Itt az JETfly híreit olvashatja.


2020. november 18-án az Egyesült Államok kormánya és a Lockheed Martin hivatalosan is ajánlatot tett a svájci kormány által kiírt vadászrepülőgép tenderen, melyre az F-35-öst ajánlják. [2020. december 3. 10:19]
A kiskorú Majerik Máté szülei finoman szólva sem voltak boldogok, amikor a család szeme fénye néha még a tanulás helyett is a repülőgép-szimulátorokat nyúzta odahaza. A türelemért cserébe Majerik Máté főhadnagy 2020-ban a közönségszavazatoknak köszönhetően az ostravai repülőnap különdíját hozhatta h... [2020. december 2. 10:30]
A kormányközi megállapodás nemcsak Magyarországnak és Szlovákiának jó, hanem erősíti a NATO képességét is, hiszen a két ország légtere egyben NATO-légtér is – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután szlovák kollégájával aláírta a két ország közötti légtérrendészeti megállapodást november 30-án, hétfőn Pozsonyban. [2020. november 30. 15:54]
2020. november elején négy cseh Gripen települt át Svédországba, hogy a Cseh Légierő hajózói légi utántöltési kiképzésen vegyenek részt. Három hajózó újonnan szerzett jogosultságot a feladat végrehajtására, a többiek pedig már a meglévő képesítésüket hosszabbították meg. [2020. november 30. 15:07]
2020. november 17-én landolt Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis betonján az Aero Vodochody L-39NG típus második prototípusa, hogy a Magyar Légierő pilótái számára ismertessék a gyár szakemberei a gép képességeit. [2020. november 26. 10:56]
Azt hiszem, semmi kétség: a világ valaha volt legrondább légi járműve szovjet tervezők alkotása, a Kaszpi Szörny becenevet kapott ekranoplán. Az egzotikus csúfság ma már sajnos csak a tenger fenekén, a búvárok számára tekinthető meg, de utóda, a Lun talán megmenekül. [2020. november 24. 14:35]
A repülőtér város a városban: 1500 hektáron elterülő, éjjel-nappal működő létesítmény, amely teljes infrastruktúrával, saját rendőrséggel és tűzoltósággal, saját ivóvízkutakkal, és még saját kazánházzal is rendelkezik. [2020. november 23. 13:20]
Két darab KC-390 Millennium típusú, légi utántöltésre is alkalmas teherszállító repülőgépet vásárol Magyarország - jelentették be november 17-én. A magyar légierő a típus harmadik üzemeltetője lesz. [2020. november 19. 15:20]
A közép-európai régió legmodernebb hadszíntéri szállítórepülőgép-képességével rendelkezik majd a Magyar Honvédség azon két KC-390 révén, amelyeknek beszerzéséről november 17-én írták alá a megállapodást a Honvédelmi Minisztériumban. [2020. november 18. 11:04]
2020. november 17-én írta alá Magyarország kormánya és brazil Embraer azt a szerződést, melynek értelmében két KC-390-es típusú, légi utántöltésre is alkalmas, közepes katonai szállító repülőgépet vásárolunk. [2020. november 17. 16:36]
Ha röviden, tömören akarjuk megfogalmazni az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ szerepét, kimondhatjuk: az itt szolgálók nélkül egy légieszköz sem emelkedne a magasba, nem teljesítene feladatot, s végül nem is szállna le. Persze a kép ennél sokkal árnyaltabb. [2020. november 17. 14:15]
Amikor péntek 13-án érkezik meg a Magyar Honvédség tizenharmadik Airbus H145M könnyű, többcélú helikoptere – méghozzá a minden túlzás nélkül borzasztónak nevezhető időjárás ellenére – az igencsak szerencsés hétzárásnak nevezhető. [2020. november 16. 13:41]
Az Emirates Group közzétette a 2020-21-es pénzügyi év első féléves eredményeit tartalmazó gyorsjelentését. A 2020-21-es pénzügyi év első hat hónapjában a csoportszintű árbevétel 3,7 milliárd USD lett, amely 74 %-os csökkenés a tavalyi év hasonló időszakához képest [2020. november 16. 12:07]
Szöulból tartott Bécsbe a Volga-Dnepr légitársaság An-124-100 Ruslan típusú teherszállító repülőgépe, köztes megállóként Novoszibirszkben hajtott végre tervezett leszállást, az onnan való továbbindulás viszont a hajtómű meghibásodása miatt már nem sikerült. [2020. november 13. 12:34]
A koronavírus járvány európai terjedése és az ezzel kapcsolatos utazási és egyéb korlátozások bevezetése miatt – más repülőterekhez hasonlóan - folyamatosan csökken a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma. [2020. november 13. 11:53]
