Itt az Famiily híreit olvashatja.


Négy gyereket akartam. Négy fiút. Így indultunk neki. Vagyis hát én. Láttam magam, ahogy pár év múlva a családi fotón öt (beleszámolva természetesen a férjemet is) sármos férfiú között egyedüli nőként boldogan, büszkén, elégedetten mosolygok majd. Elsőre született is egy kisfiunk. Szerelem volt első látásra, úgy, ahogy annak lennie kell. [2019. november 12. 14:31]
Ez a cikk az Éva egy korábbi lapszámában jelent meg először. A férjemnek, Tibornak én a harmadik felesége vagyok, nekem ő a második férjem. Neki három gyereke van korábbról, nekem kettő. Tibornak lányai vannak, nekem pedig fiaim. Talán ezért is volt a férjem olyan boldog, amikor megtudtuk: gyereket várok – és fiút. [2019. november 12. 13:18]
Az őszi szünet és a halottak napja kapcsán sok régi emlék ugrott be. Emlékek azokról az évekről, amikor még nem volt őszi szünet, mert nem iskolába jártak. Sok régi emlék azokkal az emberekkel, akikért most gyertyát gyújtunk már, pedig nemrég még palacsintát vagy pogácsát sütöttek a gyerekeknek, vagy együtt bóhockodtunk és énekeltünk. [2019. november 12. 11:03]
„Plázázás” Egyrészt azért, mert amíg a mi szüleink legalább tudták, hogy kikkel lógunk, hol bandázunk, addig mi már nem látjuk, hogy a gyerekeink hol járnak a világhálón, mit csinálnak, kikkel kerülnek kapcsolatba. Persze testben ott gubbasztanak a kanapén és merednek a kütyüre, de közben az életük nagyobb része a virtuális térben zajlik. [2019. november 11. 15:04]
1. Figyelj a jelekre! Nem feltétlenül függő az, aki sokat nyomkodja a telefonját, vagy egész nap a gép előtt ül, bár ez nyilván életkortól is függ. A pszichológusok azt tanácsolják, hogy ha a gyereked arra panaszkodik, hogy unatkozik vagy egyenesen boldogtalan, ha nélkülöznie kell a technológia vívmányait, akkor valóban elkezdhetsz aggódni. [2019. november 11. 5:05]
Jean Piaget svájci pszichológus azzal a fejlődéslélektani elméletével szerzett magának hírnevet, amely szerint ahogyan érnek a gyerekek, úgy fejlődik ki a morális, erkölcsi értékrendjük is. Ahhoz, hogy az elméletét bizonyítsa, a pszichológus egy kísérlet során történeteket mesélt kisgyerekeknek. Az egyik történet két szereplőről szólt: az egyikük ártatlanul kinyitott egy ajtót és véletlenül összet... [2019. november 10. 18:49]
Két évvel ezelőtt, amikor Madison Holley szakított a barátjával, Tyler Mcilveennel, fogalma sem volt róla, hogy valaha képesek lesznek higgadtan viselkedni egymással. Mostanra azonban választ kapott erre a kérdésre: az elmúlt hetekben internetszenzáció lett egy augusztusi fotóból, amelyen kisfiuk, a 3 éves Cade kézen fogva hagyja el a kórházat apjával, Tylerrel és Madison vőlegényével, Cody-Pietz-... [2019. november 10. 5:05]
1. A futás szülés után nem megy azonnal. Először várd meg a 6 hetes gyermekágyat és csak azt követően kezdj el futni. Ha úgy érzed, hogy már korábban is készen állsz egy kis testmozgásra, kösd magadra a babát és indulj el egy lendületes sétára akár dimbes-dombos útvonalon. A gyors gyaloglás kiváló regeneráló hatású, kíméletesen mozgatja […] [2019. november 9. 19:33]
Szülőként (vagy nagynéniként, nagybácsiként, nagyszülőként) valószínűleg mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor a gyerek olyan tartalmakat akarna nézni tetszőleges méretű képernyőn, amivel a határokat feszegeti. Mike Brooks amerikai pszichológusnak és háromgyerekes apának rendesen kijutott ebből: “Játszhatok Mortal Kombat 11-el? Grand Theft Auto 5-tel? Red Dead Redemptionnel? Hungry S... [2019. november 9. 5:05]
Az egyik legcsodálatosabb dolog világra hozni egy kisembert, majd nézni, ahogyan cseperedik, támogatni, mögötte állni, amíg felnő. Ám hogy mennyire látjuk ezt csodálatosnak, azt nagyban befolyásolja a biológiai óránk is. A biológia ugyanis sok szempontból ellenünk dolgozik. Mi az ideális életkor szüléshez? Nehéz megválaszolni… A húszas éveinkben vagyunk a termékenységünk csúcsán, pedig ilyen... [2019. november 8. 19:39]
