Itt az BalraMagyar híreit olvashatja.


 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...
Kövér elvtárs szerint nem mondhatom ki azokat a szavakat a parlamentben, hogy bűnöző, hogy elvtárs, vagy hogy ficsúr. Legalábbis eddig ilyenekért vonta meg tőlem a szót. Akkor nézzük meg, melyek azok a szavak a teljesség igénye nélkül, amelyeket ki lehet mondani a „tisztelt házban”: ???? csürhe ???? kreté... [2021. május 18. 21:07]
Lánczi András Karácsony Gergely által felhatalmazva érezte magát, hogy beszámoljon a főpolgármester PhD tanulmányairól. Én pályám kezdete óta egyetemen tanítok, szinte minden létező helyzettel találkoztam már. Csak zárójelben mondom: nemrég köszönt el az egyik legtehetségesebb hallgatóm, mert felnőttként olyan gondjai akadtak, amelyek meggátolták abban, hogy folytassa egyetemi tanulmányait. [2021. május 18. 18:35]
A csengeri örökösnőként ismert P. Mária (korábbi nevén Sz. Gáborné) tárgyalása harmadik napján sem tartotta magát bűnösnek, továbbra is kérte Kósa Lajos meghallgatását tanúként. Az asszony szerint a fideszes politikus nemcsak svájci bankban járt vele az örökség ügyében, hanem ő vitte el Spéder Zoltánhoz is, hogy az akkor még az általa irányított bankban számlát nyissanak. [2021. május 18. 15:16]
Megszavazták: őszig marad a veszélyhelyzet Magyarországon. A parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek hatálya így az országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart. Varga Judit igazságüg... [2021. május 18. 14:00]
Orbán Viktor döntött a ballagásról, pótérettségiről… A keddtől hatályos rendeletek szerint mindkettőt meg lehet szervezni. Az iskolák felmentést kapnak a rendezvényszervezés tilalma alól. Az Orbán Viktor által aláírt, keddtől hatályos rendelet szerint idén szervezhetnek ballagásokat az iskolák, az épületükön kívüli területeken, május 25-e után. [2021. május 18. 8:57]
“Magyarország luxus külügyminisztere, Szijjártó Péter, tudják, a jachtozó, a minap nagyon szerényen azt mondta, hogy egész Európában Magyarország kezelte a legsikeresebben a válságot. Önök ezt most komolyan gondolják?” – tette fel a kérdést Jakab Péter a parlamentben. Lenémította J... [2021. május 17. 15:56]
Új hét, új stílus – mondhatnánk a miniszterelnök legfrissebb posztja alapján, ami igazi lájk- és kommentgenerátor tartalom a Facebookon. Orbán most nem jelentett be, pedig annak is nagy mestere (bár végülis ki jelentsen be, ha nem a miniszterelnök), hanem kérdezett, méghozzá ezt: „Hahó, fészbukosok!... [2021. május 17. 15:30]
Pikáns részletek derültek ki a buliról, egy szemtanú szerint „Zsoltra kifejezetten nyomultak a lányok”. Tanúvallomások és dokumentumok alapján tényfeltáró cikksorozatot indított a Hvg360 a Borkai-sztori eddig ismeretlen részleteiről. Az első részt olvasva a három évvel ezelőtti buli kulisszái mögé pillanthatunk be. [2021. május 17. 14:15]
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 639 299, közülük 2 727 165-en már a második oltást is megkapták. 426 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 573-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 213-ra emelkedett. [2021. május 17. 13:30]
Órákon belül heves zivatarok: felhőszakadás, jégeső! Egy mediterrán ciklon csapadékrendszere okoz többfelé jelentős mennyiségű esőt. Néhol estig több, mint egy havi csapadék zúdulhat le. A ciklon hidegfrontja fokozatosan halad majd kelet felé és várhatóan a déli óráktól zivatarok kísérik útját. A jelenlegi számítások szerint egy zivatarlánc, zivatarrendszer kialakulása lehetséges, délen esetleg be... [2021. május 17. 11:54]
