Itt az Media1 híreit olvashatja.


Közép-Európa egyik legjelentősebb márka- és vállalati stratégiai csúcstalálkozója idén a „digitális transzformáció” mentén elemzi a jövőt, számos nemzetközi szakember és hazai előadó segítségével. [2023. augusztus 25. 3:14]
A nemzeti versenyhatóság azt vizsgálja, hogy sérülhetett-e a piaci verseny – többek között – a Booking szerződési- és szerződésteljesítési gyakorlata kapcsán, amelyről az utóbbi időben folyamatosan érkeznek panaszok a hatósághoz. [2023. augusztus 24. 17:09]
A német EP-képviselő szerint Magyarország már nem demokrácia és csak néhány olyan magyar honlap, online rádió és blog van, ahol még független újságírás folyik. A helyzet ugyanakkor azért szerinte nem annyira rossz, mint a szovjet uralom alatt volt. [2023. augusztus 24. 14:43]
Agusztus 28-tól új évaddal jelentkezik a Sláger TV reality-je, a Drága családom. [2023. augusztus 24. 14:22]
Végre kiderült pontosan is, mi az a „nagy dobás”, amit eddig az ATV-nek sem volt hajlandó elárulni és ami miatt találgatás indult vele kapcsolatban. [2023. augusztus 24. 11:51]
Az atlétikai világbajnokságok legtapasztaltabb tudósítóit köszöntötte Budapesten a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség. [2023. augusztus 24. 10:38]
A Mindenki Magyarországa Néppárt a Media1-nek küldött közleményében azt kéri, hogy szólaljon meg Pálffy István a pedofíliára vonatkozó szavaival kapcsolatban a KDNP. [2023. augusztus 24. 8:37]
Érdekes változások lesznek az ATV vitaműsora körül. A Media1 megtudta az okokat. [2023. augusztus 23. 21:38]
Annak ellenére, hogy első estéje után megvált tőle a HírTV vezetése és a televízió adásában beolvasott közleményben határolódott el tőle a fideszes csatorna, ő alig egy napra rá azt nyilatkozta, jól van. [2023. augusztus 23. 18:42]
Leköszön posztjairól 2023 végén Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója és a Publicis Le Pont társügyvezetője. [2023. augusztus 23. 18:03]
A 14 évadon át futott Dallas után még két másik sorozat is készült a Ewing család történetéből. [2023. augusztus 23. 16:15]
Novák Péter bejelentette, hogy a Httpool by Aleph, a világ egyik vezető digitális hirdetésekkel foglalkozó vállalata képviseli ősztől a Microsoft Advertisingot 23 közép- és kelet-európai országban, köztük Magyarországon is. [2023. augusztus 23. 12:28]
Egy vitaműsorról van szó. [2023. augusztus 23. 10:36]
A kormánypárti médiaholdinghoz (KESMA) tartozó Bors elkísérte első munkanapjára Pálffy Istvánt, hogy megmutassa a műsorvezető rituáléit és interjúzzon vele. Az Index le is szemlézte a Pálffyval készült riportot, a riport azonban kedd este óta elérhetetlen. Ahogy Pálffy István facebookos rajongói oldala is, amivel heteken át építgették Pálffyt a botrányosra sikerült első és egyben utolsó HírTV-s ad... [2023. augusztus 23. 10:07]
Elhatárolódott a kormánypárti tévécsatorna Pálffy Istvántól és a pedofília bárminemű támogatásától, felmentésétől. [2023. augusztus 22. 19:46]
Egyetlen estényi szereplés után máris megválik műsorvezetőjétől a HírTV. Pálffy az általa vezetett Napi Aktuális című műsorban a fideszes tévécsatornán türelmet kért a pedofilok számára a Márki-Zay Péterrel készült interjú során. [2023. augusztus 22. 17:26]