1. Figyelj arra, hogy szórakozás legyen számára a sport Mint azt tapasztalatból mindannyian tudjuk, ha valamit kötelező megcsinálnunk, egész biztosan nehezebben vesszük rá magunkat. Ez a gyerekekre is pont így igaz, ha vasszigort és kemény elvásárokat támasztasz felé, könnyen elveheted tőle a kedvét, a rossz élmény pedig komoly károkat okozhat. [2019. november 8. 11:45]
Spórolni nehéz, viszont nagyon könnyű 2 perc alatt venni napelemes medveszart, műfűbetétes flipflopot vagy Trumpfejes vécékefét. Na de biztos, hogy ez a legjobb módja elkölteni a pénzt? Az világos, hogy szeretnél szülőként egy kis önállóságot, szabadságot, ezért költesz kisebb-nagyobb dolgokra és marhaságokra, de mit tanul ebből a gyerek? Az alábbi tippek segítenek rendezni a pénzügyieket, […... [2019. november 8. 8:49]
A bullying bárkit érinthet, ezért fontos tudatosítanunk a gyermekekben, hogy erről beszélni kell, nem szabad tabuként kezelni. Ezért is indította el idén már ötödik alkalommal a csatorna két hónapos ‘Aki ver, az nem haver’ kampányát, amelynek keretein belül folyamatosan láthatóak lesznek a Cartoon Networkon a témával foglalkozó kampányfilmek. [2019. november 8. 5:05]
A kicsi nemrég kezdte a bölcsödét: a bátyja évek óta a rendszerben van, a klasszikus ebola-motaba-kolera vonalon már túlvan, ezért reméltük, hogy nagy gondok nem lesznek Zsigmonddal sem. Előzetesen azt tippeljük, hogy a következő néhány hónapban a betegségek komoly része lemegy, utána inkább csak kisebb zűrökre számítunk a közösségben beszerezhető betegségekkel kapcsolatban. [2019. november 7. 19:44]
Isten hozott a mostohák klubjában! Ül a lány az autóban, felnőtt létére tele feszültséggel, mintha az élete lenne a tét. Pedig „csak” egy alig 8 éves kisgyerekről van szó, aki előtt ma megmérettetik. Hány nő és férfi megy át hasonló próbán, amikor pár hónap együttjárás után elérkezettnek látszik az idő, hogy végre megismerje párja gyermekét! […] [2019. november 7. 11:11]
“Először is mindenképp azzal szeretném kezdeni, hogy kivételesen szerencsésnek tartom magam és rettentően hálás is vagyok a nagyszüleimnek, amiért ilyen jó embereket neveltek, akiket most a szüleimnek tudhatok. És akkor most rá is térek a lényegre, arra hogy mit gondolok, mi kell szerintem a jó szülő-gyerek kapcsolathoz? Ahhoz, hogy egy család jól működjön? Bármilyen furcsa […] [2019. november 7. 5:05]
Nem könnyű olyan gyereket nevelni, aki jól megállja a helyét a világban – legalább 18 évébe kerül annak, aki arra vállalkozik, hogy szülő legyen. De szerencsére kutatók hada segít minket ebben a vállalkozásban: rengeteg tanácsuk van azzal kapcsolatban, hogyan tehetjük ezt a lehető legjobban. A tudósok például folyamatosan vizsgálják azokat a dolgokat, amiket a sikeres gyerekek […] [2019. november 6. 5:40]
Kidfluenszer. Vadonatúj kifejezés, még bejáratós, néhány hónapja tépték le róla a nejlont. Pedig a szóösszetétel tagjait külön-külön régóta használjuk: az angol kid szó gyereket jelent, az influenszer meg véleményformáló hírességet. Vonjuk össze a kettőt, és megkapjuk a kiskorú véleményformáló hírességet – hát, ez tényleg kevésbé buzzwordös és sokkal papírízűbb, mint a kidfluenszer, de legalább az... [2019. november 5. 18:33]
Egy nagyon kedves kis sajtótájékoztatóra kaptam pár hete meghívót. 7 hazai márka, 7 alkotó, 7 kézműves, 7 vállalkozó, 7 édesanya. Szóval 7 nő a karácsonyi őrület előtt szerette volna megmutatni, mit is készítenek ők, mi rendelhető tőlük akár most még gyorsan, ami még a fa alá be is kerülhet. Kézzel készített, kreatív, egyedi, fejlesztő, környezetbarát, […] [2019. november 5. 15:00]
Ha őszinte gyerek a célod, akkor az őszinteségre bizony neked kell megtanítanod. És ez időbe telik. Nem egyszerű igazmondásról van szó, ráadásul a társadalom nem is úgy épül fel, hogy túlságosan jutalmazná az őszinteséget. A gyereket is érdemes erre felkészíteni, ami nem könnyű feladat. Az őszinteség azonban nagyon fontos képesség, hiszen ha gondjai vannak ezzel, […] [2019. november 5. 11:44]
