Itt az Famiily híreit olvashatja.


Ez a cikk az Éva egy korábbi lapszámában jelent meg. – Bevettem az anyaűző tablettát! – jelzi a fiam, hogy húzhatok a munkahelyemre, bekapta a legutóbbi betegsége miatt szedendő gyógyszerét, és különben is, így nyár végén egyedül is eljut a kocsival tízpercnyi, busszal egyórányi távolságra lévő pingpongtáborba. [2019. október 18. 19:25]
Apa: Amikor az ember húszévesen hetente háromszor fekszik az asztal alatt, mert buli volt, általában nem gondol a gyerekvállalásra. Till Attila: Hát ez igaz.  Apa: Neked mikor villant be, hogy gyereked lesz? Tilla: Én ezen valahogy nem gondolkodtam. Még huszonhat sem voltam, amikor elvettem a feleségemet, és addig a pillanatig nekem ez nem nagyon jutott […] [2019. október 18. 11:57]
Amikor először felmerült, hogy Till Attila legyen a címlapon, azonnal tudtuk, hogy vele valami nem szokványosat kell csinálni. Tillát mindenki ismeri, legalábbis ismerni véli, ami amennyire nagy előny egy címlapon, akkora nagy hátrány egy interjúban, hiszen egy profi médiaszemélyiségből nehéz igazán újat, meglepőt és érdekeset kihúzni. [2019. október 18. 11:43]
Eddig szerencsére elkerültek az őrültek és okoskodók, pedig egy éve kirakatban van a családom (na azért annyira nem nagy az a kirakat, de mégis). Amikor mégis megtaláltak, igyekeztem nem magamra venni. Persze ezt mondani könnyebb, mint csinálni, de ettől függetlenül bíznom kell magamban annyira, hogy ha valaki beleszól a gyereknevelésbe, akkor tudjam, mi az, amiben […] [2019. október 17. 19:33]
APA: Mi az az otthoni munka, amit a legkevésbé szeretsz? Szél Dávid: A mosogató lefolyójából kiszedegetni a vizes, mosogatószeres kajamaradékokat.  APA: Mivel tudod magad rávenni arra, hogy mégis kiszedegesd? SZ. D.: Nem hiszem, hogy ez a feleségem kedvenc tevékenységeihez tartozna, szóval leküzdve minden ellenérzésemet, egyszerűen elfogadom, hogy ez is a konyhai feladatok szerves része. [2019. október 17. 10:33]
Egyik sem pénz kérdése, mielőtt bárki is ezzel érvelne. Íme a 10 legfontosabb példa: 1. Egy évvel hamarabb adják meg a kötelező vagy ajánlott könyvek is listáját. Egyszerű oka van: ha tehetem, időben elmegyünk kirándulni olyan kapcsolódó helyszínekre, esetleg színházba veszek jegyet (igen, ehhez bizony idő kell), és ami a legfontosabb, ha van kedvem, magam […] [2019. október 17. 5:05]
Olivér négy évvel ezelőtt került kapcsolatba először saját érintettsége révén autizmus témájú, kisfilmes érzékenyítési lehetőséggel. Akkor egy profi filmes alkotócsapat önzetlen felajánlásával jött létre a ’Sorsfordító’ című kisfilm, amelyben olyan nagy nevek működtek közre erkölcsi támogatóként is, mint Molnár Piroska és Fekete Ernő színművészek, Kiss Tibor, a Quimby frontembere, Csernus Imre psz... [2019. október 16. 19:33]
Szia, kedves Famiily.hu Olvasó! Bár reméljük, hogy ha ezeket a sorokat olvasod, az azért van, mert szereted az oldalunkat, az írásainkat, a mi álmunk az, hogy a Famiily.hu ne csak jó, hanem a legjobb legyen: a te kedvenc családi oldalad. Ehhez viszont rád is szükségünk van! Szeretnénk egyrészt téged is jobban megismerni, másrészt kíváncsiak vagyunk […] [2019. október 16. 14:10]
Egy óvodáskorú kislány épp a családját rajzolja le. Egyedül ő az, aki nem fogja senki kezét sem a képen. Saját alakja kisméretű, és sokszor beleradírozott. Az apát utolsónak rajzolja, és lehagyja a karját. A kislány rajzán semmi sem véletlenül olyan, amilyen, tudattalanul elárul rajta mindent – az érzelmi elfogadás hiányát, a családtagokhoz fűződő viszonyát, a […] [2019. október 16. 11:28]
Lotti még nagyon kicsi volt, én szoptattam őt, ez is volt az oka, hogy nehezen ismerték fel a rákot – mert még sok orvosban is él az a tévhit, hogy a szoptatás teljes mértékben véd a mellráktól. Épp hazautaztunk, otthon született meg a diagnózis, és ezután persze fenekestül felfordult az életünk, a legalapvetőbb kérdésekre sem […] [2019. október 16. 5:05]