Egymilliárd forintból vállalkozói akadémiát indít a Docler cégcsoport tulajdonosa, Gattyán György. Az üzletember tájékoztatása szerint azzal a céllal indítja el legújabb ötletét, hogy abból olyan új hungarikumok szülessenek, amelyre az egész ország büszke lehet majd. [2023. augusztus 22. 14:59]
A DJW szerint könnyen bajba kerülhetnek egyes újságírók, ha Törökországot választják úticéljuknak. [2023. augusztus 22. 13:27]
Jön a HCW Pankráció. [2023. augusztus 22. 12:11]
Először szerepelt műsorvezetőként a HírTV-ben hétfő este a volt KDNP-s képviselő, és a Márky-Zay Péterrel készített beszélgetése közben rögtön kínos helyzetbe került. [2023. augusztus 22. 11:31]
A TV2 bejelentette, hogy a szombati Szerencsekerék VIP és a vasárnap esti Sztárban Sztár leszek! mellé két hét múlva vasárnap érkezik az új formátum, a Mutasd a hangod!, amelyet a legmeghökkentőbb zenei showként emleget a csatorna. [2023. augusztus 22. 10:49]
24 amerikai és 17 német szezon után Magyarországon is elindul a világ egyik legsikeresebb realityje, amelyben fiatal lányok versengenek majd  a modellkarierrért. [2023. augusztus 22. 10:08]
A Media1 megtudta, hogy a 444 és a Lakmusz portálokat kiadó Magyar Jeti Zrt. eddigi egyik kiemelten fontos középvezetője, Erdélyi Péter eddigi lapigazgató ezután már csak külsős tanácsadóként kapcsolódik a céghez, ahol a személye körül nemrég olyan durva törésvonalak alakultak ki, hogy az tömeges távozásokhoz vezetett a 444 stábjában. [2023. augusztus 22. 3:16]
Idén ősszel visszatér az ATV díjnyertes vetélkedője, ezenkívül új formátumok mutatkoznak be és több emblematikus műsoruk megújul. [2023. augusztus 21. 16:28]
Bár a Google tulajdonában lévő YouTube még 2019-ben megígérte, hogy leállítja a személyre szabott hirdetések megjelenítését a gyerekeknek szóló tartalmakon, idén júliusban mégis elkezdte gyűjteni az ilyen típusú videók nézőinek az adatait reklámok elhelyezése céljából, állapította meg az Adalytics kutatása. [2023. augusztus 21. 15:25]
A tihanyi fesztivált rendező fideszes Kommentár Alapítvány csak a kiválasztott kormánypárti orgánumok mukatársait engedi a helyszínről tudósítani. [2023. augusztus 21. 15:06]
A rendszerváltás óta eddig csak olyan esetre volt ismert példa, hogy Dietmar Clodo interjújából el kellett távolítani Pintér Sándor belügyminiszter nevét, most viszont már egy engedéllyel készült, majd a 18. percnél félbeszakított interjú teljes közlését tiltotta meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Portik Tamás és az Átlátszó esetében. [2023. augusztus 21. 12:49]
Először meg nem nevezett állítólagos technikai okokra hivatkozva félbeszakíttatta a Büntetésvégrehajtás egyik embere az Átlátszó engedéllyel készülő Skype-interjúját Portikkal, majd napokkal később a BVOP azt is megtagadta, hogy egy másik időpontban folytassák az interjút. Most pedig azt is megtiltotta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, hogy a már felvett interjúrészletet közölhessék,... [2023. augusztus 21. 11:06]
A ma már nyugdíjas szabadúszó Németh György 1990 és 2010 között dolgozott az MTI-nél, a Sajtófotó Pályázatokon szinte minden kategóriában díjazott volt, és két alkalommal szerepelt a Word Press Photo kiállításon is.  [2023. augusztus 21. 9:44]
Az iraki hatóságok tavaly óta az interneten is korlátozni próbálják a hozzáférést a pornográf tartalmakhoz. [2023. augusztus 20. 16:34]