Mint ahogy megírtuk Karácsony Gergely ma bejelentette, hogy elindul miniszterelnök jelöltnek. Ebben azért különösebben semmi meglepetés nem volt, ám a háttérben egy új mozgalmat szervezett, aminek a színeiben jelentette be az indulását. A 99 mozgalom alapítóijainak névsora igen impozáns. Aki látta K... [2021. május 16. 14:09]
A Publicus Intézet igazgatója szerint még korai lenne megmondani, hogy a szeptemberi előválasztás valóban csodafegyver lesz-e az ellenzék kezében. Bizakodásra ad azonban okot az a tény, hogy 2019-ben ezzel a módszerrel sikeresen tudták egyesíteni a táboraikat a pártok. Most pedig úgy látszik, hogy nem csak a szavazókat, de a politikusokat is sikerült egy táborba tolni. [2021. május 16. 14:07]
Látom, a lakájmédia annyira nem talál fogást Karácsony Gergőn vagy rajtam, hogy tegnap óta az a sláger, hogy én egy “Franciaországnyi” terület zöldítését tulajdonítottam Karácsonynak. Unalmas, és még csak nem is szellemes. Legalább mondták volna azt, hogy 2 trianonnyi területet tulajdonítottam Gergőnek. [2021. május 16. 13:59]
 Jámbor András az MSZP-Párbeszéd által is támogatott független képviselőjelölt tüntetést szervez Orbán legújabb aljassága ellen. A civil aktivista, aki korábban a Mérce főszerkesztője volt, most a Szikra mozgalom jelöltje a Józsefvárosi és Ferencvárosi közetben. Éppen ott, ahol a kormány gigahitelekből fel akarja építeni a Kínai egyetemet. [2021. május 16. 13:54]
GYŐZELEM! Másodszor is elértük, hogy kifizessék az elmaradt Covid-pótlékot a Margit Kórházban! Mint arról nemrég beszámoltam, december után pár hete ismét arról értesítették a Covid-osztály dolgozóit, hogy a nekik megígért és járó pluszjuttatást nem utalja át a kórház. Mindezt úgy, hogy szándékosan a hónap végén szóltak nekik erről, amikor már ledolgozták a munkaórákat. [2021. május 16. 13:40]
Nem akárki szólt nyílt levélben Karácsony Gergelyhez. A levelét változtatás nélkül közöljük. ???? VASÁRNAPI NYÍLT LEVÉL ???? Gergő, rám számíthatsz! ✅ Olyan országban akarok élni, amilyet Karácsony Gergely tegnap felfestett. Ahol végre szabadság, béke és – hogy kikopott ez a szó az elmúlt tíz évből – emberség uralkodik. [2021. május 16. 11:07]
A pünkösd körüli napokban elérhető az 5 millió elsőre beoltott, és azután az esküvőkre a nagyobb rendezvényekre és a kijárási tilalomra vonatkozóan további lazítások lesznek – mondta a Kossuth Rádió reggeli adásában Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta, hogy legalább augusztus eleje-közepéig nem l... [2021. május 16. 7:42]
Orbán Viktor újabb rövid részletet osztott meg közösségi oldalán a Kossuth rádiónak adott tegnapi interjújából. A miniszterelnök a gyerekvállalásról és annak fontosságáról beszélt, és hangsúlyozta: nincs értelme tervezni a jövőt, ha nincsenek gyerekek. A kormányfő szerint, ha nem lesznek gyerekek, „akkor valakik ugyan fognak élni Magyarországon, de azok nem mi leszünk″. [2021. május 15. 17:07]
Megjöttek a legfrissebb adatok! Tovább nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma hazánkban. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 554 679 fő, közülük 2 656 671 fő már a második oltását is megkapta. 1039 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 797 429 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. [2021. május 15. 13:17]
Karácsony Gergely a napokban egy Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy valamiféle bejelentésre készül szombaton. Régóta rebesgették már, hogy esetleg a főpolgármester is beszállna az ellenzéki előválasztási küzdelmekbe; mindez pedig a tegnapi nap folyamán megerősítést nyert, hiszen a Párbeszéd Magyarországért párt bejelentette, hogy Karácsony Gergely lesz a miniszterelnök-jelöltj... [2021. május 15. 13:10]