Összegyűjtöttük néhány korábbi receptünket, amelyek laktatók, egészségesek, gyorsan elkészülnek, sőt némelyik még vegetáriánus, laktóz- és/vagy gluténmentes is. Magos ropogós Hozzávalók: 10 dkg zabpehely, 10 dkg olívaolajos margarin, 10 dkg gluténmentes liszt, 4 ek barna cukor, 4 ek felaprított földimogyoró, 4 ek napraforgómag, 3 ek méz, 2 ek víz, 2 kk szódabikarbóna Elkészítése: Melegítsd elő a s... [2019. október 15. 19:45]
Kezdjük azzal, hogy visszamegyünk picit az időben: abba a pillanatba, amikor pár nappal vagy héttel az első gyermeked születése után meglátod magad a tükörben. Megvizsgálod a tested, már lentebb ment a hasad, elmúlt esetlegesen a vizesedés is (már ha volt), már egész jól vagy fizikálisan, de a tested mégsem olyan, amilyen azelőtt volt. [2019. október 15. 12:54]
A jelenséget a pszichológiában regressziónak, vagyis visszaesésnek hívják. Anna Freud osztrák származású pszichoanalitikus a 19–20. század fordulóján a regressziót az elhárító mechanizmusok egyik típusaként határozta meg. Szerinte ugyanis a regresszió is öntudatlan, ösztönös cselekedet, aminek a célja a stressz vagy a túlzott fáradtság miatt felgyülemlett feszültség vagy szorongás csökkentése. [2019. október 15. 5:05]
Melyik típusba tartoztál? Aki fejből fújtad a LLL (La Lacha Liga) könyvet vagy aki úgy volt vele, hogy majd csak lesz valahogy – vagy szopizik vagy tápszerezik, mindegy, a lényeg, hogy egyen? Én ugyanis úgy látom, hogy általában ez a két véglet van. Teljesen egyetértek azzal, amit mondasz. Két tábor alakult ki: aki már kismamaként […] [2019. október 14. 5:05]
Valószínűleg jobb sportolók lesznek Egy 2014-es kutatás szerint az októberben született gyerekeknek nagyon jó az állóképességük és nagyon erősek is. Ennek valószínűleg az áll a hátterében, hogy az anyukák várandósan sokkal több ideig, sokkal több napfényhez és ezáltal D-vitaminhoz jutottak, mint azok a kismamák, akik az év más szakaszában hordták ki gyermekeiket. [2019. október 13. 19:43]
Múltkor a Mancs őrjáratról írtam, amihez özönlöttek a gondolatok, rengetegen írtatok, hogy melyik mese teszi tönkre az életetek, jobbnál jobb konteók jöttek a főszereplők viszonyáról, és sok olyan meséről hallottam, amit -ezek szerint- messzire el kell kerülni. Oké, a tévé még mindig rossz, ugorjunk. [2019. október 13. 5:05]
Azt hittem elájulok, de csodával határos módon semmi baja nem lett. Őszintén bevallom, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy a gyerekem valaha belematat majd a vécébe, mivel a nagyobbik soha nem csinálta. Tipikus hiba, hiszen minden gyerek más, amire az egyik nem kíváncsi, arra majd kíváncsi lesz a másik. [2019. október 12. 19:43]
A most következő örökérvényű tippeket és trükköket a goodhousekeeping.com szakértői és bloggerei gyűjtötték össze, a listát pedig mi is kiegészítettük. Reméljük, hogy hasznosnak találod majd ezeket, és a saját praktikáiddal együtt adod majd át őket te is a csemetéidnek. Mindig tartson otthon ecetet Ez a természetes tisztítószer számtalan feladatra bevethető a háztartásban, pláne szódabikarbónával ... [2019. október 12. 5:05]
Megszólal a csengő, és indul a délutáni őrület. Iskolából ki, edzésre el, vásárolni és főzni, majd félholtan elájulni. Az optimális idő után két órával. Ez nem extrém helyzet, ez a valóság. Pár dolog segíthet ezen, például egy közös családi tervező kihelyezése. Ha látod kifüggesztve, hogy a gyereknek két edzése is van csütörtökön, akkor tudod, hogy […] [2019. október 11. 14:45]
Évek óta kering a neten egy írás arról, hogyan lehetséges a gyerekeinknél elérni, hogy ne legyen testképzavaruk. Mi ezt kritikusan olvastuk, úgyhogy jól megírjuk a kételyeinket: Ne beszélj a lányoddal a testéről, csak tanítsd meg neki, hogy működik. Ne mondj semmit, ha fogyott, akkor se, ha hízott. Itt van néhány dolog, amit viszont bátran mondj neki: – Olyan […] [2019. október 11. 10:33]
