Itt az MSZP híreit olvashatja.


A dolgozók és a kisgyermekek védelmében, valamint a fertőzési gócpontok kialakulásának megelőzése érdekében április 1. és április 16. között rendkívüli szünetet rendeltem el a Zuglói Egyesített Bölcsődék tagintézményeiben. [2021. április 2. 11:09]
A kormány már a 2022-es választási vereségére készül, ezért nem járvány- vagy válságkezeléssel foglalkozik, hanem túlélőcsomagot kreált magának az elvesztett választás utáni életre – mondta Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtöki online sajtótájékoztatóján. [2021. április 2. 2:55]
„Ha nem jól ütemezünk, akkor még egy harmadik hullám is bekövetkezhet” – mondta január elején Orbán, nem véletlenül. Ugyanis már akkor tudta, hogy ha valami biztosan nem jó, az az ütemezés. A COVID 2021 Vizsgálóbizottságnak most beszámoló szakértők is világosan megerősítették azt a köztudomású tényt, hogy az Orbán-kormány nem csak az őszi, de a mostani harmadik hullámra sem készítette fel megfele... [2021. április 2. 2:52]
Orbán Viktornak szerda este a tévében a bárgyú mosolygás helyett inkább bocsánatot kellett volna kérnie attól a rengeteg szoptatós kismamától, akiket napokig hitegettek a soron kívüli oltással. Az újabb kormányzati szerencsétlenkedés miatt rengetegen csalódottak és dühösek, így a Fidesz nem maradhat adós a bocsánatkéréssel és a válaszokkal. [2021. április 1. 13:32]
Most jön létre a főváros támogatásával a nagyszerű Rákos-patak menti rekreációs terület és sétány, amelynek első szakaszát már ősszel át is adják a zuglóiaknak, Budapestnek és valamennyi odalátogatónak. [2021. április 1. 8:54]
A fertőzés rejtegetésével szemben folytassanak felelős stratégiát, és biztosítsanak mindenkinek otthonra ingyenes gyorstesztet – szólította fel a kormányt Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője szerdai online sajtótájékoztatóján. [2021. március 31. 16:10]
A kormány irányvonalával szemben nem elég a bankokat és a nyereséget külföldre vivő multikat támogatni: a magyar dolgozók és családjaik talpon maradását a magyar munkahelyeken kell biztosítani – az ellenzék szerint ezt kívánja a demokrácia és a tisztesség. [2021. március 31. 14:32]
A kormányzati szervezetlenség hétről hétre egyre több embert állít kihívások elé, legutóbb a kismamákat hozták nehéz helyzetbe, miután részletes tájékoztatás nélkül jelentették be, hogy lehetőségük van a soron kívüli oltásra. [2021. március 31. 14:30]
Tényleg még arra is van ideje és pénze az Orbán-kormánynak egy gazdasági válság és egy világjárvány idején, hogy 10 tonna szarvasagancsból elkészíttessen a 67 milliárdos költségnél járó vadászati világkiállításra egy 16 méter magas üdvözlő kaput? [2021. március 31. 11:58]
Az MSZP az egyre nyíló nyugdíjolló ellen azt javasolja: az infláción felül a béremelkedéseket is figyelembe kell venni a nyugdíjemelésnél, és az infláció fölötti emelés átmenetileg egyenlő összegű legyen – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden. [2021. március 31. 9:55]
Kegyetlen áprilisnak nézünk elébe mind a járvány, mind a gazdaság terén. Az MSZP szerint nemzeti kötelesség megadni a népnek, ami jár. [2021. március 30. 13:46]
A sajtóban megjelent beszámolók alapján úgy tűnik, hogy a pedagógusok oltásra való regisztrációját is elérték az „adatszinkronizációs problémák”, ugyanis többen is arról számoltak be, hogy a jelentkezésük ellenére sem szerepelnek a rendszerben. [2021. március 30. 11:35]
Őszre példátlanul sok családot tehetnek az utcára a kormány emberei, ha ez így megy tovább – figyelmeztet az MSZP. [2021. március 30. 10:15]
Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP, hogy kerüljenek vissza a Közbeszerzési Törvény hatálya alá a fideszes kifizetőhelyként létesített alapítványok – jelentette beTóth Bertalan, a szocialisták társelnöke a Klubrádióban kedden. [2021. március 30. 10:11]
Az életmentő munkát végző rezidensek leinasozása és a háziorvosok egyre nyíltabb hazug lejáratása, az egészségükért aggódó, a különleges körülmények között is helytálló pedagógusok politikai támadása – ezek is jellemzik a Fidesz járványkezelését az elmúlt időszakban. [2021. március 29. 16:11]
