Itt az JETfly híreit olvashatja.


A II. világháborúban egymás ellen harcoló két vadászrepülőgépet, a német Messert és a brit Spitfire-t Magyarországon első alkalommal láthatják együtt. A két legendás repülőgép július 30-ától szeptember 13-ig tekinthető meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban. [2020. július 31. 14:52]
Röviddel a Budapest-Szöul járat újraindítását követően a LOT újabb jó hírt hozott: augusztus végétől új úticéllal, Wroclaw városával köti össze Budapestet. [2020. július 31. 14:35]
A csapat kezdetben a Stardusters nevet viselte, de hat bemutatót követően már a bázis környékén népszerű indián mítoszokból származó, a természeti elemek segítségével győzelmet arató Viharmadár - angolul többes számban Thunderbirds - lett. [2020. július 30. 12:52]
Az MH 54. Veszprém Radarezred, valamint az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ egybeolvadásával, képességeik megőrzésével, augusztus 1-jei hatállyal, dandárszintű szervezetként létrejön az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ. [2020. július 30. 11:03]
Egy igazi ikonikus találkozó veszi kezdetét július 30-án, hiszen a II. világháborúban egymás ellen harcoló két vadászrepülőgép, a német Messzer és a brit Spitfire Magyarországon most első alkalommal a RepTárban tekinthető meg. [2020. július 28. 13:17]
A napokban teljesítették első önálló repülésüket az NFTC-pilótajelöltek, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison. Hosszú út vezetett azonban addig, amíg a pályájuk elején járó repülőgép- és helikoptervezetők eljutottak idáig. [2020. július 27. 15:21]
Július 15-től kezdve Magyarország Kormánya a koronavírus fertőzöttség alapján három kategóriába (zöld, sárga és vörös) sorolja a világ országait és ehhez kötődően határozza meg a magyar és külföldi állampolgárok belépésére vonatkozó szabályokat. [2020. július 24. 15:30]
Egy kalandregénybe illő, esős, borongós reggelen a Kecskemét Spotter Team mindenre elszánt fotós különítménye felkerekedett, hogy átélje a spotterek mindenkori bakancslistájának élén szereplő katonai helikopteres air-to-air fotózás semmihez sem hasonlítható élményét. Mutatjuk Olvasóinknak a légifotózáson készült felvételeket. [2020. július 24. 14:56]
2020. július 13-án teljesítette első felszállását az olasz Leonardo M-346-os kiképzőgép Grifo radarral szerelt, könnyű harci repülőgép változata, az M-346FA. [2020. július 23. 15:46]
Új légitársaságot köszönthet a Budapest Airport: augusztus elején indul a Luxair légitársaság közvetlen Budapest-Luxembourg járata. [2020. július 23. 12:49]
Miután március és április között összesen 9 SkyCargo teherszállító gép érkezett Magyarországra, amelyek főként elektronikai felszereléseket, illetve a járványhelyzettel kapcsolatos rakományt szállítottak, a légi teherszállításra szakosodott Emirates SkyCargo Boeing 777-es gépe már menetrend szerint, hetente közlekedik a Dubaj-Budapest útvonalon. [2020. július 22. 15:58]
A LOT lengyel légitársaság hétfőn újraindította a járvány miatt átmenetileg leállított közvetlen Budapest-Szöul járatát. A nyár első hosszútávú járata mostantól heti rendszerességgel, hétfői indulással közlekedik Budapest és a dél-koreai főváros között. [2020. július 22. 15:12]
Kilencre emelkedett a magyar felségjelzésű Airbus H145M típusú helikopterek száma. Július 20-án kora délután újabb két forgószárnyas érkezett a németországi gyárból. [2020. július 22. 13:58]
2020. július 16-án ismét hivatalosak voltunk a Kecskeméti Repülőbázisra: ezúttal a hathetes egységes alapkiképzésüket sikeresen teljesítő katonák ünnepélyes eskütételét tekinthettük meg. [2020. július 16. 15:02]
Március óta először ismét A380-as repülőgépek közlekednek a Dubaj-London és Dubaj-Párizs útvonalon, és hamarosan további úti célok is elérhetők lesznek az Emirates ikonikus óriásgépeivel. [2020. július 16. 12:27]
Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter a 2020. július 6-án megtartott konferencián beszélt az ország légierejét érintő kérdésekről, többek között a Saab 105-ös kiképző repülőgépek nyugdíjazásáról. [2020. július 15. 13:20]
Helikopterpilóta létükre merev szárnyas, hajtómű nélküli repülőeszközök fedélzetén arattak sikert az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis hajózói. Makai Sándor alezredes és Tamás Ferenc százados a Magyar Honvédség forgószárnyasait hagyták maguk mögött egy nemzeti bajnokság erejéig. [2020. július 14. 11:49]
Rekordszámú, több mint 17 ezer fő töltötte ki a Budapest Airport június folyamán végzett felmérését, amelyből kiderült: a kitöltők 81%-a tervez repülős utazást, 67%-a pedig még az idei évben repülne Budapestről külföldre. [2020. július 10. 15:34]
2020. július 1-jén ünnepelték a magyar egészségügy napját, melynek kapcsán egy különleges ajándékkal kedveskedett a Kecskeméti Repülőbázis az egészségügyi dolgozóknak: A319-es repülésre invitálták a regisztrált csapatot, melyre július 9-én került sor. [2020. július 9. 20:11]
Talán meglepő, de a második világháború végéig nem sokat változtak a pilótaszemüvegek. A fejlesztés elsősorban az optikailag minél tökéletesebb, torzításmentes üvegezés, illetve a fej- és arcformát jobban követő, szigetelő keretet jelentette. [2020. július 7. 13:38]
Első éles MEDEVAC bevetésén vett részt az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis egyik Airbus A319-es repülőgépe és annak személyzete. Egy Afganisztánban szolgáló magyar katonát kellett egészségügyi okokból hazahozniuk Magyarországra. [2020. július 6. 13:49]
A Getafe-ben, 2020. június 29-én megtartott hivatalos átadási ceremóniát követően, június 30-án érkezett meg Eindhovenbe a NATO közös, többfeladatú tankerflottájának első A330MRTT gépe. [2020. július 1. 16:01]
A cseh légierő a Szlovákiától történő szétválást követően eredeti méretének töredékére zsugorodott, miként az a környező országokban is hasonlóan történt. [2020. június 29. 12:03]
Újabb mérföldkőhöz érkezett a repülőtéren zajló fejlesztéssorozat: napra pontosan a tervezett határidőre elkészült az új 1. móló második fázisa is. [2020. június 26. 13:03]
2020. június 23-án, kedden lezárult egy korszak a Magyar Légierő életében: utolsó repülését teljesítette az An-26-os szállító repülőgép, az ikonikus típus egy különleges kötelékrepülés keretein belül mondott búcsút az aktív szolgálatnak. [2020. június 25. 11:23]
2020. június 22-én újabb három Airbus H145M típusú helikopter érkezett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra a németországi gyártótól. [2020. június 23. 10:39]
Utoljára ugrottak ejtőernyősök a Magyar Honvédség elköszönő An-26-os szállítógépéből. Az elmúlt hét folyamán előbb Pápa, később Szolnok felett gyulladt fel az ugrást engedélyező zöld lámpa. [2020. június 22. 12:44]
Egy szándéknyilatkozat aláírásával tizenegy NATO tagország védelmi minisztere, köztük Magyarország honvédelmi minisztere június 19-én útjára indította a NATO Európai Pilóta Kiképző Programot (NATO Flight Training in Europe – NFTE). [2020. június 19. 12:30]
Az An-26 típusú közepes teherszállító repülőgép 1974-ben került a Magyar Néphadsereg repülőgépflottájába. 2020. júniusában, 46 év szolgálati idő után búcsúzik a Magyar Honvédségtől, valamint azoktól a szakemberektől, akik lehetővé tették, hogy minden körülmények között végrehajthassa feladatait. [2020. június 18. 14:22]
Új építési technológiát alkalmazott a Magyar Honvédség az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison: a napokban készült el két, együtt közel egy focipálya területét kiadó hangársátor a H145M helikoptereknek. [2020. június 18. 11:18]