Ügyvéd vagyok, jogot tanítok és írok. Ezen felül elváltam és két kiskorú gyereket nevelek. Gyakran megkérdezik tőlem: „Hogy bírsz ilyen sokat dolgozni és amennyire lehet, jó anya lenni egyszerre?” Minden dolgozó anya megkapja ezt a kérdést – vagy valamelyik változatát –, ami feltételezi, hogy a munka és magánélet egyensúlya megvalósítható. [2019. november 5. 5:05]
Salamon Dóra négy gyermek édesanyja, akik közül hárman már iskolások. A nagyfia korábban csupán 2 hónapig járt magyar iskolába, utána költöztek el Finnországba. Nem anyagi okok miatt és nem is az iskola miatt. (Bár azzal jobban jártak. Mindjárt kiderül, mennyivel jobban.) Elsősorban politikai okokból mentek el és mert kiszámíthatatlannak érezték a jövőt. [2019. november 4. 11:46]
Túltoltuk a biciklit? A 90-es évek nagy változást hoztak, olyan új életelvek váltak uralkodóvá, mint hogy „valósítsd meg önmagad”, „figyelj önmagadra”, „bontsuk le a korlátokat”, „mindenki legyen szabad” – magyarázza Kozma-Vízkeleti Dániel, aki szerint természetes reakció volt a szülők részéről, hogy a demokratizálódó világ új értékeit a gyereknevelésben is érvényesíteni akarták. [2019. november 4. 9:16]
Egy felmérésben brit óvodásokat kérdeztek arról, mit jelent számukra a szó. „Különleges” – Sameera, 3 éves „Egy szív” – Eeshan, 3 éves „Cukor és gyümölcs, mert mindkettő édes” – Barghav, 4 éves „Amikor Mia (a kutyusom) megölel és megpuszil” – Anna, 5 éves „Az apukám” – Asha, 5 éves „Babák” – Kennedy, 4 éves „Segíteni […] [2019. november 3. 18:33]
Játék az étellel, főétkezések helyett rágcsálnivalók, egyre szűkebb nadrágok… Soha annyi túlsúlyos gyerek és kövér ember nem élt még a Föld gazdagabb felén, és soha annyi pénzt nem költöttünk még diétákra, mint manapság. Nem árt időben észrevenni a jeleket, hogy még időben korrigálhassunk csemetéink étkezési szokásain. [2019. november 3. 6:05]
A csoki vagy a süti vagy a csipsz szinte minden családban jutalmazásra vagy vigasztalásra szolgáló eszköz, nincs hát mit csodálkoznunk azon, hogy a gyerek hamar érzelmi evővé válik, megszokja, hogy a kajával könnyen megnyugtathatja magát. Az érzelmi evés önmagában is probléma, amivel felnőttként is rengetegen küzdünk, de ráadásul további egészségügyi kockázatokkal jár és súlyos étkezési zavarok is... [2019. november 2. 18:33]
1. Olvass 19. századi klasszikusokat! Jót tesz a szókincsednek és a helyesírásodnak. 2. A szokások jók! Segítenek, hogy hamarabb intézz el dolgokat anélkül, hogy az akaraerődet pazarolnád. 3. Használd az emberek keresztnevét! Ha pedig elfelejtetted, ne sunnyogj, kérdezd meg újra. 4. Hétvégén húzz vicces pólót vagy inget! Az emberek többsége túl komolyan veszi saját magát. [2019. november 2. 5:05]
Te meg nézegeted az ingatlankeresőt, guvad a szemed, ahogy meglátod, mennyibe kerül egy háromszobás lakás. Ti is kérhettek támogatásokat, de a gyomrodban azt érzed, nem éri meg eladósodni. Tudnod kell, hogy általában hihetetlenül optimisták vagyunk, amikor a pénzügyi jövőnket tervezzük. Egy év múlva csak többet kereshetsz, mint ma, igaz? 10 év múlva meg főleg! Azzal […] [2019. november 1. 14:48]
13-14 lehettem, amikor annyira leszűkíttettem a farmerom, hogy cipőkanállal kellett felhúzni. Apám teljesen kivolt, mikor meglátta rajtam azt a Levi’s-t. Akkortájt Jézus Krisztus Szupersztárt hallgattam reggeltől estig, és a nagyanyám biztos volt benne, hogy ha a mi generációnk rászabadul a világra, lehúzhatjuk a rolót. [2019. november 1. 12:59]
#1 Volt pároddal maradj minél barátibb viszonyban. A legfontosabb tanács, egyben a legnehezebb is. Hiszen ha olyan jó barátok lennétek, el sem válnátok… Inkább az jellemző, hogy mire válásra kerül a sor, a sok konfliktus és sérelem gyűlöletté dagadt. Pedig minden kutatás megerősíti, hogy a gyerekek számára nem a válás a fő lelki teher, hanem […] [2019. október 31. 19:33]