nem szükségszerű, de Magyarországon a Gyes időszaka is nagyrészt a nőkhöz kapcsolódik. Ezért nem szülői bűntudat a cikknek a címe, aminek természetesen ugyanúgy lenne. [2021. január 18. 12:05]
A vörös haj nem csak különleges és ritka, hanem biológiai háttere is eltér a többi hajszínétől, amely rendkívül sok különbséget eredményez a vöröshajúak mindennapi életében... [2021. január 17. 14:58]
Gyakori az a tévhit, hogy a gyerekkori traumáknak azonnali, jól látható hatása van. Az esetek jelentős részében a következmények közvetetten és jópár évvel később jelennek meg. A kérdés az, hogy a bántalmazást elszenvedő miként tud együtt élni a magában hordozott trauma élményével, és miként alakul a személyiség szerveződése a traumát. [2021. január 13. 18:42]
Ha megcsalásról van szó, nyilván elsősorban az elhagyástól félünk. Felszínre kerül az addig gondosan, mélyen elnyomott aggodalom, miszerint nem vagyunk elég jók a szerelmünknek, és talán másnak sem. Vérző sebet maga után hagyva hasít az ember lelkébe a gondolat, hogy mostantól van egy harmadik résztvevője a kapcsolatnak, aki bizony ellenfél. [2021. január 12. 8:21]