A horvát védelmi miniszter 2020. november 11-én jelentette be, hogy megkezdték a vadászgép tenderre beérkezett ajánlatok kiértékelését: ezek alapján amerikai, francia vagy svéd típus válthatja a horvát MiG-21-eseket. [2020. november 12. 14:57]
A világ egyik legnagyobb cargo légitársasága, a Turkish Cargo bejelentette: az idei téli szezonban heti 4-re növeli a Budapestre közlekedő dedikált légiáru-szállító járatai számát, továbbá a légitársaság a BUD Cargo Cityben nyitja meg Kelet-európai Regionális Igazgatóságának irodáját. [2020. november 12. 11:05]
Átadták az út- és térburkolatfejlesztési projekt eddig megvalósult elemeit az MH Pápa Bázisrepülőtéren. Ennek során felújították a főbejárat és a légiforgalmi irányító torony, a Stratégiai Légiszállítási Képesség hangárkomplexuma, valamint a személyforgalmi utasterminál között lévő aszfalt és betonutakat, illetve egy új útszakaszt is építettek. [2020. november 11. 11:17]
A magyar légiforgalmi szolgálat kezdeményezésére bevezetett délkelet-európai szabad légtérhasználati eljárás (SEE FRA) bizonyult a legjobbnak a Minőség-innovációs Díj hazai megmérettetésén. [2020. november 10. 15:54]
Az Amerikai Haditengerészet híres bemutató köteléke, a Blue Angels, 2020. november 4-én hajtotta végre utolsó repülését az F/A-18A/B/C/D „Legacy” Hornet-eken. [2020. november 10. 11:40]
A korszerűsített negyedik generációs harci repülőgépek áttekintésének sorában a svéd ipar büszkesége, a JAS 39 Gripen következik. [2020. november 9. 15:03]
A legmodernebb átvilágító berendezésekkel és megnövelt kapacitással várja vissza az utasokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csomagrendszere. [2020. november 6. 9:55]
Az Egyesült Királyság hivatalosan is megvétózta a koreai FA-50 Fighting Eagle könnyű harci repülőgép Argentínának történő eladását. A dél-koreai gyártó erről már tájékoztatta is Buenos Aires-t – a brit alkatrészek miatt teheti ezt meg Nagy-Britannia. [2020. november 6. 9:28]
Sok szeretettel ajánljuk figyelmébe a Nádas Tamás, műrepülő világbajnok emlékére rendezett fotókiállítást. A "Repülés szerelmese" címmel meghirdetett fotópályázat pályaműveit és Nádas Tamás repülős relikviáit tekinthetik meg a kiállítás keretein belül, 2020. november 7-8., 10:00-18:00 óra között a Hotel Mariott Budapest, Liz különtermében. [2020. november 4. 20:23]
A Korea Aerospace Industries Ltd. (KAI) szeptemberben elkezdte a KF-X prototípus végső összeszerelését. Kategóriáját, képességeit tekintve az új típus az FA-50 és az F-15K/F-35 közé pozícionálható. [2020. november 4. 11:56]
A Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériuma a közelmúltban jelentette be, hogy a légierő számára új sugárhajtású gyakorlógépet keres, amivel a jövőbeli F-16-os hajózók alapkiképzését helyben meg tudják oldani, és nem lenne szükséges ezért az Egyesült Államokba küldeni őket. [2020. november 3. 13:56]
Mark Esper amerikai védelmi miniszterrel történt egyeztetés után izraeli kollégája, Benny Gantz beleegyezett, hogy az Egyesült Arab Emírségek megkaphassa az F-35 Lightning II típust, amit egészen idáig ellenzett a zsidó állam vezetése. [2020. november 2. 12:57]
Podcastot indított a magyar légiforgalmi szolgálat. A november elejétől kéthetente megjelenő epizódokban a légi közlekedés legérdekesebb témáit járják körül iparági szakértők, pilóták, valamint légiforgalmi és kutatás-fejlesztési szakemberek segítségével. [2020. november 2. 12:16]
Az Airbus Helicopters újabb üzemeltetőnek adott át H145 típusú, többfeladatú könnyű helikoptert: a sor Ecuador légierejével folytatódott, mely Dél-Amerikában a típus első üzemeltetője lesz. [2020. október 29. 16:09]
A Svéd Légierő korábbi tervei alapján a jelenlegi JAS 39C/D Gripen változat kivonási dátuma 2026 lett volna, azonban a Gripen E a tervezettnél alacsonyabb darabszámmal állhat csak hadrendbe, pótlásukra a régi változat példányait tartanák továbbra is szolgálatban. [2020. október 29. 10:26]