Az MSZP szerint a magyaroknak is jár minden segítség, ami az összes körülöttünk lévő ország, például a kormány által „mintalabornak” tekintett Ausztria kisvállalkozásainak és munkavállalóinak jár. [2021. március 29. 14:35]
Most, a válság idején különösen látszik, milyen mérhetetlen kárt okozott a kormány az oktatás elveinek és intézményrendszerének a szétverésével. Ezt a félévet lényegében már elvesztegették; a következő tanévben a kormányváltás hozhatja meg a bizalmat a fiatalok, családjaik és az egész magyar társadalom számára – állítja az MSZP oktatási szakpolitikusa. [2021. március 29. 13:32]
A Fidesz-rezsim a koronavírus-járvány árnyékában tehetséges fiatalok, gyermekek felkarolása mögé próbálja rejteni 500 milliárd forintnyi közvagyon privatizálását és ellopását. A Mathias Corvinus Collegiumba "kimenekített" közvagyon körül pedig már meg is jelentek a fideszes oligarchák, ugyanis az MCC 2 milliárd forintot fog költeni kommunikációs és rendezvényszervezési szolgáltatásokra a Fidesz e... [2021. március 29. 13:30]
Megnyugtató, hogy kiemelt helyen szerepel az Erasmus+ program első éves munkaprogramjában az általam mentorált ingyenes Interrail-bérletprogram, ezzel a DiscoverEU néven futó sikersorozat jövője hosszútávon is garantált. [2021. március 29. 12:20]
Tisztelt Országos Kórház-főigazgató Úr! [2021. március 28. 11:56]
Határozott és gyors választ küldött az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen arra a megkeresésre, amelyet néhány nappal ezelőtt Karácsony Gergely főpolgármesterrel együtt küldtünk az uniós testület vezetőjének. [2021. március 28. 11:54]
Az MSZP észszerű lépésnek tartja, hogy a kormány végre eleget tesz a pedagógusok, a szakszervezetek és az ellenzéki pártok hónapok óta rendszeresen kinyilvánított követelésének, és még az iskolák újranyitása előtt beoltják a regisztrált pedagógusokat és az iskolákban dolgozó nem pedagógus munkavállalókat is. [2021. március 28. 11:52]
Az Orbán-kormány a válság miatt bajba került dolgozók támogatása terén az utolsó helyen kullog az egész Európai Unióban. Azonban ez másképp is lehetne, hiszen a válság kirobbanása óta az MSZP javaslatai mellett a külföldi példák is a kormány rendelkezésére állnak. [2021. március 27. 11:39]
A szocialisták úgy látják, csak az összevissza hantázás megy az egészség- és az igazságügyben is. [2021. március 27. 11:33]
A közös ellenzék egyetért abban, hogy Orbán Viktor válságkezelése nem csupán megbukott, de olyan kaotikus állapotokat eredményezett, amelyek a kormány által tönkretett magyar egészségügyet a mélybe taszították. [2021. március 27. 11:29]
Támogatta parlamenti hozzászólásában az egységes uniós oltási igazolvány (Digital Green Certificate) bevezetését és az annak elősegítésére szolgáló gyorsított parlamenti eljárás elfogadását Ujhelyi István. [2021. március 27. 11:27]
Jelentős többséggel szavazta meg az Európai Parlament plenáris ülése a fenntartható turizmus uniós stratégiájáról szóló állásfoglalást, benne az Európai Turizmus Unió létrehozásáról szóló magyar javaslatot – ezt a téma árnyék-jelentéstevője, Ujhelyi István jelentette be a szavazást követően. [2021. március 27. 11:25]
Orbán Viktor a „közszolgálati” rádióban a hajóskapitány jelmezét vette fel, úgy próbálta megmagyarázni, hogyan navigálta közös hajónkat a vihar kellős közepébe. [2021. március 26. 13:05]
A Magyar Turisztikai Ügynökség után Varga Mihály is beállt a sorba és most már a Pénzügyminisztérium is kiveszi a részét a Fideszhez közel álló vállalkozók szállodafejlesztéseinek támogatásából. Tehát nem az ott dolgozók bérére, hanem renoválásra, vagy akár új panzió építésére már innen is kapnak a haverok több mint 4 milliárd forintot, minden más bajba jutott vállalkozásnak pedig marad a legfelj... [2021. március 26. 12:21]
Többszázezer embert, és ez által az egész társadalmat veszélyezteti a kormány cinikus fukarsága és időhúzása. [2021. március 26. 11:37]