„Elsőre fiú? Ez igen, Apuka!” Sose felejtem el ezeket a mondatokat. És a vállveregetéseket, a megnyugvást jelző sóhajokat sem – jól van, minden rendben, megnyugodhatunk, tovább megy a családnév. Miközben mi viszont elmondhatatlanul örültünk, hogy lesz egy gyermekünk. Egy egészséges gyermekünk. Hogy fiú vagy lány – teljesen mindegy volt. [2019. október 11. 5:05]
Nem kérdés: a futás remek családi hobbi lehet, hiszen nincs nagy eszközigénye, bárhol, bármikor végezhető, könnyen megtanulható, és ezek mellett egy igen erőteljes fizikai aktivitást jelent. Ráadásul a versenyek igazi élmények a család számára. Miért jó, ha fut a gyerek? Ha rendszeresen jelen van a gyerek életében a futás, az már eleve megtanítja őt a testmozgásra, a […] [2019. október 10. 14:50]
Szia, kedves Famiily.hu Olvasó! Bár reméljük, hogy ha ezeket a sorokat olvasod, az azért van, mert szereted az oldalunkat, az írásainkat, a mi álmunk az, hogy a Famiily.hu ne csak jó, hanem a legjobb legyen: a te kedvenc családi oldalad. Ehhez viszont rád is szükségünk van! Szeretnénk egyrészt téged is jobban megismerni, másrészt kíváncsiak vagyunk […] [2019. október 10. 12:00]
Bálint lusta gyerek volt, se tanulni, se mozogni nem nagyon akart, pedig aztán a szülei mindent megtettek (és megtehettek), hogy ne egy sarokban üldögélő zsírgömböc váljon belőle. Elvitték teniszezni, megvették neki a legjobb cipőt és ütőt, de prüszkölt a salaktól, kezét feltörte a nyél, meg egyébként is unalmas volt neki az egész. [2019. október 10. 5:05]
„Hamarabb beíratjuk a gyerekeinket nyelvet tanulni, felvételi-előkészítőre, mint tanulásmódszertani tanfolyamra. Pedig ha fordítva csinálnánk, valószínűleg hatékonyabb lenne az összes többi.” Vikukel Zsuzsa Tanulásmódszertan Úgy hangzik, mint egy bonyolult, elméleti tudomány, pedig csak arról van szó, hogy a tanulás – ismerve az információfeldolgozás és memorizálás folyamatát – tanulható. [2019. október 9. 19:34]
Volt színházi statiszta, joghallgató és házitanító is, végül gyerekpszichológus lett. Azt mondja, a gyerekek érdeklik, a felnőttek nem. Már jó ideje figyelmeztet arra, hogy a magyar iskola gyerekellenes. Nemrég azt nyilatkozta: ha nem változik a helyzet az oktatásügyben, nemzeti katasztrófa következhet be. [2019. október 9. 15:30]
Gyermekem sülve-főve együtt van az egyik osztálytársával, és már egy ideje azzal nyaggat, hogy náluk akar aludni valamelyik hétvégén. Nem igazán aludt még máshol, szóval kicsit tartok tőle. Hogyan csináljuk, hogy mindenkinek jó legyen? Minden gyereknek kell, hogy legyen egy hely, amit otthonának nevezhet, viszont egy idő után rossz, ha foggal-körömmel ragaszkodunk ahhoz, hogy csak […] [2019. október 9. 5:05]
Szia, kedves Famiily.hu Olvasó! Bár reméljük, hogy ha ezeket a sorokat olvasod, az azért van, mert szereted az oldalunkat, az írásainkat, a mi álmunk az, hogy a Famiily.hu ne csak jó, hanem a legjobb legyen: a te kedvenc családi oldalad. Ehhez viszont rád is szükségünk van! Szeretnénk egyrészt téged is jobban megismerni, másrészt kíváncsiak vagyunk […] [2019. október 9. 0:01]
A játszótér különös hely, ami kiváló lehetőség a szociális készségek erősítésére, a gyerekek lekötésére, és a többi szülő megfigyelésére. Összegyűjtöttem a jellemző típusokat, akik természetesen sosem önmagukban léteznek, sőt talán azt is lehet mondani, hogy ezek a típusok mindenkiben jelen vannak. Legutóbb az apukákat vizsgáltam, most jöhetnek az anyukák! Nevess a többieken és nevess magadon! [&#... [2019. október 8. 20:33]
“Nemrég apámmal ebédeltem. Láttam rajta, hogy valamit nagyon mondani akar; valahol a paradicsomleves és a túrós csusza között ki is bökte, ami a szívét nyomta. Kislányom, mondd csak, lassan fontolgatod, hogy megállapodj valaki mellett, akinek esetleg gyereket szülsz? Netán egy házra gyűjtögetsz? Vagy most inkább a karrieredre koncentrálsz?” – záporoztak rám a kérdései. [2019. október 8. 19:46]