Ma gyakran zavarhatják felhők a napsütést, és több tájegységünkön is kialakulhatnak átmeneti jelleggel záporok, zivatarok. Helyenként élénk lehet a szél, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is előfordulhatnak. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. Reggel 5 és 12, délután 18 és 24 Celsius között alakul a hőmérséklet – tájékoztat az Időkép. [2021. május 15. 8:58]
Délelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy Jámbor András az MSZP-Párbeszéd által is támogatott független képviselőjelölt tüntetést szervez Orbán legújabb aljassága ellen. A civil aktivista, aki korábban a Mérce főszerkesztője volt, most a Szikra mozgalom jelöltje a Józsefvárosi és Ferencvárosi közetben. [2021. május 14. 17:15]
Régóta az egyik legbátrabb politikus a parlamentben Szabó Tímea! Nem hagyom annyiban az orvosok és ápolók lehallgatását! – mondta el a politikus. Szabó Tímea szerint ugyanis hiába puccsolták meg a fideszesek a saját belügyminiszterük parlamenti meghallgatását, a folyosón odamentem Pintér Sándorhoz, és számon kértem a leghallgatási botránnyal kapcsolatban. [2021. május 14. 15:34]
Náray Tamás divattervező facebook csoportjában is feltűnt a nyelvtudás-gate. Mostanában ugyanis nagy divatja van bizonyos közszereplők nyelvtudásának firtatásának. Igen, Orbán jobban tud angolul mint Karácsony Gergely. Nyilván a Soros ösztöndíjból Angliában tanuló miniszterelnöknek volt alkalma megtanulni angolul. [2021. május 14. 15:00]
A Fidesz-kormány 100 ezer önkormányzati bérlakást dob oda a lakásmaffiának! – írja az MSZP. A párt szerint minde azt jelenti, hogy az a törvényjavaslat, mely szerint az önkormányzati bérlakásokban élők a forgalmi érték 15-30 százalékáért megvásárolhatják a lakásokat. Orbánék persze jól tudják,... [2021. május 14. 13:56]
Jámbor András, a Mérce korábbi főszerkesztője, aki az előválasztáson Karácsony Gergőék támogatásával indul Ferencvárosban és Józsefvárosban tüntetést jelentet be, miután a Fidesz benyújtotta a kínai egyetemről szóló törvényt. Tegnap derült ki, hogy bizony a kínai egyetem sokkal nagyobb területen épül meg és a Diákváros sokkal kisebb lesz Jámbor András nem tétlenkedett. [2021. május 14. 10:16]
A Fidesz polgármestere keményen nekiesett a Fidesz parlamenti képviselőjének. Nyílt levélben intézett keresetlen szavakat a párt erős emberéhez. Miért kellene elkótyavetyélniük az önkormányzatoknak a lakásvagyonukat? – tette fel a kérdést Kovács Péter, XVI. kerületi fideszes polgármester párttársának, Böröcz László országgyűlési képviselőnek címzett nyílt levelében. [2021. május 14. 10:11]
Egy adag helyett tévedésből hat adagot adtak be a Pfizer vakcinájából egy szombathelyi férfinak – írja a Vas Népe. Szakács László elbeszélése szerint amikor beült az oltásra, a háziorvos mondta, hogy nem adott be még Pfizert, valószínűleg így történhetett, hogy többet szívott fel az ampullából.  Akk... [2021. május 14. 9:58]
Az Index népe szólt: megvan az ellenzéki favorit Közel 30.000 szavazat alapján… Az Index az olvasóit arra kérte, szavazzanak arról, hogy ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A reprezentatívnak semmiképp sem nevezhető felmérésen Jakab Péter zárt az első helyen. A második-harmadik pozícióban szinte fej-fej mellett végzett Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. [2021. május 13. 19:51]
Tovább nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma Magyarországon. Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 420 767, közülük 2 584 879-cen már a második oltást is megkapták. 1416 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 795 200-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. E... [2021. május 13. 12:28]

 
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ...